Dupla Élmény? Igen, de még mielőtt ez a név mindenfajta irányba megindítaná a fantáziánkat nézzük a tényeket. 

A ravasz szervezők egy 2 fős terepfutó csapatversenyt hirdettek a Mátrában. Hol itt a nehézség? - gondolhatnánk. De aki ismeri a „egy lánc mindig olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme” mondást, az könnyen a szavak mögé lát…

Mivel a terepfutás alapvetően egyéni sportág, az egyéni tulajdonságok és erőviszonyok alapján értékelődik. Az önmagunk ismerete számít elsősorban, miközben az ego és a belső egyéni világunk felé építkezünk.

Ez esetben azonban párban kell futni, így mindjárt más dolgok kerülnek előtérbe. Jönnek a tolerancia, a bajtársisság, és az alkalmazkodó képesség (alázat) mélyebb megnyilvánulásai. Ezen gondolatokat figyelembe véve érthető az a szellemi és fizikális kihívás, amit egy ilyen esemény tartogathat.

Mi is itt a Dupla? Két, 36.6 kilométeres kör, amiben körönként kétszer felfutunk Kékestetőre. Egyszer délről Mátrafüred aljából, egyszer északról, Parádsasvárról. Természetesen az egyszer-egyszer a két kör miatt kiadja a négyszert. Emellé jön a körönként négy frissítői kényszer, és a csapatonkénti két személyes kényszer. Na, ezt újból nem mondom el kétszer…

Na és mit takar az Élmény? A végére majd az is kiderül.

1 / 3

Nézzük hát magát a futást, amit az eseményekhez köthetően a saját, illetve Gergő csapat társam szemszögéből is bemutatok. Tanulságos, ahogy az eltérő megélések és gondolatok egységes cselekedetté kovácsolódnak.

A rajt előtti készülődés nyugodtan telt, hiszen volt elég időnk mindenre. Nincs kapkodás, nincs bizonytalanság, rutinosan tesszük a dolgunkat. Talán az egyetlen kérdés a megfelelő futóöltözék kiválasztása. Lent a rajtnál, napos az idő és 7 fokot mutat a hőmérő.

Na de mi lesz fent Kékesen mondjuk hat óra múlva?

Csaba: Térd alatt érő elasztikus nadrágot választok rövid ujjú felsővel. Hozzá egy kesztyű és egy jól bevált futócipő. Ennyi. Se kulacs, se kaja, a szokásos”dacolok mindennel” hozzáállással.
Gergő: Stabil napos időt jósolnak, így rövidnadrágot választok hosszú aláöltözővel plusz egy rövid ujjú pólóval, kesztyűvel és fejpánttal. 8 kilométerenként bőséges frissítő lesz, csak egy kézi kulacsot és két gélt viszek magammal.

A rajt előtt megbeszéljük a taktikát. Nem nyomjuk meg az elejét, hanem szépen szocializálódunk, barátkozunk, aztán ha majd eljön az idő, akkor odavágunk…

Így is történik. A rajt után kényelmes beszélgetős tempóban kezdünk. Jó pár páros fut körülöttünk, majd az első komolyabb emelkedőn felcsipognak a pulzusmérők. A hang szétszórja a csapatot, hamarosan csak mi és Zoli-ék maradnak az élen. Tovább beszélgetünk, viccelődünk leplezve esetleges pillanatnyi gyengeségeinket. A tempó kellemes.

Csaba: - Hát azért ettől gyorsabb kezdést reméltem. Majd letaposom az előttem haladó Gergő sarkát. Közben pedig buta kérdéseimmel altatom az ellenfeleinket…
Gergő: - Zoli vezeti a sort fogja a tempót. Kirándulunk. Szép a hegy. Araszolunk Kékes felé.

Az első ellenőrző pont után egy meredekebb részen ráállunk a saját tempónkra. Ez egy picit más, mint az eddigi. Húzósabb, ütemesebb, hozzánk megfelelőbb. Az emelkedő tetejéig összegyűjtünk úgy százméternyi előnyt. A laposabb részen ez a nagy röst megbosszulja magát. Simán túlfutunk egy kereszteződésen ahol kanyarodni kéne. Fék. Tanakodás. Visszafordulás. Nincs pánik, megvan a helyes út, mosoly van az arcokon.

