A tél nyomában a Bakony tetején
Javában tartott a napfényes, vékony pulóveres, kora tavaszi időjárás, amikor február közepén villámcsapásként érkezett a hír: bokáig érő hó és villámcsapások a Bakonyban! Megnéztük, mit hagyott maga után a hirtelen jött tél.
Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a közelgő tavasz még a közmondásokban szereplőnél is szeszélyesebb időt hoz, ez alól pedig az idei február sem kivétel. A tél talán utolsó támadását sajnos csak otthonról követhettük nyomon, de néhány nappal később élőben is megtapasztalhattuk, mi kerekedett ki az évszakok összecsapásából.
Az országutak szürkék és zsúfoltak, a vonatok teteje viszont csillogott a rájuk hulló víztől. A koszt ugyan nem mossa le a víz, csak fénylő zománcként befedi; pont úgy, mint amikor az éjszakáit műhelyében töltő vasútmodellező a három centi széles kocsitesten elkészíti a tökéletesen valósághű, kopottságot is utánzó festést. Már csak néhány sváb falu házai kellenek a terepasztalra, és egy előnyös nézőpont, olyasmi, mint amilyet a nyolcas út városlődi felüljárója kínál: igazi tél végi összkép.
Olvadás a Kab-hegy erdészeti útján
A Kab-hegyre érve aztán a természet csillogása helyett inkább csak tovább tornyosult a szürkeség: nyoma sincs már a hónak. A gumitalpú cipő lépteinek hangja még az aszfaltozott úton is hangosabbnak tűnik az idáig elhozó bármelyik járműnél. Bár a legrészletesebb térkép sem jelez itt patakot, a távolban mintha vízesés moraját hallanánk. Megállás után semmi kétség, valahol az áthatolhatatlan erdősáv túloldalán valóban van egy nagy zúgó. És egy kisebb is, valahol az ellenkező irányban. Sőt egy egészen kis csobogó itt, az út szélén is, a túloldalán pedig még egy.
Víz ott is, ahol az év nagy részében nyomát sem látni
Az aszfalt épp olyan tükörfényes, mint a városlődi terepasztal vonatai. Fölötte friss víz csöpög az erdőirtást túlélt öreg bükkfa mind a száz ágáról, az avarban heverő gallyak végéről, az út mellett elszállításra váró fatörzsek pedig mintha csak izzadnának. A szürke erdő egyik pillanatról a másikra változott át a szalagkorlát túloldalán suhanó dekorációból egy olyan élő szövetté, amelynek most még csak a lüktető keringését hallani, de az avar alatt, az ágakon vagy a talaj legfelső rétegében már a föld legnagyobb erői készülnek arra, hogy két hónap múlva zöldbe borítsák a tájat. És ehhez a pillanathoz több mint egy óráig kellett úton lenni gyalog, az Úrkút menti feltáróút végtelen egyenesében, majd megállni egy pillanatra - vagyis a kegyetlen számok nyelvén úgy 10 perce. Mi mindenről maradhattam le délelőtt a Holdvilág-árokban, ahol még őrült tempóban, szinte csak a terep akadályaira figyelve, 1 km/órás átlagsebességgel szaladtunk végig az elárasztott patakmedren...
Még ők sem sietnek
Lejtő emelkedőt követ, ahogy ismét közeledünk a célhoz, a Macska-likhoz, ahol majd az egyik patak négyméteres vízesése egyenesen a barlang szájába zuhan. Itt már előkerülnek az utolsó hófoltok is, amelyek még ebben a melegben is tartják magukat, emékeztetve az aktuális évszakra. A mindenhol előforduló csobogás egészen a barlang bejáratáig tart, ahol aztán vízesés helyett egy kerek tó fogad: a víznyelő a rá legkevésbé jellemző módon eltömődött a belezúduló vízmennyiségtől.
Az eltömődött Macska-lik; ilyen lenne egy átlagos hóolvadás utáni napon
Noha még egy öt nappal korábbi túraleírásban is zúgó vízesésről olvastunk, mégsem ért csalódásként az úti cél átalakulása, hiszen vízből így is bőségesen akadt az úton, a legkülönbözőbb, nem is várt szépségű formákban. Annál inkább hasznos volt a felismerés, hogy bár kirándulni sokféleképpen lehet, nem biztos, hogy mindenki elsőre megtalálja a magához illő módot, és az sem, hogy később is úgy a legjobb az erdőt járni. A mai napon a nehezebb teljesítménytúrákat idéző miniexpedíciótól a gyakran megállós, aszfalton sétálós kirándulásig a gyalogos természetjárás számos formájában lehetett részem, és bár korábbról tudható volt, hogy az előbbi áll hozzám közelebb, most mégis eljött az ideje néhány rohanásmentes, szemlélődős órának. Egy biztos, az időjáráson nem fog múlni!
Írta és fotózta: Gulyás Attila
Bartina sár nélkül?!
Álmoskás időben robogtunk végig a Bartina teljesítménytúra maratoni távján a Szekszárdi-dombságban.
→ TovábbA Biatorbágy-közeli sziklavilágba könnyű beleszeretni
A korai sötétedés és a hideg idő nem kedvez a hosszú túráknak. Ezért most egy olyan félnapos kirándulást ajánlunk, amely változatos terepen vezet: van benne könnyű séta, egy kis mászás, látványos sziklaformációk, remek panorámák és egy bájos erdei kápolna. Mindez a Budai-hegységben, a főváros vonzáskörzetében, Biatorbágy közelében, ahol ilyenkor télen hétköznap – de talán még hétvégén is – nagy eséllyel elkerülheted a nyüzsgő tömeget.
→ TovábbTemplom falu nélkül – Gercsepuszta utolsó hírmondója
800 éve áll, közel 500 éve nincs falu körülötte. Nem egyszer rommá vált, többször újjáépítették, és most is dacol az idővel a hegyek kéklőn ölelő karéjában. Különleges hangulatú pusztatemplomnál jártunk Pesthidegkút határában.
→ Tovább