A Kassa északnyugati részén induló, a Gömör-Szepesi-érchegység részét képező Rozsnyói-hegységben (Volovské vrchy), nyilván nem függetlenül a közeli nagyváros polgárságának akkoriban ébredező természetjárási szokásaitól, komoly hegyi élet zajlott már a két világháború között is. Ekkor épült ki Kassa mellett az az, egymáshoz nagyon közel lévő menedékház-láncolat, amely ezt a hegygerincet ideális gyereklábas tereppé teszi.

 

Nézzük sorjában! Az első ház ma már Jahodna síközpontként ismert, és mivel autóval megközelíthető, ideális kiindulópontja lett a túrának. Innen ugyanis mindössze 4,9 km (355 m felfele, 45 m le) az eredeti hangulatát megőrző, roppant kedves család által üzemeltett Lajoska menedékház, amit egyszerűen imádtak a gyerekek. A nagy kaland pedig innen jött: egész napos gerinctúra a hegység 900-1000 m körüli gerincén a Kojsói-hegy 1246 méter magas csúcsa alatti Erika házig (10 km, 475 m fel, 225 le). Ez a táv határeset még egy 6 évesnek is, de a terep tényleg nem volt nehéz, napközben jó sok pihenő, meg fakéregúsztatás volt a pocsolyákban, így még olyan hároméves is volt a csapatban, aki végiggyalogolta ezt a távot! A Chata Erika ma szintén népszerű síközpont, tehát egy felújított hegyi hotelként üzemel, ahol a gyerekeket játszószoba (és fürdőszoba) várta. A hangulat mindenképpen csekélyebb, a kényelem nagyobb. Cserébe a ház alatt az északi oldalban már a fenyves zúg, az ablakból pedig szép kilátás nyílik a rétekkel és facsoportokkal tarkított főcsúcs környezetére, aminek meghódítása a harmadik napon történt.

 

Adva van tehát pár menedékház egymástól valóban gyerkőctalpaknak is elérhető távolságban, könnyebb erdei környezetben, szekérúton vezet a túraútvonal, a májusi erdő harsogó zöldben pompázik, hatalmas pocsolyák és a túra végén látványos áfonyamezők várják a gyerekhadat. Mi is kell még egy jó gyerkőcös túrához? Egy jó nagy társaság sok gyerekkel és pár kutyával. Már indulhatunk is!

Gyerekvasút vs. autóverseny

A dologhoz hozzájárul, hogy a túrát a Kassa határában található, a budai Gyermekvasút társának tekinthető, Szlovákiában egyedülálló Kassai Gyerekvasúttal kezdhetjük meg (amúgy itt a közelben található Közép-Európa legnagyobb területű állatkertje is). A Csermely-patak völgyében vezető, mindössze 4,2 km hosszú pályát 1956-ban adták át. A vasútvonal tehát kifejezetten rövid, de vonatozni mindig jó, különösen a hosszú út után kiszállva az autóból. A bájos nevű felső állomás, Alpínka pedig ideális piknikező hely, kivéve, ha 4 órát kell itt időzni a főúton zajló autóverseny miatt. Az irgalmatlan hangzavart a gyerekeknél legalább pótolja az ugrálóvár és a gokartpálya, a felnőttek sörbe fojtják bánatukat, hogy hát nem éppen ezért az autódübörgésért hagyták ott szeretett fővárosukat. A kényszerpihenőnek délután ötkor van vége, délután hatkor pedig máris indulhatnunk neki a hegynek Jahodnáról.

 

 

A sípálya meredekén felszökő ösvényen még szerencsére gyorsan felviszi a gyerekeket a lendület, utána pedig nagy szint már nincs. Annál szebb az erdő! A hegygerincet kifejezetten látványos öreg fák és öreg erdők kísérik, néhol egy-egy festői réttel megszakítva. Ücsörgésre idő most nincs, így is este 8 óra van, mire beérünk a festői Lajoska menedékházba, ahol már nagy erőkkel főzik a bryndzové haluskyt, a pierogit és a lekvárral töltött buky na pare kalóriabombát, amelyet a fáradt felnőtt- és aprónép gyorsan és alaposan bekebelez. Az esti pizsamaparti ezúttal fáradtság miatt elmarad, annál több idő jut a sörözésre.

