Vannak olyan települések, amelyek már az első pillanatban rabul ejtik az embert. Számomra Jósvafő ilyen. Szerintem ennek a falunak lelke van, és nem csak azért, mert gyönyörű környezetben fekszik és mesebeli parasztházai vannak, az itt élő emberek nélkül mindez nem működne.
Ahogy a faluban sétálgatunk, patakcsobogás hangja kísér bennünket, és a nagyvárosi zaj után ez már önmagában is nagyon megnyugtató. Jósvafőn négy patak, a Jósva, a Kecső, a Kajta és a Tohonya is átfolyik, számtalan kis fahídon lehet átkelni egyik partról a másikra, és van, aki a kertjébe is csak egy kis hídon keresztül tud bejutni. Az egyik kis fahídnak neve is van, Pap-palló, amelyen keresztül hajdan a falu tiszteletese közlekedett a parókiából a templomba.
A fahidak egyike, a Pap-palló
Lokálpatrióták egymás között
Ahogy a falu központját fotózzuk, a patak mellett egy férfi nagy munkában van, egy hirdetőtáblát csiszol éppen. Berecz Béla nemcsak, hogy tősgyökeres jósvafői, de a falu múltjának jó ismerője is, számos túrát vezet Jósvafőn, és izgalmas programokat kínál felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, ráadásul a falu egyik legszebb vendégháza is az övé. Nem csupán hisz abban, hogy Jósvafő jövője a turizmusban van, már a jelenben igyekszik mindent megtenni ezért. Természetesen az interneten is hirdeti programjait, de a hagyományos falusi hirdetőtáblájához is ragaszkodik. Nincs sok ideje azonban a csiszolásra, mert hamarosan egy gyerekcsoport érkezik, akiket körbevezet majd az Ófaluban.
Berecz Béla és Sz.Tóth Erika mesél a jósvafői hétköznapokról
Kísérőnk, Sz. Tóth Erika nem tősgyökeres jósvafői, csak majdnem, már 25 éve itt él, és nemcsak szereti a falut, de sok érdekességet is tud róla. Erika az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként a jósvafői Kúria Oktatóközpontban dolgozik. Bár végzettségét tekintve botanikus, környezeti nevelőként ma már a Jósva-patak gerinctelen élőlényeiről épp úgy sok érdekeset tud, mint a falu történetéről. A központban álló templomot is ő mutatja meg nekünk.
Harang a hársfán
A kőfallal körülvett jósvafői templomról már a 14. századból is vannak leírások. A templom körül a romos kőkerítés ma is áll, és két lőrés is látható rajta, ugyanis a templom erődként is szolgált veszély idején. A templomnak sokáig nem volt tornya, egy hársfa tartotta a harangot. A fa egyébként a török időkben látófaként is szolgált, melynek tetejéből beláthatták az egész Jósva-völgyet. Szégyenfaként is használták, aki valami bűnt követett el, kikötötték a fához, ami elég nagy szégyen volt, templomba menet ugyanis a falu apraja-nagyja láthatta. Bár a hársfa közel 500 évesen elpusztult, még ma is tovább él, ugyanis utódja az öreg fa törzséből sarjadt ki.
A templom kapuja mellett álló hársfa mára már szép nagyra nőtt
Érdemes megnézni belülről is a templomot. Ehhez vagy előre egyeztessünk időpontot, vagy hívjuk fel a hirdetőtáblán olvasható telefonszámok egyikét!
A templomtorony hiánya egy idő után egyre jobban zavarta a helyieket, ugyanis a szomszédos falvaknak már mindnek volt tornya. Sokáig azonban nem tudtak megegyezni abban, hogy a tornyot a templomhoz építsék-e, vagy a templomtól kicsit távolabb. Végül ez utóbbi mellett döntöttek, és 1851-ben felépülhetett a 22 méter magas barokk torony. A templomtól távolabb felépült torony azonban megosztotta a helyieket. „Így tette ki az egyház magát nem csak a most élő okos és jó ízlésű emberek, hanem a maradéknak is kedvetlen ítélésére” - írta róla akkoriban egy helyi. A templomtorony azonban nemcsak azért épült fel itt, mert így távolról is jobban látszott, hanem azért is, mert a tűztorony szerepét is betöltötte. A faluban akkoriban sokan foglalkoztak állattartással, sok pajta is volt, tele a kaszálókról összegyűjtött szénával. Emiatt pedig elég nagy volt a tűzveszély, így nem ártott egy hely, ahonnan be lehetett látni a falu egészét.
