A Dunakanyar hegyvidékeit keresztben átszelő piros sávjelzés 66 kilométere mindent bemutat a két testvér, a Börzsöny és a Visegrádi-hegység vulkanikus tájaiból, amit csak érdemes felfedezni a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban. Sajátos hangulatú, kellemes túraútvonal, legyen szó többnapos trekkingről, egynaposokra osztott kirándulások sorozatáról vagy emberpróbáló teljesítménytúráról.
A jelvényszerző túramozgalmak a túrázás kényelmesebb fajtái közül valók: általában nem vagyunk időhöz kötve, mint a teljesítménytúrákon; nem kell agyalnunk, hova induljunk, ha a természetben töltenénk szabadidőnket; úgy osztjuk fel a szakaszokat, ahogy kedvünk tartja, illetve időnk engedi. Sajátos bája van az időnként utunkba eső ellenőrző pontoknak és az igazolófüzeteknek is, amelyek segítségével folyamatos mérhető, „tetten érhető” haladásunk. A kéktúrát egyre többen ismerik, de vannak rövidebb és kevésbé népszerű pecsételős útvonalak is, amelyek szintén jelvénnyel jutalmazzák teljesítményünket.
A fővárosban és környékén élők számára a „Holló-kőtől Vörös-kőig” elnevezésű túra egy izgalmas és tartalmas lehetőség a két Duna menti vulkánroncs megismerésére vagy éppen újbóli felfedezésére. Akinek nincs ideje OKT-hosszúságú utakat bevállalni, annak a Börzsönyt és a Visegrádi-hegységet összekötő piros jelzés tökéletes lehetőség, hogy belekóstoljon a pecsétszerző túrák hangulatába.
„Dunakanyar 66” nyomvonala
A kijelölt útvonal a két névadó hegyorom szomszédságában fekvő települést, Perőcsényt és Leányfalut köti össze. A piros sáv jelzés nagyjából minden olyan tipikus tájjelleget bemutat, ami a két hegységre igazán jellemző. Érintünk apró, nyugalmas hegyi falvakat, sziklák közt kanyargó gerincösvényről lesünk be a Börzsöny kalderájába, valamint az előhegyek dombvidéki erdőin átvágva jutunk le a Dunakanyarba. A kompátkelés után a Visegrádi-hegység szurdokszerű völgyéből annak magaslataira kapaszkodunk, hogy végül a Duna fölé szökő pereméről bámuljunk az Alföld nagy semmijébe.
Összesen 66 kilométer megtételére, na és 2000 méter feletti szintkülönbség leküzdésére adja a fejét, aki az útvonal végigjárására vállalkozik. Hogy mennyire nehéz vagy könnyű, az kizárólag a szervezésen múlik: egyben végigtalpalva megerőltetőbb kaland, de szakaszokra osztva, az irányokat is gondosan megválogatva, sportosabb és kellemesebb túrák rövid sorozata. Lényegében csak a Holló-kő gerince fárasztó vállalkozás, de hosszánál fogva egy gyakorlott túrázónak ez sem jelenthet különösebb megpróbáltatást.
A Börzsöny peremén
Mi eredetileg két részre osztottuk a túrát, és egy hétvége alatt szerettük volna „felfalni” a Dunakanyar hegyeit. Perőcsényből indultunk neki a 700-as gerincvonulatnak, a Holló-kő és a Vár-bérc páratlan atmoszférájú erdőtájának. Az igazolófüzetet szerencsére még egy korábbi alkalommal beszereztem a falu kocsmájában, így csak egyéb terveinket húzta keresztül a szomorú felfedezés, hogy a helyben ragadt időgéppel is felérő presszó bezárt. A következő másfél óra ugyan szakadatlan emelkedésre kényszerít, de aki járt már a 685 méter magas Holló-kőn, az pontosan tudja, hogy minden lépés megtérül, amikor megnyílik előttünk az egykori vulkánóriás réges-régen felrobbant kráterének belső katlanja. A girbegurba völgyek és gerincek rendszere a leglenyűgözőbb látvány, amit a piros jelzéstől kapunk.
Tapasztalatból mondom, hogy a hegytetőn kígyózó ösvény hangulatáért még akkor is megéri idejönni, amikor például sűrű köd üli meg a tájat, elkendőzve a bravúros panorámát. A Vár-bérc 30 méterrel magasabb csúcsáról korlátozott, de hasonlóan feledhetetlen látványt kapunk. Megéri a kitérőt. A Börzsönyre azért is érdemes ebből a szögből ránézni, mert az egymás mellett megjelenő szintkülönbségek miatt sokkal magasabbnak tűnik, mint amekkora valójában. De az alattunk elterülő, hótól fehérlő hegyvilág a Csóványosra telepedett felhőkkel, illetve a gerincen futó, térdig havas, szűk ösvény már-már optikai csalódásként kelti egy nagyságrendileg magasabb hegység benyomását.
Nagybörzsönybe hosszú az ereszkedés, és innen még 10-nél több, kíméletlenül emelkedő kilométer várt ránk. Az előző napi időjárás-előrejelzésekkel szemben véget érni nem akaró esőzés vette kezdetét, ami alaposan megnehezítette a haladást Márianosztráig. A kb. 200 méteren lévő faluból újra 500 fölé emelkedünk, amikor nekivágunk a Gömbölyű-kő és a Kis-Koppány bérceinek. Valahogy az egész túra alatt ezt a kaptatót éreztem a legfárasztóbbnak; igaz, elázva, átfázva, sárban csúszkálva nem egy wellnessélmény órákon keresztül menetelni. Viszont a félreeső, kevesek által felkeresett Gömbölyű-kő teljesen megdöbbentett: a távolságok és a formák együttese a hazai középhegységekben szokatlan, különleges látvánnyá áll össze. Ameddig a szem ellát, kisebb-nagyobb vonulatok sorjáznak egymás mögött, a hátteret pedig a Csóványos és a Magos-fa vonulata szolgáltatja. Nem számítottunk rá, de a kilátás vetekszik a holló-kőivel. Rendhagyó és izgalmas szögből, hosszában tárja fel a Börzsönyt.
