A legkönnyebben megközelíthető, ugyanakkor kétségtelenül a leglátványosabb célpont is egyben a Medves-vidék jelképének számító somoskői vár, az alatta elterülő kedves kis palóc faluval, és a hozzá tartozó európai szinten is különlegesnek számító, ívesen megszilárdult bazaltzuhataggal.

Autóval egészen a vár alatti parkolóig hajthatunk, majd pár lépés, és fent is vagyunk a várkapuban, amely a szlovák-magyar országhatár is egyben. Jelenleg ez a határ szabadon átjárható, de nem volt ez mindig így, én még jól emlékszem, mikor szigorúan őrizték, és bizony mikor átmásztunk megnézni a bazaltömlést a szlovák határőr kergetett vissza a magyar oldalra, alig bírtuk menteni a bőrünket! Városi legendák szerint három nap szabadság járt nekik egy-egy magyar turistáért. Így volt, avagy sem, ki tudja, de izgalmas élmény volt akkoriban egy várlátogatás, annyi bizonyos.

Ma már nem kell futni senki elől, másfél euró leszurkolását követően szabadon járhatunk, kelhetünk a szlovák oldalon, a kis őrbódéban szuvenírt, csokit, üdítőt is árulnak a turistáknak, forinttal is lehet fizetni. A vár falairól és a helyreállított toronyból szép kilátás nyílik a környékre, a füleki hegyekre, a Medves-fennsíkra és a légvonalban alig két kilométerre lévő szomszédvárra, a Salgóra. A várhegy aljában megbújó látványos bazaltzuhatag környéke lassan visszaerdősül, nehéz fotózni, de ami még nehezebb: fényképeken érzékeltetni a bazaltképződmény egyedülálló szépségét!

A 625 méteres magasságban trónoló, nappal a felhőkkel játszadozó, éjszaka a csillagokkal cimboráló salgói várat többféle módon érhetjük el. Somoskőtől elindulhatunk akár gyalogosan is, gyönyörű utakon tappancsolva alig másfél óra az út, de a kényelmesebb kirándulók négy keréken a vár alatti, Salgóbánya szélső házainál kialakított autós parkolót is célba vehetik. Még innen indulva is lehet választani, hogy a várhegyet megkerülő sétaúton, az izmainkat játékosan megmozgató Erdei Tornapálya állomásait érintve másszuk meg a várhegyet, vagy a legrövidebb utat választjuk, amely a parkolótól egy bódítóan illatozó fenyves erdő mellett, majd öreg tölgyesben közelít a vár felé. Bármely ösvényen is érünk fel a festői fekvésű várromhoz, egy biztos: a falakról nyíló körpanoráma egyszerűen pazar!

Különösen igaz ez ilyenkor, késő őszi vagy éppen kristálytiszta téli időben, mikor a távolba tekintő turista szemei előtt a Mátrától a Tátráig nyújtózik az egykori magyar Felvidék.

A liszteszsák alakú bazaltoszlopokra ültetett robusztus várfalakat az ezredforduló tájékán restaurálták, felmagasították, jó állapotban vannak. Ehhez a kőanyagot részben a turisták hordták fel, ugyanis a 80-as években becsületbeli ügynek számított, hogy az omladozó falak restaurálásának reményében mindenki hozzon fel magával a várhoz egy-egy követ. A kupac évről évre szépen gyarapodott, majd két évtized múltán a remény valósággá vált, a felhordott kövekből szorgos kezek megerősítették, visszaépítették az omladozó várfalakat.

A salgói várra a legszebb kilátás a közeli, 571 méter magas Kis-Salgóról, más néven a Boszorkány-kőről nyílik. A két csúcs közt alig pár száz méter a távolság, éppen ezért érdemes egyszerre mindkettőt felkeresni. A Boszorkány-kő talán a Medves-vidék legváltozatosabb geológiai formációja, a bazaltvulkánosság mindenféle kőzetanyaga fellelhető itt. A '80-as években létrehozott geológiai tanösvényt a közelmúltban felújították, újratáblázták, így 13 állomáson nyerhetünk bepillantást a vulkáni törmelékkőzetek és a felszínre ömlő kőzetolvadékok változatos világába.

