Sokszor nehéz dolgunk van, ha szeretnénk valamilyen újdonsággal megörvendeztetni az olvasókat (és persze magunkat is), a budai zöld viszont remek ötletnek tűnt: nem annyira ismert, és még közel is van. Kellemes nézelődős-fotózgatós tempóra készültünk, így három szakaszra osztottuk a távot, az első nap végére Normafát tűztük ki célul, ami nagyjából 11 kilométert jelentett.

1 / 28

 
Mire reggel egy kis késéssel, rohamtempóban zabszeletet-üdítőt vásárolva megérkeztem a Gellért-hegy lábához, Attila már felkutatta a legelső jelzést, és azon ügyködött, hogy optimális képet lőjön róla, a háttérben lehetőleg egy éppen elsuhanó villamossal vagy néhány vidáman sétálgató emberrel.

2 / 28

 
Csak ezután vágtunk neki a tulajdonképpeni túrának, azaz először is a hegynek, amit legutóbb - idéztem fel kissé fájdalmas mosollyal - véletlenül pont magassarkúban másztam meg. Nem volt nagy élmény, viszont legalább kaptam emlékbe pár vízhólyagot és egy agyongyötört lábfejet - most viszont kiderült, hogy nem is megyünk fel a Citadellához, az út a Gellért-hegy oldalában vezet.

3 / 28

Hétköznap lévén forgalom alig volt, így zavartalanul bámészkodtunk; konstatáltuk, hogy már virágoznak az orgonák; és gatyaféken akár Szent Gellért tekintélyt parancsoló szobrához is két másodperc alatt lecsúszhattunk volna, a zöld sávjelzés ugyanis pont mögötte kanyarog. Most tudtam meg, hogy a püspök alakját eredetileg csak 3 méteresre tervezték, de úgy vélték, hogy ezzel a „csekélyke” mérettel kevésbé tudna érvényesülni a hegyoldalon, így megtoldották az eredeti elképzelést még röpke 4 méterrel.

4 / 28

 
Ha már a szobroknál tartunk: érdekes alkotás a világvallások reprezentásaiból álló Filozófusok kertje is, ahova kis séta után lyukadtunk ki. A békés egymás mellett élést jelképező kompozíció három alakját néhány éve ellopták, és bár azóta ezeket újraöntötték és ismét felállították a helyükön, azért fura belegondolni, hogy talán valakinek ott áll az előszobájában a leplekbe burkolózott Mahatma Gandhi, mint kalaptartó… A szoboregyüttes egyébként Budapest legnagyobb víztározója fölött fekszik. A Gruber József medence két tárolójában összesen 80 000 köbméter víz fér el. Ami viszont még ennél is jobban lenyűgözi az itt járót, az természetesen a panoráma - a budai várnegyedre szuper kilátás nyílik.

5 / 28

Innen részben a tavalyelőtt megújult Tabáni Botanikai Tanösvényen keresztül a Vérmezőig vezet az út (instant természetélmény a betondzsungelben), amit a napnak ebben a szakaszában főleg kisgyerek-anyuka párosok látogatnak, de időnként farokcsóválva előbbukkan egy-egy kutya is a pitypang- és margarétamezőből.

6 / 28

 
Ebédszünet és néhány - kissé hangulatgyilkos - budapesti utca után megérkeztünk a következő állomásunkhoz, a Városmajorba, ahol legelőször is körbejártuk a Jézus szíve plébániatemplom együttesét. Attila a modernebb feléért rajong, amit állítólag már alaposan lefotózott minden oldalról, nekem viszont sokkal jobban tetszik az 1925-ben épült régi kistemplom.

7 / 28

Láthatóan nem csak én preferálom, ugyanis néhányan laknak körülötte, dacára az „életvitelszerű tartózkodást” tiltó táblának. Persze megnéztük a nagyobb épületet is. Sajnos zárva találtuk, de azért bepillantottunk, és a kérésemre csodaszép fotó is készült a lélegzetelállító ablakmozaikról.

