Ahogy közeledünk az Őrséghez, az idő egyre vacakabb, a felhők lassan már a földig érnek, a Rábánál pedig az eső is elered. A meleg vargányaleves és a dödölle aztán helyrebillenti a hangulatomat, és megbékélek az időjárással is. Végül is, november van, az Alpok szomszédságában járunk, a ködös ősz pedig remekül áll az Őrségnek.
Ahogy remekül áll a szomszédos Vendvidéknek is, ahová a WWF Magyarország által, a LIFEinFORESTS projekt keretében szervezett tanulmányút résztvevőivel igyekszem éppen. A buszon főleg erdészek és természetvédelmi szakemberek ülnek, az út célja pedig az, hogy megismerjük az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság erdeit és az ezekkel kapcsolatos természetvédelmi munkát.
Ismerkedés a vendvidéki erdőkkel
A Vendvidéket gyakran mossák össze az Őrséggel, pedig a két táj között, ha a messziről érkezőnek hasonló is, azért vannak különbségek. A Vendvidék nevét az itt élő szlovénekről, a vendekről kapta. Az őrségi szerek helyett itt a szórványtelepülés a jellegzetes településforma. Egy dombon jellemzően csak egy ház van, amit legelők és a szántók vesznek körül, vagyis nem lehet csak úgy papucsban átugrani a szomszédhoz, rá kell egy kicsit készülni a szomszédolásra.
Az őrségi porták elmaradhatatlan "tartozéka", a tóka
Rábízzák a természetre
Első úti célunk hazánk legnyugatibb települése, Felsőszölnök, melynek határában egy közel 90 hektáros erdővel különleges tervei vannak a tulajdonos Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnak, nevezetesen az, hogy nem csinálnak vele semmit. Furán hangzik, de ez tényleg egy jól átgondolt terv, melynek hatásait izgatottan várják a szakemberek. A természet ugyanis innentől kezdve átveszi itt a hatalmat, az emberek maximum csak azért jönnek majd ide, hogy dokumentálják és nyomon kövessék a változásokat.
A szerencsés erdő, ahol most már a természet az úr
Ebben az erdőben most főleg a bükkök dominálnak, elegyfajok kevésbé vannak jelen, és az erdő szintezettsége is hiányos. Hogy mit fog kezdeni a természet ezzel az erdővel, az persze, majd csak évtizedek múlva derül ki, de ahogy Szentirmai István, a nemzeti park Természetmegőrzési osztályának vezetője is mondja, ők nem is hasznot akarnak itt termelni, hanem biológiai sokféleséget szeretnének teremteni. Ezt a hírt az itt élő foltos szalamandrák, akik még most, november elején is itt mászkálnak az avarban, bizonyára kitörő örömmel fogadnák, már ha érzelmeiket egy kicsit is képesek lennének kifejezni.
Téli álom előtt még egy kis séta- foltos szalamandra
A sápadt szemeslepke esete a rezgősással
Kétvölgyön, a Ritkaházi utca végén, egy különös ligetes égererdő van. Itt él a sápadt szemeslepke egyik utolsó hazai populációja. Kétvölgy és a szomszédos falu, Ritkaháza között, a patak mentén egykor egy 4 kilométer hosszú út kanyargott. Az elmúlt 50 évben azonban, miután az út menti rétek és kaszálók magukra maradtak, spontán beerdősült a terület. A ritka sápadt szemeslepke kifejezetten kedveli ezt a hűvös, párás, patakparti mikroklímát. Ami azonban még ennél is fontosabb számára, az az itt termő rezgősás, mellyel a folyton éhes lárvák táplálkoznak.
Sápadt szemeslepke (Lopinga achine)
Sokáig egyébként azt hitték, hogy ez a lepkefaj kipusztult innen, úgy jó öt éve derült ki, hogy szerencsére tévedtek. A néhány száz egyedből álló populáció nagyon érzékeny, bármi drasztikus változás beüt, a lepke itteni állományának búcsút mondhatunk. Épp ezért a nemzeti park szakemberei megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne következzen be, sőt azért dolgoznak, hogy növekedjen az állomány. Ehhez a kulcs pedig az a bizonyos tápnövény. A rezgősás azonban kicsit válogatós az élőhelyi viszonyok tekintetében, szüksége van egy bizonyos fénymennyiségre, de ha túl sok a fény, azt már nem szereti. Hogy az állomány növekedni tudjon, az égerliget kezelése során, olyan fényviszonyokat kell teremteni, ami kedvez a sás terjedésének. Hogy sikerül-e, az majd csak évek múlva fog kiderülni, azzal azonban sajnos számolni kell, hogy menet közben a klímaváltozás is módosítani fogja a jelenlegi viszonyokat.
