A kerékpártúra számomra a megismerés kalandjáról szól: úgy suhanni erdők és mezők között, hogy átélem és megismerem a tájat, meg-megállva, szemlélődve. A dimbes-dombos őrségi táj kiváló bringás túraterep, hiszen zömében alacsonyrendű közutakon lehet tekerni, sűrűn változó, gyönyörű tájban, látványos, sok kincset rejtő falvak között.
Szalafő szerei között
Az Őrség páratlan népi hagyományait leginkább talán a minden év augusztusában megrendezett Hétrétország című fesztivál ideje alatt lehet megismerni, amikor is koncertek, kiállítások és egyéb kulturális rendezvények mellett számos portát lehet szabadon meglátogatni a megadott időpontokban, ahol a régi, vagy „gyüttment” gazdák betekintést adnak saját életükbe, hagyományos, vagy „csak” míves mesterségükbe. Kinyitottuk tehát a portajáró kalauzt, és összeállítottuk azon porták listáját, amelyet a négy tervezett, a tájegységet amúgy is nagyon jól bemutató túra során szívesen megnéznénk.
Az Őrség legjava
Az Őrségben nem érdemes sietni, különösen annak központi részén, a „fővárosban”. Így aztán bemelegítésképpen Őriszentpéter portáira egy külön napot szenteltünk, amely során fazekaztunk, Orbán Lajos portáján belestünk a kópickötés rejtelmeibe, és többször megálltunk a Pajta Bisztrónál is, hogy valami finomat harapjunk az őrségi tájba szépen illeszkedő modern étteremben. De megtekintettük a gyönyörű, 13. századi templomot is Templomszerben, amely körül még az egykori árokrendszer is látható. Őriszentpéteren azonban a félreeső Keserűszer volt a kedvencünk, ahol nem győztük csodálni a hagyományos épületeket.
Árpád-kori templom, Őriszentpéter
A következő napon aztán elindultunk az Őrség legarchaikusabbnak mondott települése, Szalafő irányába, hogy felfedezzük az Őrség központi részének egyedülálló természeti- és kulturális kincseit. A hét dombra települt, ennél fogva hét szerből álló falu fő látványossága a Pityerszeren található skanzen. Hiba lett volna azonban túl gyorsan áttekerni a falun: a Gatter fogadó mellett megcsodáltuk az Őrség legöregebb fáját, belátogattunk egy kis sajtért a Ferencz portára, majd egy régi ismerős, Gaál Zsuzsa portájára dödöllét és málét kóstolni, végül a felsőszeri Batha portán megtekintettük, hogyan is készül az Őrség aranya, a tökmagolaj.
Ferencz porta, Szalafő
Ennyi látnivaló után érkeztünk meg Pityerszerre, ahol először is piknikeztünk egyet kedvenc őrségi „tájelemünkben”, a kaszáló gyümölcsösben, amiről később még lesz szó. Pihenést követően pedig bevettük magunkat Pityerszer látnivalói és a történelmi érdekességek közé. A honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek erre a vidékre, akik egészen a 17. század derekáig királyi kiváltságokat élveztek, amiért saját költségükön, saját fegyvereikkel védték a nyugati határt. A dimbes-dombos táj szárazabb magaslatain vertek tanyát a katonák, így jöttek létre később a több házból álló falurészek, az ún. szerek. A szeres településforma a mai napig kiválóan megfigyelhető az Őrség több településén. Sőt, az Őrség hazánk egyetlen tája, ahol a honfoglaló lakosság egy része bizonyítottan egy helyben él a mai napig. A földrajzi szempontból nem önálló tájegység népi hagyományaiban sok sajátosságot mutat, és a hagyományos kultúráról árulkodik úton-útfélen maga a táj is.
Kerített ház, Szalafő-Pityerszer
A népi műemlék együttes igazi értékét az adja, hogy egy ház kivételével eredeti helyükön találhatók az épületek, ma is híven őrizvén a középkori hagyományokat. Megtaláljuk itt a tókát, az Őrségben amúgy sok helyütt még fellelhető kicsiny tavat. Az őrségi ember a domb tetején nem tudott kutat fúrni, ívó vízért a völgybe járt. A tókában gyűjtötték viszont a csapadékvizet, ami az állatok itatására és mosásra, egyes kézi munkákra (pl. lenáztatás) szolgált.
