A hazánk és Szlovákia között elterülő Gömör-Tornai-karszt Közép-Európa legnagyobb karsztvidéke. Az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai 1995-ben felkerültek az UNESCO világörökségi listájára. A hajdani tájvédelmi körzet 2002-ben a Szlovák-karszt Nemzeti Parkká alakult. Folyók és azok mély völgyei szelik át, kialakítva jellegzetes felszíni formáit. A Szádelői- és az Áji-völgy között magasodik a Szádelői-fennsík, túránk célpontja.

 

A 27-es úton észrevétlenül hagyjuk el az országhatárt. Torna előtt balra fordulunk, és Méhészudvarnokon keresztül közelítjük meg Szádelő községét. A feliratokon többnyire magyarul is szerepelnek a helységnevek, ezért eltévedni nem tudunk. Szádelő (szlovákul Zádiel) neve a régi magyar szád - azaz „nyílás” - és elő, azaz „elülső rész" szavak összetételéből alakult ki, ezzel is utalva arra, hogy a település a szurdok bejáratánál fekszik. Hamarosan feltűnik a Tordai-hasadékhoz hasonlatos hegykontúr.
 

Alig 4 kilométer után már a falu végi parkolóban vagyunk. Napközben 1,5 euró parkolási díjat szednek a sorompónál. A kis büfé magyarul jól beszélő eladója kedvesen fogadja a vevőket. Feltankoltunk folyadékkal és energiaszeletekkel, majd nekivágtunk a csodákat ígérő útnak. 1977-óta 7 állomásos tanösvényen ismerkedhetünk meg a szurdok természeti értékeivel. Ha követjük a jelzett körutat, közel 10 kilométer és 452 méter szintkülönbség vár ránk.

 

 

Az aszfaltúton könnyen járható a szurdok 3 kilométeres szakasza, ezért a kisgyermekes családok között is népszerű kirándulóhely. A lankásan induló völgyben a Szár-patak csordogál. A monda szerint Attila fia, Dengezik herceg, itt bukott alá szárnyas lováról, miközben a fellázadt gótok üldözték. Holttestét fivére találta meg és temette el. A patak neve és a környező hegyek őrzik emlékét. A köveken meg nem torpanó vízfolyam csobogókat, néhol kisebb vízeséseket alkot. A mellettünk lévő, akár 200 méteres sziklafal határolta ösvény helyenként pár méteresre szűkül, igazán látványossá téve az utat.

 

 

 

A völgy alján a levegő kellemesen hűvös, a sodródó vízből néha permetet fúj arcunkba a szél. A beszűrődő napfényben vidám táncot járnak a lepkék. Csodálhatjuk a zöld mohával fedett sziklaalakzatokat, hasadékokat. A burjánzó zöld növényzet, a fák dús lombkoronája miatt a szurdok nevezetes, 105 méter magas Cukorsüveg sziklacsúcsát nem láttuk ugyan, de nem maradtunk le róla teljesen. A szakadék belsejében egyre feljebb haladva 450 méterre értünk fel. Miután a tanösvény a patakon átívelő kis hídon a fennsík felé kanyarodik, érdemes pár lépést tenni a szurdok másik kijárata után lévő menedékház irányába. Itt nemcsak pótolhatjuk az elfogyasztott elemózsiánkat, de meg is pihenhetünk a kellemes tisztáson. A terepet ismerő kirándulók nagy része ki is használja ezt, és visszafordulás előtt itt sziesztázik.

 

Mi nem hagytuk ki a túra második szakaszát, ezért a patakon átkelve a hegyoldal felé vettük az irányt. A széles szekérút meredeken kapaszkodott egyre feljebb. Kissé elfáradva értük el a következő útjelző táblát, amelyen „Na-Skale” felirat jelezte a sziklatetőt. A fennsík szélén a hiányzó fák teret adtak a kilátásnak. Az élmény, amelyben részesültünk, tényleg páratlan volt. A függőleges, fehér mészkőfalak határolta hasadék Magyarországig vezette a tekintetünket. A távoli erőmű látványa nem rontotta a képet, mert a környező természeti csoda mellett jelenléte láthatatlan lett.

 

A völgyben megbúvó Cukorsüveg is megmutatta magát. Hosszan időzve szívtuk magunkba a táj minden apró szépségét. A fennsík belseje felé is jól követhető táblák segítik a haladást. Változatos terepen, erdők, napsütötte mezők között vágunk át. Utunkat a vaskori földvár északi sánca keresztezi. A plató tetejéről lekanyarodhatunk az alig 25 percnyire lévő Áj község felé is. A hatodik megálló után váratlan meglepetésként ért minket a szakadék déli pereme, ahonnan még monumentálisabb panorámában lehetett részünk. A sziklanyelv szurdok fölé benyúló hídjáról még jobban belátható volt az egész karsztvidék. A lenyűgöző látványt alig akartuk elhagyni, de a lefelé vezető út még előttünk állt.

 

Kattints a fotóra a nagyított képért

 

A túra nagyobb, látványos szakaszát már magunk mögött tudtuk, mégis a szikla tetején jártunk még, ami előrevetítette a hátralévő út nehézségét. Így is lett. A kisebb-nagyobb méretű, kiálló sziklák kerülgetése nehezítette a járást az amúgy is fáradt tagjainknak. A tűző napon hosszasan lefelé szerpentinező ösvényen a szárazságtól porladó apró kövek gurguláztak a talpunk alatt. „Szenvedésünket” csak az időnként előbukkanó kilátás enyhítette. A község házai között értünk vissza az autónkhoz. Elnyaltunk egy jégkrémet, és továbbindultunk az Áji-völgy felé. Útközben a tornai vár romja ékesíti a hegytetőt.

 

A Szádelői-szurdokhoz hasonló, csak éppen autóval is járható út vezet Ájfalucska község felé. A szűk szoros mélyén rohanó patak vízesései a környék turisztikai látványosságai. Sokan csak egy-két fénykép erejéig időznek, pedig érdemes végigsétálni. A sziklákon lezúduló patak 4 vízesésében gyönyörködhetünk. Helyenként sugárban, néhol pedig fátyolként ömlik alá a vízsugár. A nap már alacsonyabban járt, a mély patakvölgyre szinte esti félhomály borult. Ha a faluban járunk, ne feledkezzünk el a Kodály-tanítvány Vargyas Lajosról, aki a térség népi dallamkincsét gyűjtötte csokorba.

 

Távolodva az a 11 méter magas angyalszobor köszön el tőlünk, amelyet amerikai filmesek hagytak itt egy forgatás után. Pár perc múlva mi pedig Szlovákiától köszönünk el, hogy varázslatos magyar tájakon folytassuk utunkat, immár hazafelé.

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!