Az égeres ligeterdő, a sápadt szemeslepke élőhelye
Mesebeli fenyves
Az Orfalu melletti fenyves olyan, mintha már az Alpokban járnánk. A fenyőerdő alja tele van mohákkal, harasztokkal, gombákkal, és hogy még mesebelibb legyen az egész, mindez misztikus ködbe van csomagolva.
Út a fenyőerdőbe
Hogy hogyan is került ide ez a fenyőerdő, arra a szakembereknek két elképzelése is van. Az egyik szerint régen ezeken a dombhátakon szántók voltak, az eső azonban hamar lemosta innen a talajt, a parasztok felhagytak a műveléssel, az erősen degradálódott területen pedig, mivel a lombos fák számára az nem volt kedvező, az erdei fenyők szaporodhattak el. A másik elképzelés szerint a fenyők megtelepedését az segítette elő, hogy ezen a vidéken régen a háziállatok számára az erdei avart használták alomként. Az avart nagy erőkkel gyűjtötték, az avar nélküli erdők pedig megfelelő feltételeket teremettek a fenyők felnövekedéséhez.
A ködbe burkolózó orfalui fenyves
Ebben az orfalui erdei fenyvesben olyan ritka fajokat találhatunk az aljnövényzetben, mint a korpafüvek, a körtikék, a vörös áfonya, a csarab, vagy a tényleg pihe-puha párnára emlékeztető vánkosmoha. Az élőhely azonban eltűnőben van, ugyanis a lombos fák előretörésével párhuzamosan növekszik az avar mennyisége is, ami sem ezeknek a ritka fajoknak, sem a fenyőmagoncoknak nem tesz jót.
Vánkosmoha tényleg úgy néz ki, mint egy puha párna
Az erdő alján ritka növények rejtőznek, például a Közönséges laposkorpafű
A nemzeti park szakemberei ezúttal is egy természetvédelmi dilemmával találták magukat szemben; vajon a természetes folyamatokat szabadjára engedve, hagyják átalakulni az erdőt, vagy őrizzék meg a mészkerülő erdei fenyveseket, melyek az erőteljes tájhasználat hatására alakultak ki, de élőhelyet adnak ritka, ehhez az átmeneti élőhelyhez kötődő fajoknak. Ők ez utóbbi mellett döntöttek.
Hagyományőrzés az erdőben
Régen, ha a paraszt embernek volt saját kis erdeje, csak akkor vágott ki néhány fát, ha épp szüksége volt rá, például bútort akart készíteni, vagy kerítést. Ezek az erdők ennek köszönhetően nem csupán egy-két fafaj egykorú állományát jelentik, sokkal inkább egy természetes erdőre hasonlítanak. A kisparaszti szálaló erdők mára szinte teljesen eltűntek, az Őrségben és a Vendvidéken azonban még ma is találhatunk ilyeneket. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság épp ezért szeretne egy bemutató erdőt kialakítani Apátistvánfalván, ahol a kisparaszti szálaló gazdálkodás hagyományával ismerkedhetnek meg a látogatók. Olyan régi fahasználati módokat is bemutatnának majd, mint a gyantászás. A fenyőgyantát régen sokféle módon felhasználták, sebek gyógyítására, szoba illatosításra, ragasztásra, de szívesen rágcsálták is azt.
Egy kisparaszti szálaló erdő a Vendvidéken
Apátistvánfalva egyébként klasszikus szórvány beépítettségű település, míg átérünk a néhány száz lakosú falu egyik végéből a másikba, jó néhány kilométert meg kell tennünk. A falu központjától nem messze találjuk az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai Információs Centrumát, mely egyelőre szezonális nyitvatartással üzemel. A szomszédban alakították ki a Határőr múzeumot, ahol megismerhetjük a határőrség történelmét, a határőrök mindennapjait, vannak itt határkövek, sorompók, sőt még a Fertő-tavon egykor használt Tupoljev szovjet vízi jármű is látható.
Ha kisüt a nap a Vendvidéken
Kapcsolódó cikkek:
Kerékpáros kalandozások az Őrségben
