Galaxisvadász akcióban - interjú Bagi László asztrofotóssal

Bagi László, szarvasi asztrofotóssal épp hat kint töltött éjszaka után ültünk le beszélgetni, galaxisokról, porködökről, távcsövekről és az asztrofotósok egyik kedvelt észlelőhelyéről, a Mátrában található Ágasvárról.

 

Szélkerék-galaxis

2017. május 20. különös nap Laci életében, ugyanis ezen a napon választotta a nap fotójának egyik képét a NASA. A fotó az M101 vagy más néven Szélkerék-galaxisról készült, ami 25 millió fényévre van a Földtől, 1781-ben fedezték fel és kétszer akkora, mint a mi galaxisunk. A kép elkészültéhez 17 órányi expozíció, vagyis sok-sok átvirrasztott éjszaka kellett.

 

A mély-ég titkai

Laci jelenleg egy, a Hattyú csillagképben található, nehezen megfotózható porködön dolgozik. A képpel való foglalkozás azonban nem a fotózással kezdődik, hanem már sokkal korábban, mikor egy számítógépes program és egy csillagatlasz segítségével kiválasztja, mi is legyen a következő célpont.

 

Ágasvár mellett a másik kedvenc észlelőhely, Öcsöd

Az asztrofotózásnak több ága van; van, aki asztrotájképeket készít, más a bolygókra vagy a mélyég-objektumokra fókuszál. Laci ez utóbbit műveli, és elsősorban nagyon távoli galaxisokat és ködöket fotóz. Ezek az objektumok szabad szemmel, de még kis csillagászati távcsővel is alig észrevehetőek, ha nagyon koncentrálunk, akkor is némi kis derengő fényességet láthatunk esetleg. Sok, hosszú záridejű fotó összedolgozásával azonban láthatóvá tehetőek ezek a szinte láthatatlan objektumok is.
Egy kép elkészítése hónapokat is igénybe vehet. „Télen általában 7-10 órát fotózunk, ilyenkor szerencsés esetben akár 80 nyerskép is készül egy éjszaka, nyáron azonban maximum 4 órát tudsz csak fotózni.” Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Például most fantasztikus témákat kínál a nyári Tejút.

 

Csillagok bölcsője

Több mint néhány kattintás

Az asztrofotózásnál különösen fontosak az előkészületek. Egy avatott szem ugyanis azonnal észreveszi, ha valaki például fényszennyezett helyről vagy a horizont közeléből fotózott. „Meg kell adni a módját és rá kell szánni a megfelelő mennyiségű időt a fotózásra.”
Miközben mesél, megnézzük a most készült nyers, egyenként hatperces expozícióval készült képeket. Egyelőre nem sok látszik még a végleges képből, de Laci már ebből is el tudja képzelni, milyen lesz majd a végeredmény, és már ilyenkor elkezd gondolkodni a kép címén.

 

Ha túl van a fotózáson, jöhet az utómunka, ami újabb hosszú órákat igényel. Ezek során speciális képfeldolgozó programok segítségével kalibrálja, majd összeilleszti a nyers képeket. Az utómunkák során válnak láthatóvá a finom részletek és kap végleges színeket a kép. De hogy ezt ki, hogy éri el, erre nincs egységes recept. Egy jó képhez hosszú évek tapasztalata és egyfajta érzék is kell, hogy az ember rátaláljon a megfelelő árnyalatokra.
Hogy lássam, hogy a gyakorlatban hogyan működik mindez, gyorsan összerakja a hat éjszaka képanyagát, és már a laikus szemem számára is egyre több finom részlet rajzolódik ki. Úgy tervezi, a végleges képhez még legalább 10 órát kell fotóznia.

 

A sorszerű ajándék

Az egész szenvedély egy születésnapi ajándékkal kezdődött. Ami tulajdonképpen nem is az övé volt. Néhány éve nagyobbik fia egy csillagászati távcsövet kapott ajándékba a nagyszülőktől. Az ajándéknak a fia is örült, de a legtöbbet mégis Laci nézegetett a távcsőben. Ma is emlékszik, mikor először meglátta a Szaturnuszt és annak gyűrűit. Nem sokkal később jött az ötlet, hogy rakjanak egy fényképezőgépet a távcsőre. Leukoplasztattal felragasztottak egy tenyérnyi kis gépet, lőttek pár fotót, de szinte csak találomra, ám amikor meglátta az elkészült képen az Oriont, teljesen elhűlt. Az első néhány fotó- például a Holdról és az előbb említett Orionról-ma is ott lóg a falon bekeretezve.

 

Lófej-köd

Ahogy nézegetjük a kezdeti időszakban készített képeit, egymás után hívja fel a figyelmemet a hibákra. „Pedig ezeket a képeket akkor nagyon jónak láttam, de akkor nem tudtam semmit az egészről, fogalmam sem volt például arról, hogy a fotósok egyetlen kép kedvéért éjszakákat töltenek kint a csillagos ég alatt.” Azonban annyira magával ragadta ez az egész, hogy rohamtempóban elkezdett tanulni, és ezzel párhuzamosan a felszerelését is fejleszteni kezdte. 2014 márciusában publikálta az első képét, és már ebben az évben a National Geographic magazin oldalán a hónap képének választották egyik fotóját. „Ha engem valami érdekel, én a kapufával is szóba állok, és mindenkit megkérdezek, nincs az az isten, hogy engem ettől eltérítsenek. Felvettem a kapcsolatot tapasztalt asztrofotósokkal, akik nagyon segítőkészek és támogatóak voltak.”

