A Viharsarokban él egy elhivatott pedagógus, akiről bátran elmondhatjuk, hogy kékvérű. E különleges jelző azonban nem nemesi származására utal, hanem arra, hogy egész élete és lénye az Országos Kéktúra (OKT) szeretetével és szellemiségével van átitatva. Ez a hitvallása, megszállottsága, küldetése. Évtizedeken át annyiszor és olyan odaadással járta már be tanítványaival a kéktúrát, hogy joggal hihetjük azt Mokran Jánosról - barátainak csak Jimmy -, hogy ereiben valóban a kék vér csörgedezik. Vele beszélgettünk munkahelyén, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium egyik tantermében, s mi másról is szólt volna a diskurzus, mint magáról a kéktúrázásról.
Mióta dolgozol pedagógusként?
Békéscsabán születtem, az itt eltöltött általános és középiskolai diákéveim után elvégeztem Nyíregyházán a főiskola földrajz szakát, később Szegeden az egyetemet is, de a gyökereim visszahúztak ide. 1987-től 2012-ig az egykori 10. Számú Általános Iskolában dolgoztam, azóta pedig gimnáziumban tanítok, s jó érzéssel tölt el ugyanazokban az iskolákban oktatni és nevelni a jövő generációit, ahol én is koptattam annak idején a padokat.
Hogyan lettél szenvedélyes természetjáró?
Kiskoromban a szüleim sokat vittek kirándulni, kempingezni, az itthoni látnivalók felfedezésén túl meglátogattuk a szocialista tömb országait is, mert akkoriban arra volt csupán lehetőségünk. Belém oltották a „csavargás” és a természet iránti szeretetet. Jó volt úton lenni, új dolgokat látni és felfedezni. Később már egyedül és a barátaimmal túráztam, illetve számos teljesítménytúrán is indultam.
Mi indított el a kéktúra hosszú ösvényén?
Sokáig nem ismertem a kéktúrát. Amikor 24 évesen visszakerültem a városba tanítani, Szarvas Matyi barátom - aki megszállott kéktúrarajongó, s nem mellesleg már többször le is futotta a kéktúra teljes útvonalát - 1988 tavaszán megkérdezte tőlem, volna-e kedvem nyáron vele és a tanítványaival kéktúrázni. Tisztán emlékszem, amikor Matyi azt mondta: „Gyere el velem, és meglátod, ez olyan, mint a kábítószer, utána nem fogsz tudni leszokni róla.” Elmentem hát, és igaza lett, azon a nyáron egy egész életre a kéktúra hatása alá kerültem. Rájöttem, hogy milyen fantasztikus érzés gyerekekkel túrázni, megszerettetni velük ezt az életvitelt, a természetet, a túrázás örömét.
Mikor vitted önállóan az első csapatodat kéktúrázni?
Miután Matyit elvitték katonának, majd más intézményben kezdett dolgozni, átvettem tőle a túrák szervezését. 1991-től kezdve egyedül szervezem a kéktúratáborokat. Azóta diákjaimmal már ötször teljesítettük a több mint 1150 km-es távot. Most van úton velem a hatodik generáció.
Gondolom, nem egy „lélegzetvételre” teljesítitek a teljes távot. Hogyan osztjátok fel a szakaszokat?
Nyaranta 2-3 hétre általában 200-300 km-t tervezünk, így ugyanazzal a 20-30 fős gyerekhaddal 5 év alatt tudjuk teljesíteni az OKT-t. De volt már arra is példa, hogy az OKT-t még „megkoronáztuk” a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrával, a DDK-val, amihez plusz két év kellett. Az OKT-t öt szakaszra osztjuk (első: Írott-kő-Sümeg; második: Sümeg-Zirc; harmadik: Zirc-Hűvösvölgy; negyedik: Hűvösvölgy-Sirok; ötödik: Sirok-Hollóháza), és így vágunk neki. Idén a Sümeg és Zirc közötti 200 km-es szakaszt barangoltuk végig, amelynek során a kedvenc tájegységemet, a szerintem a világ legfestőibb gyöngyszemei közé tartozó Balaton-felvidéket ismertettük meg a gyerekekkel. Amikor elkezdjük velük, még 10-11 éves, 5. osztályos kisgyerekek, és mire végzünk, már 17-18 éves, szinte kész felnőttek. A tartalmas évek alatt annyira megszeretik ezt a közeget, hogy teljesen beléjük ivódik a túrázás és a kéktúra szeretete.
Hogyan készíted fel a túrázásban még tapasztalatlan gyerekeket egy ilyen hosszú útra?
