Börzsönyi Kék
Bejártuk a Börzsöny szoknyáját, a hegység szép bérceit és völgyeit sem hagytuk ki a 65 kilométeres Börzsönyi Kéktúrán.
Öt évvel ezelőtt, 35 évesen kezdtem el teljesítménytúrázni. Vagy megszereted, vagy megutálod a természetjárásnak ezt a formáját - hangzott el akkor a baráti útmutatás. Kezdetben inkább a közös hétvégi kikapcsolódást keresve indultunk el egy-egy rövidebb túrán, majd jött az első Mátrabérc, amiben már hittem, hogy annak 55 km-es távját végig bírom csinálni. Ugyanabban az évben, 2014 végén a Börzsöny vulkántúra pedig végérvényesen a teljesítménytúrákra terelt.
Aztán tavaly beneveztem a Mátra teljesítménytúrázója mozgalomba, ahol 12 túrán összehozva a kilométereket, az év végére megszereztem a serleget. Idén januárban pedig - egy hírlevélnek köszönhetően - a Dél-Börzsöny kupában való indulást tűztem ki célul. Így már január elején számoltam azzal, hogy előbb májusban, majd rögtön júniusban két 65 km-es túra vár rám (a leghosszabb eddig 61 km volt a mátrai Vidróczkin). Előbb, a májusi Börzsöny Szíve 65-ben el is fáradtam, de nem volt kérdéses, hogy a június 17-i Börzsönyi Kéken is ezt a távot válasszam. A szintemelkedés csupán 1450 méterre volt jelezve, ami nem tűnt soknak. Az útvonal végig a Börzsönyi Kék elnevezésű kék turistaút mentén halad, így némi besegítő szalagozást leszámítva, csak erre a kék jelzésre kellett összpontosítani.
A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) által szervezett túrák számomra már ismertek a jó hangulatról és a kiváló szervezésről, változatos ellátmányról. Nem volt ez másképp most sem, bár mint utólag megtudtam, mindössze 135 fő körüli induló volt a mostanra meghirdetett hat távon. Az időjárás-előrejelzés eddig egyetlen túrámon sem volt akadálya az indulásomnak, de most a hosszú táv miatt örültem, hogy nem a másfél héttel korábbi kánikula vár rám. Kedvező, 20-25 fokban, esőmentes túrát adott az ég. S bár a megelőző napokban esett rendesen, a melegnek köszönhetően gyorsan meg is indult a száradás, így szinte végig kellemes terepen lehetett haladni.
A rajtoltatás a távoknak megfelelően három településről indult, és a cél is az adott távhoz rendelt három településen lett megjelölve. Az általam választott 65 km-es táv rajtja Diósjenőn történt, és Szobon ért célba: az óramutató járásával ellentétesen haladva Bernecebaráti, Kemence, Nagybörzsöny érintésével járva körbe a Börzsöny hegységet. Diósjenőt Vác felől vonattal közelítettem meg. A kis piros vonat meg is telt szépen, majd a diósjenői állomásról elindultunk a rajtnak helyet adó Boróka Házhoz.
Az előző túrákon megismert szokolyai párral vágtam neki a távnak, észak felé véve az irányt. A kézhez kapott színes, lapozós, tizenkét oldalas igazolófüzet mind a hat távot tartalmazta térképvázlattal és sűrű útvonaladatokkal (távolságok és megtett szint) fűszerezve, kiemelve az ellenőrző pontokat, amelyből volt is szép számmal. Négy kilométer megtétele után az első ellenőrző ponton, a Kámori-völgyben matricát kellett felragasztani, majd a 8. km előtt jött az első pecsételés Pénzásásnál, mely az első frissítőpont is volt. Innen tovább haladva észak felé, majd szép lassan nyugatnak fordulva előbb a Sárkány-törésnél, majd a 20. km-nél, a Csitári-keresztnél kellett újra matricát ragasztani.
A táv és a szintemelkedés bő egyharmadát egy újabb pecsételős frissítőponton, Bernecebarátiban értem el a megelőző kilométereken velem közös tempót járó újonnan megismert túratársammal. Ez egyben a 20É megnevezésű táv célja és az egyik 40-es táv rajtja is volt.