Ma már nem a hársfán lóg a harang, hanem a templomtól néhány méterre álló toronyban
Malmok már nem, de egy kis vízikerék még forog a Jósván
A templom feletti dombon két temető is van. A zsidó temetőben ma már csak néhány sírkő áll, pedig egykor a faluban több zsidó család is élt, akik kereskedelemmel foglalkoztak, és a falu négy vízimalma is az ő tulajdonukban volt. Mivel a patakok vize télen sem fagy be, távoli vidékekről is hoztak ide gabonát őrölni. A patak vize nemcsak a malmokat működtette, de volt itt érczúzó, kapahámor és kendertörő is. Egy ilyen, a kenderpuhításhoz használt szerkezetet a tájház kertjében is láthatunk. A malmok közül ma már csak egy áll, melyben vendéglő működik, a Jósva-patakon pedig egy kis vízikerék forog. A kereket, mely ma már a falu jelképévé is lett, 1962-ben állította egy helyi nagypapa, hogy ezzel kedveskedjen unokájának.
Évtizedek óta forog a kis vízikerék a Jósva-patakon
Az Ófalu gyönyörű régi házaival ma már műemléki védettséget élvez. A régi házak nagy részét felújították, illetve sokan, új építésű házukat is a régiek mintájára építették fel. Megőrizve olyan részleteket is, mint a jellegzetes vakolatdíszes oromzatok vagy az ablakkeretek díszítése.
Régi, új és felújított parasztházak
„Jósvafő jövője - Jósvafő múltja”
A templom mellett található tájházat 1994-ben alapította Szablyár Péter, akinek budapestiként is szívügye volt Jósvafő. A tájház nemcsak egy helytörténeti gyűjtemény, de a falu szellemi központja is volt, mely az itteni rendezvényeken keresztül egy élő közösségi helyszín is lett a helyiek életében. Erika mesél az alapítóról, aki nemcsak a múzeum létrehozásán dolgozott sokat, de fantasztikus közösségi ember is volt. Miközben hallgatom, egy irigylésre méltó közösség képe rajzolódik ki előttem, melyre sokan vágyunk ebben az egyre inkább személytelenné váló 21. században. Volt itt színjátszókör, melynek a tiszteletes, az orvos épp úgy tagja volt, mint a nemzetipark-igazgató, a helyi rendezvényeken állandó fellépő volt a jósvafői férfikórus, karácsonykor együtt jártak, és járnak ma is, kántálni, vagyis házról házra énekelni, ami az egyedülálló időseknek különösen nagy örömet jelent karácsonykor. Szablyár Péter nemcsak a régi tárgyakat, de régi történeket is gyűjtötte, és lelkesen kutatta a falu múltját, és hitt abban, ahogy ő mondta, hogy „Jósvafő jövője - Jósvafő múltja”. A falu köztiszteletnek örvendő díszpolgára 2013-ban elhunyt, emléke azonban ma is eleven él a jósvafőiekben, sírja a falu feletti temetőben nyugszik.
Jósvafő központja a templommal, a tájházzal és egy kedves vendégházzal
A tájházban a helytörténeti kiállítás mellett egy barlangtani gyűjtemény is helyet kapott, Szablyár Péter ugyanis nemcsak a népi építészet, de a barlangok szerelmese is volt. Jósvafőn egyébként valószínűleg az egy négyzetkilométerre eső barlangászok száma az egyik legmagasabb az országban, sokan ugyanis, akik beleszerettek a faluba, házat vettek itt maguknak. De nemcsak a barlangászok, a mezei kirándulók közül is alighanem sokan így vannak ezzel. Én közel húsz éve, egy egyetemi terepgyakorlaton jártam itt először, akkor döntöttem el, hogy egyszer veszek itt egy házat. És erről a mai napig nem tettem le.
Még több információ Jósvafőről és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság programjairól itt és itt.
A cikk először 2018 júniusában jelent meg.
