A Székelyföldi Legendárium csapata egy könyvbe gyűjtötte össze Székelyföld számos legendáját és mondáját, de - és ez itt a nagy dolog, hiszen Benedek Eleknek is van hasonló könyve - egyben újra is gondolta ezt az egészet, és egy menő kulturális márkát épített köréje: a „mesekönyv” mellett született társasjáték, színező, és készülnek sorra az animációs filmek is. Az átfogó honlap mellett szerveznek tematikus kirándulásokat, és a Legendárium egyre inkább megjelenik Székelyföld kulturális életében - legalábbis Székelyudvarhelyen rengeteg helyen bele lehet botlani. A könyvet tavaly kézbe véve merült fel bennem a gondolat, hogy egy-két konkrét, könnyebben megközelíthető földrajzi helyre remek meseösvény szervezhető: kisebb kirándulás, a helyszínen mese, és a mese közös eljátszása megfelelő kellékekkel. Ehhez találnunk kellett egy remek, központi szálláshelyet, egy bázist, ahol helyben is eltölthetünk egy-egy pihenőnapot, s ahonnan viszonylag könnyen elérhetjük a kiválasztott helyszíneket. S kész is volt egy fantasztikus, vagy inkább mesés családi nyaralás terve.

 

A fent nevezett bázist a Hargita lábánál fekvő Ivóban, egészen konkrétan a remek, árnyas patakparttal, szép nagy réttel, no és kiváló konyhával rendelkező Balázs Panzióban találtuk meg (a panzió igazából Zeteváralja Ivó felőli oldalán van, a falu legszélén). A pár évtizede még Zetelaka nyári szállásainak helyt adó, a Hargita lábánál fekvő tanyarendszer központi része, Ivó ma a székely hegyvidéki turizmus egyik jellegzetes példája. Egymást érik a panziók és a kulcsosházak, betonút épült majdnem egészen az ebből az irányból megközelíthető Madarasi menedékházig. De a pompás rétek, erdők és patakok mellett van itt vadaspark, a szállásadókon keresztül pedig szekerezést, esztenalátogatást, sőt, medvelest is szervezhetünk. A falu végén található Fáradt Bakancs Élménybázison még a hegyi gokartozást és egyéb outdoor kalandokat is kipróbálhatunk, a menedékházhoz vezető útról pedig könnyen elérhető a Kecskevész via ferrata. Egyszóval Ivóban a meseösvényezés mellett kiváló pihenés várt ránk, patakparttal, sós dézsával és egy saját réttel.

 

Hargita: az óriások birodalma

Az egész legendárium egyik legszebb, legmeghatóbb története számomra a Hargita gyönyörű mondája, amelyben az egykor itt lakó óriások átadják helyüket, ezt a csodálatos és legendás vidéket az ide érkező székely vitézeknek, mert Gyöngyvér, az óriás beleszeret Bélbor vitézbe, az érkező székelyek vezérébe. Hogy ki Hargita a történetben, az kiderül a mondából, hogy óriások járnak-e még erre, ahhoz pedig azt hiszem, az itteni végeláthatatlan erdőségeket kell járni minél többet, hátha megpillantunk egyszer egyet. Mivel az autóval is megközelíthető Madarasi menedékháztól a székelyek szent hegye, a Madarasi-Hargita (1800 m) mindössze 1,7 km enyhe emelkedő (a ház mellett induló kék háromszög és a nagyon kitaposott, eltéveszthetetlen csapás vezet fel a csúcsra), ezért a mesés kalandokat itt kezdtük.

 

 

Először is azért, hogy megmutassuk a gyerekeknek az óriások birodalmát. Nem vagyunk híve annak, hogy autóval, vagy felvonóval menjünk a hegyre, de ezt a lehetőséget most itt kihasználtuk. Az mondjuk nem volt túl szimpatikus, hogy ezen a sokak által szentnek mondott hegyen délelőtt 11-kor is üvöltött a tuc-tuc egy kiszolgálóegységben, az ösvény mellett pedig eldobott zsebkendőhalmok jelezték, hogy a megfáradt kocaturisták szervezete túl sok vizet nem szívott vissza a nagy erőlködésben. Legalább ekkora ricsajban a medvétől nem kellett tartani, miközben a fenti okok miatt az ösvénytől kicsit távolabb áfonyáztunk… Az út valóban nem volt megterhelő a gyerekeknek, a meséhez otthonról vittünk, illetve ott helyben készítettünk fából és kövekből figurákat és egyéb kellékeket, miközben ők személyesen játszhatták el az óriásokat.