Feltöltődve a kikészített lekváros és zsíros kenyerekkel, szörppel, pár perces pihenő után folytattuk utunkat. Már másfél kilométer után lehetett látni az újabb matricás pontot a temetőnél, majd Kemence településen áthaladva a Fekete-völgy felé indultunk, immáron dél felé tartva. A 30. km-nél a Börzsönyi főalappont helye számomra ismeretlen volt; egy matrica ennek nyomot is hagyott igazolófüzetünkben. Az időjárás továbbra is meglehetősen túrabarát volt, se nem meleg, se nem hideg, sárnak se híre, így a Fekete-völgyben csak az elhasználódott erdei kisvasút sínjeinek romjai mutattak fájó látványt. De mint megtudtam, már megindult a rekonstrukciója, legalábbis papíron.
Az újabb frissítőpont a Hamuháznál várt ránk, és ezzel a táv nagyobbik fele teljesítve volt, ugyanakkor a szintemelkedés nagyobbik fele még váratott magára. Nyugat felé tartva, Nagybörzsöny irányába haladt tovább a kék jelzés, ahol előbb Bányapusztán, majd a Bogár-kertnél kellett újra matricát ragasztani.
Nagybörzsönyben, a vízimalomhoz megérkezve (a táv 44. kilométerénél), túratársammal együtt már ránk fért a néhány perces lábnyújtásos pihenő és feltöltődés. Innentől kezdve már a fáradtság apró jelei is kezdtek előtörni, mely együtt járt a következő szakaszok igazolópontjainak (előbb a Nagy-Koppány elágazás, majd a Széles-hegy) eléréshez szükséges szintemelkedés (440 méter) és távolság (8 és fél km) lélekben egyre megnehezülő megtételéhez (holtpontérzés). Ugyanakkor ezeken a nehéz kilométereken a gyorsan változó tájkép nyár eleji lenyűgöző látványa erőlöketet és kitartást adott.
A Piribék-tisztáson az utolsó frissítőponton szerzett szőlőcukor-mazsola-mogyoró konglomerátum egy pohár kólával vegyítve igazi felüdülést jelentett számomra. Az itt állomásozó pontellenőr kedvessége, kitartása is azt mutatja, hogy a BTHE komolyan veszi a túraszervezést, és profi módon jelöli ki a frissítőpontokat is. Egyébként a legtöbb ellenőrző ponton esőálló jelzéseket is kiraktak, amiből könnyen áttekinthető módon távonként lehetett látni az addig megtett és hátralévő távot és szintet. Mivel nem indultunk sokan ezen a túrán, legtöbbször ugyanazokkal a túratársakkal tartottuk lépést (a két kezemen meg tudom számolni, hogy ez hány főt jelent). Volt köztük ránézésre fiatalabb és tőlem jóval idősebb is, de a lelkesedés, kedvesség, figyelmesség itt nem hiánycikk, no és a magas fű sem, aminek alján azért ott lapult a túraút.
A tisztás után csak egy matricás igazolóhely maradt hátra a Sukola-keresztnél, ahonnét a hátralévő táv már csak 3,1 km volt, 2 méter szintemelkedéssel. (Viccesen meg is jegyezte egy srác, hogy az a két méter bizony a szobi célnak helyet adó söröző lépcsőfoka lesz!) Ez a három kilométeres szakasz látványban is pazar volt.
Bevallom, az utolsó tíz kilométeren már sajgott a talpam, többször is megpihentem az út szélén, de a 15 órás szintidő korántsem volt veszélyben, hiszen így is 11 és fél órán belül sikerült teljesítenem a 65 kilométert. A szobi célban a szervezők nagy tányér bográcsgulyással várták a teljesítőket, puha kenyérrel. Volt időnk még beszélgetni a túrán megismert társakkal, hogy aztán a vasútállomásról vonattal hazainduljak Vác, majd onnan Budapest felé a változatos börzsönyi tájakat bejárt, kellemes túraemlékeket megélt gondolatokkal a fejemben.
Szöveg és fotó: Daróczi Mátyás
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Teljesítménytúrázás kutyával
Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ TovábbÖrményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább