Magyarország egyik legszebb, legvadabb, legtöbb kihívást és élményt nyújtó szurdoka, a Szakadás-árok a sok „leg” mellé a legismeretlenebb jelzőt is nyugodtan kiakaszthatná magára, ha a patakvölgyeknek szokásuk lenne így felcímkézniük magukat.
A palóc Grand Canyonként is emlegetett Páris-patak völgye az utóbbi néhány évben meglehetős ismertségre tett szert (tegyük hozzá, joggal), na de ki hallott a Szakadás-árokról? Nos, nem csodálkozom, én is egy túrablogot böngészve bukkantam rá a kommentek között, egy elejtett félmondatban. Gyors rákeresés a neten, és láss csodát, tényleg, mintha lenne ott valami Tar községtől keletre a Mátrában. Úgy döntöttem, ezt nekem látnom kell.
A helyszínt célszerű autóval megközelíteni, de a községbe természetesen vezet menetrend szerinti buszjárat is. A főutcáról jól látható turistajelzés kalauzol a hegyek irányába, kocsival is kövessük a jelzőoszlopokon mutatott irányt. Néhány kereszteződést magunk mögött hagyva egy tisztásra érkezünk, amely az Attila út végén terül el. Az autónkat nyugodtan itt hagyhatjuk, parkolóhely van bőven. A völgyön felfelé vezet utunk, egy viszonylag jó állapotban lévő földúton haladunk, amelyen a zöld kereszt és a Mária út jelzése egyaránt fel van festve.
A felhagyott kőbányáig itt-ott hétvégi házak tűnnek fel az út szélén, elvileg (ha nagyon sietünk vagy lusták vagyunk) a bányáig autóval is el lehet jönni, bár aszfalt itt már nincs, és néha nagy a sár. A rogyadozó bányaépületekkel magunk mögött hagyjuk az urbanizált környezet utolsó képviselőit is, kezdődhet az igazi kaland.
Néhány perc múlva a Felső-csevice-kútnál találunk felüdülést, érdemes a kulacsot megtölteni a finoman vasas ízű, enyhén szénsavas forrásvízzel. A kút mellett asztal és padok kínálnak pihenőt, de az az igazság, hogy ennél a pontnál még nem lehetünk fáradtak, szóval acélozzuk meg az akaratunkat, és térjünk le balra, a jelzett útról rögtön a pihenőhely mellől startoló csapáson.
Hozzá kell tennem, hogy a „térjünk LE” kifejezés nem pontos, ugyanis az ösvény merész szögben emelkedik. Mintegy 60-70 méter szintet küzdünk le, amíg felkapaszkodunk a sziklás hegyoldalon egy természetes kilátópontig, ahonnan Ágasvárig, Óvárig, illetve a Vár-bükkig láthatunk el, és persze az eddig megtett utunk is végigkövethető madártávlatból. Jó időben a Cserhát és a Karancs-Medves is előkéklik a távolból.
Ha beteltünk a panorámával, ereszkedjünk vissza a völgybe, és folytassuk a jelzésen. Sok már nincs hátra a kis hídig, ami a Szalajka patak (folyásirányban) jobboldali mellékágát jelzi, itt ismét elhagyjuk az erdészeti utat.
A mederben jól lehet haladni, kevés az akadály, és víz is alig van, általában csak a gödrök mélyén szokott maradni némi pocsolya. Maga a szurdok Y formájú, aminek az alapján (szárán) mászunk be. A haladási irányunk szerinti jobboldali ág rövid (kb. 200 m), de látványos, érdemes előbb ezt végigjárni.
Pontosabban nem is egészen végig, csak addig, amíg elfogynak a sziklafalak és a szurdok átvált egyszerű vízmosásba. Ha itt baloldalt kikapaszkodunk, találni fogunk egy elhagyott erdei utat, ami visszavezet az Y elágazási pontjába, ahol is beereszkedhetünk az „igazi” Szakadás-árokba.
Itt valamivel több víz kanyarog a szurdok alján, itt-ott kissé meg is nehezít a haladást, de azért túrabakancsban áthidalhatóak az akadályok, a gumicsizma pedig egyenesen csodafegyverként győzedelmeskedik.
A kanyon nagyon látványos, falai elérik a 20 méteres magasságot is, és néhol csupán méter szélesre (keskenyre) szűkül. A haladás a mederben nem nehéz, viszonylag kevés a bedőlt fa, és a terep sem komoly igazán.
Mégis, van annyi kihívás a túrán, hogy ne legyen egyhangú, ráadásul olyannyira be nem járt és érintetlen a helyszín (semmilyen ösvény nincs), hogy igazi felfedezőnek érezhetjük magunkat. A Szakadás-árok „érdemi” része, azaz a sziklás szakasz bő 1 kilométer hosszú, végig igen látványos és változatos, ha vízesések is lennének benne, simán elférne akár a Szlovák Paradicsomban is.
A kanyon végén a haladási irány szerinti jobb oldalon tudunk kimászni (igazából kisétálni), és a szurdok mellett futó erdészeti úton kényelmesen visszamehetünk a zöld kereszttel jelölt túraösvényre. Az összes kitérőt egybeszámolva kb. 8,5 kilométert tettünk meg, az összesített szintemelkedés nem több mint 200 méter.
Még több túrabeszámolót olvashatsz a PlanetPhotoBook túrablogján, ide kattintva!
Kapcsolódó cikkeink:
Látványos hazai szurdokok - 1. rész
Látványos hazai szurdokok - 2. rész
Melyik magyarországi szurdokban járunk?
Szlovák Paradicsom jeges extrákkal
Víz fentről és lentről a Holdvilág-árokban