A Salgótarján városközpontja felett emelkedő, 542 méter magas Pécs-kő az izgalmakat kedvelő, és némi veszélytől vissza nem riadó, gyakorlottabb túrázók számára nyújt meglepően kalandos élményeket. A vasútállomástól induló kék és piros jelzésen, szép kertvárosi utcákon, majd hétvégi hobbitelkek közt kanyargó, jól járható utakon érjük el a Pécskő-nyereg közel kétszáz éves tölgyfáját, majd hamarosan a hegytető sziklacsúcsa alatt kiépített pihenőt.

A sziklakúp kőzetanyagát a 20. században külszíni fejtéssel több helyen is bontották, az egykori kőbányák szinte függőleges sziklafalai mellett elhaladó ösvény nagy odafigyelést, felelősségteljes mászást igényel. Az utolsó métereken kapaszkodva már kinyílik a táj, de ha nézelődni akarunk, inkább álljunk meg, mert a morzsalékos, meredek, vályúszerű csapáson nagyon könnyű megcsúszni!

Az 1937-ben emelt csúcskő mellől nyílik talán a legszebb körpanoráma a körülöttünk hullámzó Karancs-Medves-vidék vonulataira, de élesen rajzolódik ki a Mátra, és a légvonalban a kb. 50 kilométerre lévő Bükk hegység is az ikonikus Bél-kővel.

Ha további felfedezésekre vágyunk, érdemes leereszkedni a kék jelzésen a hegy másik oldalán. A Pécs-kő keleti lábainál titkokat rejt a föld. Kevesen tudják, hogy itt, az inászói völgyben nyílt meg a környék első szénbányája, még 1848-ban. A szén kitermelésére települt bányászvároska, az egykori Inászóbánya lakosainak száma a 20. század fordulóján meghaladta a 2300-at, kisvasúti rendező pályaudvara, boltja, iskolája volt a településnek. Elképesztő, és tragikusnak is mondható hogy mára mindebből csupán egy erdészház, egy emléktáró, és Inászó régi temetője maradt fent, alig egy évszázad elteltével.

A táj fölé dómszerűen emelkedő „palóc Olimposz” a 727 méteres magasságig törő, andezit alkotta, trianoni határ szabdalta monstrum, a Karancs csak a leggyakorlottabbaknak ajánlható jó szívvel. A mellékcsúcsán emelkedő Árpád-kori eredetű kápolna, és az ezt ölelő bronzkori földvár felkeresésével megmászása bőven kitesz egy masszív túranapot. Hosszan, olykor meredeken és kitartóan emelkedő ösvény vezet fel rá. Nagyon demoralizáló tud lenni, mikor azt hinné az ember, hogy már fent van a tetején, akkor valahonnan mindig előkerül még egy alattomos kaptató.

Gyermekkoromban, a '80-as években a Karancs csúcsának megmászása volt a nagybetűs TÚRA. Napokig készültünk rá. Mindig a városszéli Tóstrandtól induló piros háromszög jelzésen, a régi kőbánya lassan visszaerdősülő, töredező aszfalt borította szervizútján vágtunk neki a hegynek, ma is ez a legcélszerűbb útvonal. Régen teherautók zúgtak el mellettünk, de ez már a múlt, csend honol az egykori bányában. A magányos meddőhányók után az út meredekebbre vált, olyannyira, hogy egy ponton érdemes elhagyni a gyilkossá váló piros csúcs jelzést, és kerülni a sárgán, mert az is felvezet a kilátóhoz, lényegesen emberségesebb útvonalon.

Az acélszerkezetű kilátótorony egykoron olajfúró toronyként tengette napjait. A '80-as évek végén került a Karancsra, azóta nyújt pazar körpanorámát az erre járó turistáknak. Tiszta időben mintha repülőn ülnénk, szinte a teljes magyar Felvidéket be lehet látni innen, a Mátrától a Tátráig, a Börzsönytől a Bükkig.

A Karancsról mi mindig a (cseh)szlovák határkövek mentén ereszkedünk le, manapság ugyanitt a zöld jelzés és a szlovák piros halad, majd a sárgára váltva érünk le a Somoskőújfaluban található Határ Büféhez.

Öt csodálatos bazaltcsúcs, sok szép látnivaló, de még szó sem esett a Medves-fennsíkról, a vad sziklafalak övezte régi kőbányákról, a Közép-bánya tengerszeméről, a bárnai Nagy-kőről, a Szilvás-kőről, és még ki tudja, mi mindenről, amely csodák minden évszakban és minden időben bőségesen nyújtanak további sok-sok felfedeznivalót ezen az alig ismert, titokzatos hegyvidéken.

A cikk először 2018 októberében jelent meg.