Nehéz összehangolni az időjárást, a helyszínt és a hétvégi programokat ahhoz, hogy az embernek összejöjjön egy igazi téli túra. Szombaton (január 14-én) mindez sikerült nekünk, ráadásul friss hóval, ragyogó napsütéssel, egyszóval kiváló idővel. Mindehhez még hozzájött a számunkra oly kedves dél-börzsönyi táj, amit ezúttal is egy teljesítménytúra keretében terveztük bejárni.

1 / 43

A Börzsöny kapujában

Második alkalommal vettünk részt a Börzsöny kapuja elnevezésű túrán, ami még nem nevezhető nagy múltú teljesítménytúrának, hiszen tavaly rendezték meg előszőr. Annak ellenére, hogy a 45 kilométeres távot akkor esőben, hatalmas sárban, megáradt patakokon keresztül teljesítettük, idén is belevágtunk az útba, amitől most behavazott fákat és ösvényeket vártunk, nem pedig a sárban fürdést.

2 / 43

A tavalyi Börzsöny kapuja a vízről szólt

Az már a verőcei rajtban is látszott, hogy ezen a napon nem lesz részünk dagonyában, hóban annál inkább. De hát ez volt a célunk, ezért jöttünk, és én nem akartam már a rajtban lelombozni Kata lelkesedését - aki már a vonaton nagyon oda volt a hófödte tájért, hogy ennek a szépségnek bizony meglesz a böjtje. Persze erre ő is gyorsan rájött már az első kilométereken, miközben a fényképezőgépét cipelve tolta a havat az Aranyoskút előtti emelkedőn.

3 / 43

Az idei a hóról

Felérve a Verőce feletti dombra, az ismerős kilátás egészen újszerűen hatott. A hó, a fények és a zajló Duna igazán pazar látványt nyújtott a tél díszleteivel, aminek panorámája nem csak minket késztetett több perces megállóra. A havas kaptató után a Magyarkút völgye felé vettük az irányt, ami innen nem volt megterhelő, hiszen itt olyan lakott területen is mentünk, ahol már a korábban eltakarították a havat.

4 / 43

 Mindig szép a kilátás a Verőce feletti Aranyoskúttól

5 / 43

Már a túra elején, a magyarkúti Irma-forrásnál kaptunk csokit a pontőröktől, amire szükségünk is volt, mert innen a kék jelzést követve kellett egy hosszú és alattomos emelkedőn túrni a friss, csúszós havat gyakorlatilag egészen a Nagy-Kő-hegy tetejéig. Ez a szintemelkedés normál körülmények között nem lett volna kihívás, de most fárasztóan lassított minket a magassággal arányosan növekvő hómennyiség.

6 / 43

 Még fagyban is csörgedezik a magyarkúti Irma-forrás

7 / 43

Kapaszkodás a Nagy-Kő-hegyre

Sokszor jártunk már a Nagy-Kő-hegyi „Lokó-pihenő”-nél, de korábban innen még nem láttuk a Magas-Börzsönyt úgy pompázni, ahogy most a szürke hófelhők, a kék ég és a behavazott táj engedte. Igazi színkavalkád kezdett kialakulni az előbújó nappal, de ekkor nem sokat törődtünk ezzel, mert az órára nézve már látszott, hogy kezdünk kicsúszni a szintidőből, pedig még csak a túra elején járunk.

8 / 43

Kilátás a Nagy-Kő-hegyi „Lokó-pihenőtől”

Későn indultunk, sokszor meg-meg álltunk, és lassabban is haladtunk a hó miatt, ezért rá kellett kapcsolnunk a tempóra. Szinte leszánkáztunk a hegyről, és egy új ritmusban folytattuk az utat, hogy még időben beérjünk a nógrádi ellenőrző pontba. Ez sikerült is! És bár a hó miatt a teljesítés szintidejét megnövelték a szervezők, ettől függetlenül Kata úgy döntött, hogy kiszáll a túrából még mielőtt az izzasztó hótaposásban még nagyobb megfázás lesz, mint ami már egyébként is kínozta.

9 / 43

 A kis „piroska” a reggeli órákban még járt, de aztán elakad a hófúvásoktól 

10 / 43

Nógrád határában

Így utólag, ez egy okos döntés volt a részéről, mert innen még 30 cm-es hóban kellett 30 kilométer megtenni a célig, még ha nem is nagy szintemelkedésekkel, de havat törve és csúszkálva. Ez még egészséges embernek is nyűgös feladat tud lenni, hát még annak, akinek a torka is fáj. Mondjuk, nem sokkal járt jobban a nógrádi kiszállással sem, mert miután szétváltunk, a hófúvás miatt késő vonatra csak három óra múlva ülhetett fel.

