Bakonybél szélétől a zöld sáv jelzésen, a Pityer-dombon és a Csúcs-hegyen át, az Öreg-Kerülő-hegyen túl, a Rómer Flóris Emlékutat követve közelítettük meg a Kertes-kői-szurdokot. A helyiek csak „Gugyor”-ként emlegetik, azt a közel 300 méter hosszú, 17-50 méter széles patakvölgyet, amelyet két oldalról 30-40 méter magas meredek sziklafalak szegélyeznek. A gugyor, mint megtudtam, nem egy vicces ragadványnév, hanem tájszó, és két hegy között lévő, teknőforma árkot vagy völgyet jelent.

 

 

Az állandó madárcsicsergés és a fejünk fölé boruló lombkoronák harsányzöld levélbaldachinja alap a szurdokban, de a tavaszi esőzések által megduzzadt Gerence-patak zubogása és a hatalmas mohás-páfrányos sziklák látványa csak rátesz még egy lapáttal. Az út pedig valóban kalandos a völgymeredélyben, főként magas vízállás esetén. Nyáron, a száraz mederben valószínűleg egyszerű az előrehaladás, ám ottjártunkkor a Gerence éppen szélesen hömpölygött, így az északi sziklafal aljában vezető ösvény igen keskenynek bizonyult.

 

 

Ügyesen kellett lavírozni az égbe szökő sziklák, a púpos kőtömbök, a talajból itt-ott kibukkanó fák gyökerei és a patak között. A Gerencén való átjutást a bedőlt fatörzsek és a vízből kikandikáló, mélyzöld mohaszőnyeggel borított embernagyságú sziklák akadályozták. A természet olyan buján és élettől lüktetően fonta át a völgykatlant, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha táncoló manókat pillantok meg az erdőalji derengésben, vagy éppen Tarzan suhan át az egyik oldalról a másikra egy fáról lecsüngő kúszónövénybe kapaszkodva. De lehet, Robin Hood is lecseréli a sherwoodi erdőt a Bakonyra, ha ismeri a Kertes-kői-szurdokot.

 

A Judit-forráshoz vezető leágazásnál megtorpantunk, mert a megáradt patak lehetetlenné tette a továbbhaladást, ezért megfordultunk és visszasétáltunk a Zöldön a Bányász-kútig. Innen jelöletlen úton, a Gerence-patakot követve, a nem kevésbé romantikus Szömörke-völgyön keresztül jutottunk el a Csöpögő-kútig, majd a Hegyes-kőig. A „Gugyor” után a Szömörke már szelídebb vidékre vezetett, árnyas, erdős részek váltakoztak magas füvű tisztásokkal, rétekkel.

 

Mivel Bakonybél és környéke nem igazán erős térerőben, így a mobilunkat el is felejthetjük errefelé. Marad a jó öreg térkép tájékozódásul, ami sokszor kihúz a bajból, ha az erdei ösvények összegubancolódnának.
 

A Gerence-patak pedig hol jobbról, hol balról kanyargott mellettünk, és többször is segített, hogy a jó irányba menjünk a jelöletlen útszakaszon Bakonybél felé. A Hegyes-kői táborhelynél becsatlakoztunk a sárga sáv jelzésbe, ami levitt bennünket a bakonybéli kálváriához, a Szent-kúthoz, vagy más néven Borostyán-kúthoz.

A hagyomány úgy tartja, hogy a Borostyán-kút Szent Günter és Szent Gellért remeteségének helyét őrzi. A Szent-kutat három forrás - Gellért, Mór, Günter - táplálja. Különleges atmoszférájú hely, ahol a tó melletti padokon jól esik kicsit szemlélődni, csak úgy csendben üldögélni, és hallgatni a fák közein járó levegő susogását.
 

 

A tó partján lévő kis kápolnát az 1820-as években emelték Nyuli Viktor bakonybéli plébános kezdeményezésére, majd a 1889-ben újjáépítették angol romantikus stílusban. A Borostyán-kút feletti kálváriát 14 stációval 1855-ben építették. Mind a kápolnát, mind a kálváriát 2013-ban újították fel.

 

A Bakonybélből induló és a Kertes-kői-szurdokot bejáró 10 kilométeres körtúra mindenkinek ajánlható, aki léleknyugtató sétára vágyik egy gyönyörű helyen. Amilyen rövid a túra, olyan maradandó - véleményünk szerint életre szóló - élményt nyújt. Nem érdemes kihagyni, egyszer az életben ott kell lenni.

 

 

Szöveg: Joó Annamária

Fotók: Joó Annamária, Somogyvári D. György