Tóka, emeletes kástu és kerített ház
Itt találjuk a félrideg állattartás miatt kialakult őrségi háztípust, a kerített házat: a ház és a gazdasági épületek nem egy sorban helyezkednek el, hanem U alakban, ezzel is védelmet nyújtva állatnak, embernek egyaránt. Láthatunk itt jellegzetes, különálló pajtát, amelyek falazott téglapilléreken állnak, ezek az ún. lábaspajták. Végül, de nem utolsósorban megtekinthetjük az ország egyetlen, szalmazsúppal fedett emeletes kástuját, azaz élelmiszerraktárát, amelyet egyes kutatók a székelyek által használt épültekkel társítanak.
Kerített ház, Szalafő-Pityerszer
Kerített ház konyhája, Szalafő-Pityerszer
A múzeumban kiváló kiállításokat is megtekinthetünk, a büfében finom dödöllét kóstolhatunk. A fagerendákkal megerősített, ún. boronafalú házak (ezekből már csak kevés látható) helyett később az Őrségben is elterjedt a tégla használata, hiszen jó minőségű agyagot helyben is találtak. Bár Pityerszeren nincs, de Szalafőn több helyütt láthatunk kiugró előtornáccal rendelkező házakat, ezek az ún. kódisállásos házak, a téglaházak legszebb helyi változatai, amelyek a régi idők vándorairól, a „kódisokról” kapták nevüket, akik itt találhattak éjszakai menedékre.
Kódisállásos ház, Csörgőszer, Szalafő
A hagyományos őrségi parasztporták képéhez hozzátartozott a házakat körülvevő gyümölcsös, valamint a házaktól távolabb, a meredekebb domboldalakon kialakított kaszáló gyümölcsös is, mely elszórtan álló fáival az őrségi tájkép legjellegzetesebb alkotóeleme. Ezt Pityerszeren is jól megfigyelhetjük, leginkább, ha ledőlünk az árnyékba pihenni egyet, és csodálni a tájat.
Papszer, Szalafő
Nehezen indultunk neki Pityerszerről, mert nagyon élveztük annak ősi hangulatát. Végül aztán csak rávettük magunkat, hiszen várt bennünket az Őserdő! Pityerszerről egyenesen tovább, a turistatérképen jól követhető, széles dózerúton folytattuk utunkat, ez vezetett el bennünket a táblával jelzett Őserdőhöz. Az Őrségben az erdők és a szántók térben és időben folyamatosan váltották egymást. A településtől távolabbi mezőket nem trágyázták, ezek időről időre vissza erdősültek, majd az erdőt később leégették, így készítve elő a talajt a szántónak. A mára kialakult erdők már nem az egykor jellemző tölgyesek, bükkösök, hanem a helyükön létrejött nyír, rezgőnyár, erdeifenyő uralta vegyes állományok, sokszor a mai napig őrizve a bakhátas szántás nyomait. Ez utóbbira az erősen agyagos talaj miatt volt szükség, azért, hogy az esővíz le tudjon folyni a barázdákban. Az Őserdő hazánk erdőrezervátumainak egyike, ahol erdészeti beavatkozás már régóta nem zajlik, így a természetes erdei folyamatok vizsgálhatók. Ha időnk engedi, érdemes befizetni az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által vezetett túrára is.
