Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. február 24.

Körtúra a hófedte Szitnyán

A Nyugati-Kárpátok legnagyobb kiterjedésű vulkáni eredetű érchegysége, a Selmeci-hegység látványos sziklaalakzataival csalogatja a kirándulókat. Legmagasabb csúcsa, a Szitnya, kellemes, panorámákban gazdag körtúrát kínál.

A kora tavaszias napsütésben vágtunk neki Szlovákiának. Északi szomszédunkhoz nemcsak a Tátra vonzereje miatt érdemes ellátogatni, de a határközeli ezresek is kitűnő célpontok lehetnek. Ilyen az Ipoly és a Garam között elterülő Selmeci-hegység legmagasabb csúcsa, az 1009 méteres Szitnya is. A Felvidéken, az egykori Magyar Királyság nagy jelentőségű bányavárosait körülölelő hegységben az 1700-as évek eleje óta egyre népszerűbb a természetjárás.

 


Akik hazánk legmagasabb hegyeit már kipipálták, azoknak jó célpont lehet a Budapestről könnyen megközelíthető csúcs. Mi egy kicsit messzebbről indultunk, így a hajnali ködtakaró még javában fedte a tájat. A koránkeléstől megéheztünk, így a csúcscsoki már az első 10 kilométeren elfogyott. A határon észrevétlenül suhantunk keresztül, és 70 kilométer múlva már a hegység lábánál autóztunk.

 


Kiindulási pontként a Bacsófalvi-tavat választottuk. Természetes vízfolyások hiányában, a közeli bányák vízelárasztása céljából alakították ki ezeket a tározókat, melyek száma mára jelentősen lecsökkent. A környék ipari jelentősége fokozatosan visszaszorult, így a mesterséges tavak a turizmus kedvelt helyszínei lettek. A természetbe harmonikusan illeszkedő bányatóról nem is gondolnánk, hogy nem mindig a fürdőzők, horgászok és csónakázók birtokolták, hanem kezdetben vízerőműként a bányászokat szolgálta. A 18. századra Európa legtökéletesebb vízgazdálkodási rendszerét alkották. Részben a bányatavaknak köszönhető, hogy Selmecbánya szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

 


Míg itthon beköszöntött a februári tavasz, a Szitnyánál még javában tombolt a tél. Az első meglepetést a befagyott tó okozta, majd a hegyoldalt borító jégpályával gyűlt meg a bajunk. A parkolóból még optimistán vágtunk neki, de a zöld jelzés első szakaszán kiderült, hogy nem a legmegfelelőbb időpontot választottuk. A csalóka napsütés megolvasztotta a hótakaró felső pár centiméterét, majd azt az éjszakai fagyok jégpáncéllá növelték. Megküzdöttünk a feljutásért, de a végére ennél fontosabb élményeket szereztünk.

 


A meredek kaptatón első pihenőhelyként egy friss vizű forrás szolgál, de az évnek ebben a szakában szomjoltóként jobban jön egy termosz tartalma. Pár perc újabb menetelést követően ritkult az erdő, csökkent a légszomj, egy takaros mezőre érkeztünk. A Szitnya és a Petrov vrch (906 m) közti nyeregben fekvő Tatár-rétről (Tatárska-lúka) már megcsodálhatjuk a sziklacsipkés csúcsot. Anno itt táboroztak le a helyieket a Szitnyára kergető tatárok.

 


A tisztás végén lévő elágazásban a zöld jelzés kékre váltott, és újabb meredek emelkedőt jelzett. Szerencsénkre a szakasz felétől lépcsők és korlátok segítik a haladást, máskülönben a néhol méteres hóban elakadtunk volna. A különböző sziklaalakzatok, oszlopok szépségében nem is tudtunk kellőképpen elmerülni, mert minden erőnkre szükség volt a haladáshoz. Az utolsó lépcsőfok után jobbra egy sziklaterasz adott pazar kilátást. A napsütötte placcon elolvadt már a hó, így veszélytelenül csodálhattuk az alattunk fekvő Selmecbányát, és a fenyőerdőkkel benőtt hegyoldalt. Miután kissé kipihentük a feljutás okozta stresszt, újabb látnivaló fogadott. A platón rögtön szembeötlik a toronyszerű kis épület, melynek elődjét 1727-ben építtetett Koháry Miklós herceg. A pavilon egy villámcsapás áldozata lett, ezért később Coburg Fülöp építtette újjá, és adományozta a magyar turistaegyesületnek.

 

 

A gazdag turistaút-hálózat kiépítése is magyar vonatkozású, alapjait a Magyarországi Kárpát Egyesület tette le. A házon és az előtte álló fakereszten Andrej Kmet (Kmety András) neve szerepel, de a szlovák írásból az ő szerepét megfejteni nem sikerült. A táj szépségét az adótorony némileg csorbítja, de összességében szép kilátást élvezhettünk. A kihelyezett térképen megterveztük a lejutást, majd uzsonna után indultunk tovább.

 


A jelzések iránymutatása szerint egy aszfaltúton csúszkáltunk lefelé, majd pár kanyar után a vár volt a következő megálló. A Szitnyát három oldaláról meredek sziklafalak védelmezték, a negyedik oldalon pedig a vár állt. A 13. században épített erődítményt elsőként a 16. században említik, többször cserélt gazdát, de végül a bányavárosokat védelmező végvárrendszer része lett. Vesztét a Habsburgok okozták, zsoldosaik a kuruc felkelés során felrobbantották.

 


A falak maradványairól is megcsodáltuk a kilátást, majd tovább ereszkedtünk a Vlcia Jama kereszteződésig. Az itt folyó fakitermelés miatt jobban oda kellett figyelnünk a helyes irány megválasztására, mert öles fatörzsek zárták el az ösvényünket. A sárga jelzésen két irányba, vagy a kéken indulva is a bányatóhoz érünk vissza. Választásunk nem volt egészen tudatos, kissé megkeveredtünk, így délről kerültük körbe a hegyet. A nagyjából szintben kanyargó ösvényről több helyen is messzire ellátni. Másfél órás gyaloglást követően bukkantunk ki a tónál. A part menti kis büfékkel, vendéglátóhelyekkel és a sárga szállodaépülettel igazi szocreál hangulatot áraszt a hely, mégis szívesen sétáltuk körbe. Kissé átfagyva, de újabb nagy élménnyel gazdagodva indultunk haza.

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

A Tátrán túl a Felvidéken

Füleki vár, a házakkal körbezárt történelem

Elkészült a Tátra mesebeli jégtemploma

Teljesítménytúrázás kutyával

Teljesítménytúrázás kutyával

2024.12.04.

Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.

→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl

Örményország keleten innen, nyugaton túl

2024.10.28.

„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.

→ Tovább