Létezik a Bakony lábánál egy különleges erdeifenyves, ahol húsz méter magas fák között barangolhatsz, mindig friss a levegő, és édeskés gyantaillatot hoz a szél. Telített csend uralkodik a tájon. Nincsenek zavaró zajok, csupán a természet hangjai szüremkednek át az ágak között: madárcsivitelés, gallyreccsenés, neszezések és mocorgások jelzik, hogy él az erdő. Természetélményből jelesre vizsgázott Fenyőfő ősfenyvese.
A neten böngészve bukkantam rá a Fenyőfői-ősfenyvesre, a térképen pedig a Fenyőfő határában lévő védett erdőségben az „Iszonyatos nagy fára”. Ez a két dolog kellően kíváncsivá tett, s egy hétvégén felkerekedtem, és meg sem álltam a Bakonyalján található községig. Rendezett falukép, nagyrészt felújított házak, takaros porták fogadtak Fenyőfő főutcáján.
Gondozott park a II. világháború áldozatainak emlékművével Fenyőfőn
Az út mentén kétoldalt árok fut, de a házak előtt bőven van virágokkal, növényekkel díszített füves terület. A település közepén kis domb emelkedik, rajta szintén nemrég felújított templom áll. Hegyekkel, erdőségekkel körülvett hangulatos zsákfalu a Pápai-Bakonyalján.
Nem tolonganak a turisták – a csend, a tiszta levegő és a fenyőillat alap az ősfenyvesben
A zöld kereszt turistajelzés körbevisz a faluból az ősfenyvesen, amely a Fenyőfői-ősfenyves Természetvédelmi Terület része. A Fenyőfőtől Bakonyszentlászlóig terjedő védett természeti terület nagysága 578,7 hektár, amelyből több mint 320 hektár fokozottan védett. Egy rövidebb, mintegy 6 kilométeres körtúrát terveztem a település körül, amely Fenyőfő északkeleti végétől indul a zöld kereszt jelzésen, és a piros kereszten visz vissza a faluba. A túra remekül kezdődött. Nem sütött ugyan ezer ágra a nap, de így legalább a hőséggel nem kellett megküzdenem, s rögtön az első lépésekkel egy 15-20 méter magas, faóriásokkal zsúfolt, sűrű fenyőerdőbe csöppentem. Fűszeres fenyőgyantaillat csapta meg az orromat. Emberek, turisták sehol, csak madárfütty, légyzümmögés és az erdőalji derengésből érkező apró neszezések törték meg a csendet.
A fotón nem annyira látszik a vadregény, de ott volt
Alig mentem néhány száz métert, és rátaláltam a Stefan Rener nevét viselő keresztre. A térkép szerint a közelében található az „Iszonyatos nagy fa”. Körülöttem égig érő fák magasodtak. Tényleg hatalmasnak kell lennie, ha még ezeknél is nagyobb. Egy kilométeren keresztül minden fát megvizslattam az út mentén, hogy iszonyatos-e, de egyiket sem találtam annak. Talán egyet kivéve, egy háromtörzsű, viharvert, időtől megviselt fenyőfacsoportot, amely elaggott, kopasz, girbegurba ágaival elég bizarrnak és „iszonyatosnak” tűnt. Viszont három gond azért akadt vele: 1.: ez nem egy fa, hanem három. 2.: Nem nagyobb a többinél. 3.: Már nem él. Másfél kilométer után feladtam az „Iszonyatos nagy fa” keresését, szerintem már nincs meg, kivághatták.
Erdei sétámra a gyülekező sötétszürke esőfellegek borítottak némi árnyat. Hirtelen dördült egyet az ég, villámok cikáztak, és a következő pillanatban már zuhogott is, mintha dézsából öntenék. A száraz, homokos talaj pillanatok alatt sárrá változott, s mire magamhoz tértem, bőrig áztam. Így jobbnak láttam lerövidíteni a túrát, s becsatlakozni a piros négyzetbe, amely egyenesen a fenyőfői római katolikus templomhoz vezetett.
Az ősfenyves egyik különlegessége, hogy megtalálhatók benne hegyvidéki és alföldi növényfajok is
A kirándulás a nyakamba zúduló eső ellenére is emlékezetes maradt. A turisták által kevésbé felkapott ősfenyves nagy előnye a csendje és békéje. Az átható gyantaillat, egy felbukkanó őzsuta feje a fák között, az erdő viszonylagos érintetlensége felülírta minden eddigi természetélményemet. Mindenkinek jó szívvel ajánlható az ősfenyvesben sétálás, nagyszerű léleknyugtató program, és garantált a feltöltődés, a kikapcsolódás. És azon kevés helyek egyike, amely télen is különleges élményt nyújt.
Nem fúj a szél, a csendben szinte hallani, ahogy puhán a faágakra rakódik a hó
A cikk először 2018 júliusában jelent meg.