A tanév során többször szervezünk egynapos túrákat olyan helyszínekre, amelyeket vonattal viszonylag könnyen elérünk. Bejárjuk a Budai-hegység, a Pilis, a Börzsöny, a Bükk és a Mátra csodaszép tájait. Ilyenkor általában 40-50 gyermek tart velünk, de régebben nem volt ritka még a 100 fő körüli létszám sem. Közülük választjuk ki a legkitartóbbakat, akiknek a tavaszi szünetben 4-5 napos, úgynevezett felkészítő túrát szervezünk valamelyik hegységünkbe. Ezen sorozatterhelés alkalmával a gyerekek reális képet kaphatnak a kéktúrázás nehézségeiről is, mi pedig megismerjük a képességeiket. A kéktúratáboraink előtt tartunk egy szülői értekezletet, ahol elmondjuk a szülőknek, hogy mire lehet számítani, megkapják a pontos programtervet, valamint a „fülükbe rágjuk”, hogy mit tartalmazzon a gyermekek hátizsákja. Erre azért van szükség, mert a szülő - merő jóindulatból - olykor rengeteg felesleges cuccot bepakol, szegény gyermek meg görnyed és szenved a hátizsák súlya alatt. Próbálunk mindenre gondolni, hogy jól felkészült csapattal vághassunk neki az útnak.
Mivel tudod a mai kor gyerekeit elmozdítani a tévé és számítógép elől, és rábírni őket a túrázásra? Egyáltalán milyenek a mai fiatalok?
Egyértelműen fiatalon kell elkezdeni. Alsó tagozatban már visszük őket kisebb-nagyobb túrákra, amikor még borzasztó lelkesek, és ha ott megragadja őket a természet varázsa, akkor jó eséllyel hűséges túrázóvá válnak. Sokakat közülük valósággal „megfertőz” a túrázás miliője, örök barátságok szövődnek, hisz jóban-rosszabb együtt vannak. Megtanulják a közösségi normákat, segítik és biztatják egymást, együtt készítik az ételeket, együtt takarítanak. Az elején kell őket nevelgetni, formálni, olykor noszogatni is, de hamar természetessé válik számukra minden. A szülőktől is sok pozitív visszajelzést kaptam. A 10-11 évesek néha nagyon elfáradnak, húzza a hátukat a hátizsák, néha még pityeregnek is, de a többiek biztatására hamar túllendülnek a nehézségeken. A nagyobbak már nem győznek hálálkodni, hogy milyen klassz dolog volt belevágni e csodás kalandba. A több hétig tartó folyamatos túrázás megedzi őket, fizikálisan és mentálisan is. Sokkal kitartóbbak lesznek, elszántabbak, itt menni kell, nincs visszafordulás, mert csak a szálláshelyen vár rájuk meleg étel és hosszabb pihenés. A túrákon gyakran mesélek nekik a természetről, a növény- és állatvilágról, geológiáról. Érdeklődve hallgatják, idén például a Szent György-hegy és az Úrkúti-őskarszt kialakulását mutattam be nekik. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, amikor egyik tanítványom később mesélte, hogy az én hatásomra lett földrajztanár.
Mi tetszik nekik legjobban a kéktúrában?
Amikor végzünk a teljes távval, szoktam velük íratni egy kis fogalmazást, és arra kérem őket, fejtsék ki, hogy mit jelentett nekik ez a kaland. Megható vallomások születnek, szívmelengető érzésekkel írják le, miket is kaptak a hosszú évek alatt.
Mesélnél egy ilyen történetet?
A rengeteg vallomás közül képtelenség kiemelni egyet. Anna azt fogalmazta meg, hogy jó volt egy olyan csoporthoz tartozni, amelynek minden tagja egy közös, nagy célért küzd, ahol egymásért vagyunk. Attila korábban azt vetette papírra, hogy a kéktúrában az a leglényegesebb számára, hogy több millió embernél is gazdagabb lett, hogy végigjárta a távot, míg Anita arról írt, hogy ma már más szemmel nézi a tájat és a vidéket. Tamás úgy fogalmazott, hogy az élmények a nehézségekből nőttek ki, és a barátságok a „szenvedésektől” erősödtek meg. Bea azt írta, hogy csodálatos és varázslatos helyeket jártak be, és minden ember irigyelheti őket, hogy ennek részesei lehettek. Évi pár éve azt vetette papírra, hogy néha ugyan a sírás határán volt, s elege volt az esőből, a hegyekből és a májkrémből, de kitörölhetetlen élményt nyújtott neki a kéktúra, és most azért sír, mert vége van. Kinga pedig azt osztotta meg a többiekkel, hogy gyermekéveit jelentősen meghatározták a kéktúrával töltött időszakok, ha valaki fázott, felmelegítettük, vagy együtt fáztunk vele, és megtanultuk becsülni és értékelni azt, amink van. Ilyen és ehhez hasonló írások tucatjait őrzöm a fiókomban. Ezekben a kis leírásokban ezek a tizenéves gyerekek olyan meglepő érettséggel nyilatkoznak az életünkben szereplő értékek fontossági sorrendjéről és jelentőségéről, hogy az felnőtteknek is igazán becsületére válna.
