Festők és túrázók paradicsoma - Zebegény

Zebegény esetében a festői fekvést akár szó szerint is érthetjük, hisz a falu és gyönyörű környezete számos festőművészt megihletett. A faluban alkotó, itt letelepedő művészek, értelmiségiek nemcsak a korabeli nyaralóhely életében játszottak fontos szerepet, de szellemi örökségük ma, a 21. századi Zebegényben is érezhető.

A vasút meghozta a nyaralókat is

Zebegény fejlődését a 19. századi vasútépítés lendítette fel igazán. Magyarország első vasútvonalát, Pest és Vác között, 1846-ban adták át, ennek folytatásaként épült a Zebegényt is érintő Vác és Párkánynána közötti szakasz, amit 1851-ben helyeztek üzembe.

A Malom-patakon átívelő, 1846-50 között felépült „Héthíd”, a hétlyukú vasúti híd a magyar vasúttörténet egyik legrégibb ipartörténeti emléke. Ekkor épült meg a ma is látható vasútállomás, de ebben az időszakban Zebegény új iskolát és egy vendéglőt is kapott, és jelentősen megnőtt az ideérkező nyaralók száma is.

A főtér meghatározó épülete Kós Károly és munkatársainak magyaros-szecessziós temploma, amit a 20. századi templomépítészet egyik legszebb hazai alkotásának tartanak. A zebegényi közösségben az 1900-as évek elején merült fel egy új templom építésének gondolata, mivel a meglévő már kicsinek bizonyult. A korábbi templom egy része, a hegybe vájt sziklakápolna, ma is látható a Kálvária-dombra vezető lépcső mellett. Itt hajdan még egy remete is élt. Halála után, 1740-ben alakították át a sziklaüreget templommá, úgy, hogy egy kis templomhajót is építettek hozzá, toronnyal és haranglábbal.

A kimeríthetetlen ihletforrás

A század elején számos művész is felfedezte magának a festői falut, és többen nemcsak a nyári hónapokat töltötték itt, hanem le is telepedtek. Köztük volt Szőnyi István is, akit ma is a Dunakanyar festőjeként emlegetnek.

Szőnyi Istvánék egykori otthonában múzeumot alakítottak ki, ahol az eredeti berendezés mellett számos festményt is láthatunk a falakon. A Dunakanyart és Zebegényt ábrázoló képeket elnézve, az az ember érzése, hogy Szőnyi nemcsak szerette, de minden apró rezdülését is ismerte ennek a tájnak. A műteremben, az óriási ablakokon át csak úgy árad be a fény, a polcokon kis tégelyekben színes festékek, használt ecsetek, a szoba közepén a festőállvány, mintha csak Szőnyire várna. A házhoz hatalmas udvar is tartozott, melynek legmagasabb pontjáról gyönyörű kilátás nyílt a Dunakanyarra, amely kimeríthetetlen témát jelentett a festő számára. „Amíg lehet kint is szeretnék maradni, a kertben kedvenc padomról figyelve a felhők járását, a madarak vonulását és a Duna időtlen-idők óta futó, medret alakító folyását.”

Mára már a fák eltakarják a kilátást, de a művészet és a művészek nagyon is jelen vannak még, itt működik ugyanis a zebegényi művésztelep. Festőkkel azonban nemcsak itt, a kertben, de Zebegény utcáit járva is lehet találkozni, ahogy épp a falu valamelyik pontján a plein-air festészet szellemében, a szabadban alkotnak.

India és Magyarország találkozása a Duna-parton

Amrita Sher-Gilt sokan az indiai Frida Kahlo-ként emlegetik, mert nemcsak megjelenésükben hasonlítottak egymásra, de Sher-Gil személyisége és kalandos élete is sokban emlékeztet a mexikói festőnőre. De mindennek mi köze van Zebegényhez? Nagyon is sok, India egyik leghíresebb festőnője ugyanis félig magyar származású volt.

Amrita Sher-Gil 1913-ban született Budapesten, Gottesman Marie Antoinette és Umrao Shing Sher-Gil, szikh arisztokrata első gyermekeként. Nyolcéves koráig a család Magyarországon élt, majd Indiába költöztek. Amrita gyerekként a nyarakat általában Zebegényben töltötte, és később Indiából is gyakran hazalátogatott. A villa, amelyben laktak, ma is megvan még, és valószínűleg a hely szellemének és korábbi lakójának is köszönhető, hogy tulajdonosai ma is festőművészek. Amrita nagybátyja, a neves indológus, Baktay Ervin is sok időt töltött a Dunakanyarban, itt rendezte meg nyaranta indiántáborait, melyekben unokahúga is részt vett.

