Felfedezések a Börzsöny jelzetlen útjain

Előbb utóbb minden vérbeli természetjáró letér a jelzett turistautakról, hogy kíváncsiságától hajtva eldugott és izgalmas helyeket fedezzen fel. Ezek az emberek legtöbbször a csendet és a természet szépségét keresik, de vannak például, akik geoládáznak - ami a „kincskeresésnek" egy modernkori formája -, és vannak olyanok is, akik történelmi helyeket kutatva élik ki a kalandvágyukat.

Persze, minket nem az aranyláz fűtött, és csákányt sem vittünk magunkkal, hogy szerencsét próbáljunk, csupán a turistatérképen is jelölt tárók nyomaira akartunk rábukkanni. Tematikus túránkat ezért Nagybörzsönyből, a börzsönyi ércbányászat kiindulópontjáról kezdtük meg, melynek történelme már a középkortól összeforrt a bányászattal.

Nagybörzsönyben több látnivalót és érdekességet is találunk, köztük az impozáns Árpád-kori Szent István-templomot, a vízimalmot, az erdei vasutat, vagy éppen a bányásztemplomot, melynek homlokzatán az 1400-as években faragott bányászcímer jelzi a településen élők egykori fő mesterségét. A román alapokon épült gótikus stílusú templom ma is jó állapotban van és látogatható, de a nyitvatartásnak érdemes előbb utánajárni.

A települést a Hosszú-völgy és az erdei vasút irányában hagytuk el a sárga jelzésen, amiről alig egy kilométer megtétele után a kék kereszt jelzésre tértünk le. Ez az út a Kereszt-völgyben vezet, melynek hangulatát csobogó patak és a régi vasút nyomvonala teszi egyszerre vadregényessé és kényelmessé.

Ez egy kis kitérőt jelentett az eredeti utunkhoz képest, de mindenképpen meg akartuk nézni a tűzben megsemmisült ház környezetét. A hangulatos pihenőhelyből sajnos csak egy pad maradt, a háznak pedig már nyoma sincs.

Visszatérve a kék keresztre, folytattuk az utunkat a Kovács-patak felé. Miután kisvártatva elértük azt, letértünk a jelzett útról, és a patakot északi irányba követve kezdtük meg az igazi felfedezőutunkat.

A börzsönyi ércbányászat több száz éves múltja nagyobbrészt itt, a Kovács-patak völgyében zajlott, és ennek régi és modernkori nyomai ma is láthatóak. Igaz, aki látni akarja ezeket, meg kell birkóznia a bedőlt fákkal és meredek ösvényekkel, valamint alaposan körül kell néznie, hogy felismerje az egykori tárók beomlott, beszakadt bejáratait.

Háromfős csapatunk nem minden tagjának jelentett ugyanakkora izgalmat és felfedezést a bányák megtalálása, mint mondjuk számomra, de az elhagyatott és vadregényes terep nekik is látványos élményt nyújtott. Sorra érintettük a Ludmilla, a Klinger, az Alsó- és Felső-Rózsa-tárókat, de csak az utóbbi volt látványosnak nevezhető a korhadt tartógerendáival, illetve beomlott tetejével. A többinél már csak a megsüllyedt, beszakadt föld jelzi a patak meredek partfalában, hogy egykoron itt a hegy gyomrába vezető bejárat állt.

A bányászat nyomait nem csupán a beszakadt tárók hirdetik. Itt-ott egy kőhalom, vagy egy rakodó is feltűnik, de a legszembetűnőbbek az 50-es évek elején telepített villanyoszlopok maradványai, melyeket már a völgy alján is megfigyelhetünk. Talán nem mindenkit hoz lázba a börzsönyi bányák felkutatása, de történelmi és tudományos érdekességként mindenképpen figyelemre méltó a híres kémikus és botanikus Kitaibel Pálnak a nagybörzsönyi bányáknál tett 1789-ben tett látogatása.

Kevesen tudják, hogy Kitaibel ezekből a bányákból származó ércekből mutatta ki a tellúrt. Igaz, arról már megoszlanak a vélemények, hogy ki volt a kémiai elem első leírója, ugyanis a tellúrt Müller F. József bányamérnök-mineralógus, már 1783-ban felfedezte, tőle függetlenül mutatta ki Kitaibel Pál 1789-ben, majd egy német vegyész, Martin Heinrich Klaproth írta le az elemet, és nevezte el tellúrnak 1798-ban. Később Kitaibel egy nyilatkozatban elismerte Müllert, mint az elem felfedezőjét, de végül a német Heinrich aratta le a babérokat. Az is kevésbé ismert tény, hogy Kitaibel Pál volt a Börzsöny első olyan kutatója, aki 1804 júliusában geológiai feljegyzéseket is készített a hegységről.

Felfedezőutunk a völgy tetejére érve, és a bányákat elhagyva még közel sem ért véget. Nagy-Hideg-hegyre igyekeztünk, és itt is akartunk megszállni a turistaházban, de útközben még kitérőt tettünk egy nevében is érdekes objektumhoz, ahol korábban még nem jártunk. Egyes térképeken a Jancsi-Juliskaházként feltűntetett vadászházat a Szabó-kaszáló közelében és a Hideg-hegy oldalában találjuk.

