A gazdálkodók bevételt szeretnének, a kirándulók kikapcsolódni, az erdő gombái, növényei és állatai pedig csak zavartalanul élni. Mindenki mást vár az erdőtől, de vajon lehetséges az, hogy egy erdő egyszerre minden igényt kielégítsen?
A Budai Tájvédelmi Körzetben található Nagy-Hárs-hegy népszerű kirándulóhely. Az erdő szép, de ha alaposabban megnézzük, rájövünk, hogy kicsit más is, mint amit megszoktunk. Ez az erdő ugyanis nem olyan, mint egy vonalkód, nemcsak azonos életkorú fákból áll, mint oly sok helyen, hanem az egyéves csemetéktől kezdve a sokat megért matuzsálemekig mindenféle korú fa él itt. De nem csupán a kor, a fajok tekintetében is nagy a változatosság: a kocsánytalan tölgy mellett találunk itt hegyi és mezei juhart, nagylevelű hársat, barkócaberkenyét vagy bükköt is.
Európa őserdei mára szinte teljesen eltűntek
A Nagy-Hárs-hegy erdejének titka a természetes folyamatokra jobban alapozó gazdálkodásban rejlik. Itt ugyanis nem úgy művelik az erdőt, hogy véghasználat során letermelik az egész hegyoldalt, hanem egyszerre csak néhány fát vágnak ki, ezek helyén pedig a természetesen megjelenő magoncok lehetőséget kapnak arra, hogy felnőjenek. Ennek köszönhetően az így művelt erdők folyamatos erdőborítást biztosítanak, ezért is hívják ezeket örökerdőknek. Ilyeneket azonban ma még egyelőre csak elvétve találunk Magyarországon.
A legtermészetesebb állapotot képviselő őserdők pedig még ennél is sokkal ritkábbak. Míg a Föld erdeinek 40%-a többé-kevésbé őserdőnek tekinthető, addig Európában (ha Oroszországot és a kaukázusi területeket nem számítjuk) alig 1% ez a mutató. A történelem során Európa erdei jelentősen megváltoztak. A természetes erdei élőhelyeket az ember átalakította. Az őserdők helyén néhány fafaj által uralt, egykorú erdőket hoztunk létre, amelyek a gazdasági hasznosítást jobban szolgálják. Sok helyen fenyveseket, akácosokat telepítettünk, amelyek ültetvényszerű gazdálkodásban, alacsony természetesség mellett biztosítanak faanyagot a faipar számára.
Akad még egy-két érintetlen terület
Nagy kiterjedésű, természetes erdőket leginkább csak Skandinávia északi részén találhatunk. A kontinens belső területein mára már csak néhány ilyen nagyobb kiterjedésű erdő maradt. Ezek egyike a lengyel-fehérorosz határon fekvő Białowieża-erdő, amely az 1300-as évek óta védett vadászterület, és Európa egyik legtermészetesebb erdejének tekinthető. A közel 1500 km²-nyi erdő nagy részén minimális az emberi beavatkozás. A vadregényes tájban több száz éves tölgyek, szilek, hársak, védett fajok sokasága és elképesztő változatosság fogadja a látogatót. Akik jönnek is, nem is kevesen: évente 150 ezer turista kíváncsi Európa egyik utolsó őserdejére. A Białowieża-erdő legismertebb lakója az itt élő 800 európai bölény. A kontinens legméretesebb szárazföldi állata egykor sokfelé élt - ma ez a legnagyobb egyedszámú, szabadon élő állomány.
Magyarországon is találhatunk egy-két hasonló, őserdőnek nevezhető erdőfoltot, bár ezek méretüket tekintve eltörpülnek a Białowieża-erdő mellett. Ilyen a Mátrában, a Kékes északi oldalában található, mintegy 63 hektáros erdő, ahol 300 éves bükkösök dacolnak az idő múlásával. A Bükkben, az Istállós-kő és a Tar-kő között található bükki Őserdőben a 19. század elején hagytak fel a gazdálkodással. A másfél százada érintetlen erdőben 200 évesnél idősebb fák is vannak. Ezek az erdők ma már erdőrezervátumok, és annak érdekében, hogy továbbra is a természetes folyamatok érvényesülhessenek, a magterületeken mindennemű gazdálkodás tilos.
