Bejártuk a „magyar Svájcot”

Egy Kelet-Mecsekben élő barátom már régóta invitált az Óbányai-völgybe, és nem mellesleg ódákat zengett róla. Végre találtunk egy napot, ami mindkettőnknek jó volt, így útra kelhettünk a „magyar Svájc” felé.

A fenti elnevezést nemcsak szépsége és gyönyörű fekvése miatt kapta a környék, de azért is, mert a Óbánya lakossága még ma is döntően német nemzetiségű. Az Öreg-patak völgyében megbúvó egyutcás falu hagyományos, zömében fehérre meszelt, tornácos házai eleven őrzik a századokkal ezelőtt itt élt elődök emlékét.

Üveghuták az erdő mélyén

A 17- 18. század fordulóján a mai Óbánya (AltGlasshütte) helyén indult meg keleti-mecseki erdei üveggyártás. Az üveghuták általában az erdőbe települtek, mert az üveggyártás során rengeteg fára volt a szükség, és könnyebb volt szekérrel homokot ideszállítani, mint a fát. A kemencék fűtése mellett a bükkfa hamujából készült hamuzsír előállításához is rengeteg fára volt szükség.

Mivel a 18. századra Nyugat-Európában már jelentősen megfogyatkoztak az erdők, Magyarország azonban még volt elegendő fa, az ország egyik legfontosabb exportcikkévé vált a hamuzsír. Az erdőirtások mértékét látva azonban Mária Terézia 1755-ben elrendelte a hamuzsír exportjának tilalmát, majd 1761-ben annak korlátozását.

Ha a fa elfogyott a huta közeléből, az üveggyártás új helyre települt. Óbánya után, 1762-ben a mai Kisújbánya (NeuGlasshütte) területén, majd 1780-as évek közepétől a Hosszúhetény területén található egykori Pusztabányán működött tovább a huta. Óbánya és Kisújbánya az üvegolvasztó műhely távozása után sem néptelenedett el, a hátramaradt irtásfalvak lakossága mezőgazdaságból illetve különböző háziipari tevékenységekből próbált megélni, ekkor alakult ki az óbányai fazekasság is.

Az üvegesek rögös útján

A kelet-mecseki üveghutákban a környékbeli lakosság használati eszközei mellett elsősorban a pécsváradi apát és a pécsi püspök részére készítettek üvegtárgyakat. Nagy felvevőpiacot jelentettek a borvidékek is, ahol a borkészítésben sokféle üvegtárgyra volt szükség.

A hutatelepülések élén a hutamester állt, ő bérelte az erdőt és az üveggyártás jogát az uradalomtól. Övé volt a település legnagyobb háza, körülötte egyszerű kis házikókban laktak a hutában dolgozó munkások családjukkal.

Az Óbányai-völgyön is áthaladó Üvegesek útja elnevezésű tanösvény tábláit olvasgatva sok érdekes dolgot lehet megtudni az egykori üveghuták életéről. A Kisújbányai Baráti Kör Alapítvány által alapított Üvegesek útja a hosszúhetényi Üvegkiállítástól indul, a Zengő alján, a Réka-völgyi hutahelyen, Óbányán, Kisújbányán és Pusztabányán áthaladva, 23 km megtétele után ér vissza a kiindulási helyre. Az úton 16 tájékoztató tábla mutatja be az üveg történetét, alapanyagait, az üvegkészítés eszközeit, a lakosság életmódját és a Kelet-Mecsek 18. századi hutáit.

A völgy leghíresebb sziklája

Reggel, mikor Óbányára értünk, még egy-két túrázó mozgott csak a faluban, de a faluszéli Pisztrángos-tavaknál már nagy munka folyt. A karsztforrások által visszaduzzasztott tavak egyikét épp leeresztették. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát követve indultunk el a völgyben, mely egyre szűkebbé, sötétebbé és hűvösebbé vált, ahogy egyre beljebb haladtunk. Persze, a kánikulában ez egyáltalán nem jött rosszul. Itt kezdődik az 1977-ben létrehozott Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzet is, melynek legféltettebb botanikai értéke a világon már csak itt élő bánáti bazsarózsa.

A sétaút könnyen járható, bár néhol köveken lépkedve lehet csak átkelni a patakon. A patakmederben a víz néhol kisebb-nagyobb mészkőlépcsőkön, kis zúgóként kel át. Ezek a bukók forrásmészkő-kiválással alakultak ki, hasonlóan, mint a szilvásváradi Szalajka-völgyben. A kőzetek jellegzetes szürkés-sárga színét a hegyből kioldott mész márgatartalma okozza.

Hamarosan elértük a völgy egyik látványosságát, a Csepegő-sziklát. A kb. 30 méter széles forrásmészkő-lerakódást vízfolyások táplálják felülről, ezért „csöpög” belőle a víz folyamatosan, melyből cseppkőszerű formák is kialakulnak. A jelenség különösen télen látványos, amikor lelógó jégcsapok képződnek a vízből. A sziklát élénkzöld moha és páfrány borítja be, még ritka gímpáfrányt is láthatunk itt.

