Az időjárás nem volt éppen hívogató a túrázáshoz: borús szürkeség ült mindenen, és hideg szél - amolyan könnykicsordítós - süvített az utcákon. Ennek ellenére, vagy tán épp ezért úgy döntöttünk, hogy a város téli melankóliáját lecseréljük a természetére, mert az még mindig jobb, mint bent gubbasztani a négy fal között, vagy az ünnepek előtti vásárlási lázban tobzódó város aszfaltját koptatni. A választás a Normafára esett, részint kíváncsiságból - milyen lett a „ráncfelvarrás” után -, részint pedig, mert viszonylag gyorsan megközelíthető a belvárosból.

 

A 21-es busz normafai végállomásától, a székelykapunál lévő, felújított térről indultunk neki a túrának. A kis tér kulturált, rendezett környezettel, új padokkal, asztalokkal, bringatárolókkal lepett meg. A kék körséta útjelzés erdei ösvényéről néhány száz méterrel később - több kilónyi bakancsunkra ragadt sárral - áttértünk az aszfaltútra, majd az Anna-réti játszótérre talpaltunk, ahol látványos a változás. Tizennyolc új, fából készült EU-konform játszóeszköz várja a kicsiket.

 

 

A játszótér a hétvége ellenére is nyugis volt. A kicsik nem lógtak fürtökben a játékokon, viszont így jól kitombolhatták magukat, s nem kellett várakozniuk a csúszdáknál, vagy „terminátor üzemmódba” kapcsolva egymással megküzdeniük a hinták, mászóvárak, libikókák használatáért. 

  

   
A felújított gyalogsétány az Anna-réttől 1,2 km hosszan kanyarog a Libegő felső végállomásáig. Az ösvény mentén nem csupán új, egységes irányjelző és tájékoztató táblákkal, de vicces „utcabútorokkal” is találkozhatunk, mint például ez a mosolygó fatuskó.

 

Egy másik érdekesség is szemet szúrhat bandukolás, futás, kutyasétáltatás közben, ez pedig a „Beták Imre emlékfája” feliratú kompozíció. Első ránézésre olybá tűnik, mintha egy egyszerű fa keret közé beraktak volna egy nagy követ. (Nemcsak elsőre, sokadikra is.) Mögötte valóban áll egy fa, de az pont olyan, mint a többi száz az ösvény mellett. Ki lehetett, és mit csinált Beták Imre, hogy a Normafánál ily módon emlékeznek rá?Vessetek a mókusok elé, de nekem lövésem sem volt, utánanéztem hát. „Gugli, a jó barátod” ezt dobta ki: Beták Imre (1922-1997) sífutó sokszoros bajnok, olimpikon, mesteredző, a sífutó válogatott, majd évtizedeken át a Vasas sífutó szakosztályának edzője.

 

A Libegő végállomásánál, a túloldalon egy újabb játszóteret és szabadtéri kondiparkot találunk, ahol gyerekkel vagy anélkül szintén elidőzhetünk, akár fél órát is. 

 

Innen már csak pár száz méter a János-hegy csúcsán magasodó Erzsébet-kilátó, amelyet Erzsébet királynéról neveztek el. Állítólag Sissi kedvenc kirándulóhelyei közé tartozott a János-hegy, ahová többször el is látogatott, hogy megcsodálja a főváros panorámáját. A metsző hideg szélben kicsit cidris volt a nézelődés a kilátó tetején, de megérte ott lenni, az ólomszürke felhők sejtelmes hátteret adtak a kontúrja veszetett budai hegyeknek. 

 

 
Ha Normafa, akkor nem maradhat ki a rétesezés sem a síház mögötti részen. Kedvencünk a barackos, amelyben lekvár még nyomokban sincs, viszont tele van hatalmas, ízletes kajszibarackdarabokkal. Biztos, ami biztos: a sárgabarackosra benyomtunk egy meggyes-mákost, aztán egy káposztást, majd egy újabb barackosat. Csak az íze kedvéért, de tényleg.

 

 

A hideg elleni védekezés végett, no meg, hogy még magasabbra pumpáljuk az élményfaktort, hazafelé egy forralt bort is becsavartunk.

Írta: Joó Annamária

Fotók: Somogyvári D. György