Csaba: - Viccesek voltunk, ahogy a saját tempó mámorától és a „majd most megmutatom”, hevétől egyből egy nagyot hibázunk.
Gergő: - Nagyon az elején vagyunk, belefér.

Visszacsúsztunk a harmadik helyre, de Kékestetőre már mindhárom csapat együtt érkezet fel. Közös eszem-iszom a frissítő ponton majd nekivágunk a lejtőnek. Persze előzgetjük közben egymást kissé demonstratív módon. A terep közben egyre sziklásabb, és az avar is veszélyesen elfedi a gáncsot vető akadályokat. Pattogunk a köveken, forognak a bokák, verődik a láb. Ilyenkor persze nagyon fontos a biztonságos tempó megválasztása.

Csaba: - Ahol nekem kedvező rész volt, ott hátul maradtam pihenni. De ha számomra kedvezőtlen rész jött, ott előreálltam fékezni a társaságot. Talán a tisztelet miatt, de nem nagyon mertek így előzni, így hát kontrolálhattam a kis csapatot.
Gergő: - Élvezetes technikás lefelé, bár az egész ilyen lenne. Szívesen ereszteném neki, de ez most nem az a rendezvény. Figyelem, hogy mozognak a többiek, sokat elárul.

Leértünk Parádóhutára, Zoliék száz méterrel mögöttünk jönnek. Látótávolságban, de nem hallótávolságban. Ez, a csapaton belüli kommunikáció szempontjából fontos momentum. Újabb emelkedő, majd egy gyönyörű szint út visz át Parádsasvár felé. Az aszfalt rész előtt felfut ránk Gabi. Furcsa kérdést tesz fel: Nektek is lemerevedik a combotok a lejtőn? Erre aztán összetalálkozik a pillantásom a Gergőével.

Csaba: - Na, akkor jól szétcsapta a gyors lejtő a lábukat. A következő emelkedőtől miénk a pálya.
Gergő: - Ezt a pályát nekünk találták ki négy hosszú emelkedő és lejtő, ha máshol nem az utolsó lejtmenetben megnyújtjuk a lépéseket és dűlőre visszük a dolgot.

2 / 3

Foto:Fejes László

Parádsasváron még együtt frissítünk, majd a kastélyt megkerülve elindulunk fölfelé Kékestető irányába. Zoliék kicsit előttünk járnak, de amint elkezd meredekebben emelkedni elfutunk mellettük.

Csaba: - Teljes mértékben elkezdtük a saját versenytempónkat futni. Egy olyan versenytempót, ami mindkettőnknek megfelelő. Nem volt már ebben mámor meg hév, csak a tiszta hatékony haladás.
Gergő: - Nem kell az utolsó lejtőig várni, innen már nincs verseny.

Nagyon jó ütemben emelkedünk, majd másodszor is felérünk Kékesre. Gyors frissítés, majd irány lefelé Mátrafüredre. Az irányváltás miatt erős, hideg szembe szelet kapunk, de a gyors szintvesztés hatására lefordulunk róla. Egy csodaszép völgyben száguldunk lefelé, ahol a látott élmények elaltatják a figyelmünket. Kétszer is túlfutunk a jó irányú elágazásokon, de egy pillanatra sem keseredünk el ettől. A szépség élménye, mindig hatástalanítja a bosszúság mérgét. Még pár kilométer és leérünk az első körünkről a célban lévő fordulóhoz. Azért a forduló előtt mindkettőnket elgondolkodtat a „na, akkor ebből még egy kör” kérdése.

Csaba: - Tapasztalatom szerint ilyenkor (fordulóknál, hágókban) mindenfajta mérlegelés, viszonyítgatás és gondolkodás nélkül gyorsan kell cselekedni. Ezért szinte „üresen bambán”ráfordulok a második körre.
Gergő:- Jó passzban vagyunk, egy kis nasi az asztalról és jöhet a következő kör.

A közös pályarészen aztán szembe jönnek Zoliék, majd Robiék is, időbeli különbségeket is megtudjuk. Konstatáljuk a számokat és nekikezdünk a harmadik Kékes menetnek.
Pár méter a meredekebb részből és hirtelen mindkét combom belső izma erős görcsbe rándul. Megtorpanok, és közlöm Gergővel a problémámat. Úgy látom nem ilyedt meg, viszont én igen.

