A Bihar-hegységben furcsamód nem a legmagasabb csúcsra vágyakozik az ember. Valamivel lejjebb, visszafogottabb magasságokban valóságos természeti kalandparkot rejt a vidék mesevilága. Sőt: a sziklák alá hatoló ösvényeket követve, a gyomrában rejlő „kőpokolban” válik teljessé az élmény.
A Kárpátokra általában félköríves hegykoszorúként gondolunk, de a térképen azonnal szembeötlik egy kiterjedt sötétbarna, azaz viszonylag magas hegycsoport a Keleti- és a Déli-Kárpátok kanyarjának szorításában, de azoktól elszakadva: az Erdélyi-szigethegység. Ennek egyik központi része az 1800-as magasságokig hatoló Bihar-hegység (MunČ›ii Bihorului), amely földtani és domborzati sokszínűségével, távoli földeken is híres karsztos formakincsével válik egyre népszerűbb túratereppé a Kárpátokban.
Követve a vizet
Míg más hegységek sziklás csúcsaikkal hívják fel magukra a figyelmet, a Bihar inkább sziklavilágának mélységével csalogat - bár gyephavas régióját sem érdemes elkerülni, az igazi csodákat a Pádis-fennsík lankái és a mészkőbe vágódott, szűk szurdokok rejtik. A vízzel szemben ellenállóbb kőzeteket elhagyó vízfolyások a mészkővidékek peremére érve a mélybe vesznek, hogy aztán máshol a felszínre törjenek. A területet turisztikai szempontból az teszi kiemelkedően érdekessé, hogy a víz útjának és munkájának jelenségeit (például a víznyelőket, átmenő- és forrásbarlangokat stb.) nemcsak szemlélhetjük, de helyenként a patakokat a felszínről a mélybe követve testközelből tapasztalhatjuk meg e látványos karsztegyüttes izgalmait.
A hegycsoport szinte mindenkinek tartogat valamit, érkezzen a látogató bármilyen preferenciával. Tehetünk többnapos, hosszú trekkingtúrákat az 1600-1800 méter magas gerincrégióban; kisebb, könnyedebb kirándulásokon élvezhetjük a Pádis fennsíkjának fenyveses rétjeit; illetve belevethetjük magunkat a patakzúgástól hangos szurdokok láncokkal és acélsodronyokkal biztosított sziklaforgatagába.
A hegyvidéket az 1800-as években Czárán Gyula földbirtokos kezdte a turizmus számára kiépíteni, és bár az általa létrehozott infrastruktúra állítólag már a múlté, a mai turistaösvények azért még az ő nyomát követik. Az utóbbi évtizedekben látszólag nem sok fejlesztés történt, a sok helyen rozsdamarta láncok és acélsodronyok, illetve a változó minőségű földutak nem éppen tervszerű és átgondolt turizmusfejlesztésről tanúskodnak. Igaz, a Boga-telepről a Pádis-fennsíkra vezető szerpentinutat néhány éve leaszfaltozták, és ezzel jelentős lépést tettek a Bihar iránt érdeklődő turisták komfortjáért. Szállásunk a kacskaringós út egyik alsó kanyarja mellett kialakított lakókocsiparkban volt - itt barátságos áron bárki kivehet egy fűtött lakókocsit, és használhatja a kis telep jól felszerelt konyháját és fürdőszobáját, illetve kérhet túravezetést a hegység minden zugát jól ismerő, rendkívül segítőkész magyar tulajdonostól. Autóval innen körülbelül 20 perc a Pádis-fennsík bejáratánál elterülő rét (innen már földút vezet tovább).
A Pádis fennsíkján
A hűs aljzatú, a hideget környezetüknél jobban őrző töbrök, karsztos mélyedések sajátos mikroklímát kölcsönöznek az 1100-1300 méter magasan elterülő Pádisnak, aminek szemünkkel tetten érhető következménye is van: a nedvességet és a hűvöset jobban kedvelő fenyvesek sok esetben a szelíd hegyhátak magasabb részeit borító lombhullatók alá szorultak, hiszen itt lelnek ideális körülményekre. Éppen visszájára fordítva a megszokott övezetességet. Az őszi színekben pompázó erdők így festékbe mártott ecsethegyként pöttyözik a plató oldalait és magasabb pontjait.
