Előző utazásunk során Beregszász, Ungvár, a nevickei vár, Munkács, Szolyva, a vereckei hágó, Nagyszőlős és Huszt nyújtottak feledhetetlen élményt, most pedig a máramarosi havasok világára voltunk kíváncsiak. Amióta megépült az autósztráda Nyíregyházáig, meglepően gyorsan elérhető Szatmár-Bereg. Bezzeg, amikor még gyermekeinkkel meg a Trabantunkkal utaztunk húsz évvel ezelőtt… Így belefért a programba egy rövid séta a gergelyiugornyai Tisza-parton, amely mindenkit elbűvölt, sajnáltuk, hogy nem hoztunk fürdőruhát.

1 / 8

Túránk egyik pihenőhelye az Olga panzió volt

Következő állomásunk a „mezítlábas Notre Dame” nevet viselő csodálatos tákosi református templom volt. Szerencsénkre éppen akkor kezdődött a vezetés, amelyet immár többedszer volt szerencsém meghallgatni, de mint mindig, most is magával ragadott. Előadónk ízes tájszólása, felkészültsége, lebilincselő előadásmódja korábbi látogatásainkon is nagy élményt jelentett.

A gyönyörű beregi keresztszemes kézimunkák, mint mindig, most is vásárlásra csábítottak, de indulnunk kellett tovább Csarodára. Itt is jókor érkeztünk: egy csoport éppen befejezte a látogatást, így a következő előadás nekünk szólt. A középkori eredetű templom különleges faldíszítésével, egyedülálló „mosolygó szentjeivel” szintén a keleti országrész egyik csodája.

2 / 8

A tákosi református templom belülről

A határátlépés azért még mindig mumus, kiszámíthatatlan, meddig tart. Most aránylag szerencsénk volt: röpke másfél óra alatt megérkeztünk Ukrajnába. A Beregsurány-Asztély határ után csak néhány kilométer Beregszász, ahol idegenvezetőnk várt. A városnézés során újra megcsodálhattuk a katolikus templomot, a gyönyörű szecessziós Arany Páva kaszinót, az eléggé lepukkant Illyés Gyula Magyar Színházat és a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát, majd irány Tiszacsoma, a honfoglalás kori emlékpark. Szállásunk falusi turizmus keretében a magyarlakta Nagyborzsován volt, ahol vendéglátóink frissen sült pogácsával és pálinkával vártak, majd mindenkit hazafuvaroztak, hogy a szíveslátás otthon is folytatódjon.

Reggeli után indultunk a hegyek közé. Az utak minősége elfogadható, bár a magyarországiaktól azért még elmarad. Buszunk mindenesetre jól bírta a zötykölődést. Fantasztikus idegenvezetőnk elkápráztatott minket a tudásával, végig mesélt az úton, amely bővelkedett látnivalókban. Megelevenedett a magyar történelem, és betekintést kaptunk az ismeretlen ruszin világba.

Sokat lehetne írni a környező és egyre magasodó hegyekről, az út menti piacokról és falvakról, a hagymakupolás ortodox templomokról, a különleges atmoszférájú faházakról, az utunkat végig kísérő Tisza fenséges hömpölygéséről, de azt hiszem, inkább látni kell mindezt. Nagyszőlőst és Husztot elhagyva átutaztunk Técsőn, majd az egykor sóbányájáról híres Aknaszlatinán, ahol a Tisza túloldalán felsejlik Máramarossziget. Terebesfejérpatak után megálltunk az Európa közepét jelző obeliszknél, amely szomszédságában a turisták kiépített pihenőhelyen költhetik hrivnyájukat.

3 / 8

Az Európa közepét jelző obeliszk

4 / 8

Pihenőhely Európa közepén

Elhagytuk a valamikori vízállásjelentésekből ismert Rahót, megnéztük (sajnos csak a buszból) a Fehér- és Fekete-Tisza összefolyását is, majd hamarosan megérkeztünk Kőrösmezőre. Itt már vártak bennünket a dzsipek, és megkezdtük a kirándulásunkat a Tisza forrásához. Ezt valószínűleg még az unokáinknak is mesélni fogjuk. Nagy kaland volt. Elég rázós, sűrű sikongatásokkal tűzdelt, varázslatos hegyi túra. Rövid pihenővel jutottunk fel a tisztásra, ahonnan 600 méter gyaloglás következett a forrásig. Itt azért énekeltünk egyet köszöntésképpen, elvégre mégis csak a legmagyarabb folyó! Szinte hihetetlen, hogy mekkorára terebélyesedik később. A visszaút hasonlóan kalandos volt, jól esett a kiszállás utáni sör.

