Egy panorámákban kimondottan gazdag túraútvonal, ami feltárja előttünk a balatoni táj minden szépségét, de megmutatja a kihívásait is.
Balatonalmádi szállásomat a kora reggeli órákban hagytam el. A számlát már előző este kifizettem, hogy reggel ne kelljen ilyesmivel foglalkoznom. Kipihenve az előző nap fáradalmait és minden nyűgjét, bizakodva vágtam neki a napnak. Először az Óvári messzelátó felé vettem az irányt, ami némi kitérőt jelent a kék útról, de Almádi és egyben a Balaton egyik nevezetességét semmiképpen nem akartam kihagyni. Már csak azért sem, mert eredeti terveim közt nem csupán a Balatoni Kéktúra végigjárása szerepelt, hanem az útba eső összes kilátó meglátogatása is.
Óvári messzelátó
Kilátás a Balatonra a „messzelátóból”
A „messzelátó” Dr. Óvári Ferenc ügyvédről, országgyűlési képviselőről kapta a nevét, aki nemcsak a kilátó megépítéséért, de Balatonalmádi fejlődéséért is sokat tett. A századforduló elején épült kilátót többször is felújították, 1991-ben pedig régi fotók alapján igyekeztek rekonstruálni az eredeti állapotot. 2016-ban is állagmegóvási munkákat végeztek rajta, ennek köszönheti jelenlegi jó állapotát. Az egyébként egyáltalán nem magas kilátóról tökéletesen rálátni Almádira, a Fűzfői-öbölre, a Papvásár-hegyre, a berhidai Jákó-hegyre, a kenesei magaspartra, a szemközti Sió völgyére és a távolabbi Külső-Somogy dombjaira. Kár, hogy a párás légkör függönyként takarta el az előbb felsoroltakat, de ezzel együtt sem bántam meg a kék háromszög jelzésen tett kitérőt.
A Veszprém és Alsóörs közötti egykori vasúti pályaszakasz mementója Almádiban
Fel a Csere-hegyre
Almádi utcáin legalább 4 km-t gyalogoltam, mire kiértem a településről és a Csere-hegy oldalában elkezdhettem a klasszikus értelemben vett természetjárást. Alig vártam, hogy kiérjek a napsütötte aszfaltról az árnyas zöldbe, de amikor ez megtörtént, egy másik nyűgös helyzetben találtam magam. Szinte már el is felejtettem a tegnapi vérszívók pokoli zsongását, de az erdő egyből emlékeztetett: esős idő után az árnyékban ne várj megpihenést! A szúnyoglárvák ilyenkor születésnapi bulit tartanak, a tortát pedig én szolgáltatom.
A Balaton első kőből épült kilátója
Gyorsan felértem a 295 méteres Csere-hegy tetejére, ahol a Balaton első kőből épült kilátója áll. 1935-ben a környék fő építőanyagául szolgáló vöröshomokkőből építették fel a ma is népszerű kilátótornyot, ami napjainkra a fák lombjai miatt már jó pár méterrel megtoldva enged kilátást a környékre. Ottjártamkor a rendkívül párás idő ellenére is kivehető volt a Balaton túlpartja, a Tihanyi-félsziget és még a Bakony déli vonulatai is. Maga az épület és a környezete is nagyon tetszett, ami egyből a kedvenceim közé avanzsálta ezt a kilátót.
Panoráma a Csere-hegyről
A gótikus és reneszánsz jegyeket is viselő hangulatos épületegyüttest a tanösvényen bejárható vöröskőbánya irányába hagytam el. Itt információs táblákon ismerhetjük meg az egykori kőfejtés munkálatait, eszközeit, illetve a terméskő faragását és felhasználási módjait. Érdemes a tanösvényen megtenni az alig pár méteres kitérőt, mert utunk folytatásához is irányban maradunk, tehát nem fáradság, és ráadásul érdekes információkhoz is hozzájuthatunk.
