Sokan tisztában vannak azzal, hogy az óriáspandát vagy a szumátrai tigrist a kihalás réme fenyegeti, de vajon hányan ismerik a hazánkban fellelhető rákosi viperát, illetve a rá leselkedő veszélyeket? Halpern Bálinttal, a Rákosivipera-védelmi Központ vezető biológusával beszélgettünk e különleges kígyó hazai helyzetéről, fennmaradásának esélyeiről.
Mióta és hol működik a Rákosivipera-védelmi Központ?
A Magyar Madártani Egyesület és Természetvédelmi Egyesület a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal karöltve 1998-ban megvásárolt egy területet Kunpeszér közelében. Itt 2004-ben (az európai uniós LIFE-Nature program keretében) sikerült felépítenünk azt a központot, ahol még abban az évben elkezdhettük a rákosi vipera védelmét és megőrzését zászlajára tűző programunkat.
Ezek szerint veszélyben vannak a viperák Magyarországon?
A rákosi vipera vadon élő, hazai populációja évről évre vészesen csökkent, ezért volt és van szükség e hüllő zárt téri tenyésztésére. A központ kiemelt célja a veszélyeztetett élőhelyekről bekerült kígyók tartása és szaporítása. A szabadtéri terráriumokban egymástól elszigetelt élőhelyekről származó egyedeket párosítunk, így elkerülhető az izolált, kisméretű, vadon élő populációkban jelentkező beltenyésztéses leromlás, és fent tudjuk tartani az állomány genetikai változatosságát. A fajmegőrzési programunk mellett természetesen folytattuk a meglevő élőhelyek védelmét, valamint a vadon élő egyedek monitorozását.
Hogyan kezdődött a munka?
A tenyészprogram indulásakor tíz egyedet foghattunk be engedéllyel különböző élőhelyekről, majd 2006-ban további 6 egyedet. Ezek a kígyók alkották a törzstenyészet alapját. A populáció szaporulata mára már közel kétezer egyedet jelent.
A program indulásakor mennyi volt a hazai, vadon élő egyedek száma?
Hivatalos becslések szerint mintegy ötszáz példány élt az országban, egymástól elszigetelt populációkban, tizenegy élőhelyen. Ezek kisméretű, sérülékeny állományok voltak, 40-50-es egyedszámmal.
Mióta védett a faj?
Hazánkban a rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb (érték)kategóriába tartozik, amelynek természetvédelmi értéke egymillió forint. Ez az összeg a keresztes viperánál 250 000 Ft. De nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is felismerték a rákosi viperák kritikus helyzetét - a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett (EN; Endangered) kategóriába sorolta.
Minek a következménye az egyedszám drasztikus csökkenése?
Korábban kisméretű állományok voltak csak megfigyelhetők, amelyek rendkívül sérülékennyé váltak. Ez több tényezőre is visszavezethető: az ember intenzíven kezdte használni a környezetet, sok helyen elpusztították vagy súlyosan degradálták a természetes élőhelyeket, eltűntek a jó minőségű gyepek, de a megmaradt gyepterületek hasznosítása is drasztikusan megváltozott. A ritkábban történő legeltetésről az ember áttért a gépi kaszálásra, amely szinte „ledarálja” a gyepeket, a kis borítás pedig nem nyújt optimális búvóhelyet a kígyónak, illetve megfelelő életkörülményeket az egyenesszárnyú táplálékrovarok, mint például a szöcskék számára. Ha a traktor megjelenik a határban, hamarosan felsorakoznak a gólyafélék, gémfélék, sirályok, varjak, rétihéják, és követik a gépeket. Ilyenkor a szárnyasok - válogatás nélkül - nemcsak az elpusztított példányokat, hanem a túlélő egyedeket is összeszedik. A madarak kaszálás után akár egy hétig is ott tartózkodnak. És könyörtelen pusztítást végeznek. Az élőhelyeken ugyanakkor előbb-utóbb tűz keletkezhet, továbbá jelentős belvíz is megjelenhet, ami a kis, elszórt állományokra komoly veszélyt jelent.
Jelenleg hány vipera él a központban?
Most 500 viperánk van, de már várjuk a nőstények szülését. 3-4 éves korukra válnak ivaréretté, s jelenleg 30-35 nőstényünk biztosan gravid, vagyis állapotos. Átlagosan 11 utódot hoznak világra, ezért az augusztusi szülések alkalmával 250-300 új egyedre lehet számítani, mert sok a fiatal nőstény. Minden példányt lefotózunk, adataikat feljegyezzük. Érdekesség, hogy a „rekorder nőstény” 26 élő és 1 halott viperát hozott a világra. Az „újszülöttek” átlagos testtömege 2,4 g, átlagos hosszuk pedig 14 cm.
Mikor tudtatok először már itt született és felnevelt kígyókat kihelyezni a természetes élőhelyükre, illetve nyomon követitek-e az egyedek további életét?
2004-ben kezdtük meg a tenyésztést, és 2010-ben tudtunk először kígyókat visszatelepíteni a természetes élőhelyeikre. Itt viszont nem áll meg a felelősségünk. Folyamatosan gyűjtjük az információkat, hogy a kitelepített egyedek hogyan élik az életüket. Mint említettem, születésükkor egyedileg azonosítjuk őket, így ennek megfelelően tudjuk végezni a pontos utókövetést. A begyűjtött adatok igazolták, hogy a kígyók helyben maradnak, nem vándorolnak el, tehát nem kell tartani attól, hogy megjelennek a lakott területeken.
