Tavaly decemberben (amikor jött a Mikulás) volt itt egy túra, de arra sajnos nem tudtam elmenni apával, pedig készültünk rá. Aztán most megígérte, hogy bepótolja, és így én is részt vehettem rajta. És nagyon szuper szállásunk volt Csókakőn, ahol mind a hatan jól éreztük magunkat: mi a családommal, meg a két nagybátyám és nagynéném is. Szombaton így nem is kellett túl korán kelnünk, és reggeli után átmentünk Bodajkra, a rajtba.

1 / 20

A tizenöt kilométeresen indultunk, mert a tízes bébiknek való, én meg már sokszor mentem tizenötöt, sőt, a múltkor tizenkilencet is! Először lépcsőkön haladtunk felfelé, fel egy dombra, aminek a tetején kőkereszteket láttunk. Elég nehéz volt itt felmenni, de nagyon szép a kilátás, és ilyenkor apa mindig azt mondja, hogy mindennek ára van: a kilátásnak az, hogy fel kell érte jönni. Annyira nem bántam ezt, mert megdicsértek, hogy ügyes voltam, és apa megmutatta szemben a nagy hegyeket, amit Vértesnek hívott, és láttam a csókakői várat is, ahová megígérték, hogy délután, túra után felmegyünk.

2 / 20

Aztán igen jót lehetett innen lefutni, csak anya aggódik mindig, hogy elesek, pedig már ügyesen futok, és Laci fogta is a kezemet. Házak között haladtunk előre, és kiérkeztünk egy nyílt részre, ahol nagy kőszikla volt, és egy szoborpark: Zoli azt mondta, hogy Kesellő a neve.

3 / 20

Ezután bementünk az erdőbe, és nagyon tetszett, hogy rajtam kívül mindenkinek lehajtott fejjel kellett mennie, mert az ágak alacsonyra lehajoltak. És volt egy tisztás, ahol egy régi sípálya romjait láttam, de mentünk tovább, és megint szép erdőben voltunk. Itt is emelkedett az út, meg lejtett is, apa mindig viccesen azt mondja, hogy hullámzik az út, pedig hát ez nem is víz. És könnyen lehetett menni, jó kis erdei utakon, futottunk is apával. Aztán padokhoz és asztalokhoz érkeztünk, és szólt, hogy most érkezünk mindjárt a kilátóhoz, és megvártuk a többieket is. És tényleg igaza volt, hogy itt egy kicsit lefelé kellett menni a kilátóhoz, de ezt nem bántam, mert tényleg szép volt a panoráma.

4 / 20

Egy forráshoz érkeztünk le, ami igen érdekesen nézett ki: sok kicsi facölöp között, egy mélyedésben volt, és pecsételhettem is, mert itt volt az első ellenőrző pont! És kaptam finom kicsi pereceket, de a mazsola nekem még jobban ízlett. Laci közben fényképezett, Zoli megtöltötte a kulacsokat, apa pedig elmondta, hogy ezt a forrást Alba Regia-nak hívják, egy közeli város régi neve alapján, ami most Székesfehérvár.

5 / 20

Itt nyilakat is tettek ki a fákra, és én mutattam mindenkinek, hogy merre kell menni a 15 km-es túrán! Erdőkön át mentünk megint, eléggé saras részen, és apa régi halomsírokról beszélt. Aztán nyílt részre értünk ki, ahol szerencsére a sár is megszűnt, és felemelt, hogy lássam a távolabbi hegyeket is. Itt hosszú lejtő jött, és megkértem, hogy hadd futhassak. Végül ketten, kézen fogva szaladtunk előre, és mivel nagyon élveztem, teljesen lehagytuk a többieket.

6 / 20

A füves rész után nagyon szép erdők jöttek megint, és apa elárulta, hogy mindjárt itt lesz egy kis tó. Versenyeztünk, hogy ki veszi észre előbb, és hát persze, hogy én nyertem! Felbukkant a fák között, és mellette mentünk egy darabig, majd átkeltünk egy fahídon, és elénk tárult teljesen. Nagyon szép tó, nádasokkal és pázsitos környezettel. Két nagy épület is volt a réten, amiknek nincs oldala csak teteje, és ott megint pecsételhettem: ez is ellenőrző pont volt.

7 / 20

Banánkarikákat is kaptunk, meg sajtos rágcsát. Amikor megérkeztek a többiek is, leültünk egy padhoz, és piknikeztünk. Szerintem itt minden sokkal finomabb, ha ilyen helyen eszünk, de az is lehet, hogy már megéheztem. Ettünk-ittunk, és észrevettem, hogy még egy játszótér is van kicsit feljebb. Jót csúszdáztam (a többiek addig vizet töltöttek) - nem is volt könnyű ott hagyni. De jó volt a pihenő, és megint nagyon érdekes lett a táj. Egy mély völgyben mentünk előre, és minden nagyon-nagyon zöld volt: a fák, az aljnövényzet és még a sziklák is, amiket láttunk több helyen is.

