Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. július 13.

A Cuha-völgyben még teljesítménytúrán sem lehet rohanni

Mélységek és magasságok, hegyek és völgyek. A Bakonybél 48 teljesítménytúrán csendes, ismeretlen környékek és kirándulóktól nyüzsgő szakaszok váltakoznak. A Bakony csodaszép, vadregényes és sokszínű tájait kínálta ez a túra.

Bakonybél, hét óra tíz, Pikoló vendéglő. Tökéletes rajthely, kétség sem férhet hozzá. A túrán lesznek persze számomra ismert szakaszok - elég sokat tekeregtem már én is a környéken - de kíváncsian várok néhány ösvényt, tájat, amik hiányoznak errefelé a „saját térképemről”. Gyors nevezés (és egy Sport-szelet) után hasonló gyorsasággal hagyjuk el a falut és az aszfaltot; zöld sáv, kellemes bemelegítés. Pompás kilátásokkal, már most. Bakonybél köztudottan pazar környezetben, nagyon szép hegyek között bújik meg. A Pityer-dombnál tehát letérünk, és máris a Csúcs-hegy tetején találjuk magunkat. Jöhet a piros kereszt, gyönyörű erdőkön keresztül. Elhagyjuk a Borsó-kutat is, és az Éliás-hegynél kiérkezünk az erdőből.

 


Megint a zirci műútnál vagyunk, de ezúttal csak átvágunk rajta, és a Nagy-Som-hegyet mellőzve haladunk előre. Ez a szakasz teljesen megegyezik a Bakonyi barangolás 40/70 TT útvonalával, amit már négyszer sikerült bejárnom. Nagyon szép így zölden is, de Ildivel felemlegetjük a pazar őszi színeket, ahogy mindketten jól ismerjük. Közben remekül lehet beszélgetni, nem is csoda, ha gyorsan a Zoltay-forrásnál találjuk magunkat. Ez az első (önkiszolgáló) ellenőrzőpont. A forrásvíz jólesik, töltünk is. Igazi nyári idő van, de szerencsére azért hőség nélkül. A folyadékra azért így is figyelni kell. Hamar itt van újra a zöld sáv, vagyis a Rómer Flóris Emlékút. Ez aztán szépen be is visz Zircre, de előbb még kicsit kavarunk, keressük az utat a frissiben kaszált réten. Hát, ősszel könnyebben megtaláltuk a túloldali folytatást az erdőszélen, de azért gond nélkül megoldjuk most is. A városra nyíló panoráma persze pompázatos, mint mindig.

 


Aszfalt, be egészen a központig. Megcsodálhatjuk a ciszterci apátság gyönyörű tornyait, de egészen addig azért nem megyünk el. Egy (meglátogatott) pékség után balra fordulunk: itt kezdődik a Közép-Dunántúli piros a maga 296 kilométerével. Innentől aztán egy szakaszt nem ismerek, még csak vonatból láttam. Különlegesség ez a javából: kilométereken keresztül egy műemlék mellett megyünk. Bizony nem mindennapi dolog, meg kell hagyni.

 


Itt kanyarog ugyanis a Bakonyvasút, ami 2013 óta a nemzeti vagyon része, és műemléki védettség alatt áll. Vonalvezetése lenyűgöző és páratlan: sok helyütt mély völgyben halad, többször alagutakon át, de láthatunk itt viaduktot is. Építészetileg, mérnöki teljesítményként is tiszteletet parancsol, és mindezt a millennium éveiben hozták létre elődeink. Évtizedeken át jelentős teherforgalmat is bonyolított, napjainkban elsősorban turisztikai célokat szolgál. Nekünk is sikerült megpillantanunk egy nosztalgia-szerelvényt, méghozzá a legendás Nohab mozdonnyal. Utasaival pedig hamarosan találkozhattunk is, ugyanis megérkeztünk Porva-Csesznek vasútállomására.

 

 


Második ellenőrző pontunk az itteni büfé: kedvezményesen ihatunk egy hűs italt, és indulunk is tovább. Sok-sok kiránduló, piknikező társaságot hagyunk el, valaki utánunk is szól, hogy „ez ám a túratempó”. Jót mosolygunk, hiszen egészen mások a célok, felesleges az összehasonlítás. És a tempóból pont most veszünk mi is vissza, nem is keveset. Cuha völgye! Hát itt nem lehet rohanni. Vagyis hát lehet, csak az bűncselekmény. Hazánk egyik legcsodálatosabb tája, úgy vélem, lehetetlen továbbmenni itt álmélkodás és borsózó hát nélkül. A mély völgyben kanyargó patak, a kövek és sziklák, a két magas part, amelyek hol zöldek, hol szintén mord sziklák, a mellettünk vagy éppen felettünk haladó mesébe illő vasút, a hozzá tartozó alagutak, a viadukt - mind-mind lassításra, nézelődésre, fényképezésre csábít. A vízállás most egészen alacsony, így a tizenhárom átkelés (amiből kettő hídon történik) egyike sem okoz gondot.

