Tavaly decembertől érhető el a megújult igazolófüzet, és már be is érkezett a Magyar Természetjáró Szövetséghez az első telebélyegzett példány, amely ráadásul alig egy hónap alatt „járta végig” az Országos Kéktúrát.
Júliusig kellett várni, hogy visszaérkezzen az első megújult igazolófüzet az MTSZ országos központjába. Ha már itt járt nálunk Pongrácz Levente, hogy átvegye a teljesítőknek járó jelvényt, kérdeztünk tőle pár dolgot a túrájáról.
Levente (jobbról) átveszi a teljesítőknek járó oklevelet és jelvényt Szőke Viktortól, az MTSZ szakági titkárától
Honnan hallottál a kéktúráról?
Pongrácz Levente: A kéktúrával már kissrác koromban megismerkedtem, amikor a szüleim otthon nézték a Rockenbauer Pál készítette Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat epizódjait. Szerintem már ekkor el lett bennem ültetve ez a mag, a vágyódás ennek az útnak a végigjárására. Ez az álom 19 éves koromig szunnyadt bennem, amikor a Rockenbauer Pál-féle sorozatra újból rábukkantam, és háromszor néztem végig az összes részt. Ekkor döntöttem el, hogy én is megcsinálom a kék utat, egyedül. Számomra a legfontosabb az volt, hogy egy belső utat járjak végig. Ki akartam próbálni magamat, a magányt, az akaraterőmet, a kitartásomat. Ezt követte az a cél, hogy az országot és a tájakat megismerjem.
Mikor kezdted és fejezted be a túrát, és mennyi ideig tervezted, készítetted elő az utadat?
P. L.: Gondolatban egy évig tervezgettem az utamat, és ezalatt lelkileg készítettem fel magamat az indulásra. Közben rendszeresen túráztam, naponta futottam. Mivel idén június 1-jén, egy pénteki napon fejeztem be az iskolámat, adta magát, hogy harmadikán, vasárnap utazzak el Hollóházára, és hétfőn, június 4-én induljak el a kéken. Ez így is történt. Az ezt követő 32. napon, július 5-én jutottam fel az Írott-kőre. Az utam nem sikerülhetett volna édesanyám, sok szerettem és a barátaim támogató ereje nélkül.
Az út végén, az Írott-kő kilátónál
Miket vittél magadra az útra, és miként változott (csökkent) a hátizsákod mérete? Melyek voltak azok a dolgok, amelyek végül feleslegesnek bizonyultak, és mire volt végig szükséged?
P. L.: A tárgyak, amelyek végig velem voltak az úton: polifoam, hálózsák, sátor, 3 pár zokni, bakancs, túranadrág, pamut hosszú ujjú ing, 1 pulóver, esővédő pelerin, törülköző, ragtapasz, pipa, 3 palack víz (4 liter), térkép (a kéktúráról kiadott 2 kötetes, spirálos térkép), kisolló, csipesz (a kullancsok kiszedéséhez), bögre, kanál, kés, egy dobozban élelmiszer 2-3 napra, tisztasági eszközök, bélyegzőpárna, toll, jegyzetfüzet és persze az igazolófüzet. Tárgyak, amelyektől megváltam útközben: részletes, tájegységenkénti turistatérképek, váltóruha, kis bogrács, furulya, angol szókártyák, balta, az Erdészeti növénytan című tankönyvem, gumipókok, 15 méter kötél. Indulásomkor Hollóházán a vízzel és az élelmiszerrel együtt 20 kg-os volt a hátizsákom. Ezt Bánkúton, Hollókőn majd Nagymaroson folyamatosan csökkentettem úgy, hogy a Dunától már csak kb. 14 kg-os volt a hátizsákom súlya. Az utolsó egy hétben ezt ismét csökkentettem, ezért hazafelé már legfeljebb csak 10 kg-os lehetett.
Ez még az indulócsomag, az út során egyre kevesebb holmi került a zsákba
Mi tetszett a legjobban, melyek voltak a kedvenc szakaszaid?
Az útvonalban az erdős részek, az ember nyomától érintetlen természeti helyek tetszettek a legjobban. Nehezek voltak az aszfaltutakon vezetett, fárasztó, monoton szakaszok, valamint sokszor jelentett problémát a vízvételi helyek és az étkezési lehetőségek hiánya. A legnagyobb kihívást a szélsőséges időjárás jelentette, Dédestapolcsányban a falu közepén hömpölygő, megáradt Bán-patak, a Mátrában és a Bakonyban a három napon át szakadó eső és a ki nem száradó bakancs, máskor meg a tűző nap. Bár úgy gondolom, hogy jó fizikai állapotban voltam az induláskor, a bakancsom és a hátizsákom bejáratott volt, mégis nagyon sok nehézségem volt a mindennapos, fárasztó, hosszú gyaloglással. A lábamon és a vállamon a sebek és a vízhólyagok nem tudtak begyógyulni. Ezt előre nem gondoltam, hogy mindezt összevetve ez ilyen nehéz lesz, erre tulajdonképpen nem is lehetett otthon felkészülni. Számomra azok a szakaszok voltak a legszebbek, amelyek eddig még ismeretlen helyekre vittek: a Visegrádi- és a Budai-hegység, a Pilis, a Vértes, a Bakony. Örülök, hogy az utam során sok érdekes emberrel (akár túratárssal, akár helybéli emberekkel) ismerkedhettem meg. Mindig segítőkészek voltak velem. Voltak, akik vendégül láttak, vagy megmutatták a falujuk nevezetességeit, meséltek az életük utazásairól. Volt biciklis túratárs, akivel egy napon többször is találkoztunk, előzgettük egymást, majd búcsúzóul egy bélyegzőpontnál üzenetet hagyott nekem, faágakból kirakva a nevemet a földre.
Sok kéktúrázótól halljuk, hogy miután befejezték, máris a folytatást tervezik. Nálad is ez a helyzet?
Igen, lélekben már az Írott-kőn vagyok, és kezdem a Dél-dunántúli Kéktúrát.
Kapcsolódó cikkek:
Nem lehet elég korán elkezdeni a kéktúrázást
Ez vár rád, ha végigjártad a Kéktúrát
Így látja a Kéktúrát a 6000. teljesítő
