Nyáron a természet számos finomságot kínál, közönséges, de ehető gyomnövényeket, népszerű vadon termő gyümölcsöket, és több olyan növény is most érleli termését, amely mára már megritkult, védelemre szorul, ugyanakkor régen kedvelt eledelnek számított.
Ilyenkor érik például a Zempléni-hegységben és az Őrségben is fellelhető fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), az Északi-középhegységben élő erdei málna (Rubus idaeus), de most érleli termését a sulyom (Trapa natans) is, amely ma már védett, de régen gyakran került az asztalra. Gesztenyeízű termését sütve, főzve is fogyasztották, de ínséges időkben lisztet is készítettek belőle. Sokféle elnevezését ismerték, hívták például csemegesulyomnak, vízi gesztenyének, vízi diónak és vízi mogyorónak is. Ma újra kezdik felfedezni, elsősorban a Tisza-tónál, készül már belőle sulymos csokoládé is, gyűjtése azonban kizárólag engedéllyel történhet.
Gyomok a kertből
A kövér porcsinnal (Portulaca oleracea) kapcsolatban nincsenek ilyen jellegű megkötések, hisz egy közismert gyomnövényről van szó. Kevesen tudják azonban róla, hogy nagyon egészséges és sokféleképpen felhasználható. Magját őrölve, liszthez keverve használták, hajtásait nyersen, főzve, sütve is el lehet készíteni, sőt ecetes lében is tartósíthatók. Vigyázni kell azonban, mert nagy mennyiségben hashajtó hatású lehet. A gyűjtésnél fokozottan ügyelni kell arra, hogy csak olyan helyen szedjük, amely mindenféle szennyezéstől mentes. Trágyázott talajon ne gyűjtsük, mivel a növény a nitrátvegyületeket magába gyűjti, épp ezért kisgyerekeknek nem is igazán ajánlott a fogyasztása.
A fehér libatoppal (Chenopodium album), amely nevét a liba talpára emlékeztető alakjáról kapta, szintén gyakran lehet találkozni. A növény hajdan a népi konyha gyakori alapanyaga volt, fiatal leveleit a spenóthoz hasonló módon használták fel, leves, szósz, saláta készült belőle. A levelek semleges vagy inkább édeskés ízűek és nagyon táplálóak. Az oxálsavtartalma nem olyan magas, mint a sóskának, de azért ebből sem árt mértéket tartani. A libatop is képes a nitrát és más méreganyagok felhalmozására, ezért túltrágyázott területen ezt se szedjük.
Szeder a hegyekben és az ártéri erdőkben
Nyáron érnek az erdei szedrek is. A két leggyakoribb faj a hamvas szeder (Rubus caesius), amely leginkább a sík területek nedvesebb erdeiben, ártéri erdeiben fordul elő, és a földi szeder (Rubus fruticosus agg.), amely inkább a hegy- és dombvidéki erdőkben jellemzőbb, de szinte mindenhol előfordulhat. Mindkettő termése ehető, de levelük, hajtásuk, sőt még a gyökerük is használható.
A hamvas szeder hamvaskék termése nem áll el sokáig, illetve kevésbé jól szállítható. A földi szeder fényes sötétlilára érő termése tartósabb, jobban viseli a szállítást. Nyersen is ízletes mindkettő, de sok finomságot is készíthetünk belőlük. A földi szedernek nemcsak a termését, de a levelét is előszeretettel használják teakeverékekhez. Régen a szederlevél fermentálásával készült a népszerű Planta tea, amely a II. világháború alatt és után terjedt el, amikor a fekete tea hiánycikké vált. A Planta tea íze és aromája a fekete teáéhoz hasonló, de koffeinmentes.
Meggy és a cseresznye az erdőből
A zselnicemeggy (Padus avium) felhasználása nem igazán jellemző nálunk, mivel sötétlila színű termései csak borsó méretűek, így nem túl gazdaságos gyűjteni. A termés főként főzve ehető, de magja, hasonlóan a bodzáéhoz, kéksavat tartalmaz, ezért a gyümölcshús csak passzírozva használható fel. A levele pedig sehogyan sem, mert mérgező. Kicsit kesernyés íze miatt érdemes más gyümölccsel összefőzni. A madárcseresznyét (Cerasus avium) Európában már 5000 éve is fogyasztották. Apró termése június elejétől július közepéig szedhető. Vadcseresznye esetében ne számítsunk olyan édes ízre, mint a termesztett cseresznyénél, az íze inkább kesernyés.
Zselnicemeggy
Sokan ismerik a cseresznyeszilvát vagy mirabolánszilvát (Prunus cerasifera), amelyet még a rómaiak honosították meg nálunk, s ma már mindenhol találkozhatunk vele, és az ország bármelyik táján járva sajátos, helyi elnevezéssel is illetik, a fosóka szilvától a lotyókáig. A sárga, piros vagy sötétlila termést érlelő fákkal július elejétől akár augusztusig is találkozhatunk. A gyümölcsökből a legtöbben pálinkát szoktak készíteni, de használhatjuk például lekvár, szörp, sőt a ketchuphoz hasonló fűszeres szósz készítéséhez is.
Ezt a levest az év szinte minden szakában lehet készíteni, hisz az erdei levélzöldségek vagy kerti gyomzöldségek szinte egész évben gyűjthetők. Nyáron tehetünk bele például kövér porcsint, fehér libatopot, disznóparéjt, erdeimályva-levelet és a kaszálás után újra kihajtó csalánt, podagrafüvet is.
A levélzöldségeket összevágjuk, kis olajon illatosra pirított, egy-két gerezd fokhagymára dobjuk őket, majd vízzel felöntve, sózva, borsozva készre főzzük. Joghurttal habarjuk (lehet keményítővel, liszttel is dúsítani, de anélkül is). Végül karikára vágott savanyú uborkát vagy nyáron kovászos uborkát teszünk bele. Hidegen is ehető, üdítő, nyári leves.
Hozzávalók
A tésztához:
- 15 dkg magpelyhes lisztkeverék (1/2 rész búzaliszt, Âź rész zabpehelyliszt, Âź rész zab- és szezámmagpehely)
- 10 dkg hideg vaj
- 50 ml hideg víz
- 1 tojássárgája
- csipet só
- 1 evőkanál cukor
- + a maradék tojásfehérje a kenéshez
A hozzávalókból összegyúrt tésztát 1 órára hűtőbe tesszük.
Töltelék:
4-5 darab összevágott fügét és kétcsészényi erdei szedret fél csomag vaníliás pudingporba forgatunk, majd megtöltjük vele a hűtőből kivett, kb. fél cm vastagra nyújtott tésztából formált rusztikus kosárkákat, megkenjük a tojásfehérjével, és előmelegített sütőben 30 percig sütjük.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. július-augusztusi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
