A Gerecse hegység, a Dunazug-hegyvidék középtájának legnyugatibb egysége, hazánk egyik legfestőibb vidéke. A szelíd lankák oldalából itt-ott kibukkanó mészkősziklák egy rég letűnt világ néma tanúi. Ha avatott szemmel vizsgáljuk a Gerecse kőzeteit, a sziklák beszélni kezdenek, és a valódi „Jurassic Park” titkai kezdenek feltárulni az idők mélyéből.
Közel az Egyenlítőhöz
Amikor az M1-es autópályán Bécs felé tartunk, Tatabánya mellett elsuhanva a mindenki által jól ismert „turulos” mészkőfal magasodik jobbról gépkocsink fölé. Ezek a kopár sziklák a Gerecse déli előőrsei, a hegység lebilincselően érdekes történetének legkorábbi hírnökei. E csodaszép fehér sziklák majd 230 millió évvel röpítenek vissza bennünket az idő végtelen ösvényén. Akármennyire is hihetetlennek tűnik, a tatabányai sziklák ősanyaga, a triász időszaki finom tengeri mésziszap, a mai Tatabányától igen távol, az Egyenlítő közelében, a hajdanán varázslatos szépségű trópusi óceán, a Tethys afrikai selfjén rakódott le.
A forró és száraz trópusi éghajlat különösen kedvezett a nagy mésztartalmú tengeri üledékek lerakódásának. A Gerecse kiváló minőségű dachsteini mészköve és dolomitja mindössze néhány méter mély, a triász időszaki tűző nap sugarai által jól átvilágított tengervízben rakódott le. A Pangea őskontinensébe ekkor még masszívan betagolódott Afrika keleti partjait rendkívül hosszan elnyúló, széles és sekély selfterület övezte. Varázslatos látványt nyújthatott a száraz, sivatagos partvidék mentén feltűnő, a türkiz és a smaragd megannyi színárnyalatában pompázó trópusi víztömeg. Szemléletesebb hasonlattal élve - a triász időszaki Tatabánya vidéke hasonlóan nézhetett ki, mint napjainkban a Vörös-tenger déli, afrikai partvidéke.
Amikor felvirradt a dinoszauruszok hajnala
A Gerecse hegység története igen változatos - több földtörténeti korszak emlékét hordozza a dinoszauruszok korának is nevezett mezozoikum (földtörténeti középkor) hajnalától egészen a pleisztocén fagyos világáig. Az átlagosan 400 méter magas középhegység legfőbb „építőanyaga” azonban az előzőekben már bemutatott, a mezozoikum elején lerakódott magas mésztartalmú üledékekből áll, a triász sekély tenger máig fennmaradt emlékeként. Nem egészen 200 millió évvel ezelőtt újabb forradalmi változások kezdődtek a Föld történetében, amelynek nyomait a Gerecse is megőrizte. A megelőző triász időszakban még többé-kevésbé intakt szuperkontinens, a mai földrészeket egyetlen szárazulattá egyesítő Pangea 199 millió éve, a jura időszak elején felerősödő tektonikai folyamatok eredményeként megkezdte széttöredezését.
A Föld a jura időszak derekán
Északon keskeny tengervályú hasadt fel, a ma is büszkén táguló Atlanti-óceán embrionális őseként. Az Egyenlítő mentén a hatalmas szárazulatba mélyen beékelődő Tethys pedig egyre szélesebbre hízott, hatalmas, végtelen víztömegként választva el egymástól Eurázsiát, valamint az akkor még Afrikából, Dél-Amerikából, az Antarktiszból, Indiából és Ausztráliából álló Gondwanát. Ezek a változások bő 20 millió év távlatában jelentősen átalakították a mai Gerecse egykori, akkor még a Tethys kobaltkék víztükre alatt rejtőző világát. A földtudományok tárgyilagosan hűvös elnevezése szerint az alsó jura kor toarci emeletében járunk. Ellentétben a gerecsei triász sekélytengeri környezetével, képzeletbeli időgépünk most a partoktól távoli, nyílt óceáni térség felett suhan.
Az „ammonitico rosso” csodálatos világa
A Gerecse hegység kiváló minőségű mészkövét a római időktől bányásszák. Hegyvidéki kirándulásainkon mi magunk is rábukkanhatunk a réges-rég felhagyott kőbányák mára már növényzettel benőtt sebhelyeire. A cementiparban felhasznált magas mésztartalmú dachsteini mészkő mellett a hegyvidék legfőbb kincse a műemlék és modern épületeinkről egyaránt visszaköszönő tardosi vörös mészkő, avagy ahogyan a köznyelvben elterjedt, „vörös márvány”. Az idézőjel mindenféleképpen indokolt, hiszen a Tardosbánya közelében magasodó Pisznice hegy jellegzetes színezetű kincse valójában nem márvány, hanem kemény szövetű, a vas-oxidtól halvány vörösre színezett jura időszaki mészkő.
