Keresés eredménye

Akik hátizsákkal indulnak telelni

Kétszáz éve került elő az első bizonyíték arról, hogy a gólyák Afrikában telelnek. Később a gyűrűzésnek, majd még később a műholdas jeladók használatának köszönhetően mára megszaporodtak az információk a madarak vonulásáról és telelőhelyeikről.

2024.12.19.

Nyolc érdekesség a hazai erdők egyik legfurcsább madaráról

Kevés olyan rejtélyes madarunk van, mint az erdei szalonka. Még mindig igen keveset tudunk róla. Egyrészt, mert Magyarországon csak átvonul, másrészt, mert nagyon nehéz őt megtalálni. Rejtőszíne tökéletes, és kiválóan el tudja kerülni az embert. Jöjjön hát nyolc érdekesség a magyar erdők vándorló tündérmadaráról.

2024.12.18.

Egy pici madár nagy hanggal

Európa egyik legkisebb termetű madara az ökörszem, amely télen a településeken is gyakori, akár még az etetők közelében is fel-feltűnik, de csak villanásnyira. Parányi, mint egy barna golyó, a hangja azonban messzire hallatszik.

2024.12.10.

Meglestük az erdők tündérmadarának rejtett életét – Szalonkagyűrűzés videóval

Az erdei szalonkát kiváló rejtőszíne miatt nappal sem könnyű észrevenni, de éjszaka meg még úgyse. Pedig ez a rejtőzködő madár leginkább az esti időszakban aktív. Csatlakoztunk dr. Schally Gergely egyetemi oktató-kutató szalonkagyűrűző túrájához, hogy találkozhassunk az erdők titokzatos tündérmadarával. Hogy milyen hangulatú egy éjszakai becserkészős szalonkagyűrűzés, azt videónkban megmutatjuk.

2024.11.20.

Magyarországon látták utoljára a kihalt madárfajt

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint 2001-ben nálunk, a Brit Királyi Madárvédelmi Társaság szerint 1995-ben Marokkóban tűnt fel utoljára a vékonycsőrű póling, egy azonban egészen valószínű: többet sehol sem fogjuk látni.

2024.11.18.

Ritkán látott különleges vendégek érkeztek a Gemencre

A több mint 30 éve zajló dunai madárszámlálások során kevesebb mint tíz alkalommal került szem elé ez a madárfaj, akkor is csak néhány egyed. Most viszont csaknem két tucatot sikerült megfigyelni a Duna gemenci szakaszán. Felbukkanásánál már csak külseje meglepőbb.

2024.09.25.

Ritka vendég landolt egy mezőgyáni kertben

A Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Sárréten dolgozó természetvédelmi őre egyik reggel hangos kutyaugatásra lett figyelmes. Nagyon meglepődött, amikor meglátta a mogyoróbokrok alatt megbújó vendéget.

2024.09.11.

Miért kincs a bagolyköpet?

Az utóbbi néhány évben jelentősen megnőtt a bagolyköpet-vizsgálatok iránti érdeklődés, mely tovább fokozódik a technika fejlődésével. Ebben a cikkben bevezetünk a bagolyköpetek világába, bemutatjuk, hogyan néznek ki, miként történik a feldolgozásuk, és milyen izgalmas felfedezésekre lehet bukkanni bennük.

2024.08.13.