Miről suttognak a fák? Bár úgy tűnhet, a kérdés minden valóságalapot nélkülöz, ez nincs teljesen így. Mert ha suttogni nem is, de kommunikálni tudnak egymással a fák.
Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a fák meglehetősen bonyolult szociális életet élnek, és egyáltalán nem olyan magányos lények, mint ahogy mi azt gondoljuk. Közösséget alkotnak, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak egymással. Az „anyafák” segítik a közelükben növekvő csemetéiket, az egészséges egyedek a betegeket, sőt különböző fajok között is lehet együttműködés.
A könyvben leírtak megosztják a tudomány képviselőit, a legtöbben úgy találják, mindez túlságosan antropocentrikus hozzáállás, vagyis emberi tulajdonságként tekintünk olyasmire, ami pusztán biofizikai és biokémiai folyamatok összessége. A felvetés mindenesetre több mint érdekes, ráadásul számos kutatás támasztja alá, hogy a fák élete sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk.
A fák titkos élete című könyv megosztja a kutatókat, de hogy egy erdő élete sokkal bonyolultabb annál, mint eddig hittük, azt ma már egyre több kutatás támasztja alá
„Wood Wide Web”, az erdei internet
„Az erdő sokkal több annál, mint amennyit látunk belőle” - vallja Suzanne Simard, a kanadai Brit Columbiai Egyetem tanára, aki közel 30 éve foglalkozik az erdőkkel. Amikor évtizedekkel ezelőtt elkezdte az erdők talaját átszövő, titokzatos kommunikációs hálózatot kutatni, finoman szólva is furcsán néztek rá.
Első, erdőben végzett kísérleteit nemcsak a medvék nehezítették meg, de úttörő kutatásaihoz anyagi segítséget sem nagyon kapott. De nem adta fel, s ma már jelentős kormányzati támogatással azon dolgozik, hogy kutatási eredményei az erdőgazdálkodásban is hasznosíthatók legyenek.
A növények és a gombák úgy működnek együtt, hogy azzal mindenki jól jár
Az erdők alatt egy szövevényes kommunikációs rendszer húzódik, amely a fák szerteágazó gyökérrendszeréből és az azokat behálózó gombafonalak sűrű szövedékéből áll össze. Ezt a növények és a gombák közötti, kölcsönösen előnyös (mutualisztikus) kapcsolatot mikorrhizának hívjuk. A növény többek között ásványi anyagokat kap a gombától, cserébe a gombát a fotoszintézis során előállított cukrokkal és egyéb tápanyagokkal látja el.
Ez a föld alatti hálózat ad lehetőséget arra, hogy az erdő fái is összeköttetésbe kerüljenek és kommunikáljanak egymással, persze nem úgy, ahogy az emberek vagy az állatok, hanem tápanyagok, hormonok és védekező jelzések útján.
Ez pedig nemcsak az egyes egyedek számára lehet hasznos, de az egész erdő profitál belőle. Mindez persze a telepített erdőkre, parkokra nem féltétlenül áll, a természetes, természetközeli erdőkben azonban évtizedekkel ezelőtt egy titkokkal teli világ nyílt meg a kutatók előtt.
A papírnyír esete a duglászfenyővel
Suzanne Simard és munkatársai feltérképezték a fák közötti kapcsolatot, és arra jutottak, hogy az erdőben - néhány kivételtől eltekintve - szinte minden egyed kapcsolatban volt egymással. Azt látták, hogy legkiterjedtebb kapcsolatrendszere a legidősebb, legnagyobb fáknak volt. Mivel ezeknek az egyedeknek a legszerteágazóbb a gyökérrendszere, ők rendelkeznek a legszélesebb körű mikorrhizás hálózattal, illetve a legnagyobb „tápanyagfelesleggel” is.
Az idős egyedek fontosak az erdő működése, például a csemeték jövője szempontjából
A kanadai kutatók később azt is vizsgálták, vajon az általuk „anyafáknak” nevezett, idős egyedek fel tudják-e ismerni a saját csemetéiket, és ha igen, tudnak-e kedvezni ezeknek? Arra jutottak, hogy igen, az „anyafák” saját csemetéik felé kiterjedtebb mikorrhizahálózatot fejlesztenek, és több tápanyagot is juttatnak el hozzájuk. Suzanne Simard szerint épp ezért az erdőgazdálkodás során figyelmet kellene fordítani ezekre az idős egyedekre, amelyek az erdő működéséhez és regenerációjához alapvető fontosságúak.