Folyamatos erdőborítás kontra vágásos erdőgazdálkodás
A hazai erdőkre még ma is jellemző az egykorú faállomány, és sokszor csak egy-két uralkodó fafaj alkotja az állományt. A cserjeszint gyakorta hiányzik, a fák között simán ellátunk akár száz-kétszáz méterre is. A faállományt általában vágásos üzemmódban termelik ki, majd a vágásterületen megint egykorú csemetékkel újul meg az erdő.
Az erdőgazdálkodás azonban másképp is működhet, és nemcsak a fokozottan védett természeti területeken, ahol általában nincs fakitermelés, de olyan erdőkben is, amelyektől tulajdonosa gazdasági hasznot vár. Az örökerdő-gazdálkodás során nem egybefüggő vágásterületen termelik ki a fát, hanem csak kis foltokban, úgynevezett lékeket létrehozva, ahol aztán természetes módon újulhat meg az erdő. Ezzel a megközelítéssel biztosítható a folyamatos erdőborítás és a folyamatos jövedelem is, hisz az erdő nem 80 vagy 120 évente hoz egyszeri, nagy jövedelmet, hanem egyenletesen. Ráadásul az, hogy az erdőkép állandó marad, természetvédelmi és turisztikai szempontból is kedvező. Az örökerdőkben az uralkodó fafajok mellett elegyfajok is megjelennek, de nemcsak a fajspektrum, hanem a fák korösszetétele is vegyes, az erdő szerkezete pedig változatos.
A holtfa az életet jelenti
„Micsoda elhanyagolt erdő!” - mondják sokan, amikor meglátják a kidőlt, korhadó fákat, az összevissza heverő ágakat az erdő alján. Ezek az elhalt fák azonban hozzátartoznak az erdőhöz, és nagyon fontos szerepet töltenek be az erdei növények, gombák és állatok életében - élőhelyet, táplálékot és búvóhelyet jelentenek számukra.
A korhadó fák, bármennyire is a betegség vagy az elmúlás jut eszünkbe róluk, épp az életet jelentik sok-sok erdőlakó faj számára. Korábban volt olyan elképzelés is, miszerint a halott fák elősegítik a különböző kártevők terjedését. Ez azonban tévhit, ugyanis a holtfának köszönhető gazdagabb faji összetétel önszabályozást tesz lehetővé, illetve segíti azt is, hogy az erdő ellenálló képessége erősödjön.
A lábon álló holtfában számos madár fészkel, például szinte az összes harkályfaj és legalább 10 európai bagolyfaj. A hazai madárfajok harmada odúlakó, amelyek a harkályok elhagyott odúit használják. Ilyenek például a légykapók, a fakuszok, a cinegék, a csuszka, de a denevérek is előszeretettel költöznek ilyen odvakba. A hazai védett bogárfajok közül 61 kötődik a holtfához, például a nagy szarvasbogár, amelynek lárvája négy-öt évig él a tölgyfák tuskójában, vagy a havasi cincér, amelynek lárvája a sérült, gyengébb egészségi állapotú bükkfákban rág. Sok moha-, gomba- és zuzmófaj is a korhadó fákhoz kötődik. A Kékes erdőrezervátumában 153 gombafaj és 68 mohafaj él a holtfákon. Holtfa nélkül ezek a fajok is nagy bajba kerülnek.
Hogy az európai erdőkből mennyire hiányzik a megfelelő mennyiségű holtfa, az is bizonyítja, hogy egyes helyeken ma már nem várják ki a természetes folyamatokat, hanem mesterséges módon növelik a mennyiségét. Ott hagyják a gyökerestül kifordított fákat, gyűrűzéssel siettetik egy-egy faegyed pusztulását, és van, ahol a fákba különböző méretű odúkat is fúrnak, így biztosítva azonnali fészkelési lehetőséget olyan fajoknak, amelyek maguk nem készítenek odút.
Az örökerdő ellenállóbb
2004-ben a Magas-Tátrában tomboló vihar hatalmas károkat okozott az egykorú, szinte elegytelen fenyőerdőkben - több ezer hektár esett a katasztrófa áldozatául. Elemzések is alátámasztják azt, hogy a gazdálkodási céloknak alárendelt, egykorú erdők különösen érzékenyek a jégkárokra vagy a szélviharokra.
A klímaváltozás ma már a hazai erdőket is veszélyezteti.
Az újonnan érkező kártevőkre, az invazív növényfajokra és a szélsőséges időjárási helyzetekre annál jobban tud reagálni az erdő, minél változatosabb fajösszetételű és szerkezetű
- mondja Bódis Pál, a WWF Magyarország „Élet az Erdőben” projektjének koordinátora. A Pilisi-parkerdőben 2014 decemberében történt jégkár tanulsága is az, hogy a nagyobb koronával és kiterjedtebb gyökérzettel rendelkező fák az örökerdőkben jobb eséllyel állva maradnak egy nagy vihar esetén, és azok a fák, amelyek jobban bírják a szélnyomást, leárnyékolhatják és megvédhetik a közelükben lévő többi fát is. A szakemberek szerint egykorú erdők helyett a jövőben minél összetettebb szerkezetűeket kell kialakítani, amelyek tolerálni tudják a változásokat.
Az átállás persze nem megy egyik napról a másikra, és nem is lehet mindenütt erőltetni az örökerdő-gazdálkodás bevezetését. „Ahol megváltozott a termőhely, valamilyen ok miatt nincs természetes újulat, ott nincs remény ennek az alkalmazására” - mondja Csépányi Péter, a Pilis Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnöke. „A hazai erdésztársadalom álláspontja egyelőre nem egységes ebben a kérdésben, mivel egyelőre nincs sok gyakorlati tapasztalat az örökerdő-gazdálkodással kapcsolatban, hagyományokkal elsősorban a vágásos erdőgazdálkodás rendelkezik. Érthető ezért az óvatosság. A hozzáállás azonban fokozatosan változik, és egyre több példa bizonyítja az örökerdő-művelési rendszer bevezetésének sikerességét.”
Nem csak faanyag
Európa erdeiben ma még elsősorban a vágásos erdőgazdálkodás jellemző, de vannak olyan területek, például az Alpokban, Kárpátokban, a Balkán-hegységben, ahol máig fennmaradt a folyamatos erdőborítás melletti, természetközeli erdőgazdálkodás. Szlovénia állami erdeiben 1947 óta szinte mindenhol ily módon művelik az erdőt. A hagyományos, kisparaszti szálalás nálunk csak ország nyugati szegletében, az osztrák-szlovén-magyar határ melletti Vendvidéken, az Őrségben, illetve a Bakony néhány pontján maradt fenn.
A szemléletváltozás azonban már megkezdődött, s a természetes folyamatokra építő erdőgazdálkodás, ha lassan is, de egyre nagyobb területeket hódít meg. A társadalmi igények ma már egyre inkább afelé mutatnak, hogy az erdőnek nemcsak a faanyagtermelés lesz a célja, de egyre inkább előtérbe kerülnek egyéb szolgáltatásai is, mint az erdő által megtisztított levegő, az ivóvízbázisaink védelme, a kedvezőbb vízháztartás megteremtése, illetve az, hogy egyszerűen jó ott lenni.
A Pilis és a Visegrádi-hegység erdeiben közel két évtizede kezdték meg az örökerdőelvek üzemi alkalmazását. A fokozatos bevezetésnek köszönhetően a Pilisi Parkerdő Zrt. ma már közel tizenötezer hektáron kezeli ily módon az erdőket, és ezeken a területeken különleges jelentősége van az erdők közjóléti és védelmi szerepének is. Az örökerdő-gazdálkodás az élővilágra is kedvező hatással van, az utóbbi években például három új denevérfaj is megjelent a hegységek erdeiben. A Budai-hegységben, ahol rengeteg turista fordul meg, ma már jellemzően folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás folyik. A WWF Magyarország és a Pilisi Parkerdő Zrt. a hegységben öt örökerdei tanösvényt is létrehozott, hogy a túrázók - amellett, hogy élvezik az erdők szépségét - többet is megtudhassanak a természetközeli erdőkről.
Forrás: A magyar erdők (Vidékfejlesztési Minisztérium és NÉBIH Erdészeti Igazgatóság, 2014.)
A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. december - 2018. januári számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