Vöröskőbánya a Csere-hegy oldalában
Jöhet a következő panoráma
Már a Csere-hegyről is jól látszott utam következő panorámapontja, az Alsóörs felett magasodó Somlyó-hegyi kilátó. Ide is kitérőt tettem, mert a sávjelzés nem, csak a kék háromszög visz fel a magaslatra, ahonnan az előbbihez hasonló a látvány. Ezt lehetett sejteni, hiszen innen a Csere-hegy légvonalban sincsen messzebb, mint másfél kilométer, ráadásul a Somlyó-hegy még alacsonyabb is közel 70 méterrel. Látogatásom inkább csak annak szólt, hogy ezt a kilátót is úgymond „begyűjtsem”, azaz elmondhassam, hogy itt is jártam.
Kis kitérővel a Somlyó-hegyről is pazar kilátás tárul elénk
Kilátással Tihany irányába
Alsóörsön is elkészült az újabb pecsétlenyomat a túramozgalom igazolólapjára. Ezt követően aszfaltúton trappoltam át a közeli Lovasra, innen pedig egyre erősödő kánikulában követtem a Kéket, amely a balatoni táj hangulatához híven szőlőtáblák közt kanyarogva vezetett, egyre közeledve a borvidék egyik híres településére, Csopakra. Előtte viszont még elhaladtam számos régi présház, szép nyaraló, valamint a Pongrácz kastély barokkos épülete mellett, utána még felkapaszkodtam a Csákány-hegyi kilátóba is, melynek szerkezete - és mondhatni a panorámája is - teljes egészében megegyezik a Somlyó-hegyiével.
Szőlőtáblák közt kanyarogva
Csopakon ne hagyjuk ki a vízimalmot!
Csopakon egy újabb bélyegző lenyomattal gyarapodtam, majd a kihelyezett pecséttől nem messze megcsodáltam a Plul-vízimalmot. Az épületet belülről és a benne található kiállítást ezúttal kihagytam. Izzadságtól csöpögve inkább folytattam napozós kirándulásomat az Öreg-hegy meredek oldalában, ahol az Oromfalas-présházak mentén szépen és lassan közelítettem a már messziről is feltűnő Balatonfüred épületei felé. Persze az aznapi végállomás még messzebb volt, mint ahogy az a hegyoldalból tűnt. Előttem volt még a Péter- és a Tamás-hegy megmászása is, melyek csupán 315 méteresek, de ebben a pokoli hőségben most ezek a buckák is tiszteletet érdemeltek.
Csopaki idill
A tikkasztó napsütésben határozott lépteim kezdtek átmenni kullogásba. Gondolataimban felrémlettek az előző nap nehézségei, és egyre nyűgösebbé váltam, ahogy a szúnyogokat hessegettem.
Azon tűnődtem, mikor érdemes, melyik évszak alkalmasabb inkább a Balatoni Kéktúra végigjárására. Erre a kérdésre most sem tudnám egyértelműen megmondani a választ, de amikor Balatonarács felet a Péter-hegyre cammogtam a 33 fokos, párás melegben, biztos azt mondtam volna, hogy a nyár a legrosszabb túrázási szempontból.
Egy biztos, minden évszaknak megvannak a maga előnyei, de a balatoni táj lényegesen kevesebbet mutat magából télen, mint más vidékek, és a szálláshelyek, fogadók is igencsak megritkulnak ebben az időszakban, ráadásul még a tömegközlekedés is csak félárbócra eresztve üzemel ezen a környéken, tehát lehet, hogy az ősz vagy a tavasz a megoldás.
Plul-vízimalom Csopakon
Nyári nyűgök
Azt nem mondhatnám, hogy lassan haladtam, de a Tamás-hegynek tartva már jócskán benne voltam a napban. Szerettem volna kora délután beérni Füredre, hogy minél több időm legyen a város nevezetességeinek a megtekintésére, és még egy kis Balatonban való fürdésre is. Viszont ahogy az idő, úgy a lelkesedésem is fogyott a kimerítő, párás hőségben. Újabb bögölycsípéssel gyarapodtam, a szó szoros értelmében, ugyanis az alkarom másfélszeresére dagadt, amitől úgy néztem ki, mint Popey, a tengerész. A nyakamban cipelt fényképezőgép és az izzadt hátamhoz tapadó hátizsák is egyre nagyobb terhet jelentett. Ismerve magamat, eljött az ideje, hogy egy nagyobb pihenőt tartsak. A kérdés már csak az volt, hogy hol, hiszen a napon megsülök, az árnyékban pedig megesznek a rovarok.
