A magyar turistaság és hegymászás bölcsőjét a Kárpátok legmagasabb vonulatánál, és egyben a világ legkisebb magashegységében találjuk. A trianoni döntés ugyan elcsatolta hazánk legszebb és legnagyobb hegyeit, ennek ellenére a Magas-Tátra, még ha csöndben is, de őrzi a magyar turistaság emlékeit.
Egy tátrai kirándulás alkalmával az avatatlan szemeknek fel sem tűnnek a hegységben és a településeken található magyar történelmi emlékek. A lenyűgöző tájban gyönyörködve, mit sem sejtve sétálunk el egy kunyhó vagy egy lerobbant emlékhely mellett, melyek mind hazánk turistaságának hagyatékai. Ezek a történelmi emlékek a szlovák identitáskeresés miatt már régóta nem, vagy csak nagyon óvatosan hirdetik magyar vonatkozásukat. Mi ezúttal a terepet bejárva és utánaolvasva fedeztük fel a Tátra egyik varázslatos völgyét, illetve elfeledett és csendes történelmét.
Ótátrafüred ma is a Tátra központja
A Tátra legrégebbi településérő, a napjainkban is rohamosan fejlődő Ótátrafüredről – mai nevén Starý Smokovec – kezdjük meg felfedezőutunkat. A Poprádtól 12 km-re északnyugatra fekvő városka közvetlenül a Nagyszalóki-csúcs lábánál található. Első épületeit gróf Csáky István építtette 1793-ban, majd az itt található savanyúvíz forrásainak köszönhetően gyorsan kiépült az üdülőtelepülés, ahová az ekkortájt divatos fürdőkultúra kezdte vonzani a gyógyulni vagy pihenni vágyókat. A turizmus és a környék felvirágzása 1833-ban kezdődött meg, amikor Rainer János bérbe vette Ótátrafüredet és környékét.
Az ótátrafüredi villamos vasúti megálló régen és most:
A fürdő mellett éttermeket, játék-, tánc- és magán lakóházakat hozott létre, melyek a tehetősebbek kényelmét szolgálták. Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a gyalogos turizmus iránt, amit maga Reiner János is népszerűsített az általa szervezett kirándulásokkal.
Nem sokkal később – 1873. augusztus 10-én – itt, Ótátrafüreden alakult meg Magyarország első turistaklubja, a Magyarországi Kárpát Egyesület, mely rövid időn belül országos jelentőségű szervezetté vált.
Az 1900-as évek elejére a Tátra, és azon belül is Ótátrafüred lett hazánk egyik legnépszerűbb kiránduló- és pihenőhelye, amit több szálloda, és az ekkora már megépült villamos vasúti pálya, illetve sikló tett még felkapottabbá és kényelmesebbé.
Az ótátrafüredi Grandhotel régen és most:
A tarajkai sikló
Az 1904-ben épült és napjainkban is üzemelő Grandhotel pompás épülete mögül indulunk a tarajkai sikló, a hegyek, illetve a Tarpatak-völgy felé. A drótkötéllel vontatott kabinok már 1908 decembere óta elektromos motor segítségével közlekednek ingajáratban Ótátrafüred és a Tarajka között. Kezdetben a szerelvények nyitott kocsikban 45 utast szállítottak és 11 perc alatt teljesítették a közel kétkilométeres távot. A több felújítást megélt siklót legutóbb 2007-ben korszerűsítették, melynek következtében mára a zárt kabinok 160 utast is képesek szállítani.
Ötperces utazással és 255 méter szintemelkedéssel érünk fel a sikló felső állomásához, ahol már 1912 óta üzemel étterem és kávézház „Tarajkai Kioszk” néven.
Ha nem is ugyanazt az épületet, de a vendéglátó helyiséget ma is megtaláljuk.
A tarajkai sikló régen és most:
A „Tarajkai Kioszk” most és régen:
Szilágyi-emlék
Mielőtt a Tarajkától a Tátra egyik legrégebbi turistaútján a páratlan Tarpatak-völgy felé vesszük az irányt, alig pár méteres kitérőt teszünk a leromlott állapotú és szinte teljesen elfeledett Szilágyi-emlékhez. Az 1904-ben kőből és vasból épített kilátót az 1901-ben elhunyt igazságügy-miniszter, Szilágyi Dezső tiszteletére emelték, aki nagy pártfogója volt a tátrai turizmusnak.
A második világháborút követően az építményt díszitő – a névadót ábrázoló – domborművet leverték, aminek üresen tátongó helye ma is jól látszik. A kilátó egykoron más magyar személyek emlékét is őrizte, de az ő emléktáblájukat sem találjuk már sehol.
