Először futotta végig az Országos Kéktúra 1160 kilométeres távját hét nap alatt - egymás váltva - Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergely és Zenyik Róbert ultraterepfutó. Július 14-én délután érkeztek meg az Írott-kőhöz. A befutó után kérdeztük a Kék Csapat tagjait az élményekről, a nem mindennapi sportteljesítmény tapasztalatairól.
Minden úgy történt, ahogy elterveztétek?
Lőrincz Olivér: Alapvetően igen, persze voltak kisebb fennforgások, de mindet sikerült kiküszöbölni. Nagy problémákba nem ütköztünk, ami borította volna a tervet. A legnagyobb kihívást az időjárás jelentette. Nehezen viseltem a napokon keresztül tomboló hőséget, a 30-40 fokokat. Az utolsó előtti nap pedig megérkezett a vihar, de a szakadó eső inkább felfrissített minket, mint akadályozott.
Medgyessy Gergely: Sokszor futottunk mezőkön keresztül, szántóföldek mellett, ahol semmilyen árnyék nem volt. Ezeken a napnak kitett területeken akár a 45 fokot is elérte a hőmérséklet, mondhatni „pokoli” volt futni ebben a forróságban. A meleg rettentően megterhelte a szervezetünket, és a regenerálódást is megnehezítette.
Futás közben maradt időtök arra, hogy ne csak a lábatok elé nézzetek, hanem a környezetet, a természetet is megcsodáljátok?
Lőrincz Olivér: Ezt a futást nem úgy kell elképzelni, hogy lehajtott fejjel nézzük az utat, és csak futunk. Időről időre megálltam az úton fotózni, nézelődni. De nemcsak én, a többiek is, ha belefutottunk egy kilátóba, nem hagytuk ki, felmentünk a tetejére. A váltópontoknál és a pihenőhelyeken szívesen beszélgettünk a helyi emberekkel. Természetesen teljesen más gyalogolva megtenni ezt az 1160 kilométeres távot. Ám attól, hogy lefutottuk, még ugyanaz a kéktúra marad, csak más sebességgel, más habitussal, más célokkal teljesítettük az OKT-t. Az út ugyanúgy feltölt, élményeket ad. A „futó” benyomások értéküket tekintve egy szinten vannak a gyalogtúrázós élményekkel, nem jobbak és nem rosszabbak, csupán mások.
Medgyessy Gergely: Nekem például ez kéktúra most nemcsak a természeti szépségekről szólt, hanem egyfajta belső utazásról és a tűrőképességem feszegetéséről is. Gyűröd a kilométereket, gyönyörű helyeken futsz, erdőkben, völgyekben, körülötted él a természet. Aztán meg kevésbé szép helyeken, néhol monoton, egyhangú vidéken haladsz órákon keresztül. Óhatatlan, hogy jönnek a gondolatok, amelyek nagyrészt befelé irányulnak. Aki gyalogolva járja végig, az is megéli a saját belső utazását. Nincs ez másként a futókkal sem.
Bevált a terv, hogy fordítva, azaz Hollóházától az Írott-kőig futottátok le az OKT-t? Ez is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült egy hét alatt teljesíteni?
Lőrincz Olivér: Így utólag mindenképpen jó döntés volt, hogy az elején csináltuk meg a nagyobb szinteket - a hőség ellenére is -, mert a meredek részeken frissebbek voltunk. A második felében, a laposabb szakaszokon, pedig még fáradtabban is tudtunk olyan tempót menni, ami elég volt ahhoz, hogy stabilan, egy hét alatt teljesítsük a túrát.
Sok holtpont volt?
Lőrincz Olivér: Minden szakasz közben vannak holtpontok, amelyeken túl kell lendülni. Ha több óráig futsz a hőségben, akkor biztos, hogy eljön egy holtpont, amiből 10-12 perc, amíg kijössz. Ha szakaszokra vetítem le, akkor nekem rögtön az elején, a Zempléni-hegységben volt nehéz a kánikula miatt. Kicsit el is bizonytalanodtam, hogy ebből még nyolcat kell lefutni, mi lesz itt? De szerencsére az a 10 órányi pihenőidő elégnek bizonyult, hogy összeszedjem magam. Az utolsó szakaszt ismét kicsit nehezebben éltem meg, mert a zalai rész hosszú, monoton útvonalai mentálisan és fizikálisan is próbára tették a már fáradt szervezetünket. Mindvégig fokozottan figyelni kellett a frissítésekre és a jó tempóválasztásra, hogy hozni tudjuk azt, amit elterveztünk.