Jókai kilátó a Tamás-hegyen
A Tamás-hegyen álló Jókai-kilátóban aztán megoldást találtam a problémámra. A lombok fölé magasodó 10 méteres faszerkezet egyszerre jelentett menedéket a nap és a vérszívók elől. Ebben a panorámás magasságban nemcsak a látvány, hanem a kellemesen simogató szél is felüdülést jelentett.
Úgy döntöttem, kiélvezem a pillanatot, ami legalább 25 percig tartott. Mindeközben meguzsonnáztam, a cuccaimat igazgattam és a térképet tanulmányoztam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy egyszerűen erőt gyűjtöttem. Ez egy kicsit nehezebben megy, amikor az ember egyedül vándorol, hiszen nincs kivel osztozni a jó és rossz élményekben, a figyelmünk középpontjában pedig mindig csak a saját tapasztalásunk van, nehezebben zökkenünk ki a moziból
Félreértés ne essék, egyedül akartam bejárni a Balaton-felvidéket, de ekkor megfogalmazódott bennem, hogy most jól jönne egy útitárs. Jött is az ötlet. Próba, szerencse, felhívtam egy barátomat, hátha csatlakozik hozzám a következő napokra.
Kilátás Füredre a Jókai kilátóból
Már látszik a cél
A fák koronája fölé magasodó és felfrissülést jelentő oázis nem véletlenül lett elkeresztelve a hazai romantikus regényírás nagymesteréről. Jókai Mór közel harminc éven át Füreden a balatoni táj ihletésében írta műveit. Az író egykori nyaralója emlékmúzeumként ma is látogatható. A kék út viszont ezt az épületet nem érinti, mint ahogy a település központját, a Balaton-partot vagy a látványos Lóczy-barlangot sem. Ez okozta az én vacillálásomat is, mert amennyiben nem térek le a jelzésről, úgy csak a Vöröstemplomot és a Papsoka-templomromot láthatom Füred nevezetességei közül.
A Tamás-hegy déli lejtőjén ereszkedve gyep- és erdőfoltok váltogatják egymást. A hegyoldal száraz, meleg mikroklímáját jelzik az árvalányhajas rétek, melyek még a város utcáinak a tőszomszédságában is fel-felbukkannak. Egyébként más védett növény is megél ezeken a kopárnak ható kavicsos, sziklás hegyoldalakon. Évszaktól függően találkozhatunk itt többek között nagyezerjófűvel, bíboros kosborral és nagy pacsirtafűvel is. Mindegyikük jellegzetes, jól felismerhető növényfaj.
A Füred fölé magasodó Tamás-hegyi keresztnél ereszkedünk le a kék út
Füred és a nagy tó látképe végigkísérte a városba való ereszkedésemet. A tikkasztó nap után már nagyon vártam a szállásomra való megérkezést, és ezzel együtt minden földi jót, ami a regenerálódáshoz kell. A hotel viszont nem csupán a kék jelzésektől, de a látnivalóktól is távol volt, ezért döntenem kellett, mi fér még bele a kedvembe, erőmbe és az időmbe. Végül engedtem a fáradtságnak, és a másnapra hagytam a további élményszerzést. Mentségemre szóljon, hogy Balatonfüred elég nagy, és az aznap megtett 22 km-t még legalább 5 további kilométerrel kellett volna megtoldanom, ha mindent meg akarok nézni. Másnap pedig koránkelés és hosszú út várt rám Szentantalfáig, így a pihenés lett az elsődleges szempont.
Tarts velem a harmadik túranapomon is, ahol a kéktúra a Balaton-felvidék még látványosabb és eldugottabb részeire vezet. Kövesd velem végig a Balaton-felvidéki Kéktúrát!
A Kék úton a Balaton-felvidéken 1. részét ide kattintva olvashatod!
A cikk először 2018 augusztusában jelent meg.