Őserdő Szalafő határában (balra) és útjelző tábla (jobbra)
Mi továbbkerekeztünk az úton, itt már a Zala forrásvidékén jártunk - innen kapta Szalafő a nevét. Nemsokára elértük a műutat, ahol balra fordulva, egy őrült száguldást követően robogtunk be Farkasfára. Állítólag a helyi kocsmában gyakran beszédtéma az „őrült biciklis”, aki a faluba beérve nem tud lefékezni időben, és ezért nem tudja bevenni a kanyart. A faluból a Hársas-tóhoz tekertünk, hogy csobbanjunk egyet a kiépített infrastruktúrával nem rendelkező, gyönyörű természeti környezetben fekvő tóban. Persze aztán mászhattunk vissza a kaptatón, mert a tóhoz vezető elágazásból Farkasfa felé, kb. 100 méterre indul az újabb, turistatérképen szintén jól követhető dózerút, amely gyönyörű erdőkben haladva vezet át a Kondorfa és Csörötnek közötti műútra. A Külső-Őrséghez tartozó Kondorfáról műúton tekertünk vissza Őriszentpéterre, ahol egy kis pihenőt követően a fesztivál egyik koncertjén vezettük le a nap fáradalmait.
Az Őrség-szerte elterjedt, úgynevezett szlovén kemence Farkasfa egyik portáján
Élő hagyományok nyomában az Őrség déli részén
A következő napon az Őrség déli részét vettük célba, ahol a hagyományok mellett egyedülálló szakrális emlékek vártak ránk. Bajánsenyén át Kercaszomorra, a „Legbátrabb Községbe” tekertünk belemelegítésképpen. A címet azért nyerte el e bájos település nemrég, mert 1919-ben a szomszéd Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai megszállták a ma összevont falu nyugati részét, Szomorócot, de a trianoni döntést követően a helyi lakosság visszafoglalta a falut, amely végül, köszönhetően a bátor fellépésnek, Magyarországhoz került. Mint mindenhol az Őrségben, itt is el tudnánk időzni pár napot: a falu közvetlen közelében három gyönyörű tanösvényt, továbbá a falu túlsó végén műemlék haranglábat találunk, no és megannyi érdekesebbnél érdekesebb nyitott portát. Mi megnéztük a haranglábat, hiszen az őrségi táj jellegzetességei ezek a szegényebb helyen épült faépítmények, a porták közül pedig meglátogattunk egy leginkább osztrák gazdaságra emlékeztető farmot, ahol andalúz lovakat tartanak.
Árpád-kori templom, Velemér
Következő úti célunk Magyarszombatfa volt, amely gerencséreiről, azaz fazekasmestereiről ismert országszerte. A régi, zsúpfedeles Fazekasházban ismerkedhetünk meg ezen élő hagyománnyal, amely 2014 óta a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén is szerepel. A fazekasok világába közvetlenül is belekóstolhatunk, hiszen sok nyitott fazekasporta kapcsolódik be a Hétrétország programjába. Mi ezt most kihagytuk, mert Őriszentpéteren már átestünk a tűzkeresztségen, és várt minket az ország egyik legszebb középkori temploma Veleméren. A 13. század elejéről származó, kora gót templom, amely a falu egykori helyén, az erdő szélén áll, igazi kuriózum: belsejét gyönyörű freskók díszítik, és az építők különös figyelmet fordítottak a templom és a freskók tájolására. Az év kitüntetett napjain (napéjegyenlőség, stb.) a hajnali fény más-más festményt világít meg, viszont egyetlen festmény nem kap közvetlenül fényt sosem, ez pedig a pokol ábrázolása. Sosem láttunk még ehhez hasonlót. Veleméren is találunk több nyitott portát, a mi érdeklődésünket majolikaműhely keltette fel, ahol Dávid Éva kerámiaművész a középkorból eredeteztethető itáliai reneszánsz és habán majolikát készít.
A középkori, habán fazekasságot művelő és az olasz reneszánsz majolikát gyártó művész Veleméren
Szentgyörgyvölgyben egy újabb szakrális hely, az ország legnyugatibb és egyben legfiatalabb festett kazettás református temploma várt ránk, amelynek szín- és motívumvilága is egyedülálló. A faluból szép erdei aszfaltúton kerekezünk át Magyarföldre, ahol egy kedves haranglábat, illetve a falu határában nemrég emelt fatemplomot tekinthettük meg (gyakran koncertek helyszíne is ez a templom). Végül Kerkáskápolnán át tekerünk Bajánsenyére, s onnan vissza Őriszentpéterre.