Csaba: - Na, most mi lesz? Csak nem bénázom el így ezt a futást tapasztalt „öregróka” létemre…
Gergő: - Gyorsan kimozgatja és mehetünk is tovább. Ez nem gond az „öregnek”.

Egy pillanat múlva megkezdi a munkáját a „megoldó” énem. Gyorslistát készítek, és félhangosan sorolom az adatokat. Nem volt előjele, a hidegben is sokat izzadtam, csak a belső része rossz, terpeszben nem működik, enni és inni többet. Gergő halja a motyogásom majd pár kontrollkérdés után felajánl egy gélt. Elfogadom és betöltöm gyorsan magamba. Iszok rá sok folyadékot, és közben változtatok picit a futóstílusomon. A lábfejem állásán módosítok kissé, a meredekebb fellépéseknél pedig befelé fordítom a térdeimet. Mindez kb 200 méternyi gyaloglás közben, majd mintha mi sem történt volna, már futunk is tovább.

Működik minden , egyre jobban ráérzek a belső comb terhelés nélküli futásra. Jó a tempó, és annyira leköt a magam nyűge, hogy nem figyelek Gergőre. Aztán egyszer csak szól, hogy most ő van bajban. Úgy érzi, hogy tompán szédül, mert eléhezett.

Gergő: - Itt a kalapácsos minden előjel nélkül. Meg kell állnom, mert nem bírok lépni, minden erőm elhagyott, csillagokat látok. Gyorsan az utolsó gélt és az összes vizet meg kell innom, közben haladni. Nagyon lassan kitisztul a kép, a tetőre érve már futok.
Csaba: - Rögtön észbe kapok. Most én kontroll kérdezgetem, és ő motyogja a megoldásokat a problémájára. Aztán cselekszik is, a lehetőségekhez mérten tökéletesen.

Kissé lelassulunk, de felérünk harmadszor is Kékesre. Átbillenünk a kúpon és a frissítő ponthoz már egységes megoldás móddal érkezünk. Szinte beprogramozzuk magunkat a következő 27 kilométerre. Étel, izó, víz. Mivel nem viszünk lámpákat, innentől kezdve már nem hibázhatunk. Ha tovább lassulunk, ránk sötétedik. Nekivágunk a köves lejtőnek ismét, de most nincs taktikázás. Beállunk utazó, biztonsági tempóba. Szépen haladunk, de mellette okosan kihasználunk minden lehetőséget a frissítésre. Parádsasváron rátöltünk a „rendszerre” és nekivágunk az utolsó Kékes mászásnak. A szél közben megerősödött és felhők rohantak az alkonyodó égen. Érezni lehetett a hegy erejét. És mi megkezdtük a versenyfutást az idővel.

Csaba: - Folyamatosan közvetítettem az eseményeket Gergőnek. De ez nemcsak neki szól, hanem a saját éberségem is megkövetelte ezt. Kicsúsztattuk magunkat a határra, de nem buktunk bele.
Gergő: - Nem hiszem el, hogy így helyre jöttem. Ilyen eléhezésem 5 éve nem volt. Innentől folyamatos frissítés és egyenletes a tempó.

3 / 3

Foto:Szasza

Amint felértünk Kékesre, szinte azonnal indultunk is tovább. Csak egy gyors frissítés és már rohantunk is lefelé a sötétedő erdőben. A szelet és a hideget hamar fönt hagytuk a csúcs környékén.

A gyönyörű völgy, amiben, az első körben kétszer is eltévedtünk, most a csend biztonságérzetét adta. Szinte hangtalanul siklottunk az avarszőnyeg felett. Felszabadultan, félelem nélkül. Már nem éreztük a hegy hatalmas erejét, csak a végtelen kegyelmű gondoskodását.

Ez volt az a pillanat, ami miatt érdemes tenni. Az a kincs, amit megkapunk, ha „elmegyünk” érte. Ez volt az ÉLMÉNY része a nagy Duplának. Többszörösen, nem csak olyan szimplán duplán…

Örülök, hogy megosztoztunk rajta Gergő!