Különös hiedelmektől és történetektől övezve éli mindennapjait Magyarország bogárfaunájának egyik különleges képviselője, amely a „fény vonzerejére” alapozza fajának fennmaradását. Az Európa-szerte elterjedt, hazánk minden vidékén megtalálható rovar társas életének leglátványosabb fázisába nyaranta nyerhetünk bepillantást, az éj beálltát követően.
A szentjánosbogár-félék (Lampyridae) népes, mintegy kétezer fajt tömörítő családjából Magyarországon csupán a törpe, a kis és a nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca) fordul elő. Utóbbira szembetűnő ivari kétalakúság jellemző, amely alaktani bélyegek sokaságában tükröződik. Míg a röpképes, potrohot befedő szárnyfedőkkel felvértezett hím testhossza 10-12 mm, addig a se szárnyfedőkkel, se szárnyakkal nem rendelkező, repülésre ennek megfelelően képtelen nőstényé 15-25 mm.
Egyvalamiben ugyanakkor nagyon hasonlítanak: szájszerveik csökevényesek. A kifejlett egyedek (imágók) minden energiájukkal a szaporodás sikerén munkálkodnak, miközben lárvakori tartalékaikat hasznosítják. Nagy igyekezetükben nem táplálkoznak. A szülők harapnivalót illető önmegtartóztatásával éles kontrasztban áll a ragadozó utódok nem mindennapi prédacsoportra irányuló falánksága. A tojásokból 20-35 nap elteltével kelnek ki az első stádiumú lárvák. Végleges, kb. 25 mm-es testhosszuk eléréséhez fél tucat vedlésre és akár két éven át tartó fejlődésre van szükségük.
Ez idő alatt kutatják fel a legkülönbözőbb, olykor maguknál sokkal nagyobb termetű csigákat, hogy csatornás rágóikkal sebet ejtsenek az óvatlan puhatestűeken, majd az emésztőfolyadékukkal részben feloldott csigaszöveteket elfogyasszák. Mindezt nem nonstop jelleggel teszik - tavasztól egészen ősz derekáig, elsősorban éjjel aktívak. A telet összehúzódva, a talajban vagy korhadó növényi részek közé bekucorodva vészelik át.
Van két hónap (május és június) az évben, amikor kivételes eseményre készülnek a nagy szentjánosbogarak. A bábokból kikelő imágókat szent cél vezérli: a szaporodás. A szinte mozdulatlan, rendre a talajon ücsörgő, ritkábban növényekre felmászó nőstények késő este aktiválják lámpásaikat, miközben potrohukat finoman illegetik. Nem tétlenek a hímek sem: minden figyelmüket a fényforrásra összpontosítva repkednek, majd szépen leszállnak. Intim rész következik. Párzás után a nőstények már nem incselkednek, „fotonpuskáikat” kikapcsolják. Gyengén világító tojásaik lerakásához három nap is elég nekik. Dolguk végeztével elpusztulnak. A hímek sorsa sem különb. CĘźest la vie.
A nagy szentjánosbogarakra hímjeire, nőstényeire és lárváira egyaránt jellemző fénykibocsátás (biolumineszcencia) hátterében egy igen különleges kémiai reakció áll. A folyamat legfontosabb „kelléke” a luciferin nevet viselő szerves vegyület, amely ATP, magnéziumionok és oxigén jelenlétében - fotonkibocsátás kíséretében - oxiluciferinné alakul. A katalizátor szerepét a luciferáz tölti be. Mindez a világítószerv fénysejtjeinek egy speciális sejtszervecskéjében, az úgynevezett peroxiszómákban zajlik.
Kapcsolódó cikkeink:
Ő a legnagyobb európai, és íme, a kis rokona
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