Adott pluszerőt a sok önkéntes kísérő, akik veletek futottak az egyes szakaszokon?
Zenyik Róbert: Voltak spontán kísérőink, akik sok esetben teljesen kiszámíthatatlanul jelentek meg. Önkéntes futók, akik becsatlakoztak hozzánk 10-20 kilométerre. Érdekes embereket ismerhettünk meg, és jókat beszélgettünk egymással. Sokat számított a jelenlétük, hogy velünk futottak, így gyorsabban pörögtek a kilométerek, és jobban telt az idő. Kiemelni közülük egyet sem tudnék, mindenki a maga nemében hozzáadott valami fontosat az úthoz, ami segített a továbbhaladásban. Ezúttal is köszönet nekik, hogy velünk futottak.
Volt olyan esemény, ami kalandosabbá tette a futást? Történés, ami meglepett benneteket?
Lőrincz Olivér: Indulás előtt nézegettem az útvonalat és a trackeket, és kialakult egy előzetes elképzelésem a túráról, ami így utólag nem sokat módosult. Nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Ami izgalmakat hozhatott volna, az az eltévedés. Letérsz, és hogy találsz vissza a Kékre? De ilyenből nem volt sok. Az OKT nyomvonala viszonylag nagy pontossággal és jól ki van jelölve, amit a GPS-es óráinkra le is töltöttünk az internetről, s ez mindig kisegített minket. Extra élményt jelentett viszont erdei állatokkal találkozni. Voltak olyan szakaszok, ahol őzeket, szarvasokat, vaddisznókat láttunk felbukkanni, máshol nyulak, rókák szaladtak át a mezőn a szemünk előtt. Általában szürkületkor és hajnalban percenként mozog valami az erdőben. Nem mindig látod őket, de folyamatosan hallod, él az erdő körülötted. De semmi veszélyes dologra nem kell gondolni, mert az erdei állatok inkább elmenekülnek az ember elől. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a természet, az erdő nem egy statikus valami, hanem minden pillanatban mozog, változik, lüktet.
Hogyan értékelitek, számotokra mekkora sporteljesítményt jelent az OKT lefutása egy hét alatt?
Lőrincz Olivér: Ez egy brutál nehéz dolog volt, a maga nemében egyedülálló, hiszen egyikünk sem csinált még ilyet. 5 óra futás, 10 óra pihenés, naponta fejenként 40 kilométer leküzdése, mindez hét napon keresztül, egymás váltva, összesen 1160 kilométer mintegy 30 000 méternyi szintkülönbséggel. Ez a műfaj extrém. Ha a sebességünket nézzük, lehet, nem tűnik gyorsnak, de ez a sorozatos terhelés rettentően kizsigereli a szervezetet. Van sportértéke ennek a teljesítménynek.
Medgyessy Gergely: Részben a sportteljesítmény miatt kezdtük el ezt a túrát, amely megalapozza a következő versenyeinket. De egy nagy sportkísérlet is lett belőle, hogy ekkora sorozatterhelés közben miként tudsz ilyen rövid regeneráció alatt még vállalható teljesítményt nyújtani. A kísérlet sikerült, ám ehhez nemcsak mi kellettünk, hanem egy szuper hétfős háttércsapat is, akik végig segítettek bennünket, biztosították az utat, frissítőket hoztak, a váltópontokra és a szállásokra szállították az aktuális futókat, szerveztek, logisztikáztak. Nélkülük ez nem ment volna, ha csak hárman indulunk neki, nem valósult volna meg ez a sportteljesítmény. Hatalmas köszönet mindezekért a kísérő csapatnak.
Lőrincz Olivér: Biztosan más is meg tudná ezt csinálni, de alapvetően nem ajánlom bárkinek, hogy nekiinduljon lefutni az OKT-t, hiszen ehhez kell egy komoly terepfutó múlt és tapasztalat. Két dolog miatt vállaltuk ezt a túrát az egyéni sportteljesítményen túl: hogy népszerűsítsük az Országos Kéktúrát és a terepfutást. Hogy megmutassuk, létezik itthon egy ilyen sport. Nemcsak a sportpályán lehet futni, hanem az erdőben is. Vannak biztonságos, jelzett turistautak Magyarországon, amelyek mentén gyönyörű helyeket fedezhetsz fel, akár futva is. Szóval remek kikapcsolódás és sport is egyben a terepfutás.
A Kék Csapat és kísérőik Írott-kőnél, a befutónál
Kapcsolódó cikk:
Hét nap alatt futják le az Országos Kéktúrát