A fennsík szélein az ellenálló mészkő szirtjeiről pazar kilátás nyílik a mélyebben fekvő erdőkre. Az 1234 méteres Galbena-szirt (Piatra Galbenei) szikláiról egészen a hegyvidék legmagasabb csúcsáig, az 1849 méteres Nagy-Biharig (tetején adótorony) pásztázhatjuk a tájat. A közeli Glăvoi-rétről a már nevében is hívogató Csodavár (CetăČ›ile Ponorului) látnivalóin keresztül érdemes megközelíteni a kilátóhelyet.
Csodavár, kőköz, bazár
A Csodavár tömöríti mindazt, ami a Bihart izgalmassá, vadregényessé, feledhetetlenné teszi. A döbbenetes méretű barlangbejárat egy sziklafal aljában tátong, és már a megközelítése is kalandos vállalkozás: acélsodronyokba kapaszkodva ereszkedünk a csúszós ösvényen, hogy végül a mélybe rohanó patakot követve mi is bebújjunk az összeborult sziklák közti réseken túl induló barlangjáratba.
A barlangi patakot alacsony vízállásnál érdemes a következő kijáratig fejlámpa fényénél követni. Ez főleg nyáron ajánlott vállalkozás, hiszen a jéghideg víz medrében araszolunk, minden lépéssel kitéve magunkat a beázás, illetve a patakba borulás kockázatának. A barlangból kimászva egy óriási sziklaudvar mélyén találjuk magunkat, százméteres mészkőfalak szorításában. A gigantikus méretek közt a barlangszáj is csupán apró nyílásnak tetszik, és képtelenek vagyunk felfogni, hogyan tudja a mélyben húzódó üregrendszer megtartani a fölé nehezedő kőmonstrumot. A „gödörből” kivezető, meredek ösvény egyenesen az előbb még alulról szemlélt Csodavár peremére kanyarog, hogy ezúttal fölülről szembesüljünk a mélységekkel.
Hasonlóan izgalmas szurdok a Galbena-kőköz (Cheile Galbenei) is. A rövidke hasadék meglepő vonalvezetésével és merészen elhelyezett segédeszközeivel teszi játékossá a hegyi túrázás élményét. Rögtön a bejáratnál a patak fölött hosszában kifeszített láncra terel, miközben kezünkkel is kapaszkodót szorítunk. Az ösvény aztán a hegyoldalnak fordul, hogy egy több oldalról kilyuggatott barlangüregen vezessen át. Közben persze el sem engedjük a hűvös időben meglepően kellemetlen fogású acélsodronyt, ami nélkül szabadjára engedett szánkóként csúsznánk ki a sáros-agyagos talajú nyílásból. A szurdok első udvarának zárlata egészen lenyűgöző látvány: a függőleges sziklafalak néhány méternyire megközelítik egymást, illetve szemből is bezárulnak. Balról egy 5 méter magasan nyíló barlangszájból előtörő, dübörgő vízesés, jobbról a mohos görgetegeken átrohanó zuhatag, szemben falszerű hegyoldal torlaszolja el utunkat.
A sziklafalba rögzített sodronyba kapaszkodva, a vizes sziklák kiszögelléseire nehezedve, a patak fölött tornásszuk el magunkat a zsákutcának tetsző szurdok végéig. Egy meredek, csúszós ösvény kanyarog egyre feljebb, de a bátrabbak a vízesésben végződő barlangban is megtehetik a következő métereket. Némi sziklamászás után újra a víz mellé ereszkedünk, hogy meglepően csöndes forrását megkerülve újra a magasba induljunk.