11 / 43

Nógrádtól egyedül folytattam az utat. Ekkor még frissen és erősen tudtam növelni a tempómat az előttem haladók nyomában lépkedve, és utol is értem pár túratársat. Ilyenkor általában vagy felveszem az előttem haladó ritmusát, vagy a saját tempómban előzök, de ezúttal csak a fejemet lógatva, lábam elé bámulva lépkedtem nyomból nyomba arra várva, hogy végre kiérjek ebből a monotonitásból. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a túrabotot bizony kár volt otthon hagyni.

12 / 43

A túra a Béla-réttől a zöld jelzést követve ért be Királyrétre. Valamikor tavasszal jártam itt utoljára, mikor Ákos bácsi, Királyrét emblematikus figurája bezárta híres büféjét. Bár nekem sokakkal ellentétben nem volt szívügyem az Ákosvár büfé sorsa, de azért az meglepett, hogy a bodega még mindig áll. Tavaly ugyanis kisebb vihart kavart a turisták és az Ákos bácsi fanok körében, hogy az erdészet területrendezésre hivatkozva bezárta a büfét. Megújuló pihenőhelyet, új büfét ígértek, aminek az ötletét én is támogatom, de ennek egyenlőre még nyoma sincs.

13 / 43

Királyréten még mindig áll az elhagyatott Ákosvár büfé

Továbbra is a zöldet követve, ekkor már szikrázó napsütésben értem át a természetjárás egy másik kultikus bázisára, a Kisinóci turistaházhoz. Itt volt a túra 6. ellenőrző pontja, ahol beiktattam egy kis pihenőt, míg a szervezők által kínált forró teát iszogattam. Rám fért a frissítés, mert a hidegben és a hótaposásban észre sem vettem, hogy kezdek kiszáradni. Pár perc múlva már újra úton voltam, hiszen a nehezen ledolgozott időveszteségemet nem akartam veszni hagyni.

14 / 43

 A befagyott Pokol-völgyi-patak Kisinóc felett

15 / 43

A nagy múltú Kisinóci turistaház napjainkban is a turistákat szolgálja

Az útvonal felvitt a Kóspallag feletti kálváriára, majd le a faluba. Kész felüdülés volt számomra a település hókotort főútja, amin újra kiegyenesedhettem a hótaposásból. Végre menet közben is körbe tudtam nézni anélkül, hogy a lépést keresem, és kezdődő hóvakságtól fáradó szemeimet is meg tudtam pihentetni a falu szürke aszfaltján. Ez persze csak a Kis-Hanta-patak völgyéig tartott, aztán folytatódott a téli túra.

16 / 43

Kóspallag temploma

A reggel óta folyamatosan változó időjárás délutánra észak felől szürke hófelhőket fújt a Börzsöny fölé. A piros jelzést követve már a Rózsakunyhónál jártam, mikor szállingózni kezdett a hó. A korábban óhajtott téli idill megelevenedni látszott a kis kunyhóval, a bogrács alatti tűzzel, és már csak Kittenberger Kálmán hiányzott a vállán puskával, hogy végleg egy Fekete István regénybe találjuk magunkat. A hangulat magával ragadott, és legszívesebben bevetettem volna magamat a kunyhóba, hogy a meleg vaskályhája mellett a nagy vadász történeteit olvasgassam, miközben kint havazik.

17 / 43

A kis pihenő után várt még rám 10 kilométer és a Gál-hegy megmászása, de ekkorra már túl voltam az idillen, és csak a célba érkezésre koncentráltam. Sokszor jártam ezen a zöld jelzésű úton, ami levisz Kismarosra, és bevallom sosem szerettem ezt a szakaszt, mint ahogy a Csattogó-völgyön keresztül vezető utat sem, ami bevitt Verőcére. Ez a rész nem a szépségéről híres, ezért szaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb beérjek a célba. Végül a gyorsnak és könnyűnek hitt 45 kilométeres és 1112 m szintemelkedéses túrát csak több mint tíz óra alatt sikerült teljesítenem, amiben el is fáradtam rendesen.

18 / 43

 Kilátás Kismaros felett a meredek és csalitos zöld útról

19 / 43

Jó páran már csak sötétben értek célba

A Verőcei Ifjúsági Diák Sportegyesület Természetjáró Szakosztálya (VIDE) profi túrákat rendez, annak ellenére, hogy nem rég, 2015-ben alakultak. A második alkalommal megrendezett Börzsöny kapuja túra idén már a Dél-Börzsöny kupa részévé is vált, amit egy másik jól szervezett csapattal, a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesülettel (BTHE) közösen rendeznek. Talán ezen a napon, nem is ezt a tavaly végigjárt túrát választom, ha nem lett volna része a kupának, amiben idén több új állomás is szerepel, és amelyekről nem szeretnék lemaradni.

20 / 43

Kattints a térképre a nagyított térképért!

Szöveg: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter és Mohai Kata