15 ezer kilométert tekertek, világot láttak, és változtak - s most, egy év után, megérkeztek, egy évnyinél sokkal több élményt magukkal hozva. A hazatérésük után beszélgettünk a fiatal párral.
A hideg volt a legnagyobb ellenségük
A kezdet és nem a vég
Márciusban indultak, márciusban érkeztek, pedig másfél évesre tervezték az útjukat. Fadgyas Enikő és Boros Balázs Mongóliába is indult és Új-Zéland volt a végcél - egyik se jött össze, mégsincs hiányérzet bennük. Bár (az Alföldi Kéktúra 848 km-étől eltekintve) az első nagy útjuk volt ez, elfogadták, hogy az élet is írja önmagát. Régi álmukat, az ismeretlen Ázsiát megjárták, eljutottak oda is, ahová nem is tervezték, családalapítás előtt szereztek egy egész életre szóló tapasztalatot, és még jótékony célra is gyűjtöttek pénzt. Amiért mentek, azt hazahozták, sőt még annál többet is. Mindenkit csak arra biztatnak, hogy aki teheti - és a legtöbben megtehetnék - lássanak világot, mindegy hogy hogyan és mivel, de menjenek. Más a képeket nézni, útibeszámolókat olvasni, mint mindezt megélni. Az egy év alatt eljutottak oda, hogy lehet, ez most a vége. Habár nem fásultak bele, már kezdett számukra rutinná válni a világnézés, és megvolt az esélye, hogy a fáradtság miatt olyan látnivalók és élmények mellett kerekeznek el, amelyeket kár lett volna kihagyni. Kézzelfogható emlék nem került a bringástáskájukba, csak pár apróság, amit az út során másoktól kaptak. S ők mit adtak? Fáradhatatlan kíváncsiságot, segítőkészséget és alázatot a helyiek iránt, valamint kitartást az út és az időjárás viszontagságaival szemben.
Általában már korán úton voltak, hogy a nagy meleg előtt fogyjanak a kilométerek
El kell indulni
Enikő családja vadászcsalád, az erdőjárás, a kirándulás, a sátrazás 4-5 éves kora óta program volt náluk, majd a húszas évei közepén talált vissza erre az ösvényre. Balázs Szenna környékét fedezte fel kiskorában a barátaival, majd a gimnáziumban jött elő a csattanás, hogy fel akarja fedezni a világot, amelyet már a könyvekben megjárt. Annak idején kalandként fogták fel az utat, most már utazónak titulálják magukat. „Láttuk a különbséget a között, hogy bulizunk, látványosságokat nézünk, vagy kíváncsiak vagyunk az ott élők hétköznapjára és rájuk mint emberekre. Nálunk nincs A és B pont, mi a kerékpárral útközben is mindig jelen vagyunk, tekerés közben semmi nem marad ki. Például leállsz vízért a közkútnál, akkor nem tudsz megmenekülni, mondjuk az észak-laoszi szegénység látványától, más pedig ezt az élményt akár át is alussza, ha éppen a buszon ül.
De az is igaz, hogy sokkal többet is tapasztalhatsz, közelebbi kapcsolatba kerülsz az ott élőkkel.” Enikőék átértékelték a saját helyzetüket is, bár Balázs ezt már a Bátor Tábor-os önkéntes munkája során is elkezdte: „Végigjárva ezeket az országokat azt éreztük, hogy szerencsések vagyunk, amiért Magyarországra születtünk, ahol a legtöbb ember komfortokkal teli életet él. Ami körülvesz minket (víz, villany, gáz, tisztaság) az csak nálunk alapvető, de vannak helyek, ahol ez már messze luxus. Átértékelődött az európai életünk. Ha nem hotelekben szállunk meg, nem csupán a kiszolgálószemélyzettel találkozunk, ami valószínűleg nem sokban különbözik a többi országétól. A helyiek között járva-kelve viszont tényleg belelátunk a mindennapokba.”
A fiúk mindenhol imádnak szerelni
Nonstop interaktív
Lehet, hogy nem jártak mindig múzeumba, nem minden látványosságot sikerült megnézniük, de nekik 0-24-ben nyitva tartó interaktív kiállításban volt részük. Ott voltak Kambodzsában, ahol a helyi nők és lányok a patakban mosták a hajukat, találkoztak egy egykor szerzetesként kolostorban élő fiatalemberrel, aki két hónapos kisfiát mutatta meg nekik, mert beleszeretett a szemközt lakó lányba, és emiatt otthagyta a rendet, és tanítottak frizbizni egy pásztorgyereket a Tibeti-fennsíkon. Ők - olcsósága és környezetkímélő volta mellett - ebben találták meg a kerékpárral való túrázás szépségét. Lehet ugyanezt hátizsákkal is csinálni. „Azt vettük észre, hogy bárhova is tévedtünk, mindig elismeréssel és persze csodálkozva fogadták a tényt, hogy mi kerékpárral jöttünk olyan messziről. Mindenki tudja, hogy mit jelent az adott éghajlaton komoly fizikai munkát végezni. A kerékpározás is ilyen, hiszen meg kell küzdeni az elemekkel. Látva a rengeteg cuccunkat csak csóválták a fejüket. A legtöbb helyen szeretettel fogadtak minket, sokszor meghívtak vendégségbe vagy csak egy teára, és kellemes perceket töltöttünk együtt."