 

 

A hegytetőn pedig a rengeteg kőhalom láttán a gyerekek is kedvet kaptak egy saját kőkupac megépítéséhez, ami szintén remek móka volt. A menedékházat sajnos zárva találtuk, annak hangulatát ki kellett ezennel hagynunk, de a Súgó Panzió napsütötte teraszán már-már alpesi hangulatban fogyasztottuk el igazán erdélyi ebédünket (nem mellesleg itt lehet eszközt bérelni a via ferratához is, amit természetesen ki is próbáltak a felnőttek).

Mese egy gyönyörű hagyásfás legelőn

Második legendánk helyszíne az általunk nem ismert, óriási kiterjedésű hegyi falu, Székelyvarság volt és a legtöbb résztvevő szerint ez sikerült a legjobban. Pedig nem indult könnyen a dolog. Régi álmom volt ebbe a faluba eljutni, s régi álmom marad egyszer egy egész hétre eljönni ide, bejárni erdőt és mezőt. A falu határában Tartod várának romjai ma is állnak, de mi az egyszerűség kedvéért és a nagy meleg miatt az autóval könnyen megközelíthető Csorgókő-vízeséshez helyeztük a mesét. Ez kiváltképp jó ötletnek tűnt, mert szokásosan csak nagyon későn tudtuk a reggeli patakozást és a bőséges reggeli elfogyasztását abbahagyni, a vízesést pedig táblák mutatják a főútról, könnyen megtalálható, és a parkoló közvetlen szomszédságában ott is a látványosság. És nem csalódtunk, a gyerekek roppant mód élvezték mind a vízesést, mind a felette található, gyökerek között kacskaringózó, valóban látványos patakot.

 

 

A viszonylag friss medveürülékkel mit sem törődve épült a hangyaváros, és csodálták a párás környezetben a mohákból álló, fantasztikus „minierdőt”. A vízesés fölött 1,5 km-es túrával érhető el egy vadonatúj kilátó, ezt tűztük ki célnak, de mivel már erősen tűzött a nap, a közvetlenül a vízesés feletti hagyásfás legelőn elcsábultunk. Mondjuk, nem volt nehéz: ennél ideálisabb helyszíne egy mesejátékos pikniknek (Tartod várának kincsei) nem is lehetne. Ráadásul a könyvben található sok-sok monda közül ez a történet valóban meseszerű, könnyű volt megidézni (sok, rövidebb mondát szerintem nehéz ily módon eljátszani egy adott helyszínen). Kavicsokra sárkányfejeket rajzoltunk, botokból kardok és pásztorbot készült, a lányok pedig boldogan álltak be királylánynak, s így egy késői tízórait követően a szellős réten megelevenedett a legenda. A csodás délelőttöt a falu alsó felében, az út melletti pisztrángtelep friss hala koronázta meg.

Hercegnő ruhában a Kis-Cohárdon

A felnőttekről sem megfeledkezve vettük célba egy másik napon a Gyilkos-tavat, ahol a csapat egyik fele meghódította a Wild Ferenc-emlékút kiváló ferratáját, míg a csapat másik része a gyerekekkel letáborozott a Kis-Cohárd fantasztikus panorámát adó tetején (a ferratát a Hotel Turist mellett induló kék háromszög jelzésen érjük el, a jelzés a hegytetőre visz, a beszállást tábla jelzi), távol a tó számunkra túlságosan nyüzsgő, vásári hangulatától.

 

Előkerültek a direkt az erre az alkalomra hozott szépséges ruhácskák, hiszen Esztert, Gyergyószék legszebb leányzóját kellett eljátszani a Gyilkos-tó mondájában. Ivótól ez a táv kicsit nagy volt, tartottunk is kicsit tőle, s bizony a hosszú autózást követően a melegben az egyébként nem nehéz (egy gyakorlott túrázó félóra alatt felér a turistaúton a hegytetőre) túra nem volt könnyű, a gyerekek lendülete itt valamelyest megfogyatkozott. De azért persze hercegnő ruhában pózolni a hegytetőn muszáj volt, s mindenféle játékos csellel azért meghódította az aprónép a hegytetőt. Szerencsére azért nemsokára felértek a fallal küzdő felnőttek is, s közösen csodáltuk meg az előttünk kitárulkozó látványt, s együtt figyeltük meg, honnan is csúszott meg a lejtő, amely elgátolta a patakot.

 

A gyergyói nap azonban még korántsem ért véget a Gyilkos-tónál elköltött ebéddel: hivatalosak voltunk a Súgó-barlangba is, amihez, naná, hogy monda kapcsolódik. Ezt a késői megérkezés és a szakadó eső miatt ugyan csak elmeséltük a könyvből a gyerekeknek, de a helyszín amúgy tökéletes választás egy mesés kirándulásra. Vasláb településtől a barlang egyértelműben ki van táblázva, jó minőségű kavicsos út vezet be a hegyek közé, s a parkolótól tényleg csak pár lépés a barlang és annak fantasztikus környezete. Cserébe van patak gyönyörű kövekkel, tanösvény, és a barlang forrása is. Mi sajnos a környezetet nem annyira tudtuk kiélvezni, mert az eső elől a barlangba menekültünk, ahol igazán szakszerű, gyerekközpontú vezetést kaptunk.