Testünket és lelkünket végül a Nagy-Hideg-hegyi turistaház kandallója és egy forró leves melegítette át. A reggeli ébredés követően szobánk ablakából felhőtengerben úszó hegycsúcsok látványa fogadott minket. Szedelődzködés után ebben a csodálatos látványban kezdtük meg az ereszkedést a Nagy-Hideg-hegyről a Magas-Tax irányába. A hegy oldalában húzódó Inóci kőfejtőt az 1920-as évektől egészen 1941-ig művelték, és először siklón, majd kötélpályán szállították az fejtést a királyréti kisvasúthoz.

A Nagy-Vasfazék-patak a sziklatömbök által határolt kőfejtő természetvédelmi terület, ezért látogatása engedélyhez kötött. Ellentétben a Kovács-patak völgyében tapasztaltakkal itt még a régi bányászépületek romjait is lehet látni. Igaz, a távolból csak télen, vagy legalábbis lombhullás után. A terepi akadályokon kívül a kerítés is arra hívja fel a turistaútról letért kíváncsiskodók figyelmét, hogy a terület nem csupán a természetvédelem miatt van elzárva, hanem a leomló sziklák, valamint az omladozó épületek miatt is, melyek életveszélyesek!

Kétnapos kimozdulásunkat végül Királyréten fejeztük be, a túraélményt pedig sörökkel koccintva és kisvasutazással koronáztuk meg. Már a hazaúton megszülettek az új túraötletek, hiszen mindig van valami új tematika, mindig vár valami felfedezni való a terepen.

Szemezgetés a nagybörzsönyi bányák történelméből

Nagybörzsöny első írásos említése Belsun néven jelenik meg egy 1138-as iratban, de ekkor a településen élők még nem foglalkoztak bányászattal. Az ércbányászatról az első írásos emlékünk 1312-ből származik. Az aranyban, ezüstben, vasércben, ólomban és kénkészletben gazdag környéken kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a 20. századik zajlottak a kitermelési munkák. A török hódoltság idején a bányászat teljesen szünetelt, és csak a 18. század elején indul újra a termelés.

Az első ércbányászat objektumait is ábrázoló térkép 1754-ben, Nagybörzsöny és Márianosztra határvitája miatt készülhetett el. Ezen a térképen nagy pontossággal tüntették fel a ma is ismert tárókat és a hozzá tartozó infrastruktúrát. A börzsönyi ércbányászat a rendkívül rövid, második virágkorát 1772-1777-ig élte. Kitaibel Pál híres botanikus és kémikus ezen bányákból származó ércekből mutatta ki a tellúr elemet 1789-ben.

Kitaibel feljegyzéseiből az is kiderül, hogy ellátogatott az Alamizsna-táróba, ahol piritet és markazitot is talált. Az esztergomi prímási levéltárban őrzött adatok alapján a bányászattal kapcsolatban 1846-ig csak újranyitásokról tudunk, de a bányák lényegében elhanyagoltak voltak. Ekkorra a gazdagabb hozamú fejtések kimerültek, az olvasztókemencék és a bánya technikai berendezései rossz állapotban kerültek.

Az 1848-49-es szabadságharcot megelőző évben Esztergom város főjegyzője és Ábel József bányaigazgató kezdeményezésére Párizsban, „Compagnie française des mines de Börzsöny" néven bányatársulat alakult. A 128 részvényből 78-at Párizsban adtak el, de a vállalkozás csak néhány táró kitakarításáig jut el. Ennek okai elsősorban a szabadságharc, illetve a Kossuth-bankó elértéktelenedése voltak. 1850-es években pár táró újra üzemel, és a feljegyzésekből kiderül, hogy a kéntartalmú köveket Pestre szállították kénsav készítése céljából.

Az Alsó- és Felső-Rózsa-táró, valamint a Ludmilla-táróval kapcsolatban 1914-ből származnak adatok, miszerint Kiss József újra akarta indítani a kitermelést, de a világháborús évek nehézségei miatt ez nem valósulhatott meg. Egy 1922-ből származó szakértői véleményt a terület ércesedését kutatásra érdemtelennek tartotta. Ezt követően is találunk feljegyzéseket a bányák újranyitási szándékára, de végül gazdaságtalanságuk miatt többen is letesznek róla.

A 30-as években egy magánvállalkozó a Ludmilla-táró elején meggyűlő okkeres iszapot festékföldként igyekezett értékesíteni. Az 1948-tól 1956-ig tartó bányászati kutatások eredményeként ismeretessé vált a terület ércesedés típusa és hozzávetőleges kiterjedése. Ez idő tájt az Alsó-Fagyosasszony- és Alsó-Rózsa-tárók indultak újra, és a villamos energia ellátásuk is ekkor lett kialakítva. Végül a területet ipari termelésre alkalmatlannak minősítették, de 1961-ben már Országos Ásványvagyon Bizottság Bíráló Bizottsága az ércesedés továbbkutatása mellett foglalt állást. A hegység mélyszinti ércesedéseinek lehetőségei új, a korábbinál kedvezőbb megvilágításban helyezték a lehetőségeket. Az azóta eltelt időszakban is történtek felmérések, melyek vegyes eredménnyel zárultak. Jelenleg környezetvédelmi okok kizárják a börzsönyi bányák újranyitását, melyre napjainkban is lenne szándék.

A cikk először 2018 februárjában jelent meg.