Húsz éve még a Kis-Balatonhoz kellett menni, ha az ember nagy kárókatonát akart látni; én legalábbis ott láttam először nagyobb tömegben. A látvány olyan volt, mint valami kevésbé szerencsés bolygón, ahol átvette a hatalmat egy tollas dinoszauruszfaj.
Egy futballpályányi tavat tettek a magukévá, néma csend volt. Ha nem a Kis-Balatonról lett volna szó, még azt hiszem a végén, hogy valami ipari táj, mert növényzet gyakorlatilag nem volt, a víz alól csonka, lombjukat vesztett fák álltak ki. Levél ugye már csak emiatt sem rezdülhetett, de szél sem fújt, úgyhogy a víz tükörsimán adta vissza a kísértetiesen fehér fák sziluettjét, a meszes ágakon üldögélő fekete szörnyekkel. Pikk ász a környezetvédelmi römikártyában.
Sokan szeretik elképzelni, milyen lenne, ha feltámadnának a dinoszauruszok. Steven Spielberg gyakorlatilag ebből él, Jurassic Park 1-2-3, mert milyen izgalmas is őslényekkel találkozni. Ezért az élményért teljesen felesleges megvenni az IMAX-mozijegyet, hiszen annyiért a kínai piacon majdnem kapunk már olyan távcsövet, amellyel kielégítő közelségből nézhetjük a kormoránokat. Ők ugyanis nem olyan óvatosak, mint a varjak, akik bármi csillogóra, amit egy ember felemel, azonnal elrepülnek, tehát viszonylag kényelmesen nézhetjük meg, milyen volt a hüllők és a madarak közti átmenet. A Gansus yumenensis néven anyakönyvezett faj fosszíliáit a mai Kína területén találták, és ezt tartják az első modern madárnak. Bár méretre inkább a galambhoz van közel, a csontozata nagyon hasonlít a kormoránéra, egyértelműen vízimadár volt, persze a róla készült fantomképek valószínűleg azért is lettek annyira kormoránosak, mert rajzoló 120 millió éve még nem élt, kormoránt ellenben már látott.
Jól repül, elvan a földön is, de úsznia mindenképpen legalább úgy kell, mint a halaknak, elvégre azokat fogdossa, hazai pályán. És nem úgy, mint a sirályok, hogy a lecsap a felszín közelébe tévedt halakra, hanem úszkál, mint egy kacsa, aztán lebukik, és akár percekig nem jön a felszínre levegőért. Tényleg mint egy alien, akit valami idegen civilizáció fejlesztett a pusztításra. Tökéletes gyilkológép, és nem egyszerűen csak gyilkol, de még akkor is csak pusztít, amikor nem is csinál semmit. Amikor ugyanis nem eszik, illetve tulajdonképpen közben is, akkor ürít, magas foszfortartalmú, erős emésztőnedvvel alaposan, de azért gyorsan feldolgozott halat.
Talán a dinoszauruszokkal való közeli rokonság, meg az ősi fejlesztés miatt nincs farkcsíkmirigye, ezért nem tudja impregnálni a tollazatát. Kénytelen izomból fűteni magát, hogy megszáradjon. És mivel egyfolytában zabál, ezért az üldögélési szünetek hamar gyilkos fostengerré változtatják a szerencsétlen fa tövét, amelyet kinézett magának - egyszerűen minden tönkremegy, ahol megtelepszik, ráadásul telepesen szeret élni, akár több ezer társával. A legnagyobb telepek a Krím félszigeten és Lengyelországban, a Balti-tenger partján vannak, 14 és 12 ezer fészekkel, ezeket ugye kettővel kell szorozni, hiszen egy fészek egy fészkelőpárt jelent. Tengeren is létezik tehát, ami neki azért nem olyan drámai különbség, hiszen nem a vizet issza, hanem a halat eszi, az pedig nem sós.