Tardosbánya az alsó jura időszaki vörös mészkő bányászatának fellegvára
Itt érdemes felvennünk időutazásunk előző fejezetben elejtett fonalát is. 180 millió éve a mély vizek óceáni birodalma volt ez a vidék. A nyílt tengeri életmódot folytató, a dinoszauruszokkal együtt kihalt házas fejlábúak, az ammoniták különböző méretű, csodaszép házmaradványai a tardosi kemény mészkőben különösen gyakoriak, azt bizonyítva, hogy a kőzet alapjául szolgáló üledék a partoktól messze, jelentős mélységekben rakódott le. A tardosi vörös mészkövet alaposabban megvizsgálva az is feltűnhet, hogy a kőzetben az egykori fejlábúak maradványai mellett igen gyakoriak a gumós képződmények. Ezek nem mások, mint az úgynevezett bioturbáció, vagyis az egykori tengeraljzatban szorgoskodó élőlények, tengeri férgek és rákok életnyomai. A nagy tisztaságú és kemény kőzetben szárazföldről behordott üledékmaradványokat egyáltalán nem találunk, újabb bizonyítékaként a kőzetképződés mélytengeri körülményeinek.
Az oceanográfiai szaknyelvben batiálisnak nevezett régió a 200-1000 méteres mélységtartomány víztömegét, a már rendkívül fényszegény szürkületi zónát jelenti. A tardosi vörös mészkő több száz méteres vízmélységben, lassú és csendes folyamat eredményeként rakódott le, megőrizve az egykori jura tenger hihetetlenül gazdag élővilágának emlékeit. A rendszerint egy síkban spirálisan felcsavarodott, rendkívül változatos mintázatú ammonitaházak maradványai mellett csigaházas polipok, valamint egy a szintén réges-rég kihalt fejlábúak, a mai kalmárokhoz, tintahalakhoz hasonló belemniták maradványai is igen gyakoriak ebben a kőzetté vált, méltán világhírű ősvilági archívumban. Amikor valamely közintézményünk tardosi „vörös márványból” lerakott padlózatán sétálunk, jusson eszünkbe, hogy egy rég hegyekké dermedt, hajdani trópusi óceán aljzatán járunk.
Páncélos szörnyeteg a hullámok hátán
Hazánk a földtörténeti középkor legnagyobb részén tengeri terület volt. Középhegységeink többsége is az óceáni idők geológiai emlékeit hordozza. A vörös mészkövet lerakó alsó jura tenger napfénypászmákkal átszőtt vizében nemcsak fejlábúak, hanem sokkal veszedelmesebb tengeri élőlények is úszkáltak. Ki ne hallott volna a jura időszak félelmetes fogakkal felszerelt, vasúti kocsi méretű tengeri hüllőiről, a Pliosaurusokról, avagy a furcsa, kígyószerűen hosszú nyakkal megáldott Plesiosaurusokról? E vérszomjas ragadozók némelyike maga volt a megtestesült zoológiai rémálom; tiszta szerencse, hogy a 16-18 méter hosszú, négyméteres fejjel és 30-40 centiméteres borotvaéles fogakkal felszerelkezett Pliosaurusszal már nem kell hogy összefussunk!
A tengeri krokodilok a jura időszak veszedelmes tengeri ragadozói voltak
Szemben napjainkkal, a jura időszakban a tengereket benépesítő krokodilfajok is igen gyakoriak voltak. Egy rendkívüli példányuk maradványát, nem is olyan régen, 1996-ban, éppen a Gerecse lankái között találták meg. A világviszonylatban is jelentős leletnek számító gerecsei őskrokodil 180 millió éve, éppen a tardosi vörös mészkő képződésének időszakában szántotta a jura tenger hullámait. Szinte a teljes törzs és a koponya egy része is túlélte az évmilliók viszontagságait. A Stenosaurus a méretes tengeri krokodilok közé tartozott, teljes hossza 6,5 méter körüli lehetett.
A gerecsei őskrokodil lelőhelye és felfedezői
A Pisznice hegy felhagyott kőfejtőében felfedezett maradvány nem csupán egy új, eladdig ismeretlen fajnak bizonyult a tudomány számára, hanem értékes információkkal is bővítette a vérszomjas, jura időszaki tengeri ragadozók életmódjával kapcsolatos tudásunkat A tudósok a mai krokodilok életmódjából kiindulva azt feltételezték, hogy a jura időszak tengeri krokodiljai a partokhoz közeli sekély vizek lakói voltak. A gerecsei őskrokodil maradványait bezáró vörös mészkő azonban azt bizonyítja, hogy a Stenosaurus - szemben mai, recens rokonaival - a partoktól akár több száz kilométeres távolságban, a nyílt óceán térségeiben portyázott. Ki tudja, hogy a szelíd lankák gyomra mennyi izgalmas, ősvilági történetet rejt még?
A cikk megjelent a Turista Magazin 2014. júliusi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
Marsi minisivatag a Vértes lábánál
Dínók sétáltak egykor a Mecsekben
Amit felszántott az ördög - geotúra
