A világ legszebb túraútvonalai közül rengeteg található a „hosszú fehér felhők földjén”, a meseszép Új-Zélandon. Az Északi- és a Déli-szigeten egyaránt gyönyörű ösvények várják a kalandorokat, nekem mégis a déli földdarab nyerte el a tetszésemet.
Lenn, délen, nagyon alacsony a népsűrűség, s hosszasan kószálhatunk az erdőben anélkül, hogy akárkivel is találkoznánk - a valódi, romlatlan, vad szépségek földjén járunk itt. Új-Zéland déli szigetegységén nyújtózik a Déli-Alpok látványos hegyvonulata, amelyet türkizszínű tavak és hatalmas gleccserek tarkítanak. A távoli hegyvidéken ritka növény- és állatfajok találnak menedéket, hiszen az új-zélandi kormány nagyon sokat tesz megóvásuk érdekében. Ahhoz, hogy ez a törékeny egyensúly fennmaradjon, de a „fokozott természetvédelem” ne menjen Új-Zéland egyik legnagyobb vonzerejének, a hátizsákos turizmusnak a rovására, rengeteg szabályt kell betartaniuk a Déli-Alpokban túrázóknak.
A sátrazás nagyon komoly feltételekhez kötött és csak a kijelölt, zárt technológiás mellékhelyiséggel ellátott táborhelyeken lehetséges. Tüzet gyújtani szigorúan tilos - a szárazabb éghajlatú hegyvidéken, az esetleges erdőtűz oltásához szükséges infrastruktúrától távol, egy eldobott gyufaszálnak is súlyos következményei lennének. A magunkkal hozott ételt gázfőzőn melegíthetjük meg - az új-zélandi túraboltokban közel 30-féle, különleges technológiával készült, tápláló és ízletes, liofilezett étel közül választhatunk. A finomságokhoz csak forró vizet kell adni, majd 5-8 percig várni, hogy az elkészült, tartósítószer-mentes fogásokat elfogyaszthassuk.
Sem a sátorhelyeken, sem a turistaházakban nincs szemetes. A túrázók, ahogy belépnek az erdőbe, vállalják, hogy onnan mindent haza is visznek, amit magukkal hoztak - ez a tisztaság a hazai erdőkhöz szokott turistának szinte hihetetlen. A városok és az utcák is döbbenetesen tiszták és rendezettek, még az osztrák viszonyokhoz képest is. Ugyanez a felelősségteljes viselkedés köszön vissza az erdei ösvényeken.
Mindent a szemnek
A táj természetes állapotának fenntartása érdekében nagyon szigorúan meghatározzák, hogy hány ember „mozoghat egyszerre” egy nemzeti parkban. Ezt úgy érik el, hogy csak a kijelölt sátorhelyeken lehet éjszakázni, illetve a turistaházakban, amelyekbe viszont előre kell helyet foglalni egy központi oldalon. A foglalás menete a következő: kiválasztjuk a bejárni kívánt túraútvonalat, majd az erőnlétünk ismeretében az éjszakázóhelyek számát és helyét, illetve azt, hogy cipeljük-e a sátrat, avagy inkább igénybe vesszük a turistaház kényelmét. A hegyen töltött napokra lefoglaljuk a szállásokat - a központi oldal online tájékoztat minket a rendelkezésre álló helyekről. Ha bármelyik napon nincs már szabad sátorhely vagy ágy a turistaházban, akkor kezdhetjük az egészet elölről, más dátumokkal próbálkozva, esetleg megfordítva a túra irányát.
Ha ez mind megvan, már csak el kell utalnunk a pénzt (a sátorhely kb. 8-15 új-zélandi dollár, míg a turistaházban egy ágy 28-45, útvonaltól függően), a kapott visszaigazolással a kezünkben pedig már indulhatunk is túrázni. Ez utóbbit bármikor ellenőrizhetik a rangerek a túra során, továbbá be kell mutatnunk a táborhely felelősének is, de nem kell kinyomtatnunk, mivel elég, ha az e-mailt megmutatjuk egy telefonon, avagy feljegyezzük a kódot - ezzel is papírt spórolva, védve a természetet.
Ember tervez - vágyak és lehetőségek
A 9 legszebb és legnépszerűbb túrát Great Walknak nevezik - ezekre a legnehezebb helyet szerezni. A leghíresebbre, a Milford Trackre akár fél évre előre is elfogyhatnak a helyek. És ha akkor éppen három napig ömlik az eső (Milford Soundban az átlagos évi csapadékmennyiség 6800 mm, s az év 182 napján esik valami az égből), akkor sem lehet panaszkodni. Természetesen a foglalásokat némi díj ellenében módosítani is lehet, de csak akkor, ha van hely arra a napra.
Ha nem a Great Walk vonalát járjuk be, akkor némiképp egyszerűbb a dolgunk, illetve egyszerűbb szállást találnunk. A házak nagy többségében nincs személyzet, s ha mégis van, akkor is csak a ház környezetéért felel, tehát nem főz, nem nyújt szolgáltatást. A szemetet itt is magunkkal kell vinnünk. A házakban nincs sem fürdőszoba, sem ágynemű, a konyha viszont nagyon tiszta és jól felszerelt. A turistaházban töltött esték általában egy nagyon jó hangulatú főzésbe torkollnak.
Ha kevésbe kiemelt természeti területen járunk, ott is csak a kijelölt sátorhelyeken kempingezhetünk. Ilyenkor egy vízálló borítékba kell tennünk a regisztráció és a szállás árát, majd bedobnunk azt egy acél postaládába. A regisztrációs lap perforált felét bizonylatként magunknál tartva igazolhatjuk a sátorhely vagy a menedékház használatának jogosságát. Vendégéjszakáink árát akár utólag is kiegyenlíthetjük egy DOC-irodában (a becsületes új-zélandiak ezt minden esetben meg is teszik), de akár bérletet is válthatunk a menedékházak használatára. Kondíciónktól függően 3-6 hónap alatt akár az egész országot bejárhatjuk gyalogszerrel. Az „új-zélandi kéktúrát” az ország maori neve után Te Ararorának nevezik - az 1800 kilométer teljesítése életre szóló kaland.
Az új-zélandiak nagyon ügyelnek a biztonságra. A Routeburn Track eszméletlenül szép útvonala például egy 8 kilométer hosszú, fátlan hegygerincen vezet. Ide két helyen is bivakházakat építettek hatalmas erőfeszítéssel, hogy az erős szél vagy a hirtelen jött vihar elől bemenekülhessünk. Az új-zélandi túrázás sajátos formája a magánkézben lévő útvonalak bejárása. Általában a terület tulajdonosai döntenek úgy, hogy ellenőrzött körülmények között beengedik a kirándulni vágyókat. Míg a DOC (Department of Conservation) által üzemeltetett menedékházak teljesen egységes kinézetű, puritán létesítmények, addig ezen esetekben mindenféle színvonalú és kialakítású szállással találkozhatunk a modern, letisztult formájúaktól kezdve (a Hump Ridge Tracken) egészen a rusztikus-romantikus, mesébe illőkig (a Banks-félszigeten).
Új-Zélandon túrázni minden, a hegyeket és a gyaloglást kedvelő ember álma, de ahhoz, hogy felfedezhessük ezeket a csodálatos tájakat, be kell tartanunk a természet megóvására alkotott szabályokat. A helyiek természetszeretete, illetve felelősségteljes túrázási szokásaik a hazai vándorok számára is példaértékűek lehetnek.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2014 augusztusi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
Egy vagány pár bringával a világ körül
Világhódító tekerésen a vagány magyar pár
