A Baradla Underground Trail, avagy futós családi hétvége egy kisgyermekes, futni imádó anyuka szemszögéből.
Három éves gyerekem napok óta fejlámpával rohangál a lakásban, barlangászkodni készül. Természetesen nem a szomszédos Pál-völgyi- vagy Szemlő-hegyi-barlangba, hanem a „világvégére”.
Engem, aki a természet szerelmese vagyok, könnyen rá lehet venni effajta kalandokra. Csak azt nem értettem, hogy miért kell ehhez bő 24 óra alatt, majd 600 km-t utazni? Bírom én a hosszú távot, de nem a vezetésben. Itt azonban se futás, se erdő, csak többórányi út.
A cél a Baradla Underground Trail! Pénteken munka után indulunk négyesben egy futótársammal, az unokahúgommal, aki a fent említett 3 éves szakszerű felügyeletét látja el, míg én futós szenvedélyemnek hódolok. Egyébként meg lesz ott gyerekfutás, gömöri gyümölcsfesztivál, vezetett barlangi és privát felszíni túra lehetőségek, szóval sok egyéb, amivel a futóbolond miatt sok órát utazó családtagok is tartalmasan eltölthetik az időt.
Aggtelekre bőven sötétben és 10 fok alatt érkezünk meg. A vendégfogadás szívmelengető, a szoba hőmérséklete vérfagyasztó. A szombat reggeli zárt felhőzet remek futóidőt, de barátságtalan szurkoló időt ígér. Így reggeli után a csajok a benti programra szavaznak, mi pedig célba vesszük a versenyközpontot. Jó pár éve jártam erre utoljára, rendesen el is csodálkozom a felújított, virágban pompázó faházakon.
A rajtszám átvétel gördülékeny, a parkolás, átöltözés, szükség infrastruktúrája hibátlan. Pár perc múlva kedélyesen csevegve, kíváncsisággal telve nekivágunk a különleges útvonalnak. Az első 7 km erdei szakasz, látványában és illatában csalhatatlanul az őszt idézi. A Baradla-völgyben és a Karu-völgy oldalában hullámozva talpunk alatt már az elsárgult levelek peregnek. Egyre növekvő várakozással ereszkedek le a kéken a barlang jósvafői bejáratához. Átlépve meseország kapuját, a látvány lélegzetelállító. Szaladnál, mert lábaid vinnének, hogy mihamarabb és minél többet láthass, de tekinteted zabolázza őket, nem tud betelni a színpompás cseppkőoszlopok látványával. A döbbenet és csodálkozás hangjai keverednek az egyre erősödő dallamokkal.
Az Óriások-termébe a Honfoglalás című film zenéjére futunk be. Az élmény katartikus, nem szégyellem a kicsorduló könnycseppeket. Hogy 100%-os a páratartalomban, 280 lépcsőt megmászva jutunk ki a barlangból, mit sem számít. Még órákig a barlangi 2,3 km hatása alatt vagyok. Három pohár cola és irány felfelé a Közép-hegyre, majd a Baradla-tetőre. A kék keresztre rátérve rombolunk a völgy felé, és azonos útvonalon futunk be a célba.
Az eső ellenére is lelkes szurkolók és gazdag frissítő asztal várja a befutókat. Gyorsan autóba pattanok, és összeszedem a lányokat, hogy ők is részesei lehessenek a futóünnepnek. Az eső elől azonban hamar fedett helyre menekülünk, és befizettünk egy vezetett túrára a barlangba. Tekintve, hogy az aggteleki bejárattól indulunk, nem is érintjük a közel egy órája befutott járatokat, termeket. A Hangverseny-teremben fényjátékkal kísérve ismét felcsendülnek a Honfoglalás dallamai. Most a lányom törölgeti kicsorduló könnyeim. A látvány duplázva, turistásan és nem futóruhában is pazar, a fejlámpával és futóórával felszerelkezett 3 évest is magával ragadja. Oly annyira, hogy a felszínre érkezést követően az ismétlést követeli. (Megjegyzem, a futóverseny szervezői a verseny útvonalán, délután ingyenes, vezetett túrát szerveztek).
Szerencsére a kilátó megmászásával lebeszélhető az újrázásról. Az addigra már hétágra sütő nap az aggteleki bejárat fölé magasodó sziklafal tetejéről csodásan beragyogja a környéket. Természetesen a gömöri gyümölcsfesztivál lekvárjait is végig kell kóstolni, na meg a helyi kenyérlángos többféle változatát. Így aztán késő délutánra kis csapatunk nem futós tagjait is sikerül alaposan lefárasztani.
Hogy hol is jártunk valójában, azzal igazából a hazaút napsütésében szembesülünk. Valahol az ország északi csücskében, természet formálta csodás mesevilágban.