8 / 20

Emelkedett az út, és apa mutatta a térképen, hogy ugyanitt fogunk visszajönni is - csak felmegyünk egy házhoz. Így lett, egy emlékház volt az, nagyon szépen nézett ki az erdő közepén, és még egy nagy, fából faragott szobor is állt ott; István királyt ábrázolta. Laci lefényképezte, mert ez volt az ellenőrző kérdés, hogy ki is ő?

9 / 20

Majd egy helyen letértünk balra, felfelé emelkedő szakaszon, és óriási volt a növényzet, és Andi nevetett, hogy alig látszom ki belőle. Feljutottunk egy nagy kereszthez, ami szerintem fából volt, mégis Vaskeresztnek hívták, ezt nem értettem. És apa megmutatta azt a nagy távoli tavat, amit már láttunk a kilátóból, de most gyönyörűen sütött a nap és a tó is szép kék volt.

10 / 20

Aztán egy lépcsősoron mentünk le, és egy patakhoz érkeztünk: ez a Gaja, azt mondták. Apa mutatott egy nagy fát, ami beledőlt: Ádám-Éva fa a neve, de már igen korhadt volt szegény.

11 / 20

Itt jutottunk be a völgybe, ami mindenkinek nagyon-nagyon tetszett - Zoli szurdoknak nevezte. Óriási falak voltak mindkét oldalról, sok fával és néha sziklákkal. És alul középen csobogott a patak, és láttam szitakötőket is! És nagyon sok madarat is hallottam, voltak pillangók is, és több helyen kis vízesésszerűen folyt a patak, ez is nagyon tetszett. Sokáig mentünk itt, és jól éreztük magunkat: nem volt se túl meleg, se szél, csak csend és a patak csobogása. Menni is könnyű volt, mert nem emelkedett, és az utak is szélesek és igen jól járhatók voltak.

12 / 20

Aztán átmentünk egy kapun, és egy kocsi volt ott, és egy bácsi várt mindenkit. Nagyon finom gyümölcsös müzlit adott, apa kért nekem még egyet. Azt mondták, hogy itt figyeljünk, mert nagy emelkedő jön, de apa kézen fogott, és mondtam neki, hogy a müzliben sok az energia, így könnyebben fel tudok menni. Nagyon dicsért közben, mindenkit lehagytunk, és mi lettünk az elsők! Fent pihentünk egy kicsit, addig készítettünk fényképeket, és Laci mutatta, hogy merről jöttünk. Aztán már könnyű volt menni, és kijutottunk ebből az erdőből, egy kapu alatt.

13 / 20

14 / 20

Megint a sípályához kerültünk, láttam, honnan érkeztünk korábban, de most lefelé mentünk, ahogy az oszlopok is, és újra láttuk a Vértest, szemben. Meg a várat is, és szóltam apának, nehogy elfelejtse az ígéretét!

15 / 20

Lehetett látni alattunk Bodajkot, és tudtam, hogy ott lesz a cél. Itt már nyílt szakaszon mentünk, aszfalton, és elég meleg is volt. Így hát nem annyira bántam, hogy gyorsan bejutottunk a célba: toronyiránt, ahogy apa mondta; mindig a templom felé.

16 / 20

És sokan ott voltak, a rendezők is meg beérkezők is, és mindenki megdicsért, és büszke voltam, hogy sikerült megint. Apa mondta, hogy szintidőn belül beérkeztünk, és hogy ez a 25. túrám, és sokan csodálkoztak ezen. Aztán megkaptuk a kitűzőt, kétféle is volt, és apával egyformát választottunk. Oklevelet is kaptunk. Apa segített lenyújtani, anya pedig fagyit ígért a cukrászdában. Elköszöntünk mindenkitől, és mentünk is egyenesen oda.

17 / 20

Finom volt a fagyi, meg sütit is ettünk, aztán visszajöttünk, és mindjárt fel is mentünk a várba. Jó magasan van, lépcsőztünk is, de nagyon messzire el lehet onnan látni. És volt kaloda, amit mindenki kipróbált, és vicces volt, meg egy lovagmaszk, ahová be lehetett állni. És nagy sziklák körös-körül, és utána hátul vezetett le mindenkit apa és Zoli, falépcsőkön, egy sötét völgybe, az is izgalmas volt. Aztán ott is futottunk, és visszajöttünk a szállásra, Csókakőre. Fürdés után vacsoráztunk, és most egészen álmos vagyok, pedig még nincs is teljesen sötét.

Szöveg: Gombos Emese és apukája, Gombos Kálmán

Fotó: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!