Egy kis pihenő
Tájház, Nagyrákos
Pihenőnapunk a Vadása-tó meglátogatásáról szólt, de emellett jó pár kilométert sikerült azért összeszedni további szépséges őrségi falvakat keresztezve. Az első település a szeres településformát megőrző Nagyrákos volt, amelynek központjában találjuk a zsúpfedeles tájházat, és ahol sikerült egy kis kürtőskalács készítésbe is belefutni Pivonkáné Benke Éva portáján. Ezt követte Pankasz, amely az Őrség legszebb, 1755-ben épült református haranglábáról nevezetes. Kisrákos szintén őrzi településszerkezetét, a faluban szép kódisállásos házakat és nagy pajtákat láthatunk. Végül Viszákot és Őrimagyarósdot érintve érkeztünk meg a Vadása-tóhoz, amely kiépült infrastruktúrával várja a vendégeket. Innen, illetve Őrimagyarósdról kitérőt tehetünk Szőcére, ahol a szigorúan védett tőzegmohás láprétet tekinthetjük meg (csak gyalogosan, pallóúton). Felsőjánosfán keresztül mentünk vissza Pankaszra, s a már megjárt úton tértünk vissza Őriszentpéterre egy újabb esti koncertre.
A pankaszi szoknyás harangláb
A Vendvidék felfedezése
Az Őrség mellett eltérő néprajzi sajátosságokat rejt a közeli Vendvidék, az ún. rábaközi szlovének (régebben vendeknek hívták őket) lakhelye. Az ismerkedést leginkább Szentgotthárdon, a Pável Ágoston Múzeumban érdemes kezdeni, ez egy önálló városlátogatás alkalmával kivitelezhető, vagy beilleszthető a Vendvidék másik részébe, az ország legnyugatibb falvába, Felsőszölnökre vezető, az Őrségből nézve kissé hosszabb túrába. Mivel itt mi már korábban jártunk, ezért Őriszentpéterről a már ismert úton Farkasfára tekertünk, ahol Apátistvánfalva felé fordultunk.
Apátistvánfalva (szorványtelepülés) egyik portája
A táj itt, ha lehetséges, még elzártabb, még erdősebb. Jobban érezni az Alpok közelségét, mind a dombok, mind az erdők megnőnek. A települések ún. szórványtelepülések, nem szerek, házcsoportok, hanem egy-egy ház a kapcsolódó gazdasági épületekkel áll külön, egymagában. Rögtön az első településen, Orfalun láthatjuk a gyönyörű, különálló épületeket jobb kéz felől, akár Szlovéniában, vagy Ausztriában is lehetnénk. A Szlovénia irányába mutató elágazásban találjuk a fa haranglábat, kissé távolabb pedig a felújított Szlovén Tájházat. Orfalun meglátogattuk a vadvirág méhes és gyógyító kertet, ahol nem győztünk jegyzetelni, annyi érdekes dolgot mesélt Gyenes Csilla füvesasszony és Galambos Gyula méhész.
Emlékkereszt Orfalu határában, a gyümölcsösben (balra) és hagyományos porta Orfaluban (jobbra)
Apátistvánfalva központja egy kemény emelkedő tetején található. A faluban, Kétvölgy felé találjuk a Határőr Múzeumot, ahol a Vasfüggönnyel jelzett korszak „hagyományait” láthatjuk. Bár a túra szempontjából zsákutca, de mindenképpen érdemes eltekerni Kétvölgybe is, mi is így tettünk. A falu elején, a Katalin-dombon épült kilátó csodás panorámát nyújt az egész környékre, egészen az Alpokig. A falu gyönyörű házait és természeti szépségeit a Réti orchideák tanösvény mutatja be, érdemes ezt a kitérőt is megtenni, és végigsétálni rajta. Visszatekerve Apátistvánfalvára, végül csak eltekertünk a Hársas-tóhoz ismét, hogy egy hűs csobbanással búcsúzzunk az általunk oly szeretett őrségi tájtól.
Mozaikos táj Kétvölgy határában
További gyerkőcös túracélpontokat a Túracipellő blogban olvashatsz.
Kapcsolódó cikkeink:
Őrségi piknik a szereken
Őrség - Nem lehet megunni
