Már két éve kőről kőre járjuk az országot, és idén sem hagynánk ki a túrasorozat új állomásait, amely ezúttal a Vértesbe kalauzolt el minket, megismertetve velünk a hegység sziklás déli peremét, valamint a februári tél zord és barátságos hangulatát.
A Vértes nem kimondottan az a hegység, ami természetes panorámákban gazdag lenne. Ez főleg az egyébként sem túl magas 3-400 méteres hegyeinek köszönhető, melyek egymáshoz képest sem tagoltak, tehát inkább dimbes-dombos vidéknek hatnak, semmint meredek völgyekkel szabdalt tájnak. Ennek az állításnak némiképp ellentmond a hegység déli és keleti határvonulata, amely fehérlő dolomitszikláival gyakorlatilag falként emelkedik a Zsámolyi-medence fölé. Csákberényből indulva erre a falra kapaszkodtuk fel, hogy idei első teljesítménytúránkon bemozgassuk a téli lustaságban beállt tagjainkat.
Kőről kőre haladtunk a február végi fagyos télben
Azt hittük, ismerjük a Vértest, hiszen korábban már sokat túráztunk ezen a változatos és rengeteg látványosságot tartogató környéken, de a Kőről kőre túra újfent meglepetéssel szolgált számunkra. A túrasorozat ezen állomásai is - akárcsak a korábbiak -, olyan új helyeket fedeztetett fel velünk, melyek ez idáig elkerülték a figyelmünket a térképnézegetés közben. Ezelőtti vértesi útjaink ugyanis leginkább a hegység belseje felé vittek minket, és nem is gondoltuk, hogy a déli peremvidék is elragadó és élményekkel teli lehet.
Reggel még csak próbálkozotak a napsugarak
A rajtból alig kellett pár aszfaltúton megtett lépést tennünk, máris a Kopasz-hegy fehér dolomitszikláin kaptattunk felfelé, amitől az addig vacogtató zimankó ölelése egycsapásra elengedett minket. Hiába a február végi dátum, mert az acélkék ég alatt fagyos, hóval fedett tájat látva senki megnem mondaná, hogy a természet immáron kialudta magát, és nem kér többet a téli altatóból. Farsang lévén már inkább a tavaszi szellőkkel ásítozva, lassan ébredezve készülne a tarka kikeletre, és feledné a fehér dunyha alatti néma álmát. De a tél mégsem enged. Zord felhőkkel dacol a nap sugarai ellen, melyek néha át-átszökve a szürkeségen keltegetik a fagyott földet, de egyenlőre mindhiába.
Sziklás panoráma a Kopasz-hegy oldalából
Többször is megálltunk a sziklás meredeken - amin egyébként kényelmes emelkedéssel haladtunk a Vértes-alján -, hogy megcsodáljuk az alattunk elterülő lapos, végtelennek tűnő tájat és a szántóföldeken reflektorfényként táncoló napsugarakat. Itt, a déli oldalon is a tél volt az úr, de északnak fordulva és felérve a hegytetőre jeges szél és mély hó köszöntött ránk, ami annak ellenére, hogy a tavaszt várjuk, mégis karácsonyi hangulat nosztalgiájával gyönyörködtetett minket.
A Vértes platóján várt ránk az igazi tél
A Vértes platójára felérve keskeny, mélyen kitaposott ösvényen kanyarogtunk a Maurer-kunyhó irányába, ahol a túra kihelyezett igazolókódját kerestük. Az egykori kis kalyiba gerendái közt már aligha találunk menedékre. Szuvas rönkjei mára csupán elfeledett idők és idős turisták szép emlékeit őrzik, mint valami erdei szobor, ami az elmúlásra emlékeztet.
Már csak emlékeket őriz a romos Maurer-kunyhó
Havas csertölgyesbe folytattuk az utat, irányba a Vértes egyik ékének számító Csókakői-vár felé, amit a pompás sziklákkal díszített Buhin- és Vár-völgyön keresztül kényelmes ereszkedésben közelítettünk meg. A vadregényes völgyszoros még zöld lombok nélkül, téli álmát aludva is egyedi hangulatot áraszt a behavazott mohás kőóriásaival.
Sziklaóriás a Vár-völgyben
Ezen a szakaszon levágtuk az utat. A Csóka-hegyet megkerülő közel hét kilométeres kör bejárását a nagy hóra való tekintettel a szervezők fakultatív programnak hagyták meg. Mi ezúttal nem akartunk bizonyítani, és inkább a téli lustaságunknak engedve rövidítettünk, hiszen az utunk fő látványosságát így sem hagytuk ki.
A meredekebb oldalról másztunk fel a várhoz
Kilátás Csókakő várából a Zámolyi-medencére
A szinte újraépített - de még most is feltárás és renoválás alatt álló - csókakői várat az igen meredek, völgy felöli oldalról másztuk meg. A gazdag történelemmel bíró erősség jelenlegi állapotát a Csókakői Várbarátok Társaságának köszönheti, akik a 90-es évek óta folyamatosan toldozzák, foltozzák és szépítik a már majdnem végleges romlásnak indult falakat. Elnézve a lelkesedésüket, a vár az utolsó tégláig vissza lesz építve. Sőt - bár én nem vagyok régész, sem történész - úgy fest, hogy hozzá is költenek egy kicsit az eredeti épülethez, amitől Csókakő igazi kuriózumnak számít a várfelújítások sorában.
Legalább fél órát töltöttünk a vár és a páratlan kilátásának megcsodálásával - ami nem csak a Zámolyi-medencére, hanem a környező sziklákra is lenyűgöző látványt nyújt -, mielőtt folyattuk volna a rövidített túránkat. Rengeteg időnk volt a célba éréshez, ezért a vár alatti parkot is szemrevételeztük. Itt áll 2012 óta Horthy Miklós kormányzó első köztéri szobra, aminek felavatása annak idején nagy port kavart, és egy rövid időre Csókakő nevét a politikai hírek élére emelte.
Horthy Miklós mellszobra a csókakői vár alatt
A települést épphogy csak érintettük, máris a kék kereszt jelzésen és az Aranyhegyi-szőlők közt tartottunk vissza Csákberény irányába. Időközben a reggeli mogorva szürkeséget megtörte a nap és szél, ami kék eget és színeket varázsolt a fakó környékre, bennünk pedig a várva várt tavasz zsongó hangulatát ébresztette fel.
Csókakő és Csákberény közt félúton az Aranyhegyi-szőlőknél
Hatalmas dolomitsziklák tövében, hangulatos borospincék és présházak közt értük el Csákberény határát, ami rövid, 15 kilométeres túránk végét jelentette. Idei első teljesítménytúránk igazi bemelegítő séta volt, ami felfedezőútnak is beillet egy már ismertnek hitt vidéken. A jól sikerült túranap végén a naptárt böngészve szemezgettünk az elkövetkezendő Kőről kőre túrák közül, amiből idén még 10 etap várja a köves, sziklás ösvények kedvelőit az ország különböző pontjain. A legközelebbi március 4-én, vasárnap a Börzsönybe invitál minket, amelyen már voltunk a korábbi években, de idén Diósjenőről egy új útvonallal hívogat.
A túra útvonala és díjazása
Kapcsolódó cikkek:
Kőről-kőre a Velencei-hegységben
Várak és romok a Vértesben - 1. rész
Várak és romok a Vértesben - 2. rész
Gánti-medence, a legkisebb kistájunk
