Leesett az állunk Szlovákia cseppkőbirodalmában

Szlovákia barlangjai hazánkban kissé alulreprezentáltak: amikor szerettünk volna utánanézni, mégis mire számíthatunk a Bélai-barlang meglátogatásakor, nem sok magyar nyelvű információt találtunk, többnyire azok is ellentmondásosak voltak, és fotókkal sem árasztott el minket az internet. Ezért is ért akkora meglepetésként, hogy a helyszín túlzás nélkül lélegzetelállító, és még úgy is maximálisan élvezhető, hogy a vezetés sajnos kizárólag szlovák nyelven zajlik - de erről majd később.

 

A Bélai-barlang bejárata

A barlang a Bélai-Tátra keleti részén bújik meg. A Kobili-hegy (Kobylí vrch) lábánál hagytuk az autót (parkolni itt 4,5 euróért lehet), aztán nekiveselkedtünk a tanösvénynek, ami 890 méteres magasságba vezet fel a barlang bejáratához. Kapkodtuk a lábainkat, mert az utolsó látogatási időpontra érkeztünk, így nagyjából 20 perc múlva már a pénztár előtt pihegtünk, ahol a kezünkbe nyomtak egy magyar nyelvű vezetőlapot, a két belépőjegyet (fejenként 8 euró), plusz a fotósjegyet, ami finoman szólva is túlárazottnak tűnik, ugyanis 10 euróba kerül. Így már nem is csodálkoztunk, hogy nincs tele az internet a barlangról készült képekkel.

 

Ha nem érted a nyelvet és még fotózni sem szabad

 

Népes sereglet gyűlt össze a délután 2-kor induló túrára. Egyénileg nem lehet bemenni a barlangba, 9.30-tól másfél óránként indulnak csoportok. Bár a bejárat előtt találtunk kihelyezett QR-kódokat, amiket okostelefonnal beolvasva 6 nyelven juthatunk hozzá a vezetés anyagához, nálunk sajnos nem működött. A pénztárnál kapott lapon elvileg ugyanazok az infók szerepelnek, amiket a vezető is elmond szlovákul, de tegye fel a kezét az, aki mászkálás közben a félhomályban nekiáll olvasgatni. Annyit sikerült viszont megtudnom, hogy csoportok 20 fő fölött igényelhetnek más nyelven is vezetést.

 

Eleinte sokszor reflexszerűen nyúltam a zsebemhez, hogy elővegyem a telefonomat és megörökítsem a látottakat, aztán még időben eszembe jutott: nekem ezt most nem szabad, a barlangban tényleg nagyon komolyan veszik, hogy csak az fényképezhet, aki megvette a különjegyet. Először nagyon furcsán éreztem magam, de végül is jó érzés volt újra megtapasztalni, milyen az, amikor az ember igazán át tud szellemülni, hogy magába szívja a látottakat, és ezt a folyamatot nem szakítja meg a gondolkodás: na, hát akkor melyik szögből is lenne a legszebb ez a sztalagmit? Hova álljak, hogy tökéletes legyen a szelfi? Mikor mennek már el a többiek, hogy én is odaférjek lefotózni azt a pisai ferde torony-szerű cseppkövet? Mivel ezek kimaradtak, és még a magyarázatra sem kellett figyelnem, hiszen úgysem értettem, maradt a séta és a bámészkodás, a túra pedig így is nagy élmény volt.

 

 

A hely, ahol még lépcsőzni is szuper

 

Úgy tartják, hogy a barlangot már a 18. század első felében felfedezték az aranyásók. Hivatalos megtalálása és feltárása 1881-ben kezdődött, a nagyközönség számára pedig 1882-ben nyitották meg. 1896-tól már villany működött a barlangban.

Hossza a hivatalos magyar nyelvű oldal szerint 3829 méter, ebből 1370 métert lehet bejárni, amihez 860 lépcsőfokot kell leküzdeni felfele-lefele vegyesen. Csak összehasonlításképp: a római Szent Péter-bazilika kupolájába 551 darab lépcső vezet fel, és garantálom, hogy bár az utóbbi jóval kevesebb, a barlangban sokkal kisebb erőfeszítést kell tenni. A látványra figyelve szinte észre sem vesszük, hogy haladunk. Az 5-6 Celsius fokos hőmérsékletre viszont mindenképpen érdemes felkészülni, főleg, ha nyáron érkezünk.

Mi nem találkoztunk velük, de a Bélai-barlangban hét denevérfaj is él. Legtöbb a közönséges denevérből van, de bajuszos és csonkafülű is megbújik valahol, a tavakat pedig a a Bathynella natans nevű ősrák népesíti be.

 

Mi olyan vicces a cseppköveken?
 

 

 

Egy szót sem értettem, de az így is feltűnt, hogy a vezetőnk nagyon jópofa lehet, ugyanis a látogatók többször hangos hahotában törtek ki egy-egy magyarázat közepén. Elképzelni sem tudtam, hogyan lehet a cseppkövekkel poénkodni, és ilyenkor kicsit jobban sajnáltam, hogy nem tudok szlovákul.

 

 

Mindenesetre néhány helyszínt és alakzatot utólag sikerült beazonosítanom. A Zöld-tavacska például valószínűleg az lehetett, amit a látogatók teleszórtak aprópénzzel az első termek egyikében. A Pálmaterem a pálmafára hajazó cseppkőről kapta a nevét, a Szenvedések folyosóján pedig szerencsére sikerült úgy áthaladni, hogy egyáltalán nem szenvedtünk benne, sőt. A Betyár kamra egyik szegletében találjuk az Ékszerdoboz névre keresztelt cseppkőformációt az Arany-tavacskával - talán ez az egyik legszebb helyszín a barlangban, bár nagyon nehéz választani. Az 56 méter hosszú, monumentális cseppkőlefolyás is káprázatos látvány a Nagy teremben.

 

A Zeneterem a legnagyobb az egész Bélai-barlangban, a tóra hulló vízcseppek hangjáról kapta a nevét, amit most nem hallottunk, a felcsendülő klasszikus zenét azonban annál inkább, ami az ide-oda vándorló fényekkel együtt igen hatásos összbenyomást nyújt. Itt van a séta végállomása, innen már kifelé vezet az út. A 70 perc csak úgy elröppent, és a lábaink sem fáradtak el. Két túra között a Tátrában mindenképpen érdemes a Bélai-barlangra is szánni egy kis időt, mert olyat fogunk látni, amit még sokáig nem felejtünk el.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Örök élmények az időtlen tátrai tájban

Magashegyi élmények kezdőknek és haladóknak

Útonállók a Magas-Tátrában

Élménytúra a Csévi-szirtek körül

Az Esztramos barlangcsodái - A bánya titkai