 

 

Túra hangulatos erdőkkel és szép kilátással

Reggel búcsút mondunk az innen az autókhoz visszatérő kisbabás barátoknak, s a sajnos velük tartó, az éjszaka belázasodott ifjú túrázó családjának, s irány az erdő. A még mindig nagyon lelkes gyerekhad Babci és Perec kutya vezetésével indul neki a káprázó napsütésben, és a rohanó felhők alatt a szintén kellemesnek ígérkező gerincútnak.

Azért néhány szülő arcán ott az aggodalom, így az enyémen is, hiszen egy nagy zsák lóg a hátamon, nem szívesen venném nyakamba kisebbik lányomat, de szerencsére a gerincút szinte végig kellemes szekérúton halad, s még egy rövid eltévedéssel és sok-sok pocsolyázással is jó tempóban érjük el a főcsúcs környéki, Aranyida településtől felvezető sífelvonó hegyi állomását, ahol a gyönyörű kilátásban nagy pihenő a jutalom. Kutya, gyerek és felnőtt együtt sütkérezik a jóleső napsütésben.

 

 

A meredek sípályát leküzdve pedig már havasi környezetben, rétek, fenyőcsoportok, nyírfaligetek között, lankás úton haladunk az Erika házig. A modern turistaszállóból már csak a falépcsőzet emlékeztet az interneten képek formájában még fellelhető hangulatos hegyi menedékre, de az egész napos túra után mindenki örül a meleg ételnek és a meleg fürdőnek, na meg a játszószobának. Sajnos a bár este korán bezár (nem is értjük, 25 fős csapatunk azért fogyasztana ezt-azt), így a gyerekek altatását követően a felnőttek is megadják magukat a kényelmes ágynak.

Áfonyabokrok és nyírfaligetek között

Pihentető alvás ide, vagy oda, az aprónép azért a harmadik napra csak kifárad, ez a betermelt reggeli tea és kakaó mennyiségéből egyértelműen látszik. Cserébe káprázó napsütés és tiszta égbolt vár, és az elmúlt napokban tapasztalt hűvös szél is alábbhagy. Soha jobb időt a csúcstámadásra! A háztól mintegy száz méter szint vár ránk a főcsúcsig a sárga jelzésen, ahol a hegyek végeláthatatlan láncolata a gyerekeket is lenyűgözi - legalább fél percig. Aztán indulhat a móka a nagy, napsütötte réten, míg a felnőttek alaposan kitisztítják szemeiket a majdnem tökéletes körpanorámával. Egyedül a hatalmas golflabdának álcázott meteorológiai állomás nem illeszkedik annyira a tájba, de a Zemplén északi folytatásaként ismert Szalánci-hegységre, illetve az Eperjes környéki vulkánokra tökéletes a kilátás.

 

 

 

A főcsúcstól észak felé vesszük az irányt a Kojsó település felé tartó piros jelzésen, és áfonya bokrok, nyír és vörösfenyő ligetek, csavart törzsű öreg törpe bükkök között haladunk a túra eddigi legszebb és leglátványosabb szakaszán, a Zdiar hegy oldalában. Annyira szép, hogy azt a gyerekek is megérzik, és nagyon gyorsan le is ülünk egy újabb pihenőre, ahol egészen az Alacsony-Tátra keleti bástyájáig, a Király-hegyig nem szakítja meg semmi a hegyek párába vesző láncolatát. Aztán jön a nagy ereszkedés, és Blanka lányom megérti, hogy miért mondogatom mindig, hogy van úgy, hogy bizony a lefele a rosszabb. Szerencsére a kőgörgeteges, meredek ösvénynek hamar vége, s beereszkedünk a Jedlinksy-patak völgyébe, ahol már jó minőségű dózerúton érünk be a faluba.

 

 

 

Első gyermeklábas gerinctúránktól idilli képpel búcsúzhatunk: míg a gyerekek a patakba lógatják lábukat, a felnőttek a helyi kecskepásztorral próbálnak szót érteni. Mindezt a látványos Folkmári-sziklák festői hátterével, amely minden bizonnyal egy másik túra célpontja lesz!

Szöveg és fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc