Marsi minisivatag a Vértes lábánál

Az egykori gánti bauxitbánya hazai természetföldrajzi értékeink között az egyik különösen szép ékkő. A napjainkban szabadtéri geológiai múzeumként működő védett feltárás geológiai tanösvényén izgalmas időutazásra indulhatunk. 

Szerző:
dr. Elter Tamás
Fotó:
dr. Elter Tamás
Vértesi Erdő Zrt.
2015. augusztus 4.

Az egykori gánti bauxitbánya hazai természetföldrajzi értékeink között az egyik különösen szép ékkő. A napjainkban szabadtéri geológiai múzeumként működő védett feltárás geológiai tanösvényén izgalmas időutazásra indulhatunk. 

Marsi környezet szkafander nélkül

A Vértes lankái tövében megbúvó Gánt község felé autózva a falu határában szürreális, élénk téglavörösben és az okker különböző árnyalataiban játszó hatalmas katlan hívja fel magára az utazó figyelmét. Ez a híres bagoly-hegyi egykori bauxitbánya területe, amely a földtörténeti múlt megannyi emlékét őrzi. A napsütésben tűzvörös színben pompázó meredek lejtők és halmok azt az érzést kelthetik bennünk, mintha nem is szép hazánkban, hanem a vörös bolygó, a Mars felszínén járnánk.

Gánton 1926-ban fedezték fel a páratlanul gazdag bauxitlelőhelyet. Az 1930-as években, amikor már javában folyt az ipari kitermelés, Gánt adta a világ bauxittermelésének egyötödét. A második világháború éveiben Gánt volt a német hadiipar egyik jelentős bauxitforrása, a gánti ércből előállított alumíniumból készítették - sok minden más mellett - a híres Messerschmitt vadászgépek sárkányszerkezetét is. A bauxitbányát 1962. december 31-ével bezárták, de szerencsére ez a páratlanul izgalmas földtani képződmény elkerülte a számtalan jobb sorsra érdemes kőfejtő végzetét, a szeméttel való feltöltést. A területet rekultiválták, így szabadtéri bányászati és földtani múzeumként várja a látogatókat.

 


Fotó: Vértesi Erdő Zrt.

 

 

Vissza a dinoszauruszok korába

A geológiai tanösvény bejárása nemcsak az izmainkat kellemesen megmozgató nagyszerű kirándulás izgalmát, hanem egy különösen érdekes időutazás élményét is kínálja. A katlan alján helyenként karsztos mészkősziklák kandikálnak ki a vöröses talajból. A földtörténet úgynevezett triász (mintegy 249 millió évvel ezelőtt kezdődött) időszakában létrejött tengeri üledékes kőzeteket a kréta időszakban tektonikus mozgások emelték szárazra. A dinoszauruszok korának is nevezett földtörténeti középkor, a mezozoikum utolsó időszakának, a krétának (145-65 millió évvel ezelőtt) a végén a forró, trópusi éghajlaton gyors ütemben folyt a szárazföldi térszín lepusztulása és a karsztosodás. A földtörténeti újkor, az emlősök felvirágzását elhozó kainozoikum szinte észrevétlenül virradt fel a vidéken.

Még sok-sok millió év telt el a vidék arculatát radikálisan megváltoztató geológiai folyamatok beköszöntése nélkül; a paleocén időszakban (65-55 millió évvel ezelőtt) folytatódott a szárazföldi térszín lepusztulási folyamata. A klíma forróvá és csapadékossá vált, a paleocén és a korai eocén időszakot jellemző trópusi monszun éghajlaton a mállás és a heves esőzések következtében rakódtak le a karsztos felszín hasadékaiban a nagy bauxitlencsék.

Figyelem, közeledik a tenger!

