Úgy éreztük, hogy ötéves nagylányunkkal eljött az ideje a Velencei-tó bevételének. Azt tudtuk, hogy kiépült bringás infrastruktúrájának köszönhetően a kerékpárosok nagy kedvence a tó, különösen a családosoké. A karácsonyra kapott kerékpár pedig már bőven be van törve, ezért mi is úgy terveztük, hogy ez lesz lányunk első bringatúrája, még ha körbetekerni elsőre nyilván nem is lehet.

 

 

Nagyobb, részben mesemondó társasággal indultunk Pákozdra egy egész hétvégére, ezért elmélyültünk az ingókövek tanulmányozásában is. Ez március közepén volt, azóta már visszatértünk egyszer, és tervezünk is még menni, annyira tetszett a tó. A túrabázis a Pákozdi Ingókő Vendégház volt, ami remek helyszín családos csapatoknak. Bár geográfusként nem annyira látom bele az ingókövekbe a magyar Stonehenge-t, a méltán híres pákozdi ingókövek mesemondó fantáziámat azért megmozgatták. Rövidsége mellett pont ezért remek túra ez (ami egybeesik a Gránit Tanösvénnyel): a gyerekek egyes köveken jót mászhatnak, s ez kellő lendületben is tartja őket, fantáziájukat pedig a közösen költött mese napokig foglalkoztatja.

 

Az ingóköveket bejáró, mintegy 5 km-es körtúra kifejezetten kellemes és gyermekbarát. Pákozdon a főútról stílusosan az Ingókő utcán kell elindulni a sárga jelzésen felfele (tábla is jelöli az irányt), az erdő alján van egy parkoló is, ha autóval érkezünk. Innen két irányban is megtehetjük a körtúrát (sárga csík, vagy piros kereszt). Mi a sárga jelzésen indultunk meg, ahol először megpillantjuk az egykori Csorda-kút növényzettel sűrűn benőtt betongyűrűjét, majd nemsokára tábla jelzi a letérőt az első ingókőhöz, a Kiscipóhoz (a Gránit Tanösvény zöld tölgylevél jelzését kell követni).

 

 

Ide nem is annyira e kisebb kőformációért érdemes besétálni, hanem a mesés, zegzugos ösvényért és persze a hegység belseje felé adódó kilátásért. A tanösvényen gyorsan visszaérünk a sárga jelzésre, majd azon egyre jobban bevesszük magunkat az erdőbe. Sem sokkal a bal oldalon látható, kiszáradt tölgy matuzsálem után, balra fordulunk a sárga háromszögre (a sárga csík jobbra tart). Pár lépést követően fölöttünk tornyosul a hegység legimpozánsabb köve, a Pandúr-kő, az eddigi kellemes erdei út pedig egy igazi vadregényes, meredek ösvénnyé válik (legyünk óvatosak a csúszós, babakocsival nem járható úton).

 

A gyerekeknek annyira tetszett ez az óriási, lekerekített gránitkövekből álló halom, hogy később mesét is kanyarítottunk hozzá, melyben a közeli Sárrét két szomszéd óriása addig-addig versengett egymással hiába, hogy ki az erősebb, míg ki nem találták, hogy gyúrjanak hatalmas sárgolyókat, s az győz, aki messzebb tudja dobni őket. Meg is gyúrták a golyókat, kiszárították őket a napon, majd az egyik felkapaszkodott ide, a másik pedig a közeli Tési-fennsíkra. Az egyik akkorát dobott, hogy a keletkező lyukban kialakult a Velencei-tó, a másik pedig akkorát, hogy ahol a kő felszántotta a földet, ott kialakult a Balaton. Ezzel aztán el is dőlt a verseny, az óriások ma is keresik az elguruló köveket, a maradék, el nem dobott kövek pedig itt maradtak.

 

A Pandúr-kőtől a sárga háromszög jelzésen továbbhaladva nemsokára eljutunk az 1953-ban létrehozott Pákozdi-ingókövek Természetvédelmi Terület talán legismertebb formációjához, a Kockához. Ez a kisebb, de nagyon látványos kő nevét formájáról kapta, amely ráadásul egyik élén egyensúlyoz a többi sziklán, és tényleg olyan, mintha mi is ki tudnánk billenteni helyzetéből. A gyerekek neki is birkóztak a feladatnak, s cseppet sem voltak elkeseredve, hogy nem sikerült. A Kocka ideális helyszín egy kis piknikre is.

 

Innen a piros kereszt jelzésre váltva átvágunk a természetvédelmi terület közepén, és nemsokára megérkezünk utunk utolsó kövéhez, a Pogány-kőhöz. Itt még lehet egy utolsót mászni, hogy a gyerekek lendülete ne fogyjon el, mi pedig rácsodálkozhatunk mind a gyönyörű kilátásra, mind a sziklákat csúfító orosz feliratokra (egykor szovjet gyakorlóterület volt itt). A piros kereszt jelzésen aztán gyorsan visszajutunk a parkolóba (ebben az irányban a Pogány-kőig babakocsival is járható az út).

 

Másnap nagy dilemmában voltunk: Pákozdról elzárt bringaúton lehet eljutni a pákozdi Katonai Emlékparkhoz, illetve a Pákozd-Sukorói Arborétumhoz, melyben nem mellesleg van egy jó kalandjátszótér is. Az egyébként remek célpontok helyett minket azonban jobban érdekelt a másik irányban megközelíthető „nádtenger”, talán azért is, mert éppen Berg Judit Lengemesék kalandjait olvastuk. A bökkenő azonban az, hogy a tó körül egyedül itt, Pákozd és Dinnyés között vezet a kerékpárút közúton, igaz, elég sokadrendű közúton. Gyakorlott kerékpárosként bevállaltuk ezt a kis nehézséget, így lányunk első bringatúrája a sajnos csak előzetes bejelentkezéssel látogatható velencei-tavi madárrezervátumig tartott. Mivel a kilátó nyitva volt, ezért az onnan elénk táruló remek panorámával búcsúztunk egy időre a nádtengertől és a környező hegyektől.

 

Merthogy az biztos, hogy nyáron még visszatérünk ide, és nemcsak strandolni. Vár minket a vonattal is könnyen megközelíthető déli part kerékpárútja a sok-sok stranddal, a Madárdal tanösvény, és kenuzni is minden bizonnyal itt fogunk elkezdeni az ősi halászcsapásokon, titkos ösvényeket felfedezve, a tó vízi világát megismerve.

 

Szöveg és fotók: Szigeti-Böröcz Ferenc