A Márianosztráig vezető útszakasz egy patakvölgyet követ, ennek egyhangúságát igencsak megbolygatta az időközben ránk telepedő sötétség. Alighanem mindenki számára a Márianosztra és Kóspallag környéki etap a piros túra legkevésbé maradandó szakasza. Bár Kóspallag alatt egy kellemes hangulatú patakvölgyet követünk a Börzsöny körüli dombkoszorú erdőiben, igazából csak Törökmező előtt, a távoli magas-börzsönyi vonulatok látványa emlékeztet ismét arra, hogy hegyvidéken járunk. A turistaházhoz nem muszáj kitérőt tennünk, viszont kb. 2,5 kilométerrel később, a Gubacsi-hálás nevű tisztáshoz melegen ajánlott. Rövid letérés ez a piros jelzésről, de megtérülő befektetés: egy meredek hegyoldalról elénk tárul az egész Dunakanyar Váctól a Prédikálószékig. Szemben a visegrádi vár, előttünk pedig a túlpart hegyei, túránk következő tájegysége.
A Visegrádi-hegység átszelése
Formakincsét tekintve a piros túra két hegysége nem igazán különíthető el egymástól. A Kárpátokat létrehozó lemezmozgások során itt indult meg a hegykoszorú vulkanizmusa, így a Börzsöny és a Visegrádi-hegység a láncolat két legidősebb vulkáni tagja. Születésük után kopár szigetvulkánokként füstölögtek a környező víztömeg fölött. További történetüket a külső erők okozta lepusztulás és a Duna megjelenése határozta meg, a földtani hasonlóságok és a földrajzi közelség pedig igen hasonló formakincsű vidékeket hozott létre.
Magasságában a Visegrádi-hegység elmarad a Börzsönytől, de a hangulatát meghatározó arculatát úgyis mélyebb pontjain, a völgyeiben érdemes keresni. A Visegrádot Pilisszentlászlóval összekötő Apát-kúti-, majd felső szakaszán Szent László-völgy tipikus példája a hegység szurdokszerű, bővizű, zárt völgyeinek, ahol némi képzelőerőt bevetve a kárpáti vadonban érezhetjük magunkat. Felejthetetlen sziklatömbjei és szurdokösvénye számtalanszor szeli át a patakot, és általában éppen csak egy embernyi szélességű csapáson követi annak folyását. A sötét bükkerdőben mindenhol holtfa hever, mohos görgetegek fekszenek a patak útjában; ez a néhány kilométer a nemzeti park egyik ékköve. Annak ellenére is, hogy a felső szakaszon hatalmas erdőirtás kíséri az egyik partot.
A dunazugi szakaszt egyébként Leányfalutól érdemes végigjárni (mi is így csináltuk): ebben az irányban az első 5 kilométeren legyűrjük az egyébként erőigényes szintemelkedést, a továbbiakban pedig folyamatosan ereszkedünk. Pilisszentlászlóról a Pap-rétre rövid kaptató, majd aszfalttaposás vezet, közben a betonút kanyarjából alkalmunk nyílik végignézni a Sztaravoda-völgyet kísérő magaslatokon.
Hosszas, kellemes erdei menetelés veszi innen kezdetét, sajnos azonban sokfelé a két évvel ezelőtti ónos eső okozta jégkár pusztításának nyomait látjuk a megtépázott erdőben. A Vértes-mező télen-nyáron idilli pihenőhely, és nem sokkal fölötte, 548 méteren elérjük a Dunán inneni vándorlás legmagasabb pontját. Innen már csak rövid gyaloglás a Vörös-kő pazar sziklakilátója. A méretes esőház mellett érdemes megállni, a fák fölött pedig szemügyre venni a Börzsöny távoli vonulatait egészen Drégely várától a Csóványosig.
Nem csoda, hogy a Vörös-kőt egykor tüzérségi lőállásként hasznosították: az alant terpeszkedő Duna-parti települések mögött a Szentendrei-sziget és a Pesti-sík is térképként mutatja magát; Váctól és a fölé magasodó Naszály hegytől Pestig szemlélhetjük a tájat. Tiszta időben jól kivehető a Szanda, valamint távolabb a Mátra két tömbje. A kilátóhelyen egy magányos terméskő oszlop arról tanúskodik, hogy egykor a kicsiny sziklaletörés neve is elegendő volt ahhoz, hogy egy ideológia kisajátítsa magának a helyszínt. Most egyszerűen csak felszabadult és kissé fáradt kirándulók célpontja a Leányfalu fölötti hegyorom. A településre meredek oldalban szerpentinező ösvény indul, végül lankás erdei utakon érünk be a házak közé. A Duna-parton álló presszóban kapjuk meg az utolsó - vagy ellenkező irány esetén első - pecsétünket.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. februári számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
Kapcsolódó cikkeink:
Így kel fel a nap a ködös Dunakanyarban
A lankákká szelídült vulkánfejedelem
Egynapos kaland - Biciklivel a Dunakanyarban