 

A Sószoros és a borvíz mondája

Mivel az augusztus végi hőség nyaralásunk második felében rákapcsolt, a Székelyudvarhely határában álló legendás Budvárt és Csicsert, na meg a kapcsolódó mondákat ki kellett hagyjuk, amit azért is sajnáltunk, mert az Erdélyi Kárpát Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya nemrég adta át a pont itt vezető tanösvényét, így ez a lehetőség nagyon adta volna magát. De a 10 km-es tanösvény rövid változata is 8 km hosszú, amit egyértelműen soknak ítéltünk meg a melegben.

 

Cserébe Parajdot és a Sószorost céloztuk be, amely egy könnyed, 1,5 km-es körtúrával bejárható. Parajd Korond felőli oldalán tábla mutatja a bejáratot a Sószoros Természetvédelmi Területet bemutató tanösvényhez. A látogatásért szerény belépőt kell fizetni, ami elsőre meglepett bennünket, de ha így fenntartható a tisztaság és a rend, s ezzel a falu lakóit támogatjuk ráadásul, akkor nagyon is rendben van a történet (a Madarasi-Hargitára vezető ösvény kissé sokkolt bennünket).

 

Az egész Kárpát-medencében egyedülálló Sószoros lényegében a Korond-patak szurdokvölgye a Sóhát délnyugati részén, s legnagyobb látványossága talán azok a sósziklák, amelyek már a 18. század végén is turisztikai látványosságot képeztek. A szorosban egy varázslatos világ tárul szemünk elé: a „karsztosodó”, esőbarázdás sósziklák aljában sok tömény sósforrás található, melyek közül a nagyobb vízhozamúak lekúsznak a Korond-patakig, és a vizükből kicsapódó vékony sóréteg látványos, hófehér apró sósivatagokat eredményez. Sőt, a kalákában felújított hagyományos népi sós iszapfürdőt is kipróbálhatjuk! Nem utolsósorban a sóbányában gyakran tapasztalt tömegnek itt nyoma sincs.

 

Parajd környékén nem találtunk megfelelő legendát, de a gyerekeknek persze egyből eszébe jutott a só című magyar népmese, úgyhogy nem maradtunk mese nélkül. A Székelyudvarhelytől Parajdra vezető út mellett, közvetlenül Korond előtt találjuk a Likas-kőt (az útról is meg lehet pillantani és a Googlemaps is jelzi), amely egy szép mondának állít emléket. Ideális helyszíne lett volna egy mesés pikniknek a hazafelé vezető úton, de a gyerekek bealudtak a nagy buzgóságban, így B tervet kellett kitalálni. Ezt pedig Szejkefürdő és az ott található, ismert borvízkút szolgáltatta, hiszen A borvíz mondája nemcsak szép és jól mesélhető történet, de az egyik legjellegzetesebb helyi természeti látványosságra hívja fel a gyerekek figyelmét (igaz, a Legendárium Csíkszékben tárgyalja ezt a történetet). Monda ide, a borvizet töltő derék székely emberek oda, a gyerekek csak nem kóstolták meg a jó záptojás szagú szejkei vizet…

 

Székely Legendáriumot minden nyárra!

Hogy mi a tanulság? A nyaralás ezen módja annyira tetszett mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek, hogy elhatároztuk, az idei volt a főpróba, jövőre új helyszínt és új meséket keresünk a csodálatos Székelyföldön. Válogatni bőven van miből, még akkor is, ha nem mindegyik helyszín könnyen beazonosítható, vagy megközelíthető, s nem mindegyik történet alkalmas elmesélésre (vannak benne például meglehetősen véres epizódok). Az idei történetben számunkra az autózás is sok volt kicsit, de tényleg csak kicsit, hiszen messze nem volt annyi, mint egy csillagtúrázós Székelyföld-járáson szokott lenni (a Szent Anna-tavat például tudatosan hagytuk ki emiatt). Gyimes vagy Háromszék egyes részei biztos, hogy megérnek egy alapos tervezést és térképböngészést, különösen, hogy azt a vidéket kevésbé ismerjük. Lényeg, hogy legyen egy jó szállás, pár valóban jó és megközelíthető helyszínnel rendelkező mese a közelben, és minél nagyobb gyerekhad a medvék távol tartása végett… Addig pedig lehet bújni a térképeket hosszú őszi estéken, mert azért elég sok előkészületet kíván egy hasonló móka.

 

Szöveg és fotók: Szigeti-Böröcz Ferenc

 

A cikk először 2018 augusztusában jelent meg.