A mikorrhizahálózaton keresztül, a kanadai kutatók szerint, nemcsak a családtagok kommunikálnak, de ahogy Suzanne Simard kísérletei bebizonyították, más fajokhoz tartozó egyedek is kapcsolatba kerülhetnek.
Kanada legnyugatibb tartományának, Brit Columbiának a természetes erdeiben a papírnyír és a duglászfenyő gyakorta fordul elő együtt. Természetesen van közöttük versengés, de a kísérletek során azt találták, hogy ezek a fajok kooperálnak is egymással.
Tápanyagokat és a fotoszintézis során előállított cukrokat küldenek ide-oda a közöttük összeköttetést biztosító mikorrhizahálózaton keresztül. A kutatók megfigyelték, hogy nyáron a kis duglászfenyők idősebb társaik árnyékban kevesebb fényhez jutottak, ilyenkor a fenyőmagoncok jutottak többlettápanyaghoz. Később, ősszel, amikor a nyír már lehullatta leveleit, a fenyők viszont még mindig tudtak fotoszintetizálni, és a hálózaton keresztül a nyírnek jutott a fenyő által előállított tápanyagokból.
Figyelem, ellenség közeleg!
Peter Wohlleben, a cikk elején említett könyv szerzője Németországban, az Eifel-hegységben dolgozik erdészként. Egy természetbarát erdőgazdaságot vezet, ahol azon is fáradozik, hogy néhol visszaállítsa a természetes, az őserdőkéhez hasonló állapotot. A 2015-ben megjelent könyvében egészen új szemszögből mesél az erdőről. A könyvben meglepő felfedezésekről és izgalmas kutatási eredményekről is ír, például a fák önvédelmi mechanizmusával kapcsolatban.
Ha egy tölgyfát megtámad egy rovar, műszerekkel igazolható, hogy a fa reagál erre.
Elektromos impulzusokat bocsát ki, s ha emberi léptékkel mérve kicsit lassan is, de kb. egy óra múlva a levelekben ellenanyagok halmozódnak fel, amelyek elveszik a kártevők kedvét a további lakmározástól. A kiterjedt föld alatti hálózaton keresztül a közelben álló egyedek is „tudomást szereznek” a veszélyről, így azok már a kártevők megjelenése előtt képesek arra, hogy keserű cserzőanyagokat halmozzanak fel leveleikben.
Az akáciák sajátos önvédelmi módszert dolgoztak ki
Az afrikai szavannák karakteres fái, az ernyőakáciák is képesek hasonlóra. A kutatók rájöttek, ha a zsiráfok megrágják a leveleiket, a növények percek alatt méreganyagokat raktároznak el a leveleikben. A zsiráfok épp ezért tovább is állnak, de nem a szomszédos fához, úgy száz méterrel távolabb kezdnek csak el újra falatozni. Az akácia ugyanis etilént bocsát ki, amelynek köszönhetően a közelben álló fajtársai is fel tudnak készülni a veszélyre, és szintén méreganyagot halmoznak fel a leveleikben.
Célzott kommunikáció helyett egyszerű anyagcsere?
Az általunk megkérdezett kutatók szerint mindezeket a jelenségeket nem egyedek közötti közvetlen kapcsolatként kell felfogni, inkább egy hálózatként, amelyen keresztül anyagcsere zajlik, illetve egyes egyedek fiziológiai állapotára utaló kémiai információk is terjednek e rendszeren keresztül. A szereplők pedig nem csupán „segítik” egymást, hanem adott esetben időlegesen el is vonhatják a forrásokat a partnertől.
A fák és az erdők élete még sok titkot rejteget
A fák titkos életével kapcsolatban ma még több a megválaszolatlan kérdés, mint a biztos ismeret. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, az azonban biztos, hogy mára számos olyan elképzelés is bizonyítást nyert, amelyek évtizedekkel ezelőtt még merész fantáziálásnak tűntek. Ahogy Peter Wohlleben is írja könyvében: „Ki tudja, egy szép napon talán tényleg sikerül megfejteni a fák nyelvét, és ez anyagot szolgáltat majd további hihetetlen történetekhez. Addig azonban legközelebbi erdei sétáik során engedjék szabadjára képzeletüket, mely sok esetben egyáltalán nem is jár messze a valóságtól!”
Dr. Gálhidy László - WWF Magyarország
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. áprilisi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