Évente hány egyed kerül vissza a természetbe?
Mintegy 80-100 egyedet engedünk ki természetes élőhelyeik valamelyikére. Évente többször telepítünk ki kígyókat, nem egyszerre mindet, ezzel is védve őket a rájuk leselkedő veszélyektől, hiszen ha a ragadozók azt észlelik, hogy az adott területen megjelent egy tápláléktípus, valamint abból „dömping” van, akkor arra ráállnak, és óriási pusztítást végeznek.
A mesterségek körülmények között tartott kígyókon végeztek-e vizsgálatokat, és ha igen, milyen adatokat, információkat gyűjtötök?
A Magyar Természettudományi Múzeum Molekuláris Taxonómiai Laboratóriumával működünk együtt, genetika monitorozást (genetic screening) végzünk. Vérmintát veszünk farokból, avagy az elhullott egyedekből szövetmintát, ebből kivonjuk a DNS-t, és annak különböző szakaszait vizsgáljuk populációs, illetve alfaji szintű összehasonlítás céljából. Ezekből a vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy milyen mértékű az állomány genetikai változatossága. A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a tenyésztett viperák genetikailag változatosabbak, mint szüleik, így azt tapasztaltuk, hogy jó irányba haladunk.
Hol találhatók a rákosi viperák természetes élőhelyei hazánkban?
1892-ben Budapesten, a Rákos-patak mentén, kutyasétáltatás közben fedezett fel két példányt Herman Ottó. Méhely Lajos (korának elismert zoológusa) Vipera berus var. rakosiensis néven írta le azokat. A vipera a fent említett területről kapta a nevét, de ez az élőhely mára sajnos megszűnt, mivel elfoglalta a helyét a város. Az 1950-es években Rákosi Mátyás miatt az elnevezését parlagi viperára változtatták, de az 1980-90-es években „visszakeresztelték”. Az eredeti élőhelye a Duna-Tisza köze, Ócsa, Dabas, a Felső-Kiskunság, Bugac vidéke, de kis szórványállományok a Hanságban is megfigyelhetők.
Kell-e aggódnunk, ha véletlenül megmarna minket egy rákosi vipera?
A rákosi vipera meghatározása óta, vagyis több mint 100 éve, nem történt halálos marás. Kerüli az embert, rejtőzködő életmódú, óvatos hüllő, így igen kicsi az esélye, hogy bárkit is megmarjon. A mérge felnőttekre gyakorlatilag veszélytelen, méhcsípésszerű, csupán lokális tüneteket okoz, a marásnak neurotoxikus tünete nincs. Engem is többször megmart már rákosi vipera. Általában végtagot érint a marás, amely duzzanatot, elviselhető fájdalmat okoz. Erősebb marás esetén esetleg megduzzadhatnak a nyirokcsomók. Az tévhit, hogy ha megmar egy vipera, akkor a sebzett részt ki kell vágni, illetve ki kell véreztetni. Ha a méreg bekerült a véráramba, azt onnan visszaszívni már nem lehet. Azt kell elérni, hogy a szervezet ezt fel tudja dolgozni. Egy kalcium-pezsgőtabletta vagy egy kalciuminjekció megivása hatékonyan segíti a szervezetet ebben. Természetesen súlyosabb tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni.
Mennyire tehető jelenleg a hazai, vadon élő populáció egyedszáma?
Az ötszáz egyedre becsült természetes állomány mellé mi az elmúlt 4 év során 400 példányt engedtünk szabadon. A kibocsátás általában mintegy 30 százalékos túléléssel kecsegtet. Sajnos sok rákosi vipera esik áldozatul a madaraknak, rókáknak, borzoknak, de a védelem alatt álló túzok is előszeretettel fogyasztja. Ennek ellenére szerencsére növekedésnek indult a populáció (700-1000 egyed), ugyanakkor továbbra is sérülékenyek az állományok. A siker záloga, hogy a jó minőségű, nedves és száraz gyepes területek, nagyobb térszintbeli, a dimbes-dombos gyephátak, valamint a zsombékos, változatos életterek megmaradjanak. A kígyók a rágcsálók elhagyott járatait, természetes üregeket használnak búvóhelyként, és a 24-28 °C-ot kedvelik. A téli időszakban a rágcsálók járataiba húzódnak vissza, ott vészelik át a fagyokat.
Mi szerepel a rákosi viperák étlapján?
A fiatal egyedek főként egyenesszárnyúakkal (sáskákkal, tücskökkel, szöcskékkel) táplálkoznak, a felnőttek viszont már elkapják a gyíkokat, az apróbb rágcsálókat, valamint a földön gubbasztó madárfiókákat is.
A nagyközönség számára látogatható a központ?
Csak csoportokat tudunk fogadni, és iskolai osztályokat. A nemzeti parkos kollégákkal közösen készítettünk egy közel 1,5 kilométeres tanösvényt, amely bemutatja az e vidékre jellemező élővilágot de van itt bemutatóterem is. A látogatásra az ideális időszak a tavasz (áprilistól június elejéig), amikor zöldben pompázik minden, avagy az ősz eleje (augusztus végétől szeptemberig). Utána a kígyók már nem aktívak. Az iskolai csoportok sok érdekes dologra csodálkoznak itt rá, hiszen az első kézből kapott élmény mindig meghatározó erejű.