A Szilágyi-emlék régen és most:
Rainer-kunyhó
Miután megtekintettük az elhagyatottan álló kilátót, a Tátra legrégebbi menedékháza felé vesszük az irányt, ami 150 éves fennállása során sok mindent megélt.
A Nagyszalóki-hegy lábánál és a közeli Tar-patak közelében áll a Rainer kunyhó, aminek már a neve is építtetőjére utal.
A korábban emlegetett Rainer János – Ótátrafüred és a környék turizmusának felvirágoztatója – 1863-ban kezdte meg egy kis kőkunyhó építtetését, melyet két évvel később, 1865-ben adtak át az éjszakai menedéket kereső turisták számára. Sajnos az épület állapota már az 1870-es években romlani kezdett, aminek az sem kedvezett, hogy közvetlen szomszédságában 1884-ben megépült a sokkal nagyobb kényelmet biztosító Zerge szálló.
Így néz ki ma a Rainer kunyhó kívülről
A konkurens Zerge szálló egy régi képeslapon
A szűkös Rainer kunyhót – melynek berendezése pár priccsből és egy kandallóból állt – a Zerge szálló megépüléséig munkásszállásként használták, majd azt követően raktárként, később disznóólként is. A hányattatott sorsú kunyhó 100 évvel később is csak a turisták szemétlerakó helye volt. Bár 1963-ban is voltak már tervek a történelmi jelentőségű Rainer kunyhó kulturális célokra történő hasznosítására, de ez csak 1998-ben valósult meg, miután Peter Petras bérbe vette az épületet.
Neki köszönhetően a kunyhó napjainkra nemcsak felújítva, hanem kisebb turistakiállítással fogadja az idelátogatókat, a megvásárolható szuvenírek, illetve frissítők mellett. Bár a házikó elsősorban az egykor itt élt és dolgozó embereket és a turizmus történelmét hivatott bemutatni, a magyar vonatkozásokat nemigen hirdeti.
A Rainer kunyhó belülről
Tovább folytatjuk utunkat a Tarpatak-völgyben. A helyenként csobogó, máshol zúgó kristálytiszta patakot gránitösvényeken lépdelve követjük. Ezeket az utakat még 100 évvel ezelőtt a Magyarországi Kárpát Egyesület jelölte és építette ki, melyeket az elemek és a turisták azóta is folyamatosan koptatnak. A téli időszakot követően gyakran javítani kell őket, amit most is – csak úgy, mint régen – kézi erővel és csákánnyal végeznek.
A Tar-pataki Alsó-vízesés régen és most:
A patakot elhagyva a Kis-tarpataki-völgy irányában emelkedünk, elhaladva a Tátra állandóságát hirdető Óriás-zuhatag mellett. A hatalmas vízesés dübörgő tömegében már az 1900-as évek elején is kis fahídról lehetett gyönyörködni. Az akkor készült képek tanúsága szerint a zuhatag vízhozama a maival azonos volt, így a változás legcsekélyebb jeleit sem véljük felfedezni rajta. Innen már csak egy 15 perces sétát kell tennünk a Tátra egyik legforgalmasabb turistaházához, amely, ha másban nem is, de nevében szintén egy magyar ember emlékét őrzi.
Az Óriás-zuhatag régen és most:
A Zamkovszky menedékház
A Lőcséről származó fényképész, Zamkovszky István kora egyik legjobb hegymászója volt, aki szinte az egész életét a Tátrában töltötte. Kezdetben a Téry és a Hosszú-tavi menedékház teherhordójaként járta a hegyeket, mígnem 1936-ban a Téry-ház társbérlője nem lett. Nem sokkal később beteljesült az álma, és feleségével együtt saját turistaház építésébe kezdett a Kis-tarpataki-völgyben.
A kétszintes épület alsó szintjén volt az étkező, a konyha és a gondnok lakása, az emeleten pedig a vendégszobákat helyezték el. Üzemeltetői az 1943-ban megnyílt, komfortos házat nem keresztelték el, de azt a turisták hamar Zamkovszky menedékháznak hívták. A Csehszlovák kormány 1948-ban államosította a házat, melyből a Zamkovszky családnak ki is kellett költöznie.