8 / 28

 
A Városmajort elhagyva a Kis-Sváb-hegyet hódítottuk meg, ahol még a házak között kissé szem elől tévesztettük a zöld jelzést. Aggodalomra semmi ok, gondoltuk, úgyis csak felfelé kell tartani. A csúcson a jutalom, amire számítottunk - nevezetesen a pazar kilátás - ezúttal azonban elmaradt, a fák ugyanis jó magasra nőttek itt.

9 / 28

A Széchenyi-hegy felé pedig ismét elvesztettük a zöldet, és ekkor már kénytelenek voltunk netes segítséghez folyamodni; online térkép kalauzolt vissza minket a helyes irányba. Találtunk is egy ígéretesnek tűnő fagyizót, úgyhogy sikeresen helyreállt a lelki békénk.

10 / 28

 
Ez a szakasz tulajdonképpen nem annyira a természetben, mint inkább házak, villák között vezet, ám ez ne rettentsen el senkit, bőven van min legeltetni a szemet. A Tündér utcában ráakadtam a táblára, amely szerint „e helyen pihent és alkotott Radnóti Miklós”, de a magas faltól és a kesze-kusza növényzettől sajnos semmit nem láttam. A „Tündérlakot” egyébként Radnóti anyósáék bérelték, de a költő is sok időt töltött itt Fifivel, a feleségével, és a verseiben felbukkanó természeti képek sokaságát köszönhetjük ennek az idilli környezetnek.

11 / 28

 
Innen egy perc sétára „Jéé, tényleg, ez itt van!” felkiáltással bukkantunk rá a Jókai-kertre, ahol a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és az MME központja is található. Belvárosi irodaházunkra gondolva kicsit irigykedni kezdtünk az itt dolgozókra, de azért „nagy duzzogva” bejártuk a természetvédelmi területté nyilvánított kertet. Jókai 1853-tól birtokolta a területet, gyümölcsfákat, szőlőt telepített (ennek egy része ma is megvan), rózsákat ültetett, konyhakertet alakított ki, és ide vonult vissza, amikor nyugalomra vágyott. Egykori villáját lebontották, de a présház most is áll, és jelenleg irodalmi kiállításnak ad otthont. A kert hangulatos színfoltja az oroszlános pad. Bár a kőből faragott ülőalkalmatosság nem lehetett éppen aranyérbarát, de az írónak biztosan nem voltak ilyen problémái, mert azt mondják, előszeretettel üldögélt itt. Érdekes a pár méterre álló Anakreón-szobor is, ami állítólag Jókai arcát viseli, ám ránézésre szerintem ezt nem olyan könnyű megállapítani.

12 / 28

Elég sokat időztünk a kertben, úgyhogy innentől próbáltuk egy kicsit gyorsabbra venni a tempót. Ebben némileg visszavetett minket a fogaskerekű, vagyis inkább az a szenvedély, amivel Attila próbált minél jobb fotókat készíteni róla, illetve az eredeti formájában fennmaradt régi, svábhegyi végállomás épületéről.

13 / 28

Néhány perc múlva megérkeztünk a Gyermekvasút széchenyi-hegyi végállomásához, ahol szerettünk volna csalni egy kicsit, és egy megállót utazni a világrekorder járművön a Normafáig, ám itt pechünkre kiderült, hogy pályakarbantartási munkák miatt április végéig munkanapokon a vonatok csak Szépjuhászné és Hűvösvölgy állomás között közlekednek.

14 / 28

Sebaj, a maradék egy-másfél kilométert azért már féllábon is kibírtuk volna, nekünk pedig mindkét lábunk megvolt, úgyhogy szinte egy szempillantás alatt megérkeztünk az aznapi végcélhoz.

15 / 28

Normafán nem maradt más hátra: egy kis nézlődést követően a jól megérdemelt innivalóval és a kötelező rétessel letelepedtünk egy padra, hogy megbeszéljük a következő túra részleteit.

Írta: Hidvégi Brigi

Fotók: Gulyás Attila