Ha a katlan nyugati oldalán magasodó sziklafal elé lépünk, rétegről rétegre haladva válhatunk szemtanúivá az eocén időszak derekán, hozzávetőleg 45 millió éve elkezdődött transzgresszió, a tengerelöntés lebilincselően érdekes folyamatának. Legalul régi ismerőseinket, az egykori szárazföldi térszínt jelző karsztsziklákat láthatjuk. Ezek fölött viszonylag vékony, szürke agyagos rétegsor húzódik. Érdemes felkapaszkodnunk és közelebbről is szemügyre vennünk ezt a látszólag monoton kőzetegyüttest.

Közelről nézve a lemezesen töredező agyagos kőzetet, százszámra láthatunk benne apró, fehér színű tornyos csigaházakat. A parányi, pompás csigahéjak egy eocén időszaki (55-34 millió évvel ezelőtt) édesvízi csigafaj, a Melania distincta házai. E faj trópusi tavakban élt, a rétegsor tehát egykori édesvízi tavakban rakódhatott le. És hogy ennek mi köze a tengerelöntéshez? A terület lassú süllyedése miatt dél-délnyugati irányból nyomult előre a varázslatos szépségű eocén tenger. A közeledő tenger megemelte a karsztvidék talajszintjét, így alakultak ki a Melaniák lakhelyéül szolgáló egykori tavak. A forró trópusi monszunéghajlat egyéb indikátorával is találkozhatunk közvetlenül a csigaházas agyag feletti vékony széncsík formájában. Ez a tópartot övező egykori trópusi növényzet maradványa, amely a megérkező tenger által a partszakaszon kialakított és a tavakkal egybeolvadó, már félsós vizű lagúnák mocsaraiban vált szénült emlékké.

Fosszíliagyűjtés az egykori tengerparton

Azt, hogy a tenger tovább nyomult az egykori szárazföld belseje felé, a gánti bányakatlan kőszéncsíkos rétegsora felett látható okkersárga mészkő bizonyítja, amely már valódi sós vízi környezetben, jól átvilágított, trópusi, meleg tengervízben rakódott le. A Vértes tengerszint fölé emelkedett tömbje szigetként állta az egykori hullámverés ostromát. A katlan alján tett felfedező sétánk közben találkozhatunk olyan, a hullámveréstől lekerekített karszttömbbel, amely az egykori partvidék szegélyét jelzi. Gyönyörű látványt nyújthatott az erősen tagolt, öblökkel, lagúnákkal s meredekebb sziklafalakkal ékesített tengerpart.

A zártabb, a tengerjárásnak kevésbé kitett öblök nyugodt víztömegében változatos puhatestű-fauna élt. A tanösvény mentén haladva kis figyelemmel mi magunk is gyűjthetünk néhány nagyon szép csigahéjat. A gánti tengeri puhatestű-fauna, a közeli Forna-pusztáról elnevezett fornai formáció messze földön híres reprezentánsa egy nagy, 10-12 centiméter magas, tornyosan felcsavarodott héjú csiga, a Cerithium subcorvinum. Kis szerencsével egész szép példányokat találhatunk.

 

A Bagoly-hegyi lelőhely legnagyobb fosszilis tengeri csigája, a cerithium subcorvinum - Fotó: dr. Elter Tamás


Ha gondosan megvizsgáljuk a Cerithiumok házait, némelyiken apró lyukak sorát fedezhetjük fel, a marószivacs, a Cliona nyomait. Szintén nem mennek ritkaságszámba a Tympanotonus hungaricus rendkívül díszes házai. A díszítettség a kutatók véleménye szerint a tengervíz sótartalmától függött. Az öblös, hordószerű házú Ampullina perusta szintén a gyakoribb gánti ősmaradványok közé tartozik. A séta végén ne feledkezzünk el a bányászati kiállítás megtekintéséről sem! A pompás kirándulást pedig érdemes a falu központjába betérve egy kiadós ebéddel vagy vacsorával befejezni.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2015. márciusi számában.

Kapcsolódó cikkeink:

Rejtélyes kövek - Top geotúrák 1. rész

Amit felszántott az ördög - Top geotúrák 2. rész

Geotúravezető-képzés indul a Keleti-Bakonyban


 

Cikkajánló