 

Ágasvár felett az ég

Hogy mit szeret a legjobban az asztrofotózásban? „Azt, amikor megérkezünk Ágasvárra, megállok a réten, intenek a barátaim, elkezdem összerakni a távcsövet, felállítom a sátrat, felettünk pedig gyönyörű tiszta az ég. Ez a legboldogabb pillanat.” A megszállott asztrofotósokat a téli hideg sem tartja vissza. „Januárban mínusz 17 fokban fotóztunk, olyan hideg volt, hogy eltörtek a kábelek, ha rosszul nyúltál hozzájuk. A sátorban fűtéssel tudtunk nulla fokot csinálni, amit már szinte nyári melegnek éreztük.”

 

Laci szerint az egész folyamat legizgalmasabb része az, amikor elindul a fotózás. „Mikor várod az első felvételeket a számítógépre. és még nem tudod, hogy jók-e a beállítások, jó-e a fókusz. Amikor lejön az első kép, az nagyon izgalmas pillanat, ilyenkor 220 a vérnyomásom. Ha kiderül, hogy valami nem stimmel, az nagyon rossz érzés, mert akkor el kell kezdeni keresni, hogy hol lehet a hiba. Ez olyan, mint tök sötétben fejlámpával kereket cserélni. Ilyenkor beindul egy láncreakció, ha kicsit állítasz a távcsövön, akkor új vezetőcsillagot kell keresni, ha új vezetőcsillagod lesz, akkor újra kell kalibrálnod a rendszert.” Ha azonban a képpel minden rendben van, akkor igazi örömfotózás következik, ilyenkor a fotósnak semmi más dolga nincs, mint figyelni az időjárás változásit és időről-időre ellenőrizni a képeket.

 

„Ez egy kőkemény technikai sport”

 

Rozetta-köd

Az asztrofotózás az utóbbi időben egyre divatosabbá vált, azonban sokan kevéssel azután, hogy megvásárolták a felszerelést, hamar fel is adják, mert rájönnek, hogy komoly technikai tudást és precizitást igénylő hobbiról van szó. Én is próbálom követni, ahogy Laci a technikai részletekről mesél, de hamar elvesztem a fonalat. Iszonyú bonyolultnak tűnik az egész. „Ez egy technikai sport. Ha például fölidegesít valaki, vagy rossz napom van, nem is tudok fotózni, mert ilyenkor képtelen vagyok a technikai finomságokra figyelni. A fotózásra már napokkal előtte rákészülök, dobálom le magamról a konfliktusokat, és aznap már teljes készenlétben vagyok.” A családja is alkalmazkodik Laci szenvedélyéhez, amiért nagyon hálás is nekik. Ő pedig azon van, hogy megtalálja az egészséges középutat, és elegendő időt tudjon a családjával is tölteni.

 

Szellem-köd

 

Közel hozzák a távoli galaxisokat

Laci eddigi legnagyobb elismerése kétségkívül az volt, hogy képe a nap fotója lehetett a NASA-nál. Ezt itthon rajta kívül hat-hét ember mondhatja el magáról. Lacira és képeire az elismerés után nagyon sokan lettek kíváncsiak, újságok, rádiók, televíziók keresték meg, és sokan megállították az utcán is szülővárosában. „Ez óriási élmény és megtiszteltetés, de természetesen nem ezért csinálom. Bár amikor éjszakákon át ülsz egyedül a távcsöved mellett, még egy varjú sem nyikkan meg, és arra gondolsz, hogy nem vagy normális, miközben a családod otthon van, itt ülsz tök egyedül, és azt sem tudod, lesz-e ebből egyáltalán valami. Na, akkor azért jó erre gondolni.”

 

Lacinak és kollégájának, barátjának, Bach Zoltán asztrofotósnak országszerte több közös kiállítása is volt, amit több ezren láttak már. „Nagyon jó érzés az, amikor kiállításainkra gyerekek is eljönnek, kérdezgetnek, nyitottak mindarra, amiről mesélünk. Egy helyre többször is vissza szoktunk menni, és nem egyszer volt már olyan, hogy egy kisgyerek odahozta a távcsövét, amit a legutóbbi kiállításunk után kért a szüleitől, megmutatta nekem a Holdat, és azt mondta, hogy ő is szeretne ilyen képeket készíteni, de még az is lehet, hogy ha felnő, csillagász lesz. Ez leírhatatlan érzés.”

 

 

Még több képet és további kulisszatitkokat itt találhatsz.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Földiekkel játszó égi tünemények

Harminc nap alatt a Tejút körül

Portré-Ágasvár juhásza

Csillagmozi Zselicben