A kőköz fölötti sziklákról érzékelni csak igazán a meghökkentő szintkülönbségeket. A körút a környező magaslatokra nyíló panorámájától kellemes Flóra-rét (Poiana Frolirol) tisztásán keresztül vezet vissza a szurdokbejárathoz.
A Szamos-bazár (Cheile Someşului Cald) hasadékának végigjárása nyáron ajánlott, amikor a patakkal való közvetlen érintkezés frissítő hatású lehet. Mi egy többszörös eltévedéssel súlyosbított túra után, a késő októberi naplemente előtt alig valamivel keveredtünk a „bazárba”, és aznapi sokadik rossz döntésünk egyenes következményeként térdig feladtuk a szárazságot, hogy a mederben járjuk végig a szurdokot. Hamar be kellett látnunk a helyzet tarthatatlanságát, és a jéghideg vízből már nem csupán térdig csuromvizesen kilábalva kapaszkodtunk föl az omladékos sziklafal tetején futó ösvényre. Hogy aztán ismét az alant rohanó patak mellé szegődjünk, de ezúttal már kiépített, kapaszkodókkal tűzdelt útvonalon haladva. A turistaút hirtelen egy lehetetlenül szűk hasadékba invitál, ahol láncos biztosítást markolva, hosszanti irányban kidőlt farönkökön hatolunk az Aragyásza-barlang boltíve alá. A barlang tetejének nyílásain behatoló fény sem elég, hogy megvilágítsa lépcsős útvonalunkat: újra láncok és kapaszkodóvasak segítségére szorulunk hogy a túloldali barlangszájat elérjük. Mesés élmény váratlanul a föld alá gyalogolni, majd újra a felszínre törni egy egyszerű turistautat követve.
A tetőkön
A hegység menedékes, széles alhavasi hegyhátban tetőzik. A főgerincen jól kijárt turistaút halad végig, az egyetlen dolog amire figyelnünk érdemes, a felhajtott állatokat őrző pásztorkutyák elkerülése. A Pádis felől hosszabb meneteléssel, de egy nap alatt kényelmesen elérhető jelentősebb csúcsok egyike a körpanorámát kínáló Bocsásza (Buteasa, 1792 m). Mi is ezt céloztuk meg, de míg lent kellemes őszt hagytunk magunk mögött, 1600-as magasságban már cudar, ködös-jeges tél várt. A fagyott, göröngyös talaj jelentősen lelassította a menetelést, és a metsző, hideg szél sem terelt tovább a felhőbe burkolózó csúcs irányába, ezért a tompa kupola alakú Sík-havas (Britei) lábának sziklái közé húzódva úgy döntöttünk, hogy beérjük a fölöttünk emelkedő, 1759 méter magas domborulattal.
Onnan a szél elől menekülve gyors ereszkedésbe kezdtünk, hogy még mindig a gerincen tartózkodva meglepően gyors változásnak legyünk szemtanúi: szinte egyik percről a másikra eltűntek a felhők, és a tetőszint peremén emelkedő Tolvajos-kőn (Piatra Tâlharului, 1608 m) már kellemes, őszies napsütésben tárult elénk a végtelen bihari erdőség. A Gyűrűk ura világára emlékeztető szirtről (amennyiben körtúrát teszünk) a vizenyős Oncsásza-rétre (Poiana Onceasa) ereszkedik az ösvény. Innen a Szamos-bazárt elkerülve terveztünk visszajutni autónkhoz a Varasó-rétre, de a jelzések sajnos hiányosnak, a térkép hibásnak bizonyult. Ennek következtében egy gombákban dúskáló, medvenyomos mesefenyves keresztezése után váratlanul a Szamos-bazár szurdokkapujánál találtuk magunkat - hogy a már emlegetett útvonalon éppen sötétedéskor érjük el járművünket.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. novemberi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
Kapcsolódó cikkeink:
A Galbena-kör - Pádis legvadregényesebb útvonalán
A bihari turizmus atyja - Czárán Gyula
