Idén 1045 indulóból közel hétszázan értek célba hazánk egyik legrégebbi és legnehezebb teljesítménytúráján. A Turista Magazin a Gerecse szívében kísérte el a mezőnyt, amely nagyon szép, de egyben olyan szakasz, ahol a legtöbben adják fel a túrát.
A Kinizsi Természetbarát Egyesület 1981-ben rendezte meg az első Kinizsi Százast a budapesti Csillaghegy és Szárliget között, 100 kilométeres távval és 24 órás szintidővel. A 191 indulóból akkor 80 főnek sikerült teljesítenie a teljes szakaszt az adott időkereten belül. Az utóbbi évtizedben 1000 fölött stabilizálódott a résztvevők száma.
A túra útvonala az elmúlt 34 évben csak kisebb változásokon esett át: bár a cél helyszíne az utolsó 15 kilométerrel együtt többször is módosult Szárliget és Tata között, a túra nehézsége és szépsége változatlan. Idén szinte ideális, ragyogó, napos idő várta a résztvevőket.
Az útvonal Budapestet elhagyva elvezet a Pilis déli vonulatának néhány magas csúcsára: a Nagy-Kevélyre, a Hosszú-hegyre és néhány méter híján a Pilis csúcsára is, már az első 25 kilométeren alaposan próbára téve a túrázókat. Dorog városának érintése után a Gerecsében folytatódik az út.
Mogyorósbánya falu már kicsivel félút után következik: a rendezők az itteni frissítőhelyről este nyolc óra, azaz a rendelkezésre álló idő fele után érkezőket már nem engedik tovább a táv második részére. Innen 30 km-en keresztül az Országos Kéktúra ösvénye vezet, és eltávolodik a lakott területektől: a Péliföldszentkereszt feletti dombokról már "csak" erdők és mezők végtelen hullámait látni.
A péliföldszentkereszti Mária-kút az egyik utolsó vízvételi lehetőség a hosszú gerecsei emelkedő előtt. A szomszédos kolostor évszázadok óta ismert búcsújáró hely, a szalézi rend otthona. Az idilli völgyet elhagyva, lassanként csökken a hőség, így a túrázók is újult erővel vágnak neki a Donkos-, majd a Maróti-hegynek.
Pusztamarót fölött, a 65. kilométeren végre újra feltűnik a Gerecse 633 méteres csúcsa. Az egyre sűrűbb mezőnyt a nappali fény utolsó sugarai kísérik Pusztamarót pihenőhelyére. Nincs könnyű dolga annak, akiben ezeken a kilométereken tudatosul, hogy nem képes folytatni a túrát, hiszen a legközelebbi lakott terület több mint négy kilométerre van. Szerencsére a mezőnyt záró "seprűk", azaz a rendező biztonsági emberei segítenek a lemaradóknak. Akik folytatják a túrát, Pusztamarótról már lámpafény mellett indulnak tovább...
A gerecsei szakasz a Serédi-kastély előtt éri el a legmagasabb és talán minden településtől legtávolabbi pontját. Az 1935-ben épült patinás épület egykor dr. Serédi Jusztinián bíboros nyári lakja volt, majd jelenlegi, gondos gazdájához, az Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium kezelésébe került. A kerítésre szerelt kéktúra bélyegzőt a százas mezőnyéből is sokan használták.
A Nagy-Gerecse csúcsát megkerülő útvonal mellett áll a Sandl-hárs, a Gerecse régi erdőinek egyik utolsó képviselője.
A túrázók folyamatosan érkeznek, ez a szakasz 70. kilométere. Aki 22:30-kor van itt, az a túrát 22-23 óra alatt szokta befejezni általában.
Vacsora a szervezőktől, bőséges választékkal a bányahegyi ellenőrzőponton, kicsivel éjfél után. A feltámadt szélben hirtelen kevés a nyári ruházat. Jó végre nagyot pihenni az utolsó 27 kilométer előtt, de aki túl sokat üldögél, nehezen kel útra...
Hosszú, sötét erdei szakasz után, Vértestolna fölött tágas mezőre ér az útvonal. Két óra után a túrázók kisebb-nagyobb csoportjai egyre ritkábban, már csak néhány percenkét követik egymást, így valószínűleg rövidesen a seprűk is merérkeznek. Sajnos az előre nem jelzett hidegfront nem csak borút és hideg szelet, de esőt is hozott, ami e sorok íróját utolsó fotó készítése helyett rövid úton a közeli Vértestolna buszmegállójába parancsolta.
A Kinizsi százas idén is alaposan próbára tette a túrázók fizikai és szellemi felkészültségét, életre szóló élménnyel ajándékozva meg a résztvevőket.
A Kinizsi Százas teljesítménytúra egyik alapítójáról, Kovalik Andrásról a Turista Magazin 2015. júniusi számában olvashattok sok érdekességet.
