A földikutya név hallatán a legtöbb ember rögtön megkérdezi, ugye az a vakond? Pedig az igazság az, hogy a vakonddal közeli rokonságban nem álló, különleges és hazánkban ritka emlősállatról van szó.
Nincs a hazai rágcsálóknak még egy csoportja, mely ennyire rejtélyes, és félreismert lenne. Az átlagember szinte semmit sem tud erről a kis jószágról. Pedig ritkasága ellenére érdemes lenne megismerkednünk vele, hiszen a hazai állatvilág tipikus képviselője.
A földikutya mintegy 20 cm hosszú, 140-250 g tömegű állat. Teste hosszúkás, hengeres, a hátsó végén lekerekített. Bundája lágy és tömött. Uralkodó színe a hamu vagy palaszürke, mely a test bizonyos részein vörhenyes árnyalatú lehet. Első ránézésre szembetűnik, hogy szemei és fülei hiányoznak. A fülek a fej két oldalán elzárható fülnyílásként lelhetőek fel, de a szemeit bőr és szőr takarja. Ebből máris következik, hogy az állat teljesen vak.
De mivel egész életét a föld alatt tölti, a szemeinek nem is venné sok hasznát. Lent a sötétben kitűnő szaglása, kiváló hallása és a föld mágneses terének érzékelése révén tájékozódik.
A másik szembetűnő bélyege a hatalmas metszőfogai alkotják, melyek kiállnak a szájából. Ezeket használja járatainak kiásásához.
A földikutya a vakondnál sokkalta jobban alkalmazkodott a föld alatti élethez. Az előbbivel ellentétben szinte soha nem jön a felszínre. A föld alatt hatalmas járatrendszert alakít ki magának, járatok és kamrák sokaságával. Mivel a földikutyák magányos állatok, minden egyednek saját járatrendszere van - egy-egy rendszer hossza több, mint 100m lehet.
Az állat jelenlétét a felszínen csak a túrásaiból lehet tudni. Ezek valamivel nagyobbak a vakondtúrásnál, tetejükön földhurkák vannak és ritkásabban találhatóak, mint a vakond kupacai. Azonban ahhoz, hogy a földikutya jelenlétét teljes bizonyossággal megállapítsuk a túrásokból, igazi szakértőre van szükség.
A földikutyák valamikor a mai Magyarország egész területén éltek, azonban a legelőterületek eltűnése, a mind nagyobb területek szántóvá alakítása beszűkítette életterüket. A mélyszántás elterjedése igen nehéz helyzetbe hozta őket. Mindezek a hatások eredményeként az állományok zsugorodtak, elszigetelődtek egymástól, majd sok állomány végleg megszűnt létezni. Mára már csak 5-6 helyen él földikutya az országban. A teljes hazai állomány egyedszáma 800 példány körül lehet, így közvetlenül a kihalás szélén áll az állat. Ezért a faj fokozottan védett, eszmei értéke 500 000 Ft. A földikutyák fajmegőrzési programját jelenleg készítik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban.
A földikutya az érintetlen sztyeppék élőlényközösségének (sztyeppe fauna) tipikus képviselője. S mint ilyen, a hazai füves élőhelyek jellegzetes, karakterisztikus faja. Egy olyan, tipikusan kárpát-medencei, füves élőhelyekhez kötődő emlősközösség tagja melynek jellegzetes állatai még a molnár görény (Mustella eversmanni), a hörcsög (Cricetus cricetus) és az ürge (Spermophilus citellus). Eltűnése igen szomorú lenne. Ugyanúgy hozzá tartozik a magyar tájhoz, mint a gémeskút, a kilenclyukú híd vagy a szürkemarha.
Ezért szomorú az a mentalitás, mellyel még ma is sokfelé lehet találkozni, és az állat ismeretének teljes hiányában kelti annak rossz hírét. Nagyon sok alaptalan mendemonda kering még ma is a földikutyáról. Annak a valószínűsége, hogy valakinek a kertjében földikutya tesz kárt, szinte a nullával egyenlő. Ráadásul sokak vélekedésével ellentétben a földikutya soha nem rágja el a gyümölcsfák (és más fáknak sem) a gyökerét, hogy az elszáradjon. Ez a kószapocok (Arvicola terrestris) jellemző viselkedése. Igaz, hogy növényevő állat és a gyökereket szereti, de sokkalta jobban kedveli a füves élőhelyeket, azok természetes növényzetével (mezei iringó, ökörfarkkóró, vadmurok, hosszú zsurló, fűfajok), mint a kiskerteket! Egykor valóban kártevőként tartották számon, azonban állománya olyannyira lecsökkent, hogy a földikutya kártételéről szóló híreknek ma már semmi realitása nincs! Annál is inkább nincs, mert utolsó állományai szigorúan védett területeken találhatóak, legtöbbjük távol esik a lakott területektől.
Ráadásul a legújabb és jelenleg is folyó tudományos vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a hazai földikutyák nem azonosak a szomszédos országokban (Románia, Szerbia) élőkkel. Ráadásul nagy valószínűség szerint hazánk területén nem is egy faja él a földikutyáknak. Így még fontosabb az összes hazai földikutya állomány, szigorú védelme, s e rendkívüli állat megmentése a kihalástól.
forrás: greenfo.hu
fotók: Csorba Gábor, Németh Attila