Ezek a mondatok erőt adnak a szervezés bonyolult folyamatában. Hogyan oldjátok meg a logisztikát, vagyis az utazást, a szállást, valamint az ellátást?
Egy ilyen tábor szervezése és lebonyolítása csapatmunka. Mint ahogy a Régi idők focija című filmben Minarik Ede is kijelentette: „Kell egy csapat!” A teljesen hasonló gondolkodású barátaimmal, kollégáimmal alkotjuk ezt a csapatot. A szervezés nagy része rám esik, ami a túrázás legnehezebb és legmacerásabb része. Ez minimum egy hónapot igénylő kemény munka. Szerencsére évtizedek során kialakultak már bejáratott csatornák, de ennek ellenére mindig sok energiát emészt fel a többhetes kaland megszervezése. Főleg iskolákkal vagyunk kapcsolatban, próbálunk termekben, tornatermekben, derékaljon, hálózsákban aludni, hisz mindent magunkkal viszünk - a napi elemózsián kívül a hálózsákokat, a laticeleket és a ruháinkat is -, mivel nincs kísérő gépjárművünk. Ez régebben briliánsan működött, hisz az iskolaigazgatók partnerek voltak ebben, és akadt olyan vezető, aki még ingyen is ideadta az iskola bizonyos helyiségeit. Ma már ez kicsit nehézkesebb, mert a termek bérlését a KLIK-nél kell igényelni, nem az igazgatóknál. Az élelmiszer-ellátást is lelevelezem, mindennap kapunk egy meleg ételt, a többit pedig megvásároljuk vagy közösen állítjuk elő. Összeállítottunk mind az öt szakaszról egy információs füzetet amelyet induláskor megkapnak a tanulók, valamint egy egyedi pólót is, amelyet büszkén viselnek. A túra teljesítését gyertyával és tűzijátékkal felvértezett tortával ünnepeljük meg, a teljesítők pedig oklevelet és jelvényt kapnak. A túra és a járulékos ajándékok sokba kerülnek, ezért keresünk szponzorokat, illetve pályázunk, ahol tudunk. Szerencsére ma már létezik néhány olyan cég, amely szponzorál minket, de segítenek a barátok, a szülök, és az önkormányzattal is jó kapcsolatot ápolunk, így csurran-cseppen innen-onnan bizonyos támogatás. Ezek nélkül nem lennénk képesek évről évre úton lenni. A táboroztatásért egyébként soha nem kaptam semmilyen anyagi javadalmazást, sőt sokszor mi fizettünk azért, hogy elmehessünk a megálmodott túráinkra, viszont belülről rengeteget gazdagodtam a gyerekek felém irányuló ragaszkodása és szeretete által. Azt hiszem, ez az, amire azt mondják, hogy megfizethetetlen és mindennél többet ér.
Az elballagott diákokkal tartod a kapcsolatot, jártok együtt túrázni?
Természetesen, szervezünk összejöveteleket, sokan visszajárnak későbbi túráinkra is. A tanár- diák viszony sokszor barátsággá alakul a hosszú évek alatt. Szépen lassan szinte családi közösségé alakulunk, a kéktúra végére le is tegeződök velük. De én is rengeteget kapok tőlük lelkileg, olykor pedig csodás emléktárgyakkal örvendeztetnek meg. Csináltattak már nekem dátumokkal ellátott faragott túrabotot, valamint saját arcképükkel ellátott pólót is. Ezek igazi kincsek, amelyek kitüntetett helyet foglalnak el nemcsak az otthonomban, hanem a szívemben is.
Életkor: 51
Foglalkozás: általános és középiskolai földrajz szakos pedagógus
1991 óta minden évben viszi tanítványait kéktúrázni. Eddig ötször teljesítette tanítványaival az OKT-t, a DDK-t pedig háromszor.
Gyermekek: egy fiúgyermek édesapja
Hobbi: kéktúrázás, utazás, hegymászás, futás, jóga, földrajz, geológia, olvasás, fotózás
Kapcsoldó cikkeink:
Négyszeres földkerülő, mesebeli kéktúrafutó