5 / 8

A Fekete-Tisza forrása

Aznapi szállásunk a Tatár-hágó után volt, elhagyva a régi Magyarországot a Kárpátok Nemzeti Park vidékén jártunk. A gyönyörű fenyvesek között néhány éve épült Olga panzió népies hangulatú éttermével és jól felszerelt szobáival kivívta a csoport elismerését. Meg is állapítottuk, hogy jó lenne tovább maradni. A levegőt szinte harapni lehetett, a táj a maga zordságával együtt elbűvölő volt. Másnap induláskor viszont előkerültek a pulóverek, mert a hegyek között már hűvösek voltak a reggelek.

Irány a 2061 méter magas Hoverla, magyarul: Hó-vár, Ukrajna legmagasabb hegycsúcsa. Ezer méter magasságában jártunk, gyönyörű hegyi településeken áthaladva, majd a hegyhez vezető erdei úton keresztül megérkeztünk a Zaroszljak sportbázishoz. Az itt magasló szállóban tréningezett egykor az olimpiai csapat. A parkolóban, 1200 méteren nagy kirakodó vásár, kézműves áruk (esőkabátok!), evés-ivás. Nagy szerencsénk volt az idővel: szép napsütésben vehettük be a csúcsot. Hegyi vezetőnk, akit magunk között „Zerge bácsinak” neveztünk el, komótos tempót diktált, valószínűleg nem mi voltunk a leggyorsabb csoportja. Ő állítólag 47 perc alatt szokta megmászni a hegyet. Nekünk az oda-visszaút közel 5 óráig tartott. A fenyves erdőt hamar felváltották a különféle bokrok, boróka, szeder csábított megállásra és persze az egyre jobban kitárulkozó táj.

6 / 8

Úton a Hoverlára

A Hoverlára felfelé akkora forgalom volt, hogy csak pislogtunk. Családok, gyerekek, fiatalok sokasága, még egy pópai áldást is kaptunk útközben. A kilátás egyre lélegzetelállítóbb lett. Azért persze megkínlódtuk a csúcsot. A köves talaj szerencsére száraz volt, így „csak” a magassággal küzdöttünk. (Az én cipőm szigetelőszalaggal volt összefogva, mert előző nap szétvált a talpa.) Jó kis meglepetés, amikor a csúcsnak vélt hegy mögül felsejlik az igazi. Fent nagy élet zajlott, szerencsénkre a nap is előbújt, így csodálatos panorámában volt részünk. Természetesen kórusművekkel köszöntöttük Ukrajna legmagasabb hegyét. 2000 méter felett úgysem énekeltünk még.

7 / 8

A Hoverla tetején

Lefelé nehezebb volt. A rövidebb, de meredekebb úton ereszkedtünk, a vádlink keményen dolgozott. Igaz, hogy ha néha kinéztünk a lábunk mellől, olyan táj vett körül, amelyben ritkán van része az embernek, de főleg az utat figyeltük. (A következő napokban nem tudtam lépcsőzni.) Hála Istennek mindenki épségben leért. Indulás határ menti szállásunkra.

8 / 8

Lefelé menet a Hoverláról

A hazafelé utat rohamtempóban tettük meg. Az ukrán-román határnál felszálló és a csoportot végigszámláló őr némi meglepetést okozott, ettől mi már elszoktunk. Vendéglátóink türelemmel vártak, a káposzta pedig fenséges volt.

A negyedik napon még egy utolsó program: Beregszász múzeumának megtekintése, amely az előző évben is nagy sikert aratott Fedák Sáristul, végül a piacon az utolsó hrivnyák elköltése. Aszalt szilvával töltött csokoládé, karamell, cukrok, füstölt hal, sajt és persze a vodka a favorit. Még kvász is kapható. A határátlépés most még rövidebbre sikerült, így a délutánt a Bereg néhány nevezetességének megismerésével töltöttük. A tarpai szárazmalomban vezetést kaptunk, Szatmárcsekén a kopjafás temetőben elénekeltük a magyar himnuszt Kölcsey sírjánál, majd szilvalekvárt vettünk Margó mamánál. Utunkat Turistvándiban fejeztük be, ahol a malmot is meg lehet nézni, vagy rá lehet csodálkozni a Túron túrázókra, és végül lapcsánkával elverni az éhünket.

Szöveg és fotók: Katonáné Malmos Edit

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!