A Zamkovszky ház kívülről
A házat átnevezték, és csak 1991-ben kapta vissza a régi nevét, amit a turistatársadalom addig is „Zamkának” hívott. Otthona elkobzása után Zamkovszky István rövid ideig a Bilík-menedékházban dolgozott, de az akkori politikai rendszer kapitalistának titulálta, és végül a Tátrából is kitiltotta. Selmecbányára költözött, és ott is halt meg 1961-ben. A kárpótlási törvényeknek köszönhetően Zamkovszky István örököseinek 1993-ban sikerült visszaszerezni az épületet, amely napjainkban 7 szobával, 25 férőhellyel, közös fürdőszobával és meleg étellel várja a turistákat. A menedékház ellátását – csak úgy, mint a többi háznál – teherhordók biztosítják, akik a Tarajkától szállítják folyamatosan az utánpótlást.
A Zamkovszky menedékház belülről
A Kis-Tarpataki-völgybe vezető első turistaút 1875-ben épült meg. A Középorom és a Lomnici-csúcs ölelésében húzódó Kis-tarpataki-völgy korábban még csak a bátrabb pásztorok, az arany és réz után kutatók, illetve a zergevadászok elzárt és vadregényes világa volt. Turistaszezonban manapság kígyózó embertömeg közepette kapaszkodhatunk fel a csipkézett hegyekkel, patakkal, virágos réttel és vízeséssel tarkított varázslatos völgyben, a sziklafal megmászásával egészen a Téry menedékházig.
Az Öt-tó katlan
Téry-menedék
Az Öt-tó katlan bejáratánál 2015 méter magasan álló Téry menedékház 1899-es átadását követően közel három évtizedig a Tátra legmagasabban fekvő háza volt. Jelenleg is csak a 2250 méter fekvő Tengerszem-csúcs (Rysy) alatti menedékház előzi meg. A magyar turistaság és a tátrai turisztika neves úttörője, dr. Téry Ödön – aki a közeli Közép-orom és Fecske-torony (1876, 1877) első megmászója volt – már 1889-ben javaslatot tett a Magyarországi Kárpát Egyesületnek (MKE) egy menedékház építésére a Kis-tarpatak feletti sziklafal tetejére. Az ötletet végül az MKE-ből kivált Magyar Turista Egyesület valósította meg, amely időközben megszerezte a Kis-tarpataki-völgy kizárólagos kezelési jogát.
A Téry Ödön menedékház régen és most:
A Téry által vezetett új egyesület Majunke Gedeont bízta meg a menedékház építési munkáival. A meredek sziklafalon kezdetben teherhordókkal, később a kiépülő ösvénynek köszönhetően lovakkal hordták fel az építőanyagot.
Az építkezés nehézségei ellenére egy év alatt elkészült az épület, amit 1899 augusztusában nagy érdeklődés mellett nyitottak meg.
Téry Ödön ellenezte, hogy róla nevezzék el a házat, de ennek ellenére az fennállása óta töretlenül az ő nevét viseli, ami a 20. század történelme és a mai általános szlovák hozzáállás ismeretében is rendkívülinek mondható. Sőt, napjainkban még egy portrét is találunk róla a menedékház étkezőjében, ami igazi kuriózum a tátrai magyar emlékek között.
A menedékház izgalmas környezete
Kevesen tudják, hogy a menedékháznak már 1912-ben telefonos összeköttetése volt Ótátrafüreddel. A ma is korszerű menedékház teljes egészében napelemek és saját vízerőmű segítségével látja el magát energiával. A közel 120 év alatt kisebb-nagyobb felújításokon átesett épület lényegében most is eredeti formáját őrzi. Jelenleg max. 30 férőhely biztosított a szállóvendégeknek, az étkező 40 személy befogadására alkalmas, ami a nyári szezonban gyakran zsúfolásig megtelik. A menedékház ellátását itt is hegyi teherhordókkal, illetve kivételes esetben helikopterrel oldják meg.
Teherhordók útban a Téry menedékházhoz
A közel 4 óra alatt Ótátrafüredről a Téry menedékházig számos turisztikai és egyben történelmi helyet érintettünk. A modern sikló, a karbantartott utak, a korszerű és hangulatos menedékházak és a természet tisztasága mind a Tátra színvonalas turizmusát szolgálják, melyek minden tekintetben felveszik a versenyt a világ bármelyik hasonló turistaparadicsomával. Mi magyarok is csak egy dolgot hiányolhatunk itt a Kárpátok tetején, mégpedig a tátrai turizmus elindítóinak emlékeit, melyek jelenleg sajnos nem képezik a szlovák történelem részét. Csak reménykedhetünk, hogy ez a jövőben változni fog. Mert ha már úgy alakult, legalább a történelmünk legyen közös, ha a hegyek már nem lehetnek azok.
A cikk először 2018 júliusában jelent meg.