 

 


Újabb ellenőrző pont, a büfében az italkedvezményen túl további lehetőségek is nyílnak: vízszerzési hely, mosdó, harapnivaló. Rövid szerelvény-igazítás, és jöhet az aszfalt. Kevés, szerencsére, mert ez bizony igen meleg szakasz, örömmel térünk vissza az erdőbe a Hódos-érnél. Itt elköszönünk a pirostól, a Rómer-féle zöld jön megint. Elhagyjuk az üdülőházakat, és Ildi felhívja figyelmemet a Likas-kőre, pici kitérővel. És hát milyen igaza van. Egészen különleges - és nagyon-nagyon látványos sziklaképződményeket járhatunk körbe - mindezt az erdő közepén.

 


Aztán kis kitérő a zöldről: zöld háromszög, A Pápalátó-kő jön. Egyszer voltam még csak itt, évekkel ezelőtt, örülök, hogy újra innen gyönyörködhetek Pápa városában. És persze Fenyőfő is látszik, oda tartunk most. Pár fotó, felírjuk a kódot, aztán ereszkedés, és leérkezünk a műútra. Ezen ballagunk be a pici, de nagyon rendezett, pázsitos, hangulatos falucskába. A kocsma itt is kedvezményesen adja az italt, pompás balatoni fröccsel kényeztetnek, nagyon jóleső a nyílt szakasz után.

 


Szerencsére ismét erdők következnek, és egy hosszú-hosszú menetelés, felfelé. A leghosszabb a Kőrisre, tudom meg Ilditől. Neki hiszek: össze se tudja számolni, hányadszorra vág neki, hogy meghódítsa a Bakony legmagasabb pontját (709 m). Fenyőfő nagyon alacsonyan elhelyezkedő település - így hát még jobban érezhetjük a törődést. Kicsit még a zöldön tartózkodunk, de aztán kifogástalanul szalagozott szakasz jön. Ez vezet át a Sándor-hegyen és a Dancs-árkon keresztül a Csárda-tetőre. Onnan aztán megint a piros sáv jön. Amit viszont már ismerek, igaz, csak ellenkező irányban, azaz lefelé. A Magas-Bakony 50 TT itt hoz le a csúcsról.

 


Most így felfelé egészen más, mondhatom. Valahogy mintha lassabb, hosszabb és melegebb lenne. Igaz, legalább annyira szép, nézelődésre legalábbis több idő jut, az vitathatatlan. Egy szakaszra ez sajnos nem igaz: a Noszlopy-kunyhó romja közelében „útjavítás” történt. Idézőjelben, igen, mert gyalogosan, túrázva elég sokkoló élmény a kövek és sziklák kerülgetése az egyébként felpuhított (szinte felboronázott) földúton. Az utolsó szakasz aztán már megint megszokott erdei út: megérkezik a zöld kereszt (Bécsi- és Levél-kúti árok), majd végül az Országos Kék is. Itt a legszigorúbb az emelkedő, de igazán rövid: felbukkan a Vajda Péter-kilátó. Hamar felmegyek pár kép erejéig, nem 360°, elég sokat takarnak a fák, és az építmény is imbolyog kissé, de kihagyni azért nincs szívem.

 

 


Kék, kis híján a célig. Elköszönünk, és nekivágunk a levezető útnak. Elevenförtés, Lipka-út - kellemes erdők, jó (és jól ismert) utak, OKT. Aztán megjön a zöld is, a Barátok útja. El a Kopasz-hegy mellett, pár méter aszfalt, és letérés balra. „Ez a harc lesz a végső!” - dünnyögöm, és Ildi is egyetért velem: egy utolsó, sunyi emelkedő még hátravan itt, de vissza már nem tarthat. Felbukkannak a házak, zöld négyzet, lejtő. És íme, a Pikoló, óra leállítása: no, nézd csak, tíz órán belül végeztünk. Ötös átlag felett, pedig tényleg nem tempóztunk. És hát persze a mosolygó Viktor, oklevéllel és kitűzővel. Férfias kézfogás és gratuláció. Meg egy tányér igazán finom leves, igaz, rossz ételt én itt még nem ettem. A félliteres almafröccs azért könnyen lecsúszik, és - koronaként - egy óriási jeges kávéval is megjutalmazzuk magunkat. Aztán hazaviszem Ildit, aki még útközben látnivalókat mutat, túrákról mesél, és újra megerősíti bennem: a Bakony bizony fantasztikus hely!

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Teljesítménytúrázás kutyával

Teljesítménytúrázás kutyával

2024.12.04.

Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.

→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl

Örményország keleten innen, nyugaton túl

2024.10.28.

„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.

→ Tovább