A nagy kárókatona csőre mögötti folt sárga, egyébként majdnem mindene csillogó zöldesfekete; klasszikus német luxusautószín. A párzási időszakban növeszt egy kis bóbitát, leginkább a hímek. A fiatalok inkább barnák, a hímek pedig kicsit nagyobbak, a szárnyuk akár a másfél méteres fesztávolságot is elérheti, ami ahhoz képest, hogy Dr. Acélkalapács, Vlagyimir Klicsko, a nehézsúlyú világbajnok hivatalos fesztávja 206 centiméter, elég szép. A kormorán ugye 2,5-3,5 kiló, így tudja ezt az ütéstávot.
Egyszer egy osztrák katonai terepjárót teszteltem, a tulaj egyébként halastavakkal foglalkozott. Beszélgettünk egy kicsit a halastóbizniszről, mik az előnyök, melyek a buktatók, veszélyes tud-e lenni egy-egy járvány, esetleg tűnnek-e fel orvhorgászok az éjszakában. Kicsit meglepődtem, de a kormorán a legnagyobb csapás. Először is úgy zabál, mint senki más, akár 3-4 kiló halat is, és ugye sosem jár egyedül. Van tehát maga a konkrét kártétel, de még ennél is rosszabb a másodlagos. A halak ugyanis az első néhány kormoránakció után felfogják, hogy eljött az apokalipszis lovasa, már amennyiben egy ponty képes fogalmi, illetve fogalomzavari gondolkodásra, a lényeg, hogy a halak a halálfélelemből kifolyólag behúzódnak a nádasba vagy bármilyen fedezékbe, és nem esznek. Ami, tekintve, hogy a halat súlyra értékesítik, nem sokban különbözik attól, amikor az adott bruttó kilogrammot kizabálják a tóból a kormoránok. Mindez tehát nehezen forintosítható kártétel, elvégre a kormorán nem tesz mérlegre minden bezabált halat. Viszont, és ez volt a durva szám, a konkrét halastavaknál volt egy konkrét, forintosítható összeg: hárommillió forint. Ennyit költenek évente lőszerre.
Eleinte csak figyelmeztető lövésekkel próbálkoztak, ám hamar kiderült, hogy eleinte megijed tőlük a kormorán, de utána inkább nem törődik vele. Aztán lelőttek egy kormoránt. Majd kettőt, hármat, négyet - semmi. Végül már jött az igazi barbárság, halott kormoránok a fákra szögezve, a klasszikus elrettentés, mint Spartacus harcostársai a kereszteken, végig a Capuába vezető Via Appia mentén. És persze újfent semmi. Úgyhogy lődözik a kormoránokat, amíg tart a lőszer, mert a kormorán sosem fogy el, és halastavaknál nem véletlenül nem védett.
Másfél percet bír ki a víz alatt, de azt aktív mozgással: cikázik a halak után, mint egy fekete torpedó, és kapkod utánuk a horgas csőrével. Mivel közel sem halászik 100 százalékos hatékonysággal, rengeteg sebzett hal marad utána a vizekben, a kampós csőrvég okozta borzalmas sérülésekkel. Mivel rövid távú vonuló, télen a magyarországi állomány nagyjából a duplájára növekszik. Ilyenkor az iszapba bújt, elvermelt halakat eszi. Mondhatnánk, hogy az ökoszisztéma intézze el ez a kérdést saját hatáskörben, és ha kizabáltak minden halat, majd úgyis éhen halnak, de pont akkor pusztítaná ki a vizeinkből a kecsegét, amikor épp örülnénk, hogy megint megjelent.
Egy sáskajárás csak a tárgyévben pusztít, de sok halnak évekbe telik, míg felnő, a kormorán pedig a 20-30 dekás méretosztályt szereti. Ezért olyan a halaknak a kormorán, mint ha a mi óvodáinkat látogatnák rendszeresen végig a Velociraptorok. Húsz méter mélyre is simán leúszik, a magyar vizeket tehát gyakorlatilag faltól falig végig tudja rabolni, de 40 méter mélyre kihelyezett hálóba is akadt már be kormorán. Testtömege 30%-a a napi táplálékigénye, számolhatunk tehát egy kilóval. Tízezer magyar kormorán tehát napi tíz tonna halat fogyaszt, az annyi, mint havi 300 tonna, ezt szorozzuk még fel nyugodtan kettővel, mert legalább annyian telelnek nálunk. A Magyar Közlönyben már 2008-ban megjelent, hogy gyérítése engedélyezhető.