A tündérek meseszép lépcsője

Innen nem messze található a völgy másik látványossága, a Ferde-vízesés vagy Tündérlépcső, amit nem forrásmészkő-kiválás hozott létre, hanem a krétában lejátszódó szerkezeti mozgások. A vízesés lépcsős szerkezetű, amelynek 10-25 cm magas lépcsői az alapkőzet jura kori rétegei, melyeket a tektonikus erők billentették ki vízszintes helyzetükből.

Hajdan a völgyben 28 vízimalom működött, az üveggyártáshoz ugyanis sok vízre is szükség volt. A hutához közel volt a békasótörő malom, amelyben a kvarctartalmú köveket zúzták össze, a fűrészmalmokban pedig az üveg szállításához szükséges faládák deszkáit vágták.

A Ferde-vízesés után dr. Péceli Endre emlékkövéhez érkeztünk, aki Kisújbánya háziorvosa és neves lokálpatriótája volt. Az emlékkő mellett egy különös feszület áll, melyen Krisztus-szobor testéből jelentős darabok hiányoznak. Ennek oka, állítólag az, hogy a szocializmus alatt egy helyi vezető itt gyakorolta a célbalövést.

Skanzen az erdő közepén

Hamarosan beértünk az erdő közepén rejtőző Kisújbányára, az egykori sváb faluba, mely mára üdülőfaluvá vált. A szép, tornácos házak egyik legszebbike a település közepén álló Faluház.

Innen egy falépcső vezet fel a közeli dombra, melynek tetején a 1794-ben az itt élő német üvegfúvók egy Szent Mártonról elnevezett kápolnát építettek. A völgyön keresztülhalad az Európai Szent Márton kulturális útvonal. A Szombathelytől Toursig vezető út Európa legnépszerűbb szentjének életét és kultuszának emlékeit mutatja be.

Az itteni üveghuta 1809-ig működött, ezután a lakosság tehéntartásból illetve faklumpák és más faeszközök gyártásából próbált megélni. A mostoha életkörülmények miatt a falut 1970-ben utolsó lakói is elhagyták. Megértem őket, mert bár csodaszépnek tartom a völgyet, de huzamosabb ideig azt hiszem, nem tudnék itt élni, a széles alföldi látóhatárhoz szokott szememnek meglehetősen szűk itt a belátható élettér. Az elnéptelenedett település házait később városiak vették meg, akik számára szerencsére fontosak a hagyományos értékeket, és eszük ágában sem volt a szép tornácos házak helyett kacsalábon forgó nyaralókat építeni.

Ameddig a szem ellát

Kisújbányától már nincs messze az 524 méteres Cigány-hegy, melynek tetején egy kilátó áll. Így, bár már jócskán elmúlt dél, és ezt gyomrunk is jelezte, úgy döntöttünk, előbb felszaladunk a hegyre, és csak utána ebédelünk. Az út felfelé nem hosszú, bár elég meredek. A kilátóból meseszép körpanoráma nyílik a Mecsekre. A közelben a Zengő magaslik, a távolban a Misina-tető tévétornyát és a Villányi-hegységet is látjuk. Innen számos lehetőség nyílik a túra folytatására, például Márévár, Magyaregregy vagy a Zengő felé, de mi ezúttal a kényelmesebb megoldást választottuk, és visszamentünk Kisújbányára, hogy elfogyasszuk rég várt ebédünket.

Kisújbányán meglepően sok holland és belga családdal találkoztunk, ennek oka valószínűleg az, hogy a közelben több hollandok által üzemeltetett szálláshely is van.

Visszatérve Óbányára, még kicsit bóklásztunk a faluban, és mint már oly sokszor, most is hangos fohászkodásba kezdtem egy uniós pályázatért, amit a „Meseszép magyar települések légvezetékeinek föld alá helyezéséért” írnak ki. Mert mennyivel jobb lenne, ha a kék eget és a házak homlokzatát nem vezetékek sűrű hálózatán keresztül lehetne csak látni.

Egy hűsítőre még betértünk az óbányai kocsmába, ahol egyik asztalánál helyi öregurak, egy másiknál egy túrázó család beszélgetett. A háttérben szólt a tévé, az egyik kereskedelmi adó délutáni reality-sorozata ment éppen, amivel engem ki lehet kergetni a világból. De most valahogy még ez sem zavart. Pitypang szörpömet iszogatva csak mosolyogva bambultam magam elé, és ha tehettem volna, hosszan elnyújtottam volna még ezt a pillanatot.

Az Óbányától a Cigány-hegyig tartó körtúra nem túl hosszú, alig tíz kilométer, és kedvező időben bárkinek ajánlható. Nehéz terepviszonyok nincsenek, látnivaló viszont annál több.

A cikk először 2017 augusztusában jelent meg.