Még a nulladik napon sikerült egy hegyről „lepottyannia” egy másik hegyre, de szerencsére ép bőrrel megúszta, így semmi sem akadályozta meg abban, hogy május 28-án nekivágjon az Alföldi Kéktúrának.
Puskás Antal - vagy ahogyan a Turista Magazin olvasói jobban ismerhetik, Tóni - még tavaly májusban kereste meg a Magyar Természetjáró Szövetséget (MTSZ), hogy segítséget kérjen élete nagy álmának megvalósításához, ami nem más, mint az Országos Kéktúra teljesítése. Három hónap, több száz telefon, tucatnyi Excel-táblázat és Google Naptár kitöltése után a látássérült természetjáró augusztus közepén vághatott neki az 1160 kilométeres távnak az Írott-kőtől, amit végül 58 nap alatt teljesített számtalan önkéntes kísérő segítségével. Tóni már a hollóházi befutón bejelentette, hogy ha módja lesz rá, szeretné folytatni az Alföldi és a Dél-dunántúli Kéktúrával.
A Zempléni Kalandpark egyik legnagyobb attrakciója a több mint egy kilométeres siklópálya
Kívánságát komolyan vette az MTSZ, és már tavaly év végén elkezdték szervezni az idei kékezését, ami május 28-án vette kezdetét Sátoraljaújhelyen. A terv az Alföldi és a Dél-dunántúli Kéktúra egymás utáni legyűrése, így Tóninak augusztus 13-ára meglehet a teljes Országos Kékkör. Ettől jelenleg mintegy 1400 kilométer választja még el hősünket, aki igen stílszerűen hangolódott rá a nagy útra. A nulladik napot Sátoraljaújhelyen töltötte, és ha már ott volt, fel is libegett a Magas-hegy tetejére, hogy a kilátó tövéből átrepüljön a szomszédos Szár-hegyre. Aki még nem csúszott át egyik hegyről a másikra egy drótkötélen fityegve, az jobban teszi, ha mielőbb felveszi a bakancslistájára, mert tényleg elképesztő élmény mintegy 80 km/órás sebességgel repeszteni a több mint egy kilométeres pályán.
[[https://www.youtube.com/v/zw8S9CH-TBg?fs=1&hl=hu_HU 640 360]]
A szervezésre nem lehet panasza Tóninak, mert a Zempléni Kalandpark után másnap reggel egy kisvonat várta őt a helyi turisztikai egyesület jóvoltából, ami a szállásról Sátoraljaújhely főterére vitte a csapatot, ahol hősünk egy rutinos celebritás magabiztosságával nyilatkozott a Zemplén TV stábjának. A túra gyakorlatilag ekkor vette kezdetét: egy gyors pecsételés a pályaudvaron, majd a kék jelet követve a társaság az országúton találta magát. Nem véletlenül mondják, hogy az Alföldi Kéktúrát kerékpárral érdemes teljesíteni, mert nagy motivációt kíván az út szélén slattyogni a beláthatatlan egyenesekben, ráadásul mindezt rekkenő kánikulában. Az első frissítőpont egyben a második pecsételőhely is volt az Alsóbereckiben található Csokány bisztróban, ahol Tóni a gyermeknapi mulatság előkészületeibe csöppent bele.
Karostól néhány kilométerre bukkantak a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb honfoglalás kori magyar temetőkre
A forgalom fellendítése után a társaság folytatta a menetelését Karos felé, amit egy honfoglalás kori temető megtekintése tett emlékezetessé. A Karos határában található Honfoglalás Kori Látogatóközpontba viszont már nem jutott el a hőségtől elcsigázott csapat, amely a helyi élelmiszerboltot kifosztva vonult tovább Karcsa felé. A település előtt néhány kilométerre vezetett le a kék az útról, hogy szántóföldek között kanyarogjon tovább. Itt nem árt sűrűbben nézegetni a térképet, mert a jelzéseket (tereptárgyak és fák hiányában) nehéz észrevenni.
A búzatáblák között egy meglepett rókacsalád jelezte, hogy nem ez hazánk legforgalmasabb túraszakasza, az útszéli bozótból előmászó kölykök pofácskáján látszott, hogy embert még nem láttak traktor nélkül. Nem is igen tudták először eldönteni, hogy mitévők legyenek, végül azért tessék-lássék módon visszamásztak a kotorékukba, amit gyakorlatilag a földút alá ástak. A földúton való meneteléshez egyébként a Bodrogköz és az egyre távolabbról felbukkanó Sátoraljaújhely melletti hegyek adtak festői hátteret, így még szomorúbb volt azzal szembesülni, hogy hazánkban napjainkban is népszerű sportnak számít az építkezési hulladék természetbe való kiöntése. Egy meglehetősen fáradt társaság futott be Karcsára, a táv ekkor még „csak” 21 kilométer volt, de a nehéz zsákok, a rekkenő hőség és az árnyékos szakaszok teljes hiánya mindenkiből kiszívta az erőt.
A település nevezetessége a középkori református templom, amelynek kertjében található a kéktúrás pecsét is, de a csapat annak még jobban örült, hogy a templomhoz vezető úton talált egy nyitva lévő kocsmát. Valószínűleg szentté fogják avatni a helyi csapost, aki bár meleg ételt nem tudott adni, egy tálcányi (saját készítésű szalonnával) újhagymával, paprikával és kenyérrel vendégelte meg az elpilledt társaságot. Ezúton is köszönjük neki még egyszer, életmentő volt a kedvessége.
A karcsai kocsmáros bőségtála szó szerint életmentő volt a túra vége felé
Az új erőre kapott csapat Tónival az élen megcsodálta a tényleg gyönyörű templomot, amely úgy festett az aprócska telken, mint egy mosásban összement katedrális. Különösen a bejárata és a felette trónoló két kőszobor impozáns. Innen már lendületből letolta a csapat a maradék öt kilométert, hogy az aznapi végállomást jelentő Pácin egy másik gyönyörű építészeti remekébe fusson bele. A Mágócsy-kastély portáján őrzik a kéktúrás pecsétet, így aki erre jár, annak érdemes megnézni a földszinten és az emeleten látható állandó és időszakos kiállításokat, illetve belülről is megcsodálni az 1500-as évek végén épült masszív kastélyt, amelynek udvarán egy vendégház is várja a túrázókat. Itt szállt meg Tóni is kísérőivel, hogy erőt gyűjtsön a második naphoz.
Pácin büszkesége a Mágócsy-kastély, ahol a kéktúra pecsétet is őrzik