A múlt században majdnem kipusztult, aztán valahol, valamikor átlépte a kritikus tömeget, és ma szinte dúvadszámba megy. Ha egyszer horrorfilmet forgatnak majd a kormoránokról, a műfaj íratlan szabályai szerint archív híradóbejátszásokkal kell kezdeni. Van is ilyen, igazi: 1996-ban több ezer német és francia halász és horgász tüntetett Strasbourgban az Európai Parlament előtt, követelve a szigorú védettség feloldását. Az Európa Tanács már az előző évben megállapította, hogy az 1970-es években a dániai kormoránok populációja már csak néhány száz egyed volt, de két évtized alatt úgy összeszedték magukat, hogy veszélyeztetett fajból veszélyforrássá váltak. Sok szép tanulmány született az egész problémakörről, legutóbb az EIFAC Workshop on a European Cormorant Management Plan című PDF-fel birkóztam hosszasan, de inkább az etimológiába menekültem.
A kormorán szó elég magyarnak hangzik, de valójában ófrancia eredetű, és tengeri varjút jelent a latin corvus és a marinus szavakból. A nyelvtannácik szeretik felhívni a figyelmet, hogy tessék magyarul hívni, hiszen milyen szép magyar neve van, a kárókatona. Amivel csak az a baj, hogy a nyelvészek szerint a káró a török kara, fekete szóból ered, a katona jelentésében viszont, már legalábbis a káró katona esetében, nem tudtak megállapodni. Csak az biztos, hogy nem katonát jelent, hiszen a vízi zabagép a világ összes jelensége közül katonára emlékeztet a legkevésbé.
Legveszélyesebb ellensége a halastógazda és a horgász, természetes ellenségei nem nagyon vannak. Feljegyezték, hogy a rétisas (Haliaeetus albicilla) vadászik fiatal kormoránokra, rajta kívül még sirályok fosztogatják hatékonyan a fészkeiket. Olyat is tapasztaltak már, hogy Németországban mosómedvék gátolták sikerrel a kormoránok szaporodását. Igen, a mosómedve nem honos Európában, de néhány poénból tartott, majd megszökött példány több helyen is hozott már létre életképes kolóniát. A legidősebb ismert kormorán 24 éves volt, de a nagy fiatalkori halandóság miatt a várható élettartamuk jóval rövidebb; átlagosan a frissen született kormoránok 40%-a pusztul el már az első évben. Egy igen alapos dán kutatás területtől függően 25-68%-os első évi halandóságot mért.
Van lexikon, amely azt írja róla, hogy könnyen tanítható, mert például régen Kínában halfogásra idomították be. Az idomítás halászati része értelemszerűen nem igényel nagy pedagógiai érzéket, hiszen a kormoránnal épp az a baj, hogy olyan jól tud halászni. A nagy büdös tanítás annyi, hogy kitépik a kormoránok evezőtollait, így azok nem tudnak röpülni, csak úszni, így mindig roppant képzetten visszatérnek a csónakba. A halat pedig azért nem falják be, mert a halászok egy vékony zsinórt kötnek a torkukra, így nem tudják lenyelni azokat az időnként meghökkentően nagy jószágokat, amelyeket az amúgy extrém módon tágulékony nyelőcsövük simán befogadna.
A kormorános halászat egyébként a középkori Európában is létezett, bár nem tudom, hogyan, szerintem inkább szórakozás lehetett, mint élelemszerzés. Függetlenül ugyanis attól, hogy a kormorán nem tudja megenni a halat, előbb-utóbb le kell venni a torkáról a madzagot, éhen ne haljon, és a kormoránnak sokat kell zabálnia, mert neki már csak ilyen, dinoszauruszosan gazdaságtalan az emésztése. A Youtube-on van néhány szép kínai kormoránhalászatos videó, amelyekben érdemes megfigyelni, hogy egyrészt a sok kormorán nem tud repülni, másrészt hogy a nyilatkozó halászoknak általában nincs sokkal több foguk, mint a kormoránoknak.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2015 augusztusi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
Tengelic - színpompa pintymódra
Gyöngybagoly, az éjjeli őrszem