A legtöbb helyinek mosolyt csaltak az arcára - kölcsönösen örültek egymásnak
Mentalitáscsere
Nyitottabbá, elfogadóbbá és türelmessebbé váltak, és alázatosan viselkedtek mindenkivel az út alatt, legyen az takarítónő, pincér, koldus vagy buddhista szerzetes. „Mi nem akartunk mást, csak láthatatlanul ott lenni, megfigyelni és befogadni a történéseket, a látványt, a hegyeket és pusztát.” Ma már úgy gondolják: az útnak nincs vége. „Világot látni piciben is lehet, és nem kellenek feltétlenül milliók. Ha majd nekünk is lesznek gyerekeink, mi is kisebb etapokban fogunk menni, de meg lehet találni azt az utazási formát, amely az érdeklődésünknek, büdzsénknek megfelel. Csak ha már nincs meg a rácsodálkozás, akkor kell abbahagyni (egy időre)! Két hete vagyunk itthon, jólesik a pihenés, mert már olyan fáradtság volt rajtunk, amely pár nap alatt nem kipihenhető. De a bringákat már összeszereltük. Terveink vannak, de még nem olyan konkrétak, hogy elmondhassuk, viszont a Turista Magazint biztosan értesítjük, ha újra útra keltünk.”
Kína teljesen új tájakkal fogadta őket. Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület
Egy ország - első gondolat
Szerbia: felejthetetlen este Malo Crne ortodox papjával
Bulgária: hóesés Szófiában
Törökország: 7 km heroikus, vihar utáni alvás egy benzinkút személyzeti konyhájában
Irán: mérhetetlen vendégszeretet
Türkmenisztán: a Kara-kum sivatag tikkasztó hősége és homokvihara
Üzbegisztán: a selyemút híres városai, gyönyörű medreszéi
Kirgizisztán: a hófödte, érintetlen csúcsok országa, Ázsia Svájca
Kazahsztán: a Sharin-kanyoni folyópart melletti sátrazás, este 11-kor újragondolva
Kína: a Csinghaj-Tibeti-fennsík és a legmagasabban (4200 méter felett) töltött három hét
Laosz: az egyetlen, tengerektől elzárt délkelet-ázsiai ország
Kambodzsa: az őszinte mosolyok országa
Thaiföld: gyönyörű, kristálytiszta tenger, mesébe illő partok, izgalmas sznorkelezőhelyek
Malajzia: délkelet-ázsiai kultúrturmix.
Szingapúr: a szigorú szabályok országa
Igyekeztek minden letekert ezredik kilométerüket másképp megörökíteni - a 2000. Iránban, a Maranjab-sivatagban
Statisztika
Utazással töltött napok: 365
Megtett kilométer: 15 000 km
Látogatott ország: 14
Defekt: 25
A jótékony célra gyűjtött pénz: 1 044 000 Ft (a kitűzött cél 87%-a).
(„Havi egy ezres a Bátrakért! Neked forintban, nekünk kilométerben!" - ez volt a mottójuk. Vállalták, hogy az Élménykülönítmény tagjaként havonta legalább ezer kilométert tekernek le a Bátor Táborért, cserébe azt kérték, hogy az emberek, a követők, az olvasók támogassák az alapítvány munkáját havonta ezer forinttal. A cél 1 200 000 Ft összegyűjtése, amihez még elkel a segítség. További információ itt, és itt.)
Ezekkel az iráni fiatalokkal véletlenül találkoztak
Tévhitek
Nem igaz, hogy Irán egy veszélyes ország.
Nem igaz, hogy a thaiföldi nők a legszebbek a világon, ahogy az sem,
hogy a tibeti kultúra csak Tibetben ismerhető meg.
Rossz időben kiélték backgammonos szenvedélyünket
2. - Túrázás, hegymászás és elveszés az Ala Archa Nemzeti Parkban, Kirgizisztánban (képen).
3. - Bringázás a Csinghaj-Tibeti-fennsíkon.
2. - Egy betonépítmény Iránban Mashhad és Sarakhs között, egy kietlen vidéken (képen).
3. - Egy igen szerény munkásszálló a hegyek között, Nyugat-Kirgizisztánban.
2. - Minával és Habibbal, az iráni bringás barátokkal, személyes ismeretség megszerzése Szabó „Kobra” Zoltánnal, interjúkészítés a híres világutazóval, Issa Omidvar úrral (megnézhető itt).
3. - Annával és Paullal, a fiatal amerikai bringás párossal, akikkel kisebb-nagyobb megszakításokkal három országban (Laosz, Kambodzsa, Thaiföld) is együtt tekertek.
Kapcsolódó cikkek:
Egy vagány pár bringával a világ körül
