Interaktív látogatóközpont a Keszthelyi-hegység kapujában

Remek programlehetőséget tartogat a Gyenesdiáson nyílt látogatóközpont azoknak a természetjáróknak, családoknak, akik szeretnék megismerni hazánk egyik legváltozatosabb táját.

Szerző:
Benecz „Paraferee” Ferenc
Fotó:
Benecz „Paraferee” Ferenc
2014. november 12.

Remek programlehetőséget tartogat a Gyenesdiáson nyílt látogatóközpont azoknak a természetjáróknak, családoknak, akik szeretnék megismerni hazánk egyik legváltozatosabb táját.

A „Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán” elnevezésű projekt keretében, a Bakonyerdő Zrt. közreműködésével felépítették a Természet Háza látogatóközpontot, ahol lehetőség nyílik a Keszthelyi-hegység élővilágának megismerésére, valamint környezeti nevelési programokon való részvételre is, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Újdonságok szerte a hegységben

A közel 300 millió forint támogatással megvalósult projekt nemcsak a Természet Házának létrehozását foglalta magába. Felújították a Garga-hegyen található Bél Mátyás kilátót, a Boncsos-tetőn új épületet emeltek a leromlott állapotú Batsányi kilátó helyett, valamint felépült a Láz-tetői kilátó is. A Bélapi pihenőhelyen turisztikai fejlesztéseket végeztek (pihenőház, pad, asztal, színpad és nézőtér, valamint tűzrakó hely került ide). A Balatongyörök közelében található, népszerű Büdöskúti pihenőnél - amely egyben a Medvehagyma tanösvény kiindulópontja is - új pihenőházat alakítottak ki. Emellett elkészült a Cseri-kapu pihenőhely asztalokkal, padokkal, pihenőházzal, tűzrakó hellyel és játszótérrel.

 

 

 

 

A Természet Házát bejárhatjuk egyénileg, vagy akár kérhetünk térítésmentes szakvezetést is

 

 

Az interaktív látványelemek, fotóillusztrációk, akusztikus és vizuális effektek, élethű diorámák kortalan kikapcsolódást nyújtanak. Miközben körbejárjuk a kiállítást, megismerhetjük nemcsak a hegység földtörténetét, domborzatát, állat- és növényvilágát, hanem a térség erdő- és legelőgazdálkodását, valamint szőlő- és gyümölcstermesztését is. Találunk szórakoztató játékokat - amelyekben párosítanunk kell a hangokat az élőlények fotóival, vagy épp élőhelyek szerint csoportosíthatjuk a képeken látható állatokat és növényeket -, illetve látványos filmeket, amelyek elmesélik az egyes területek kialakulásának történetét és bemutatják a környék látnivalóit.

 

 

A Természet Házát bejárhatjuk egyénileg, de kérhetünk térítésmentes szakvezetést is. Bár az önálló sétával is rengeteg információt szívhatunk magunkba, érdemes Szentes Szilárd ökoturisztikai vezető kíséretét igénybe venni, aki számos plusz érdekességgel és tudással egészíti ki a körutunkat.

 

 

 

Az élethű diorámák kortalan kikapcsolódást nyújtanak

 

 

A programot a pár száz méterre található Festetics Imre állatpark bejárásával tehetjük még színesebbé, amely kiváló időtöltés kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A park szoros együttműködésben áll a Természet Házával (kombinált belépőjegyet is válthatunk), így komplex képet kaphatunk a környék növény- és állatvilágáról. Könnyed bakancsos vagy kerékpártúrával elérhetjük a meseszép Nagy-mezőt, a lélegzetelállító panorámával rendelkező Festetics-kilátót és a másvilági tájra emlékeztető felhagyott külszíni bányákat is, amelyekkel együtt már egy kiadós egész napos programmá alakíthatjuk gyenesdiási kirándulásunkat.

 

 

A Természet Háza naponta 9 és 17 óra között várja a vendégeket. Hamarosan elkészül a látogatóház honlapja is, ahol minden fontos információt megtalálunk majd.

 

Cikkajánló