A Dunakanyar nagy hatással volt Amrita Sher-Gil festészetére, az itteni élmények, benyomások számos festményén visszaköszönnek. A festőnő mindössze 28 éves koráig élt, de rövid élete alatt is komoly életművet hozott létre.

Villák a hegyoldalban

A 20. század elején báró Dőry Vilmosné, egy gazdag sajtgyáros özvegye Bécsben hajóra szállt, és úgy döntött, addig hajózik a folyón lefelé, amíg meg nem találja a legszebb helyet leendő otthona számára. Zebegény és az itteni táj teljesen elvarázsolta, nem is ment már tovább. Egykori lakhelye, az eklektikus Dőry-kastély ma is ott áll a Duna partján. De nemcsak Dőryné, még sokan mások is beleszerettek az egyre divatosabbá váló nyaralóhelybe. A Dőry-villától nem messze áll például a neves építész, iparművész Maróti Géza villája, lenn a parton pedig egy általa tervezett másik szép villa is látható.

Ha Dunától kicsit eltávolodunk és elindulunk a meredek János-hegy utcán, egy különös régi épületet találunk megbújva a fák között. A tornyos, faszerkezetes, svájci stílusú épület száz évig gyermeküdülőként működött Zebegényben, de eredetileg egészen más céllal építették; az 1896-os milleniumi világkiállítás Dohánypavilonja volt. Az ezredéves kiállítás ideje alatt egy miniatűr dohánygyár működött az épületben, ahol a látogatók megnézhették, hogyan készülnek a szivarok, cigaretták és természetesen azon melegében ki is próbálhatták az elkészült termékeket. Az épületet a világkiállítás után lebontották és a zebegényi hegyoldalban újra felépítették. Az épület ma magánkézben van, így sajnos nem látogatható.

Napraforgó grófnő varázslatos világa

A Duna-parti kis utca kékre festett, mesebeli házikóit nem lehet nem észrevenni. Ezek a Napraforgó-házak, melyeket gróf Károlyi Lászlóné gróf Apponyi Franciska építtetett. Az 1936-ban általa létrehozott, folyóparti „Virágnyaralók” sok vendéget csábítottak a faluba. Köztük sok külföldit is, akik azonban nemcsak pihenni jöttek, hanem a grófnő pedagógiai módszereit is szerették volna tanulmányozni.

A Károlyi grófnő már az első világháború alatt segítette a rászorulókat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, és ő alapította az első hazai csecsemőotthont is, Újpesten. Az 1920-as évek végén költözött Zebegénybe, ahol felkarolta a helyi szegény gyerekeket. A gyerekek számára különböző foglalkozásokat szerveztek. A közösségteremtő kezdeményezés a „Virágegylet Zebegény” nevet kapta, és lelke a grófnő volt, akit mindenki csak Napraforgónak szólított.

Dunakanyar a magasból

A falu gyönyörű fekvésében a magasból lehet gyönyörködni igazán, és a panorámáért nem is kell túl sokat fáradni. A falu központja fölött emelkedik a Kálvária-domb, itt található az Országzászló és a Hősök emlékműve, valamint a Kálvária-kápolna, amelyhez, a temető irányából egy szép kálvárián is fel lehet sétálni.

A trianoni emlékművet a szocializmus ideje alatt kilátóvá minősítették, tulajdonképpen ennek köszönheti, hogy még ma is áll. Ma már újra emlékhely, a régi kilátó helyett pedig a közelben egy újat építettek. A vörösfenyőből készült Kós Károly-kilátót két éve adták át. Az építmény részben egy templomra, részben pedig egy római őrtoronyra emlékezet, mivel a közelben húzódott a Római Birodalom határvonala, a limes.

Ha innen még egy kicsit feljebb sétálunk, egy kevésbé ismert, de nagyon hangulatos kilátópontot találhatunk, egy hatalmas tölgyfa árnyékában, ahol nemcsak a fantasztikus panorámában lehet gyönyörködni, de kiválóan el lehet töprengeni az élet nagy dolgairól is.

A cikk 2017 októberében jelent meg először.

Ha pedig bejártátok a falut, jöhet egy jó kis túra a környéken. Van egy jó túratippünk.